A napi gyorselemzések helyett önkényesen úgy döntöttem, hogy Argentínának szentelek egy teljes posztot, mivel a horvátok úgy zsebre rakták őket, mint annak a rendje. Annak ellenére, hogy azt jósoltam, hogy az argentínok egyre javulni fognak Sampaoli keze alatt, valójában éppen hogy rosszabbul néztek ki, mint Izland ellen. Ugyanakkor azt is mondtam róluk, hogy Sampaoli focijához egyszerűen nincsenek meg a játékosok, és hogy bár az Őrült Zseni felismerte, hogy nem megy ezekkel a játékosokkal, ami számára a foci, de mégis megpróbálja rájuk erőltetni a szerkezet radikális módosításával. Hajtás után megnézzük, hogy akkor most ennek fényében hol állnak a gauchók.
A radikális 2-3-3-2-es, ami valójában inkább nézett ki egy 2-4-4-nek a bálnavadászok ellen, olyan szempontból kudarc volt, hogy az izlandi védelmet valójában nem sikerült feltörni. Persze hatalmas fölényben játszottak, de az izlandiak ezzel messzemenően elégedettek voltak. Sampaoli focijának a lényege az agresszív letámadás, a pálya minél magasabb részén történő labdaszerzés, és a labdaszerzést követő azonnali penetráció. A tempót nekik kell diktálni, a meccset végig kontroll alatt kell tartaniuk. A labdabirtoklás is fontos, de nem öncél, mint a Vén Bajusznál, és nem defenzív eszköz, mint Pepnél. Tulajdonképpen Jürgen Klopp focijához hasonló, csak éppen mélységi, és hosszú passzok helyett, rövid kombinációs passz-sémákkal próbálják feltörni az ellenfeleket.
Erre a focira az argentín keret viszont alkalmatlan, mert bár a játékosok alkalmasak lennének a kombinációs játékra, a letámadás és visszatámadás már kivitelezhetetlen velük. Ez utóbbi kettőhöz sokat futó, agilis játékosok kellenek, valamint magasra húzott - adott esetben akár a félpályára fellépő - védelmi vonal, hogy leszűkítsék az ellenfél által bejátszható területet. A letámadás sikerének kulcsa az okos területszűkítés, ami persze nagyrészt agymunka, de a lábak a kivitelezők. Az argentín középpályások vagy hülyék vagy lassúak ehhez, másrészt a védőik meg képtelen ilyen magasan védekezni anélkül, hogy egy közepesnél valamivel gyengébb csapat ne csináljon bohócot belőlük. Ez utóbbihoz jön még hozzá, hogy Caballero sem éppen egy sweeper-keeper, azaz a magasan felhúzott védelem mögött képtelen Neuer szintű takarítómunkát végezni, mert egyrészt nem elég gyors, másrészt nem elég ügyes hozzá lábbal. Már az izlandi meccs megmutatta, hogy a kísérlet a magas védekezésre valójában a vikingek kezére játszik, mivel a védelem mögötti tengernyi területre bátran lövöldözhették be a labdákat, bírkózásra és futóversenyre kényszerítve az ebben nem oly jártas védőket.
Sampaoli terve aztán Horvátország ellen mondott végleg csődöt. A háromvédős szerkezetre való átállás tökéletesen érthetetlen számomra, hiszen az utolsó dolog, amit akarsz ezzel a védelemmel, az az, hogy egy-egy elleni szituk alakuljanak ki úgy, hogy a védőidnek a saját kapujuk felé kelljen rohanniuk. Viszont ebbe a szerkezetbe ez kódolva volt. Az Izland elleni kezdőhöz képest Sampaoli a szerkezeten kívül több változtatást is eszközölt. Kikerült Rojo a védelem tengelyéből, és azt egyedül Otamendi foglalta el. Jobbján az Izland ellen mellőzött Mercado kezdett, míg Tagliafico bal belső lett balbunkóból. Kihagyták Bigliát és Mariskát is. Biglia helyét egy az egyben Perez vette át, míg Mariska szerepében ezúttal Mezát láthattuk, és a frissen bekerülő Acuna lett bal szárnyvédő.
A fenti ábrából is egyből látszik, hogy miért volt elhibázott lépés átállni háromvédős rendszerre. A hiba nagyon hasonlít a Pudli-Roma BL-elődöntő odavágójához. Akkor a római belsővédők maradtak biztonsági tartalék nélkül szemtől szemben a mersey-parti tridenttel. Itt az argentín védelem még rosszabbul járt, mivel mind Rebic, mind Perisic nem csak, hogy szemtől szemben maradtak a védőikkel, de még ráadásul ehhez rengeteg terület is társult mögöttük.
