Ha már Monty Python idézetekkel vezettem fel az odavágót, akkor úgy illik, hogy legalább a címében folytassam a sormintát a visszavágó beharangozójában.  Az idézetet természetesen hosszas gondolkodás és töprengés, úgy nevezett morfondírozás után választottam ki; tehát oka van.  A Pudli az Anfield Roadon kb. 70. percig a döntőben érezhette magát, aztán kapott hirtelen két gólt, és adott némi reményt a digóknak a visszavágóra.  Hülyék ezek?  Aligha, inkább Di Francesco volt az, nem is kicsit.  Hajtás után röviden elmagyarázom.

A Roma óriási meglepetésre szakított addigi 4-3-3-as játékrendjével, és háromvédővel állt fel.  Kérdezhetnétek, hogy mi volt ebben a meglepetés, hiszen a Barcát is ebben a hibrid 5-3-2/3-5-2-es szerkezettel tették cicire, hát akkor Di Francesco miért változtatott volna azon, ami már baromi jól bevált?  Gyermekeim az űrben, a gond ott van, hogy ami tökéletesen működik a széljátékot már évek, lassan évtizedek óta hanyagoló katalány törpék ellen, az nem biztos, hogy jó ötlet, egy teuton lovag által felkészített, ősi offenzív gyakorlatokra szoktatott és egyébként is izomban is jobban álló angol csapat ellen.  Konkrétan hülyeség volt.

A Klopp-féle Pudli egyik ismérve az - szemben a Barcával - hogy a megszerzett labdával nyílegyenesen a kaput veszik célba.  A kapuhoz vezető utat pedig krétával is meg lehetne rajzolni a pályán...sőt meg is rajzolták, hiszen ott van a szélen az oldavonal.  Ha még önmagában nem tűnne hülyeségnek Európa jelenlegi legpontesebb támadótrióját direktben három a három ellen hagyni a védelemmel, akkor is fel kellett volna tűnnie, hogy a szélek illetve az azok melletti félterületek különös megerősítést igényelnek, mivel az ott ólálkodó Manét és Fáraót rendszeresen megsegítik belülről a szélső középpályások, szélről meg a bunkók.  Erre a Di Franceso által választott szerkezet talán a legalkalmatlanabb.  Egyáltalán bármilyen háromvédős szerkezet szükségszerűen gyengéb a széleken annak érdekében, hogy a centrum viszont masszívabb lehessen (ez meg ugyebár jó a Barca, de rossz a Pudli ellen).

A 3-5-2 (bár mivel Ünder visszavontabban játszott, és Nyálgollam sem ment érezhetően feljebb, inkább egy 3-5-1-1 volt ez) egy hazárdjáték volt a Roma részéről, mert bár így a digó támadók is egy az egyben maradnak a Pudli két belső védőjével (illetve, mivel Ünder inkább amolyan Thomas Mülleresen a védelem és a középpálya közötti réseket kereste, valójában Dzeko egyedül volt a Pudli két védője ellen), a védelem ennél sebezhetőbb már akkor sem lehetett volna, ha direkt törkedtek volna rá.  A Fáraó köszönte szépen a lehetőséget és két gólt valamint két gólpasszt jegyzett Jesus ellen. 

Majdnem hetven percnyi bőnyálas, bekönnyezős, szörcsögős, levegőért kapkodós, mélytorkos cummantás kellett ahhoz, hogy Di Francesco visszaálljon négy védőre, és végre kordában tudja tartani az angol támadó tridentet.  Oké, a Pudli ekkora már belerokkant a saját maga által diktált tempóba, de látványos volt, hogy az utolsó 20 percre (67. percben cseréltek a digók) mennyire feljavult a Roma pusztán attól, hogy nem faszul állnak a meccshez.  A két rúgott gól abszolút megérdemelt ezért a Roma részéről, de az öt benyelt is. 

A mai meccs előtt szerintem nem kérdés, hogy Di Francesco tanult a hibájából, és meg sem próbálkozik háromvédővel neki futni ennek a meccsnek.  Strootman és Perotti sérülése miatt viszont féjhat a feje.  Kloppónak több lehetősége van a taktikát illetően.  Lassan és türelmesen is játszhatnak, pusztán a gyilkos kontrákra építve, de feltekerheti a Pöhler a turbo-fussballt, és neki ronthat a Romának.  A lényeg a Pudli számára, hogy legalább egy gólt rúgjon, ami nem lesz könnyű, mert valami csoda folytán a Roma még nem kapott otthon gólt a BL-ben.  Kiindulva a Shitty elleni visszavágóból, Klopp az első, óvatosabb megoldásra szavaz majd valószínűleg.  Ha viszont azt nézzük, hogy a Barca hogyan esett ki, akkor nem biztos, hogy ez a jó megoldás.  Akárhogyan is, nagy balfaszság kell ahhoz, hogy a Pudli ne döntőzzön.