Futball, ahogy Szergej látja

Szergej Pub

Szergej Pub

Lefutott nyolcaddöntők a BL-ben?

2017. március 07. - Szergej Pub

Az első meccsek alapján a héten lezárásra kerülő négy párharcból három lefutottnak tűnik.  El nem tudom képzelni, hogy az Arsenal például 1-5-ről felálljon a Bayern ellen, vagy hogy a PSG egy négygólos előnyt kiadjon a kezéből úgy, hogy ráadásul ha találnak egy gólt a Camp Nouban, akkor a Barcának már hatot(!) kellene szórnia.  A Napoli hazai pályán még viccelkedhet a Madriddal, de a 3-1 magabiztos előnynek mondható.  Az egyedüli érdekes párharc a Benfica dortmundi vendégeskedése, ahol a BVB-nek nagyon kell vigyáznia, hogy ne kapjon gólt.  Hajtás után nagyon röviden.

Kedd

Napoli - Real Madrid

A Real tulajdonképpen a gálakezdőjével mehet ki a mai meccsre, és így látszólag az egyetlen fejtörést az otthon benyelt gól jelenti.  Ugyanakkor az első meccsen is a Napoli elég erősen kezdett, neki esett a Realnak, mint bolond tót az anyjának.  Ezt most is elvárom a bilikékektől.  Ha az elején a nagy nyomás gólt eredményez, akkor akár még egy izgalmas meccs is kialakulhat, de ha a BBC beküld egyet, akkor tulajdonképpen lefőtt a kávé.

Arsenal - Bayern München

Erről a meccsről még kevesebbet tudok írni.  Müller és Özil állítólag nem fognak kezdeni.  Javi Martinez személyében a MedveDisznóEmber talált egy megbízható belső védőt, Wengernél meg a nyugdíjról rebesgetnek.  Ezt a meccset valószínűleg egyáltalán nem is fogom még csak követni sem, mert most mégis kit érdekel, hogy az Arsenal kihajtja a belét egy szoros meccsért?

Szerda

Dortmund - Benfica

Az első meccset a Dortmund elcseszte.  Pont.  Aubemayang elszórakozta a büntetőt.  Most hazai pályán mindenképpen úgy kell játszaniuk, hogy két gólos előnyre kell hajtaniuk.  Az előjelek viszont felemásak a BVB-nek.  Egyfelől az elmúlt három meccsen szétszedték ellenfeleiket, és 12-2-es gólkülönbséget értek el.  Viszont hiányzik majd sérülés miatt Götze, Reus, Rode és Bender.  Guerreiro játéka pedig kérdéses.  A Benfica még jobb formában van.  Lassan emberemlékezet óta minden meccset megnyertek, és csak egy jelentősebb sérültjük van: Fejsa kivált a középpályáról.

Roppant izgalmas meccsre számítok, ahol a BVB nem éppen egy olasz csapat megfontoltságával fog neki állni a hátrány ledolgozásának, hanem a Turbo-Fussballra még rá fogják küldeni a nitrót is.  Ami viszont a Benfica malmára hajthatja a vizet, hiszen nekik elég lehet egyetlen kontrát végigvinniük, hogy meglepetésre továbbmenjenek.  Én biztos, hogy ezt a meccset fogom nézni...

Barcelona - PSG

...mert ezt a meccset még a hungarokatalánok közül is csak a mazochista vagy a csodában reménytelenül hívő fogja nézni.  A Barcánál csak Vidal és Mathieu hiányzik, azaz mehet a gálakezdő, míg a párizsiaknál Motta és Mariska játéka kérdéses.  Ez a PSG számára jobban fájhat, de basszus ezt a párharcot 4-0-ról a flansziáknak könyékig seggbe dugott kézzel is hozniuk kell.  Az előny birtokában nagyjából bármilyen game plannel felmehetnek: várhatnak egy kontrára, amit ha bevisznek, akkor vége is, vagy megpróbálhatják letámadni a Barcát.  A PSG-től nem lehet tudni mit fogunk látni.  A Barcát tudjuk...ők mindig ugyanazt játszák.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szergejpub.blog.hu/api/trackback/id/tr4112320961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabesto 2017.03.09. 01:46:02

Látod, Szergej, hogy miket nem produkál az élet? Egy jó Barcelonát sosem szabad leírni :) Ja és egy igazi szurkoló 0-4 vagy 1-5 után is megnézi a visszavágót!

Szergej Pub 2017.03.09. 06:53:14

@Gabesto: A Barca szurkolók sem hiszem, hogy nagyon élvezték a meccset a 90. percig. Aztán a bíró befújt egy véleményes büntetőt...
A meccs jellege ilyeténképpen hasonló volt a ManU-Bayern 99-es döntőjéhez, ami nekem - ManU szimpatizánsként - a 89. percig egy kínszenvedés volt.
Emery valószínűleg nagyon elszámította a meccset, de nem tudom biztosan, mert én tényleg a BVB meccsét néztem...;)

Szergej Pub 2017.03.09. 06:54:55

@Gabesto: Érdekes egyébként, hogy mindkét emlékezetes meccs a Camp Nou-ban volt...
süti beállítások módosítása