Sampaoli ötlete semmilyen látható haszonnal nem járt, ezért nem is tudnám megmondani, hogy mi volt az elgondolás alapja. A horvátok bátrat húztak, amikor Brozovicot is pályára küldték, de az ő elgondolásuk tökéletesen működött. Modric és Rakitic sokkal szabadabb szerepkörben szervezhették a támadásokat úgy, hogy Brozovic mögöttük ellátta a mélységi irányítói feladatokat, miközben a centrumba sodrodó Messit is fel tudta venni.
Sampaoli ötletének hátrányai viszont szinte felsorolhatatlanok: azt már fentebb írtam, hogy a két horvát szélső a támogatás nélküli belső védőkre zavartalanul törhettek Mandzukiccsal édeshármasban. Acuna és Salvio nem igazán igyekeztek visszazárni velük. Viszont Rebic és Perisic sokat melózva támogatta a saját szélső védőiket. Így az argentínok mindenhol emberhátrányban voltak. Lovren és Vida találkozott Agüeróval, Perisic és Strinic vette fel Salviot, Strinic és Brozovic Messit, Acunát pedig Vrsaljo és Rebic semlegesítették. Felmerülhetne bennünk, hogy akkor legalább a pálya közepén emberelőnyben focizott Argentína, de valójában ott sem. Meza lehetett volna legszabadabb ember, de Mascherano és Perez két alapvetően defenzív felfogású, konzervatív helyezkedésű középpályás, akik ahhoz vannak szokva, hogy bulldogként őrjáratozzanak a saját védelmük előtt. Itt most Modric és Rakitic ostromát kellett állniuk. Amikor viszont a horvátok elvesztették a labdát, akkor a két pengés középpályás simán feladták az ostromot, hogy Brozovicnak besegítve semlegesítsék Mezát, vagy a visszalépő Messit. Tehát összefoglalva az argentínok elől a pálya minden szegletében emberhátrányban voltak, és mindezt úgy érték el, hogy közben hátul sem tudták biztosítani az elegendhetetlenül szükséges extra embert.
Argentína problémái a szerkezet elhibázottságán kívül azonban még stílusbeliek is. Pontosabban az a gond, hogy Sampaolitól stílusidegen módon, egyáltalán nem támadtak le, miközben azt sem lehet mondani, hogy mélyen védekeztek volna. Mert ha már úgysem támadnak le, akkor mi a pék faszának húzzák magasra a védelmi vonalat!? Ezen felül simán minőségi hátrányban voltak a középpályán, ahol egyszerűen a kivénhedt Mascherano, a passzív Perez, a láthatatlan és súlytalan Meza még Messivel kiegészülve sem tudják megközelíteni az élete formájában játszó Modric által vezetett horvát középpályát. Ennek volt valamelyest folyománya, hogy az argentín védők kénytelenek voltak maguk próbálkozni hosszú labdákkal néha - leginkább gyenge eredménnyel - mert képtelen voltak feljátszani normálisan a középpályára a labdát, vagy onnan szinte azonnal visszajött hozzájuk, mert a középpálya képtelen volt előrefelé szabad embert találni.
A horvátok épphogy lemaradtak nálam a "sötét lovak" közül a VB előtt, mert hiába az irgalmatlan potenciál, nem látszódott, hogy össze tudnák rakni a középpályát. Két meccs után viszont úgy néz ki, hogy nagyon is sikerült nekik, és akkor pedig jobb, ha mindenki elkezd rettegni tőlük, mert ilyen minőséget csak a spanyolok és még nagyon talán a brazilok és a németek tudnak a pálya közepére tenni!
Az argentínok nagyon nehéz, ámde messze nem reménytelen helyzetbe kerültek. A gondjuk, hogy Sampaoli nem képes a Sabella-féle broken-team-et építeni, ahol a hátsó minőségi hiányokat mennyiséggel és szervezettséggel pótolták, másfelől viszont a hátsó problémák a Sampaoli-féle támadó foci lába alól is kihúzzák a talajt. Az utolsócsoport meccsre nem hiszem, hogy hirtelen megtalálnák a megoldást a fenti problémákra, különösen mivel a hírek szerint a játékosok megpuccsolták az Őrült Zsenit, aki így nem fog beleszólni a csapat összeállításába; azt a játékosok maguk fogják intézni...mint a grundon basszus! De akár megtalálják, akár nem, a feladat egyszerű: eggyel több góllal kell megverniük Nigériát, mint amennyivel Izland veri (ha veri) a horvátokat. Ha nem, akkor jobb, ha Sampaoli lemond az állampolgárságáról, és többé nem teszi be a lábát az országba.
