Futball, ahogy Szergej látja

Szergej Pub

Szergej Pub

Negyeddöntő gyorsbeharangozók péntekre

VB 2018

2018. július 06. - Szergej Pub

Sajnos eddig nem sikerült annyi időt áldoznom erre a VB-re, amennyit szerettem volna.  Persze a meccseket tudtam követni, egy-két kivételtől eltekintve mindet láttam is, de az már nem fért bele, ami számomra teljessé teszi a focilázat: azt, hogy minden fellelhető információt, statisztikát, elemzést, videót feldolgozzak, és aztán elmélkedjek róluk.  Esetleg képernyőre is vessem ezeket az elmélkedéseket.  Mivel ez ügyben semmi változás nem állt be, azaz időm továbbra sincs elmerülni a fociban, ebben az írásban sem fogok tudni nagyívű elméleteket kidolgozni; pedig a morzsák itt vannak a fejemben.  Ezekből egy-kettőt majd elhintek lentebb, de valójában egy bullet-pontos gyorsbeharangozóra van csak időm és energiám. 

2018-fifa-world-cup-quarter-finals-players.jpg

urufra.jpg

Uruguay - Franciaország

  • A válogatott futball már régóta a klubfoci mögött kullog. A franciák az argentínok ellen oly módon védekeztek (hellyel-közzel), amit már évek óta Simeone gengszter hordája mutat be (jóval magasabb szinten): a két négyes fal egymáshoz nagyon közel helyezkedett, a szélső védők és középpályások pedig nem a széleket védték, hanem a félterületeket szállták meg.  A csatárok pedig nem az ellenfél védőit tartották nyomás alatt, vagy állták el a védelem és a középpálya közötti passzsávokat, hogy megakadályozzák a labda feljátszását, hanem Griezmann sokszor a legmélyebben helyezkedő középpályás, azaz Mascherano előtt foglalt pozíciót. 
  • Ha azt előjelnek lehet venni, hogy 2002 óta minden aranyérmes csapat a torna közben találta meg az ideális összeállítását és/vagy szerkezetét, akkor a franciák bizakodhatnak.  Deschamps az argentínok ellen valószínűleg megtalálta végre azt a csapatot, amelyikkel ki tudja maxolni az esélyeit.  Négy éve Löw pont a franciák ellen a negyeddöntőben találta meg a csapatát.
  • Giroud kb. azt nyújtja jelenleg a labdaügyességben kissé hiányos francia középpálya javára, amit négy éve Klose nyújtott a német számára: teret és időt.  A Pogba-Kanté-Matuidi hármas nem éppen kreatív, és bár falábúnak nem lehet őket nevezni, labdabiztosságban és passzjátékban elmaradnak sok középpálya mögött.  Ami azt jelenti, hogy szűk területen, ahol gyorsan kellene járatni a labdát, nem tudják azt megtartani.  Giroud viszont htárébb kényszeríti az ellenfelek védelmeit, és ezzel 2-3, de akár 5 méterrel is megnöveli a távolságot az ellenfél védelme és középpályája között.  Ennyi már a francia középpályának is elég lehet.
  • Matuidi nem lesz ott az uruk ellen, ami azért nagy baj a franciáknak, mert ő nyújtja azt a balanszot a bal félterületen játszva, ami megadja Mbappénak a szabad szerepkör lehetőségét a jobb félterületen.  Ezt az argentínok ellen Mbappé csodálatosan ki is használta. 
  • Az uru védelem viszont messze nem olyan kuka, mint az argentín, és amíg nincs eredménykényszer, addig teljes mértékben képes megtagadni a Mbappé számára oly szükséges területet. Az uruk is két négyes fallal szoktak védekezni, de Cavani alázatos munkával vissza szokott zárni ötödiknek a középpályára.
  • Cavani játéka azonban kérdéses, mert a nyolcaddöntőben meghúzódott a vádlija.  Az uruk számára az ő hiánya nem azért nagy veszteség, mert a csapat egyensúlyát alapvetően meghatározó játékosról van szó, mint Matuidi esetében, hanem mert egyszerűen nincs ilyen minőség a cserepadon.  Stuani lehet, hogy kezdeni fog, és bár nem ügyetlen, messze nem jelent olyan fenyegetést a francia kapura, mint Cavani.
  • Az uruk a portogálok ellen megmutatták, hogy van minőségi, játszani is képes középpályás soruk.  Vége van azoknak az időknek, amikor a középpályájukon két hentes és két mészáros játszott.  Ha kell, tudják a labdát járatni az ellenfél térfelén is akár, és támadásokat felépíteni.  Elől pedig olyan csatáraik vannak, akik a semmiből is - de legalábbis fél helyzetből - képesek gólt lőni.  Emellett viszont a védekezésük erőssége semmit nem csorbult az elmúlt évek magas szintjéhez képest.
  • Muslera akármilyen lyukas kezű, egyike azon három kapusnak a VB-n, aki három meccsen is le tudta húzni a rolót.  A másik három kapus is játszani fog még, mivel a svédek és a brazilok is a nyolcban vannak, amiben semmi meglepő nincs, ha négy meccsből hármon gólt sem kapnak.
  • A két csapat annyiban hasonlít egymásra, hogy mindkettő a stabilitást és a biztonságot helyezi előtérbe annak ellenére, hogy megvan bennük a támadópotenciál is.  Mindkét csapat rendelkezik elől olyan minőséggel, hogy eldöntse egy mozdulattal a meccset.  Az urukat jobban összerakott csapatnak tartom, de a keretük értéke a harmada a franciának.  

brabel.jpg

Brazília - Belgium

  • A brazilok Mexikó ellen becsengettek a kupáért, és valóban, ha átjutnak Belgiumon is, akkor messze a legesélyesebbek lesznek a végső győzelemre, de csak ha nem fogyatkozik tovább a csapat.  Az ispotályban ragadt Marcelo és Danilo is az előző meccsen.  Kérdéses, hogy a belgák ellen pályára tud-e lépni legalább az egyikük.
  • A brazilok négy legnagyobb sztárja közül eddig csak Coutinho és Willian játszik világbajnok formában a lapok szerint, de én odatenném Gabriel Jesust is, aki bár még nem szerzett gólt, attól még elképesztően hasznosan focizik.  Neymar viszont valóban csalódás eddig, és nem is folyamatos fetrengések miatt, hanem mert öncélú, és feleslegesen bonyolult a játéka. 
  • Martinez a belga csapatot annyira összerakta, amennyire Wilmots még álmában sem tudta volna.  A háromvédős rendszer gyengeségei viszont pont a brazilok ellen fog valószínűleg megmutatkozni, hiszen az egy szem szárnyvédőnek kellene a saját oldalán két embert levédekeznie.  Carrasco ráadásul nem is védő alapvetően, és ez már gyengébb csapatok ellen is látszódott.  Most Fagner és Willian lesznek egyszerre az ellenfelei, ami nem egy életbiztosítás.  Meunier sem járt sokkal jobban Felipe Luis-zal és Neymarral.
  • Witsel-de Bruyne tengely a pálya centrumában kiegészül Hazard-ral és Mertens-szel, amihez ha hozzávesszük az állandó passzopciót jelentő szárnyvédőket, akkor azt is gondolhatnánk, hogy hat emberrel a középpályán a belgák uralni fogják a labdát, márpedig szerintem nem így lesz (de legalábbis a meccs legtöbb időszakában nem). 
  • Kázmér helyett valószínűleg Fernandinho fog kezdeni, ami nem egy hatalmas minőségi visszalépés, sőt a labdatartásba többet tud beletenni a Shitty pusztítója a Real tankjánál. 
  • Sem a brazil, sem a belga csapatnak nincs lyukas posztja. Mindenhová klasszis játékosokat tudnak tenni, és ez már alapvetően előrevetíti, hogy egy igen faszipántos meccset fogunk látni.
  • A következő kérdésekre adott válaszoktól fog függeni a meccs kimenetele:
    • Hogyan bírkózik meg a darabos Alderweireld-Kompany-Verthongen hármas a mozgékony brazil csatárokkal?
    • Hogyan bírkózik meg (szó szerint) az ilyen fajta csatárhoz kevésbé szokott brazíl védelem Lukakuval?
    • A belgák meg tudják-e úgy erősíteni a széleiket (hogy kelleni fog, az tuti), hogy közben a) nem húzzák szét a védőhármast, vagy b) ne váljon átjáróházzá a pálya centruma, vagy c) ne veszítsenek a támadópotenciálból (mégis csak az eddig legtöbb gólt lövő csapatról van szó!)?
    • Lesz-e annyit a belgáknál a labda, hogy Witsel és de Bruyne diktálni tudják a tempót? Ez azért fontos, mert a belga háromvédős szerkezetet nem labdanélküli bekkelésre találták ki - finoman szólva.

A bejegyzés trackback címe:

https://szergejpub.blog.hu/api/trackback/id/tr5714096283

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása