A favoritok és az esélyesek után következzék a legrejtelmesebb kategória. A sötét lovak azok a csapatok, amelyek alapvetően baromi erősek, de azért meg sem fordulna a fejedben rájuk fogadni. Ugyanakkor viszont tényleg képesek bárkinek elkapni a tökét, és bár meglepetés lenne a végső győzelmük, van rá halvány ámde valamelyest reális esélyük. Közös jellemzőjük ezeknek a csapatoknak, hogy mindegyiknek van kiforrott alapjátéka, taktikailag nem full kukák, és a védekezésük is meglehetősen masszív (mert hát úgy tartja a bölcsesség, hogy a meccseket a támadók, de a bajnokságokat a védelmek nyerik). Hajtás után újabb három csapat bemutatása következik.
Anglia
Az angolok egy meglehetősen hikomatos csoportot kaptak, ahol igazából a belgákkal kell megküzdeni majd az első helyért, de igazából ezt az egy meccset sem kell igazán komolyan venniük, mert akár első, akár második helyen mennek tovább, a H-csoport még az övékénél is kukább, és igazából akár annak első, akár annak második helyezettjével fognak összefutni, kb. ugyanannyi eséllyel fognak bejutni a negyeddöntőbe. Ott pedig igazán mérlegre kerül Southgate unortodox terve.
Gareth Southgate 2016 decemberében egy botrányt követően ült le a padra. Sam Allerdyce addig egyébként nem végezte papíron rosszul a munkáját, mivel négyből három meccset megnyert a selejtezőkben (Szlovénia ellen idegenben gólnélküli ikszet hoztak, ami szintén vállalható). Ha engem kérdeztek, az angoloknak mázlijuk van, hogy egy újságíró ráborította a szaros bilit Big Samre, mert különben az FA fafejűei ugyanúgy a helyén hagyták volna, mint Loy papát. És Big Samnek kb. hasonlóan a hetvenes években ragadt elképzelései vannak a fociról, mint a vén raccsolónak.
Southgate egy progresszív edző, aki háromvédős szerkezetre állította át a brit 4-4-2-öt. Még nagyobb húzásként elérte, hogy a lehetetlenségig önértékelési zavarban szenvedő angol futballközeg végre ne esélyesként tekintsen saját magára egy VB-n. Még csak titkos esélyesként sem. Az angol közvélemény egy tisztes helytállásban bízik, ami a múltkori VB és EB fényében a csoportból való továbbjutást jelenti legalább, de inkább a negyeddöntőt. Ennyi szerintem csont nélkül meg is lesz nekik.
A PL-ben is egyre inkább terjed a háromvédős rendszer használata, és ez Southgate kezére játszott, mivel nem a nulláról kellett leoktatnia a játékosoknak. A selejtező csoportot végül még egy döntetlent vétve húzták be, a hat felkészülési meccsen pedig összesen két gólt kaptak, azaz a rendszer mondhatni jól vizsgázott, különösen, ha figyelembe veszem, hogy Németország Hollandia és Brazília ellen is érintetlenül maradt a kapujuk (a digók és Nigéria rámolt be nekik egyet-egyet - azaz még csak arra sem foghatjuk a szép eredménysort, hogy E-sunyis módon csak kuka csapatokkal kötöttek le barátságos meccseket). A gond inkább elől van, mert a hat meccsen csak hatot sikerült rúgni (két meccsen egyet sem), de ezt most jó indulatúan a veretes ellenfelek számlájára írom.
Kapusposzton picit lyukasnak érzem az angolokat, mivel egyik kapusuknak sincs tíz válogatottsága még, és az Everton, Stoke, Burnley névsor is azt mutatja, hogy nincs angol kapus a közvetlen elitben. Pickford kapott lehetőséget a barátságos meccseken, de szerintem Butland lesz a kezdő. Joe Hart karrierjét a Kopasz Filozófus elintézte; ő már a bő keretbe sem kapott meghívót.
A háromvédős rendszer lényege, hogy az egyik, de inkább két védő kvázi mélységi irányítóként is tudjon funkcionálni. A Juve BBC-je nem csak azért volt erős, mert alig kaptak gólt, hanem mert Bonucci olyan jól tudta megjátszani a labdákat mélységből, hogy a középpályásokat tehermentesítette a labdakihozatalok során. Az angoloknál ezen filozófia áldozata lett a labdával nem túl ügyes, és a klubjában ilyen rendszerben sosem játszó Smalling. Cahill (Cselszkij) még nála is butább a labdával, de Conte legalább beleverte a háromvédős helyezkedést a fejébe. A tottenhami hármasfogat is azért lett stabil kerettag, mert Pocchettino a T'hamnél gyakorta játszott ebben a szisztémában, és ezért Walker (Shitty), Rose (T'ham) és Trippier (T'ham) nem csak néz, mint kezdő buzi a gőzben. Phil Jones (ManU) ilyen szemmel idegen elemként hat, de a megalkuvást nem tűrő küzdőszellemére még szükség lehet ezen a tornán. Delph (Shitty) és Young (ManU) igazi squad playerek, akik több szerepkörben is megállják a helyüket, de leginkább a szárnyvédő szerep juthat nekik a széleken. A védelemben Stones (Shitty), Cahill és Walker lesznek valószínűleg középen, és Trippier és/vagy Young a széleken.
