Futball, ahogy Szergej látja

Szergej Pub

Szergej Pub

Stílusok csatája

Bajnokok Ligája negyeddöntők - kedd

2019. április 09. - Szergej Pub

Ma este neki fekszünk most már komolyan ennek a játéknak.  Eddig mehetett a buziskodás, de amelyik csapat idáig eljutott, az mind mostanra élesítette a csúcsformáját.  Azaz ezer fokon fog izzani a Turbo-fussball Liverpool vörös felén, pörögni fognak a még mindig nyikorgó fogaskerek Manchesterben, száz százalékra tekeri a presszinget Pochettino, Pep tökéletesre hangolja a metronómot, és a Kecske is visszatér rövid sérülése után a pályára.  Mi szurkolók is tűkön ülünk, mert végre mindenki abbahagyja az alibizést, a tartalékolást.  Olyan ez, mint amikor a Forma-1-ben már csak pár kör van hátra, a benzin is kevés, de a gumik még bírják, ezért mindenki maxra csavarja a potmétert, hogy minden kijöjjön, ami a csövön kifér.  Rövid értekezést ejtek meg a keddi negyeddöntők elé, hogy felkészülten ülhessetek le a TV elé...szívesen (meghajol, balra el)

Tottenham - Shitty

Lassan már hatalmas közhely, hogy a Bajnokok Ligája a stílusok csatája, hiszen különböző futballkultúrából érkező, más-más felfogással megáldott csapatok találkoznak egymással, és az fogja végül a kupát megkaparintani, amelyik a leginkább tud alkalmazkodni a folyamatosan változó körülményekhez. Aki nem tud vagy hajlandó alkalmazkodni, az ebben a kő-papír-olló játékban még akkor is nehezen jut el a végső győzelemig, ha egyébként pedánsan polírozott játékkal érkezik a sorozatba.  Ez lehet talán a magyarázata annak, hogy bár Pep 10 éve szinte folyamatosan odaér a legjobb 4/8 közé, még "csak" kétszer emelhette fel a kupát.  A kopasz katalán nem ismeri a megalkuvás szót, és esze ágában sincs az általa megálmodott stílustól akárcsak kicsit is eltérni annak érdekében, hogy igazodjon egy olyan ellenfélhez, amelyiknek a játéka kő az ő ollója ellen. 

Szerencséjére Poch is hozzá hasonló stílus edző, ráadásul bielsista, ami magával hozza, hogy ő sem fog engedni a huszonegyből.  Annak érdekében, hogy el tudjam magyarázni röviden, hogy itt most milyen stílusok fognak összecsapni, egy picit el kell utaznunk Argentínába egy rövid kitérőre.  Az 50-es évekig Argentínába a La Nuestra volt divatban. Bohém, iszákos, enyhén pocakos srácok másnaposan kiténferegtek a pályára mosollyal az arcukon, és szemet kápráztató játékot bemutatva, ördöngős trükkökkel és cselekkel megbolondítva az ellenfelet végigverték a fél világot.  Majd jöttek a csehek az 58-as VB-n, és 6-1-re beledöngölték az argentínokat a fűbe, miközben ők azt hitték, hogy a kupáért utaztak Svédországba.  Ez nem sima vereség volt, hanem megsemmisítő vereség, melyet az eredmény nem ad vissza.  Az argentínok egy viszonylagos elszigeteltségből kilépve, még a 30-as évek dicsőségeire emlékezve lettek visszakézből úgy pofán törölve, hogy a takony menetet vágott a nyakukon.  Egy olyan országban, ahol a nemzeti identitást a futballból származtatják, és a nemzeti tragédiákat nem Trianonok, Mohácsok, Waterlook és Sztálingrádok adják, hanem elvesztett VB döntők és a csehektől benyelt maflás, ott ez a vereség nagyon mélyről induló folyamatokat indított be.  A társadalom megosztottá vált.  Egyfelől ott voltak, akik a ragaszkodtak a La Nuestra-hoz, és továbbra is az volt a meggyőződésük, hogy a futball művészet, színház, és a szórakoztatás a legfőbb célja.  Másfelől voltak, akik a pragmatizmus és cinizmus útjára léptek, és azt mondják, hogy a csak a győzelem számít, és nem az, hogy miként érjük az el; a cél érdekében pedig minden genyóság megengedett (az Estudiantesre tudok ez ügyben mutogatni, mely a jelenlegi Atleti tökéletes szellemi elődje).  A mai napig látható ez a megosztottság az argentín focin (Menottista  vs. Bilardista), elég ha csak a arra gondolunk, hogy Maradona és Messi, valamint Simeone és Mascherano is az argentín foci szülöttei.

Van azonban egy harmadik út, ami Argentínából ered, de ott a különutassága miatt nem tudott sohasem igazán gyökeret ereszteni, és sosem lett elfogadott szülőhazájában.  Marcelo Bielsa talán az egyik legnagyobb hatású edző azok közül, akik egyébként nagyjából semmi különlegeset nem értek el edzőként (oké, azért az olimpiai aranyakat ne vegyük el tőle).  Viszont a bielsista iskolából olyan nebulók estek ki, mint Tata Martino, Poch vagy éppen az Őrült Zseni. (utóbbi esetében talán magyarázat lehet a VB-n látható flopra az, hogy az általa megálmodott játék nem működhetett olyan kerettel, amelyik bilardista vagy menottista iskolában nőtt fel). Poch kiváló tanulója a bielsista iskolának: magasan meghúzott védelmi vonal, presszing, háromvédős rendszer, a centrum uralása (a szélek értéktelenek), és a vertlcalidad.  A legjellemzőbb stílusjegy, ami alapján száz közül is kilehet szúrni egy bielsista edzőt: a labdát meredeken és folyamatosan az ellenfél kapuja irányába kell passzolni (bár a labdabirtoklás fontos, nincs túlfetisizálva). A fent leírt stílusjegyek tökeletesen jellemzik a T'hamet.  Talán csak annyit csavart Poch a dolgokon, hogy angol csapatként, angol környezetben, nem engedheti meg magának, hogy elhanyagolja a széleket (és gyakran játszik négy védővel).  De ha alaposan megnézzük a T'ham játékát, akkor láthatjuk, hogy a szélsőhétvédeken kívül nagyon senki nem támad széleken.  A csapat szélességét a felfutó bunkók adják.  A támadásokat pedig inkább lapos előre passzokkal építik (Kane és Son köszönik szépen), mint magas labdákkal vagy ezer oldalpasszal

Pep Shittyjének stílusa ehhez alapvetően nagyon hasonló, ami nem véletlen, mert egyesek Pepet is bielsista edzőnek tartják, hiszen az ő csapatainak sincs szélessége (kivéve a felfutó hátvédeket), magas védővonallal játszik, a presszing pedig hihetetlenül intenzív.  Ugyanakkor Pep szinte sosem játszik háromvédővel (bár egy időben kísérletezett vele), és a verticalidad is hiányzik.  Pep vegyítette a bielsista elemeket a türlemesebb Barca/Ajax stílussal, és halálos elegyet alkotott.  A Shitty lassan építkezik, ha nem tud gyorsan átvágni az ellenfélen, mert a labdatartást többre tartják.  Ők ezzel védekeznek is (amíg náluk a labda, nem kaphatnak gólt).  Rengeteg az oldalpassz a T'hamhez képest, és ha összehasonlítjuk a statjait a két csapatnak, akkor ezt igazolva is látjuk: 90%-kal passzolt eddig a nyolc meccsen a Shitty, míg a T'ham a kockázatosabb előrepasszok miatt ennél kevésbé pontos (86%).  A Shitty eddig átlag 60%-ban birtokolta a labdát; mindig nagyon vigyáznak rá.  A Sonka bevállalósabb játéka csak 53%-ot hozott. 

Érdekes összecsapás lesz, mert bár mindkét csapat hordoz magán bielsista jegyeket, mindkettő tökéletesen másik irányba tért el az alapstílustól.  Szóval, aki ma este latin focit akar látni, az a két angol csapatot nézze...éljen a globalizáció!

Pudli - Porto

Na, ezt már sajnos nem volt időm olyan szépen kibontani, de annyit mindenképpen megjegyzek, hogy Klopp is magáévá tette sok elemét a bielsista ideáknak: presszing és verticalidad, hogy a két legjellemzőbbet mondjam.  Ugyanakkor nála a gegenpressing (labdavesztést követő azonnali visszatámadás) is erős szerepet játszik, és az, amit ő úgy hív, hogy transition play.  Ez utóbbinak az elvi alapja az, hogy egy csapat akkor a legsebezhetőbb, amikor épp átrendeződik labdatartásos alakzatból labda nélküli alakzatra.  Ezen alakzat váltások miatt nincs sok értelme annak, amikor azt mondjuk, hogy egy csapat 4-2-3-1-et játszik, mert ez állandóan változik attól függően, hogy épp a csapatnál van-e a labda, mely csapatrésznél van a labda, és a pálya mely részén birtokolja a labdát.  A legszebb példája ennek talán Pep Barcája volt, amely labda nélkül 4-3-3-as szerkezetet vett fel, hátul megszerezve a labdát 3-4-3-as gyémánt volt, majd amikor már a támadóharmadba értek 3-3-4-gyé változtak.  Klopp 4-2-3-1 hívőként kezdte Dortmundban, de a Mersey- partján gyorsan átállt 4-3-3-ra.  És bár Shaqiri érkeztével idén elő-elő tudta venni a 4-2-3-1-et, valójában a Mané-Firmino-Salah triónak a 4-3-3 fekszik jobban.

A Pudliról még tudnék írni, de nincs időm, a Portoról meg nem sokat tudok, de azt is megtartom magamnak.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szergejpub.blog.hu/api/trackback/id/tr4414751301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása