Futball, ahogy Szergej látja

Szergej Pub

Szergej Pub

Stílusok csatája 2.

Bajnokok Ligája negyeddöntők - szerda

2019. április 10. - Szergej Pub

Tegnap este két laposabb meccsel feküdtünk neki a szezon izgalmasabb felének.  Kicsit ment a buziskodás, de alapvetően magas szinvonalú meccseket láthattunk.  Nem izzott ezer fokon a Turbo-fussball Liverpool vörös felén, de talán pörögni fognak a még mindig nyikorgó fogaskerek Manchesterben, a Kecske is visszatér rövid sérülése után a pályára.  Mi szurkolók továbbra is tűkön ülünk, mert végre hátha ma este a csapatok abbahagyják az alibizést, a tartalékolást.  A tegnapi stílustanulmányt továbbfolytatva rövid értekezést ejtek meg a szerdai negyeddöntők elé, hogy felkészülten ülhessetek le a TV elé...szívesen (meghajol, balra el).

Ajax - Juventus

A Juve a matracosok ellen erőt mutatott, de az Ajax még nagyobb, még szőrösebb lompost lengetett bele mindenki pofájába azzal, hogy kicsapta a háromszoros címvédőt, mint a taknyot.  Mindezt ráadásul létványos játékkal.  Ez a mostani Ajax nyomokban emlékeztet az 1995-ös Gál Lajos-féle Ajaxra.  Annyiban mindenképpen, hogy szemtelenül fiatal játékosok alkotják a keret gerincét, amit kulcspontokon idősebb, rutinos játékosok töltenek ki, valamint látványos, kapura törő focit játszanak.  A totális futball gyökerei Rinus Michelstől, és az Ajaxtól indulnak, amikor valamikor a 60-as években egyszer csak Rinus beverte a fejét az ácsgerendába, és rádöbbent, hogy miképpen kell játszani ezt a játékot.  Elméleteinek hatása máig tart.  Amit ma a szemünk már teljesen megszokott, az akkor forradalmi volt, és az addig nyomokban sem létező holland focikultúra kevesebb mint 10 év alatt megszületett a semmiből.  Michels arra ösztönözte játékosait, hogy bátran változtassák a posztjaikat, ami rendkívül sok mozgást követelt meg a játékosoktól.  A játék lényege az üres területek kontrollása, és azok bejátszása.  A terület manipulálásához hozzátartozik az agresszív lescsapda is, ami az Ajax stílus védjegyévé vált.  Az agresszív lescsapda pedig magával hozta a presszinget is, még ha nem is Bielsa és Klopp szinten.  Michelst azonban még megkötötte a korának fiziológiai lehetőségei: egyszerűen nem lehetett egy egész szezonon keresztül fenntartani a játékosok erőnlétét ilyen intenzív mozgás mellett.  Ma már egy picit többet tud az aszpirin, ezért ezt a problémát áthidalva, az elmúlt 10 évben boldog boldogtalan nyomja a presszinget...kivéve a digók.

A Juve nem csak azzal tarolja le a Serie A-t és lassan lopja el a bohócliga nevet a spanyoloktól, hogy mindenkinél sokkal jobban áll anyagilag, vagy hogy saját stadionja van, mert azért igazán nagy igazolása csak kettő volt az elmúlt nyolc évben, és Higanyt inkább mondanám buktának, mint nem.  A Juve azzal is tarol a digóknál, hogy hajlandó masszívan és szervezetten presszingelni is.  Persze baromi távol állnak egy bielsista elven működő csapattól, mind agresszivitásban, mind sebességben (emlékezzünk, a tavalyi T'ham elleni párharcra, ahol Kane-ék nyolcszor körbeautózták Csellót), de a digóknál már ez is bőven elég.  Mandzukic az egyik legokosabban presszingelő, és egyébként is baromi nagy work rate-tel rendelkező csatár, és ezzel kiválóan kiegészíti az egyébként labda nélkül nem túl aktív Kecskét.  Ma este is kezdeni fog mindkettő, és harmadiknak Bernardeschi fog odakerülni a csatársorba, aki olaszföldön egy értelmezhetetlen anomália: mondjon nekem valaki egy híres olasz szélsőt!  Kivárom...

Szóval a Juve olasz földön stílus idegen, mert presszingel, mert van széljátéka, és egyébként is kiad 100 millert egy gólgépre, ahelyett, hogy kukázna valami féllábút az albán kettőből.  Viszont a Juve nemzetközi szintéren is tényezővé vált, és ezt pont az olasz génjeinek köszönheti: Allegri talán az egyik legfelkészültebb edző taktikai szempontból jelenleg, és kiváló pedagógiai érzékkel lehet megáldva, ha meccsről meccsre el tudja magyarázni, hogy miképpen kellene az adott játékosnak ugyanazt csinálnia, de másként.  Ez az adaptációs képesség pedig baromi sokat ér a BL-ben, ahol nem a legerősebb, hanem a legalkalmazkodóképesebb a legesélyesebb a végső győzelemre.

ManU - Barca

Oléval a United végre visszatalálni látszik a saját stílusához, ami már önmagában örömteli lenne.  Azonban a Unitednek nem a stílusa volt igazán az erőssége, hanem a mentalitása.  A mindent felülíró, de mégis jó értelemben vett győzni akarás (és tudás), ami annyiszor hozta meg nekik a diadalt a Fergie-Time-ban.  1999-ben pont a Barca otthonában láttuk ezt manifesztálódni, és azt hiszem, hogy nem csak a United szurkolóknak égett bele Sami Koffour a retinájába, amint a gyepet gyepálja.  Ezt a mentalitást tömték bele Rashfordék a PSG képébe, és igazából ez az egyetlen, amitől a Barcának félnie kell. 

A Barca ugyanis minden szempontból a ManU felett jár, talán csak az éves árbevételt kivéve.  Posztonkénti összehasonlításban csak a kapusposzton lehet a ManU-t egy lapon említeni a Barcával.  A Barca védelme betonfalnak látszódik a United átjáróháza mellett.  Ole már rátalált a Lindelöf-Smalling párosra (Jones vicces arcai ordenáré helyezkedési hibáinak korrigálása közben keletkeznek), de azért hol vannak ők rutinban, tudásban és összeszokottságban a Piqué-Lenglet kettőstől!?  Young szélsőből lett kényszerszülte jobbhátvéd.  Shaw az egyedüli a védelemből, akit talán - jobb napjain - Jordi Alba mellé lehetne állítani! A középpályán pedig még nagyobb a kontraszt! Pogba, Fred és MekTomi valószínűleg csak nyomozni fogja a labdát a Buzi-Rakitic-Arthur háromszögben.  

Egyébként is valószínű, hogy a Barcánál lesz sokkal többet a labda.  Bár a Barca drukkerek azt mondják, hogy idegenben nem szokott menni a csapatuknak, és ezért az Old Traffordon az iksz is jó, azért ennek a meccsnek nem a United az esélyese még Angliában sem.  A ManU szurkolók érdekes módon szintén a gól nélküli döntetlenben bíznak.  Amiben inkább bízhatnak az a Rashford-Kulaluk kettős, mert a Barca gyilkos presszingjét a legkönnyebb úgy kijátszani, ha nem átjátszani próbálod (Pogbáék ehhez egyébként sem elég labdabiztosak), hanem ha átküldöd a labdát a presszing felett, és eléred azt, amit a Barca világéletében került: párharca kényszeríted a játékosait.  Azaz Kulaluk fejét veszed célba hátulról.  Abszolút Muringyó foci, de nem lennék meglepve, ha Ole szintén ehhez nyúlna most.  A benga néger puszta ereje ellen pedig nehéz rutinnal harcolni.  Egy igazi Owen-Heskey focit várnék a Unitedtől, ahol a benga faltörőkos lefejeli a labdát a körülötte zsizsegő gyors csatártársának. Meglátjuk mire lesz elég a Champo-foci Európában!

A bejegyzés trackback címe:

https://szergejpub.blog.hu/api/trackback/id/tr7414757077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása