Az a nagy büdös helyzet, hogy erről a két meccsről most még kevesebbet fogok tudni írni, mint a tegnapiakról, de most nem időhiány miatt, hanem mert sem a ruszkik, sem a svédek nem mozgattak meg annyira, hogy bármi értelmeset írjak róluk.  A horvátok és az angolok viszont ellátnak talán annyi munícióval, hogy összejöjjön egy hunyorítva épkéláznak látszó bejegyzés.  A tegnapi meccsek közül talán majd a brazil-belgáról fogok írni egy elemzést, mert Martinez olyanokat húzott, amivel nem csak a brazilokat, de engem is meglepett (higyjétek el, az utóbbit a nehezebb), de nem ígérek inkább semmit.  Hajtás után gyors-teréz érkezik a kettes vágányon.

Sajnos eddig nem sikerült annyi időt áldoznom erre a VB-re, amennyit szerettem volna.  Persze a meccseket tudtam követni, egy-két kivételtől eltekintve mindet láttam is, de az már nem fért bele, ami számomra teljessé teszi a focilázat: azt, hogy minden fellelhető információt, statisztikát, elemzést, videót feldolgozzak, és aztán elmélkedjek róluk.  Esetleg képernyőre is vessem ezeket az elmélkedéseket.  Mivel ez ügyben semmi változás nem állt be, azaz időm továbbra sincs elmerülni a fociban, ebben az írásban sem fogok tudni nagyívű elméleteket kidolgozni; pedig a morzsák itt vannak a fejemben.  Ezekből egy-kettőt majd elhintek lentebb, de valójában egy bullet-pontos gyorsbeharangozóra van csak időm és energiám. 

Négy olyan csapat lép ma pályára a VB nyolcaddöntőjében, amelyik nyugodtan kimondhatják, hogy éremért jöttek erre a VB-re.  Valóban én is esélyesek közé soroltam a csigazabálókat és a cigányokat, valamint sötét lónak a portugálokat és az urukat.  És mit ad isten?  Pont ilyen felosztásban találkoznak egymással, aminek az a haszna biztos meglesz, hogy két ütnivalóan unszimpatikus csapatból az egyiktől elbúcsúzhatunk.  Alapvetően megjósolhatatlan, hogy mi lesz a két meccs eredménye, de erre nem is teszünk kísérletet.  Az biztos, hogy a Bohócligának őrült jó reklám lesz a mai nap, de inkább kicsit nézzünk bele a csapatok játékába, és próbáljunk meg abból következtetéseket levonni!

A főszereplők

A két és négy évvel ezelőtti bejegyzések mintájára erre a világbajnokságra is készítettem egy olyan összeállítást, amelyben abszolút szubjektív, részrehajló, önkényesen szelektív, elfogult és szergejesen szókimondó stílusban, a lehető legkeresetlenebb szavakkal igyekszem legalább egy kicsit írni azokról a csapatokról, amelyeket sajnos nem láthatunk többé a VB-n (a Jók), amelyeket sajnos még néznünk kell egy ideig (a Rosszak), és amelyeknek kiesése kapcsán fültől fülig kaján vigyor üli meg a cseh sörfeszten benyakalt Primator 24-től kipirult orcámat (a Csúfak).

A napi gyorselemzések helyett önkényesen úgy döntöttem, hogy Argentínának szentelek egy teljes posztot, mivel a horvátok úgy zsebre rakták őket, mint annak a rendje.  Annak ellenére, hogy azt jósoltam, hogy az argentínok egyre javulni fognak Sampaoli keze alatt, valójában éppen hogy rosszabbul néztek ki, mint Izland ellen.  Ugyanakkor azt is mondtam róluk, hogy Sampaoli focijához egyszerűen nincsenek meg a játékosok, és hogy bár az Őrült Zseni felismerte, hogy nem megy ezekkel a játékosokkal, ami számára a foci, de mégis megpróbálja rájuk erőltetni a szerkezet radikális módosításával.  Hajtás után megnézzük, hogy akkor most ennek fényében hol állnak a gauchók.

Az első kör óvatos tapogatózásai után végre eljött a második kör, ahol már egyes csapatok eredménykényszer alatt játszanak, és ez a meccsek hangulatára és tempójára is rányomja a bélyegét.  Nem feltétlenül, de azért többnyire pozitív előjellel.  Az uruk például még mindig szinte a fotelből vébéznek, de Marokkó például már az életéért küzdött (hiába).  Irán pedig megmutatta, hogy a bekkelés mellett azért focizni is tudnak.  Tovább után pár gondolat következik a tegnapi meccsekhez.

Eléggé el vagyok havazódva egyéb teendőkkel, ezért most csak nagyon röviden fogok szólni a tegnapi meccsekről.  Túl vagyunk az első fordulón, minden csapatot láthattunk már legalább egyszer, és két dolog lepett meg leginkább engem.  Egyfelől, hogy Lengyelország milyen rossz, másfelől, hogy Szenegál milyen jó.  Ezen kívül a ruszkiknál beindították a második Bruszilov-offenzívát, és Kolumbia rendesen elcseszte az életét a csoport leggyengébbje ellen. Hajtás után nagyon gyors gondolatokra van csak időm.

A tegnapi napon nem csak a krónikus alváshiány miatt küzdöttem az álmossággal a meccsek közben, hanem mert konkrétan olyan unalmas meccseket sikerült a csapatoknak a TV-be ömleszteniük, ami még egy red bullal lefőzött kotyógós kávé számára is kihívás lett volna.  A három förtelmes meccs közül egyedül a belgák második félideje ér valamit, de az is csak a három gól miatt, márpedig rólam köztudott, hogy nem az alapján ítélek meg egy meccset, hogy hány gól esik rajta, mert ha így tennék, akkor a ligetbe járnék ingyen nézni a cigányokat.  Hajtás után megpróbálok kisajtolni magamból valami értelmeset erről a három szörnyszülöttről.

Tegnap lement három meccs, amiből kettőn Németország és Brazília égette a pofámat, mivel hiába neveztem őket favoritoknak a VB előtt, hiába indokoltam részletesen, hogy miért is számítanak annak, elég szarul mutatkoztak be.  Persze nem a VB első meccsén kell csúcsformában lenni, de ez a két csapat jobb ha figyel egymásra, különben az utolsó fordulóban óriási matekozás indul majd, hogy kitalálják, miképpen kerülhetnék el egymást a nyolcaddöntőben.  Ezen kívül pályára lépett Szerbia, és benne is a Sergej becenevű Milinkovic-Savic, aki nyilván egyből szimpatikus lett nekem.  Hajtás után pontokba szedett gyorselemzés következik.

Újabb négy meccsen vagyunk túl, és ezúttal nem akadt közöttük sem full szar, sem pedig tök érdektelen.  Ismét villám-érdekességek formájában emlékezem meg a meccsekről.  Ígérem, hogy lesz majd rendes elemzés is valamikor; bár meg nem mondom, hogy mikor.