A középpálya közepére nem sok játékos pályázik. Dier (T'ham) akár a védelem tengelyébe is hátrahúzható, de akár a védelem előtt is lehet mélységi irányító vagy box-to-box középpályás. Henderson (Pudli) szinte biztosan kezdeni fog szintén box-t-box szerepben. Alli (T'ham) akár itt is bevethető, de őt eddig egy sorral előrébb játszatta Southgate a 3-4-2-1-es szerkezetben. Itt még Delph is számításba jöhet. A támadó középpályás posztra nagyobb a választék: Allit már említettem, mellette még Lingard (ManU), Sterling (Shitty), Rashford (ManU) és Welbeck (Arsenal) jöhet szóba. Csatárként pedig Kane-nek (T'ham) bérelt helye van, de Vardy (Leicester) és Rashford is szóhoz juthat a kilences szerepében.
Az angol csapat koherens, jó játékot játszik végre. A háromvédős rendszer a széleken természetszerűleg sebezhető, de cserébe a pálya közepén nem sok sót fognak megenni az ellenfelek. Annak ellenére, hogy a T'hamből nagyon sok játékos érkezett a keretbe, és hogy a sonkások alapvető jellemzője az agresszív letámadás, az angol válogatott nem igazán él ezzel a fegyverrel, aminek az oka az lehet, hogy ahhoz magasra kellene tudni húzni a védővonalat, amit az angolok nem tudnak megtenni, mert náluk nem Verthongen és Alderweireld játszik (a belgák ezért fognak tudni majdnem kottára ugyanilyen foci mellett még letámadni is), hanem a lassan forduló Cahill és Stones. Úgy gondolom ezzel együtt, hogy hosszú évek óta ez a legversenyképesebb angol csapat, amit világversenyen látni fogunk, és sötét lóként senki sem tudja igazán megmondani, hogy meddig juthatnak, ha Kane szállítja a gólokat.
Portugália
Portugáliát egyáltalán nem találom különösen jó csapatnak, mégis a sötét lovak közé soroltam őket, mert már két éve az EB-n sem gondoltam őket jó csapatnák, aztán tudjuk mi lett a vége... Szóval többé nem fordul elő, hogy alábecsülöm őket. Ezen felül a sötét ló definíciónak is maradéktalanul megfelelnek: van kidolgozott, igaz nem túl bonyolult játékuk, masszív a védelem, és taktikailag egy érett, másfelől rutinos brigádról van szó.
A selejtezőket rögtön egy pereceléssel indították Svájc ellen, de aztán összekapták magukat, és többek között rajtunk is keresztül gázolva biztosították egyenes ágon a részvételüket. Zselé (Real) a 32 portugál gólból 15 vállalt és Andre Silva is küldött kilencet. A tíz meccsen meg mindössze négy gólt kaptak, amiből kettőt a csokizabálók rámoltak be a perec során, a másik kettőt meg már agyonnyert meccsen nyelték be. A felkészülési meccseken már nem tűnt ennyire acélosnak a védelem: a hollandok agyonverték őket (0:3), Tunéziától kettőt kaptak, Egyiptom és USA is talált ellenük gólt.
A portugál csapat az EB óta nem sokban változott. A játékuk például kottára ugyanaz: Fernando Santos a stabil védekezésre épít, amihez a három masszív középpályás hatalmasat kontributál a négy védő előtti területet lefedve. A portugál csapat nagyon kompakt, és csodák csodájára Zselé is kiveszi a részét a passzsávok zárásával. Az emberanyag azonban változott: Nani és az EB-döntő hőse, Eder nem utaznak, a keretszűkítés áldozatai lettek. Predator Sanchez és Andre Gomes karrierje kisiklott picit, ezért előbbit már majdnem egy éve nem hívták meg, míg utóbbi szintén az edzőtáborban búcsúzott el. Koncentráló pedig megsérült, és a válogatottságot is lemondta (vagy valami olyasmi).
Ami az EB-n kényszermegoldás volt, nevezetesen, hogy megfelelő kilences hiján inkább két szélsővel, Nanival és Zselével játszatták a két csatárt (ezt már Sampaoli is elsütötte Chilével, ott Sanchez és Vargas volt a két szélsőből faragott csatár), az mostanra már - főleg Zselé átképzése miatt, amit Zizou vezényelt le a Realnál - a default beállítás lett azzal, hogy a másik csatár egy vérbeli kilences: Andre Silva (Milan). Silva körül Zselé szabadabb szerepkörben játszhat, mint annó Nani mellett.
A középpályán három marcona, ám labdával sem ostoba játékos nyújtja a stabilitást. William Carvalhoról (ex-Sporting) már a brazil VB előtt is azt mondtam, hogy nagy felfedezett lesz, de ott az egész csapat lebőgött. Aztán az EB előtt is megismételtem ezt a kijelentést, és bár végig jól játszott, senki nem laudálta a játékát különösebben. Most, hogy szerződést bontott a Sportinggal, talán több nagy klub fog kiemelt figyelmet fordítani egy ingyen igazolható klasszis középpályásra. Joao Mario az EB-n is jó teljesítményt nyújtott, és ez szerintem a VB-n is így lesz. A harmadik középpályás valamelyik Silva lesz: vagy a Monacóban felfedezett Bernardo Silva (Shitty), vagy a rókáknál játszó Adrien Silva (Leicester). A fegyelmezett középpályát a támadókkal meg valószínűleg Moutinho (Monaco) fogja összekötni egy valamelyest szabadabb szerepkört bejátszva.
A hátsó alakzat az EB óta nem változott, csak nagyon megöregedett. A belső védők lassan tényleg bottal jönnek ki a pályára. Pepe (Besiktas) 35 éves, Bruno Alves (Rangers) 36 éves, Fonte (csing-csung) pedig 34 éves. Kérdéses, hogy a vén fakkerek hogyan fogják bírni a sorozatterhelést, de rutinban nem lesz hiány. A védelem szélein Cedric (Soton) és Guerreiro (BVB) fogják nem csak az ellenfelet megfékezni, de szívesen és hatékonyan kapcsolódnak be a támadásokba is. Különösen Guerreiro játéka tetszik nekem; szerény véleményem szerint benne van a világ öt legjobb balbekkjében. A kapuban maradt Rui Patricio (ex-Sporting), aki szintén kirúgta a Sportingot a szurkolói támadást követően.
Alapvetően a csoportból nem lehet gondjuk a továbbjutással. A spanyolokkal azonnal lemeccselik a csoportgyőzelmet, és aztán már csak Iránt és Marokkót kell leverni. A B-csoport második helyét nézem ki nekik, de amióta áll a bál a spanyoloknál, lehet, hogy meg tudják lepni a vörösöket az első meccsen. Ha második helyen lépnek tovább, akkor a rettenetesen gyenge A-csoportot valószínűleg megnyerő Uruguayjal fognak egy fifty-fifty meccset játszani. Utána Argentína vagy Franciaország jön, és egyik ellen sem esélytelenek arra, hogy Zselé lába elsüljön párszor. Zselé egyébként is adós még egy kiváló teljesítménnyel világversenyen. Korából fakadóan neki ez az utolsó VB-je lesz, szóval semmi oka arra, hogy visszafogja magát.
Uruguay
Nem sok olyan csapat van a VB-n, amiben négy 100-szoros válogatott játékos kap helyet; és ehhez jön még, hogy a csoportmeccsek végére hatra nő a századosok száma, mivel Muslera (Galata) 97, míg Lajos (Barca) 98 válogatottsággal áll. Egy rendkívül rutinos, és régóta együtt játszó játékoskeret adja az uruk erejét. Tabarez személyében pedig egy tapasztalt múmia ül már 2006 óta a kispadon.
A selejtezőket nagyon meggyőzően kezdték, de végül annyira visszaestek, hogy picit izgulhattak is. Közben viszont két Copán is csúnya nagyot buktáztak (2015-ben a későbbi győztes Chile ellen nem is akkora szégyen 1:0-ra kikapni a negyeddöntőben, de a centenáriumi Copán a csoportban ragadtak). Tabarezben viszont töretlen a bizalom, és joggal, hiszen levezényelt egy apróbb generációváltást, illetve még most is vezényli, és eközben a csapata folyamatosan versenyképes maradt, és erre a VB-re egészen összekapta a csapatot. Idén még gólt sem kaptak a felkészülési meccseken. Tavaly Ausztriától kikaptak, de azóta minden meccset megnyertek.
