Futball, ahogy Szergej látja

Szergej Pub

Szergej Pub

A birodalom visszavág?

2018. május 01. - Szergej Pub

madrid-bayern-online-champions.jpg

A ma esti visszavágó előtt csak egy nagyon gyors beharangozóra maradt csupán kapacitásom. Ezért most csak azzal fogok foglalkozni, hogy bemutassam, hogy a bajoroknak egyáltalán nem kell összeszarniuk magukat azért, mert hátránnyal érkeznek a Bernabeuba.  Hajtás után rámutatok pár érdekességre az előző meccsből, és abból próbálok majd következtetéseket levonni arra, hogy mi várható ma este.

Amit nagyon fontos leszögezni, hogy a múlt heti meccset nem a Real nyerte meg, hanem a Bayern vesztette el.  Az elvárt gól (xG) stat alapján 2,5-0,7 lett annak a meccsnek a vége.  Azaz a Bayernnek 2-3 gól kellett volna rúgnia, míg a Realnak egyet vagy akár egyet sem.  Magyarán annak a meccsnek a végeredménye valahol 2-1 és 3-0 között kellett volna, hogy megálljon.  És mindezt úgy, hogy már az első félidőben Robben és Butateng kiszállt sérülés miatt.  A Bayern elbalfszkodta az összes helyzetét, és így lehetőséget adott a Realnak arra, hogy azt csinálja, amiben jelenleg a legjobb a világon: nyerjen.  Bizony győzni tudni kell; ahhoz is kell egyfajta rutin, és ez a mostani Realban nagyon is megvan.

Hiába lőttek majdnem kétszer annyit kapura (igaz ugyanannyiszor találták el a kaput), hiába volt náluk másfélszer többet a labda, hiába passzoltak másfélszer annyit, hiába futottak többet, a bajoroknál nem volt meg a gyilkos ösztön.  Ezt mindenképpen meg kell oldaniuk, ha tovább akarnak jutni, mert annyi nem elég, ha a Bernabeuban is jobban játszanak.  Nagyon hasonlít ez a párharc a tavalyi elődöntőre, amikor a jobban játszó Bayernt végül kiütötte a Real (igaz, nem gyengéket tévedett Kassai a bajorok kárára).  De ha itt most megint jobban játszva kapnak ki, akkor kár a bíróra mutogatni. 

Butateng és Robben hiányozni fognak sérülés miatt.  Javi Martinez helyét Tasziló veszi át a középpályán, és Csikágó is a kezdőbe került; így létrejött a James-Csikágó-Tasziló háromszög a pálya közepén.  A balszélen Ribery és Alaba, a jobbon Müller és Kimmich kapott helyett.  Elől Lewa, hátul Süle és Hummels.  A kapuban továbbra is Ulreich.  Sima 4-2-3-1, ami könnyedén 4-3-3-má tud alakulni, de Müller vándorlásai miatt a 4-4-2 sem elképzelhetetlen.

A Realnál kimarad Kázmér, aki helyett Kovács kezd.  A meglepetés azonban jobbszélen jön, mivel Karvaly helyett Vazquez lesz a jobbhátvéd, míg előtte Kroos a 4-4-2 jobbszélén.  Balon Marci és Asensio.  Kovács mellett Modric próbálja uralni a pálya közepét.  Arra azért nem fogadnék, hogy Kroos a jobb szélen marad.  És akkor Asensio felhúzódik Zselé és Benzin mellé, hogy 4-3-3-má alakítsa a szerkezetet.  Varangy és Ramos a védelem közepén, míg Navas a kapuban. 

A Bayern simán tud úgy játszani, hogy megfordítsa a párharcot, de az csak úgy mehet, hogy vagy Lewa átmegy Hulkba és tol egy mesternégyest nekik ismét, vagy csak simán berúgdalják az összes helyzetüket.  A Real kényelmes pozícióban érezhetné magát, ha nem pont egy körrel ezelőtt oblákoltatta volna meg őket majdnem a Juve.  Kétlem, hogy hosszabbítás lenne, de szoros meccs lesz az tuti.  A VénTrógernek is ez lesz az utolsó BL meccse, ha kiesnek, szóval az öreg is oda fogja tenni magát szerintem.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szergejpub.blog.hu/api/trackback/id/tr5313883618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása