Négy meccsen is túl vagyunk már, és máris itt az ideje, hogy pár rövid gondolatot megosszak veletek az eddig látottak kapcsán.

A világbajnokság résztvevőit bemutató sorozat utolsó darabját olvashatjátok.  A favoritok, az esélyesek és a sötét lovak után végül azokról a csapatokról szeretnék röviden szólni, amelyek a lehető legváltozatosabb oknál fogva, de mégis valamiért érdekesek lehetnek.  Szemben az eddigi strukturával itt most nem törekszem ezeknek a csapatoknak a részletes bemutatására, hanem csak az érdekességekre kívánok ebben az írásban rávilágítani.  12 csapatról lesz most itt szó, így 21 csapat kerül összesen bemutatásra.  A maradék 11-et öszintén szólva le is szarom, de tényleg alig tudnék róluk bármit mondani; akkor meg minek.

A favoritok és az esélyesek után következzék a legrejtelmesebb kategória.  A sötét lovak azok a csapatok, amelyek alapvetően baromi erősek, de azért meg sem fordulna a fejedben rájuk fogadni.  Ugyanakkor viszont tényleg képesek bárkinek elkapni a tökét, és bár meglepetés lenne a végső győzelmük, van rá halvány ámde valamelyest reális esélyük.  Közös jellemzőjük ezeknek a csapatoknak, hogy mindegyiknek van kiforrott alapjátéka, taktikailag nem full kukák, és a védekezésük is meglehetősen masszív (mert hát úgy tartja a bölcsesség, hogy a meccseket a támadók, de a bajnokságokat a védelmek nyerik).  Hajtás után újabb három csapat bemutatása következik.

A favoritok alapos bemutatása után az esélyeseket veszem számba.  A favoritoknak azokat a csapatokat tartom, akik mindennel csalódottak kell, hogy legyenek, kivéve az aranyérmet.  Az esélyesek ezzel szemben azok a csapatok, akiktől simán kitelik a végső győzelem, de senki sem fog a kardjába dőlni, vagy nagyon meglepődni, ha ne adj isten véletlenül már a negyeddöntőben búcsúznának.  Három olyan csapat van, akiknek a végső győzelme számomra nem meglepetés, és ebből kettő olyan, amelyik valami oknál fogva éppen hogy csak lemaradt a favorit jelzőről.  A harmadik meg egy olyan, amelyiket pár tényező húzott fel a következő kasztból, a "sötét lovak"-ból az esélyesek közé.  Hajtás után jöjjenek az esélyes csapatok.

Eljött annak is az ideje, hogy picit megnézzük, mit kell tudnunk a pár nap múlva kezdődő világbajnokság résztvevőiről.  A korábbi szokásokkal ellentétben, most nem csoportonként megyek végig a csapatokon, hanem esélyeik alapján - tökeletesen önkényesen - csoportosítom a 32 csapatot, és érdemeik szerinti részletességgel számolok be róluk.  Ennek két oka van: egyfelől ismét csapágyasra hajtom éppen a szopórollert, és így nincs sok időm olyan csapatoknak utána mászni, vagy megnézni stream-en a felkészülési meccseiket, amelyeket egyébként a kutya sem fog megnézni (pl. Irán), másfelől meg borítani akartam a szokásos sablont.  Elsőként azt a három csapatot mutatom be, akiknek szerintem a legjobb esélyük van arra, hogy megnyerjék a VB-t.  Tovább után bele is vágok.

Azt hiszem a cím önmagáért beszél, mégis azért szólnék előre pár szót.  Szűkíteni volt szükséges a szóba jöhető játkosok számát, mert különben nyolc csapatot raktam volna össze.  Éppen ezért ebben a kicsit sem elfogulatlan írásban olyan játékosokból próbálok összerakni egy használható álomcsapatot (azaz nem nyolc csatárból és két irányítóból, plusz a kapus), akik legalább egy aranyérmet szereztek a világbajnokságokon.  Továbbá csak már visszavonult játékosokat vettem számításba.  Azaz Grosicsot, Neuert vagy Lev Jasint nem tehettem a kapuba, és kimaradtak olyan legendás játékosok is a szórásból, mint Cruyff, Puskás, Kocsis, Eusebio, Van Basten, Zico, Roberto Baggio, Platini vagy Fontaine (13 gólt rúgott egy VB-n, aminek a közelébe csak Gerd Müller jutott).  A csapat összeállításakor a VB-ken mutatott teljesítmény kiemelkedően esett számításba, de azért az egész pályafutást figyelembe vettem, pont azért, hogy valóban ütőképes csapat jöjjön létre.  Hajtás után bemutatom a kezdőcsapatomat!

Két nap telt el a döntő óta, és nem csitulnak a kedélyek.  A Pudli meglehetősen szerencsétlen módon bukta el ezt a döntőt, de a vereségnek már megvoltak azok a jelei, amelyek végül döntőnek bizonyultak.  Klopp sem a legjobban meccselt, és a Real tulajdonképpen annak köszönhetően csinálta meg a triplázást, hogy tavasszal ők voltak a legkevésbé balfasz társulat a BL-ben.  Vannak, akik szerint ez a csapat nem érdemelt BL serleget, én viszont azt mondom, hogy győzni is tudni kell, ez is egy skill, amit el lehet sajátítani.  A Pudlinak ez még nem megy.  A tény viszont tény marad: a Real Madrid tovább írja a történelemkönyveket, és most már nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez egy korszakos csapat.

A mérkőzés elemzése kapcsán előre szeretném vetíteni, hogy tulajdonképpen két meccset láthattunk.  Ment egy meccs az első 30 percben, amelyiken a Pudli a várakozásoknak megfelelően fölényben játszott, és aztán Salah sérülése után kezdődött egy teljesen másik meccs, amelyiken a Pudli a kanyarban sem volt.  Hajtás után következik ennek a két meccsnek az elemzése, illetve annak megmagyarázása, hogy mi történt a Pudlival Salah kiválása után, a kettő között picit értekezek az ominózus Ramos-Salah párharcról, és végül Karius is sorra kerül röviden.

Eljött ez a nap is.  A fél világ a TV képernyőjére mered, mert a világ legfaszipántosabb sorozatában két legendás klub méri össze erejét, hogy eldöntsék, melyik ülhet fel Európa trónjára.  A mindenáron való újat mondani akarás Scyllája, és a közhelyek újrapuffogtatásának Charybdise között evezve próbálom valami használható szellemi elemózsáival ellátni mind a hat olvasómat, de nehéz dolgom van, mert az elmúlt héten nagyjából már mindent leírtak.  Az elmeroggyantabb konzumidiotizmusba hajló firkászok Ronaldo-Salah párharcról vizionálnak (mintha bármikor is találkoznának majd a pályán a kézfogásokat követően), a józanabb sportújságírók és szakírók pedig a Marcelo-Salah párharcról írták tele az internetet, valamint a madridi középpályát hasonlítgatták össze a Pudlijéval (ezeket volt értelme elolvasni).  Hajtás után én is hozzáteszem a magamét.

A Dél-Amerikai Bajnokok Bajnoksága, a Libertadores kupa elődje, 1948-ban indult útjára, és rögtön megmozgatta Jacques Ferran fantáziáját.  Ferran a L'Equipe újságírója volt ekkor, és éppen Chilében tartózkodott, hogy a tornáról riportoljon.  Franciaországba hazatérve telebeszélte a szerkesztője, Gabriel Hanot fejét, és ketten együtt kezdtek el lobbizni azért, hogy Európában is legyen egy torna, ahol az európai bajnokságok bajnokai mérhetik össze erejüket.  Az UEFA nem kapkodta el, és bár az angolok fenhéjázó felsőbrendűségi komplexusuktól fűtött daccal álltak ellen ennek a kezdeményezésnek (is), végül 1955 márciusában eldőlt, hogy következő idénytől elindul a BEK.  Ebben az írásban két olyan csapatról lesz szó, amelyeknek történetét aranybetűvel illene szedni az UEFA történelemkönyveiben, és amelyek véletlenül pont most szombaton fognak egymásnak esni.  Foglalkozzunk tehát most picit az 50-60-as évek Real Madridjával, és a 70-80-as évek Liverpooljával!

1960 - Hampden Park

1981 - Parc des Princes

Ha már Monty Python idézetekkel vezettem fel az odavágót, akkor úgy illik, hogy legalább a címében folytassam a sormintát a visszavágó beharangozójában.  Az idézetet természetesen hosszas gondolkodás és töprengés, úgy nevezett morfondírozás után választottam ki; tehát oka van.  A Pudli az Anfield Roadon kb. 70. percig a döntőben érezhette magát, aztán kapott hirtelen két gólt, és adott némi reményt a digóknak a visszavágóra.  Hülyék ezek?  Aligha, inkább Di Francesco volt az, nem is kicsit.  Hajtás után röviden elmagyarázom.