Uruguay hagyományosan stabilan védekezik, és a csatáregyéniségekre bizzák a támadást. Tulajdonképpen úgy néz ki a képlet, hogy a védelem simán hoz egy elődöntős szintet, aztán Uruguay helyezése attól függ a világversenyen, hogy mennyire jön ki a lépés előrefelé. 2010-ben Forlan elődöntőig vitte őket. Brazíliában viszont a nyolcaddöntőig is éppenhogy csak elvergődtek, miután Costa Rica az első meccsen faszra húzta őket a halálcsoportban, és utána már mind az olaszokat, mind az angolokat el kellett, hogy verjék a továbbjutáshoz. De megcsinálták, igaz Lajos kettéharapta Chiello vállát, és így az eltiltása miatt Uruguay félkarú óriás volt az akkor nagyon erős Kolumbia ellen.
Uruguay az egyik legpotensebb támadóegységgel érkezik a tornára, hiszen mind Cavani (PSG), mind Lajos nem csak klubcsapataik, de a világ legjobb támadói közé tartoznak. Tabarez egyébként is szereti 4-4-2-ben játszatni a csapatát, de a két csatár klasszis miatt is ez tűnik a logikus szerkezetnek. Ilyen rutinos és gólveszélyes támadószekcióval talán csak Argentína érkezik a tornára.
A középpályán az uruk hagyományosan a sokat robotoló játékosokat szeritik, és nem igazán tudnak mit kezdeni a pengés, ámde work rate-ben elmaradókkal. Lodeiro is ennek eshetett áldozatul. Rajta kívül még három rutinos, de már öregecske középpályás maradt ki: Arevalo Rios 90, Alvaro Gonzalez 73, Gaston Ramirez 43 válogatottságnyi rutint jelentett volna. Tabarez kerete egyébként nagyon stabil. A behívott 23-on túl csak 13 játékos kapott behívót az elmúlt 12 hónapban, ami azt mutatja, hogy van 30-35 játékos, akikre bizton számít. Vecino (Inter), Bentancur (Juve) és Nandez (Boca) idén az összes meccsen kezdők voltak, tehát meglepő lenne, ha Tabarez nem velük kezdene az Egyiptom elleni nyitómeccsen. A negyedik középpályás vagy a 105-szörös válogatott Rodriguez (Penarol - de az Atletiből és a Portóból szerintem inkább lesz ismerős) lesz vagy a fiatal De Arrascaeta (Cruzeiro).
A védelem közepén az Atleti védőpárosa fog kezdeni, ez kábé kérdőjel nélküli. Godin (Atleti) és Gimenez (Atleti) a francia (Umtiti-Varangy), a német (Butateng-Hummels), a brazil (Thiago Silva-Miranda/Marquinhos) és a spanyol (Ramos-Mr.Shakira) védőpárosok szintjén mozog; keménységben pedig még meg is előzik őket. Coates (Sporting) bevethető, ha egyikük megsérülne vagy túl sok sárgát gyűjtene. A széleken viszont már nem ilyen egyértelmű a helyzet. A visszafogottan fiatal, de cserébe rutintalan Varela (Penarol, ex-ManU) idén két felkészülési meccsen is kezdő volt. Maxi Perreira évekig megoldotta a jobbhátvéd szerepet, de már 34 éves, ami a sorozat terhelés ellen nem egy életbiztosítás egy alapvetően fizikális poszton. A másik visszafogottan fiatal ámde rutintalan jelölt a balbunkó szerepre Laxalt (Genoa), aki az idős de rutinos Caceresszel (Lazio) harcol kezdő pozícióért. A kapuban Muslera helye megkérdőjelezhetetlen.
A bundának tűnő ruszki csoportból magasan kiemelkedik ez a csapat, ezért csak azért nem számítok sima kilenc pontra, mert az uruktól nem áll messze, hogy tróger módra kezdjenek egy tornán, és a forma időzítést a második két hétre optimalizálják. Figyelembe véve a keret életkorát és rutinját, ez egy teljesen érthető stratégia a részükről. A nyolcaddöntőben viszont egyből kemény ellenfél jön; akár a portugálok, akár a spanyolok jönnek szembe, kemény dió lesz, és utána a papírforma szerint érkező flansziák sem olyan ellenfél, amire azt mondanám, hogy megnyílt az ág. Az elődöntőben szigorúan papírforma szerint a németekkel akadnak össze, és aztán - megint csak papírforma szerint - a brazilokkal. Ha ezen a szopóágon végig tudnak menni, akkor azt mondom, megérdemlik a kupát. A szerencséjük az, hogy a csapat elég masszív ahhoz, hogy minimalizálni tudják bárki esélyét, miközben elől van olyan minőség Cavani és Lajos személyében, hogy egy-két gólt bárki ellen találhatnak.
