Futball, ahogy Szergej látja

Szergej Pub

Szergej Pub

Bajnokok Ligája sorsolás utáni gondolatok

Elkezdődött az idény!

2017. augusztus 25. - Szergej Pub

Neki duráljuk magunkat egy újabb idénynek.  Elindul ismét a világ legjobb játéka a TV-ben, szóval a hétvégéinket és a hétköznap estéinket végre megint lesz mihez igazítani.  Lássuk be, nem nekünk való ez a gyökértelen lét, amikor az asszony olyan dolgokkal piszkálhat következmények nélkül, hogy menjünk strandra vagy a Balatonhoz, mi pedig nem tudjuk azt mondani, hogy "Drágám! Lófaszt, mert meccs van!"  Na, ennek vége!  Ismét terror alatt tartjuk a távirányítót, ismét ciccenek a sörök, és ismét a fotelból ordibálhatunk habzó szájjal a trubadúrládával remélve, hogy a kedvenc falábúnk ettől majd jobb megoldást választ ott a stadionban (pedig nem). 

Az idény pedig mindig a legfaszipántosabb sorozat sorsolásával indul.  Persze nyomnak előtte selejtezőket ilyen neve nincs csapatok, amiket a magyarok megközelíteni sem tudnak.  És persze van egy Európa-Liga is, aminek megnyerésére Muringyó most épp nagyon büszke (egyébként korábban nem tudta értelmezni a sorozatot a valós számok halmazán).  De azért csakis a sorsolás után kezd el az egyszeri szurkoló kalkulálni, számolgatni, és találgatni.  Hát most mi is pont ezt fogjuk elkövetni a hajtás után!

A-csoport (Benfica, ManU, Basel, CSEKA)

Ha szemét akarnék lenni Muringyóval, akkor azt mondanám, hogy EL-kompatibilis ez a csoport, hiszen az EL címvédője olyan csapatokkal került össze, amiket ott gyakrabban szoktunk látni, mint itt.  Éppen ezért az egyébként idénre - a saját szurkolói szerint is meglepően - erős ManU simán be fogja húzni a csoportot.  Még akkor is, ha az Ent minden meccsen kezd vagy Muringyó szokása szerint spórolósra veszi a figurát.  A Benfica esélyes a második helyre, de azért a CSEKÁ-t sem kell lebecsülni tél tábornokkal a háta mögött (szerintem minden csapat jégcsapot fog húgyozni Moszkvában), és a Basel is hírhedten imádja megoblákoltatni hazai pályán az angol csapatokat.  Szóval a ManU szinte tutira továbbmegy ebből a csoportból, de mögötte keresztbeveréseket vizionálok.

B-csoport (Bayern, PSG, Anderlecht, Celtic)

Ellentétben egy buzi pornóval, itt eléggé le vannak osztva a szerepek: a Bayern és a PSG megy a csoportgyőzelemért, az Anderlecht és a Celtic pedig az EL-ért hajtanak.  A Bayern csendben erősített a nyáron, de azt nem mondanám, hogy feltétlenül erősebb lett, hiszen mégis két legenda távozott tőlük (GYK: Lahm és CsabiApó).  Cserébe érkezett Niklas Süle a védelembe, James Rodriguez, Tolisso és Rudy a középpályára.  Nem érzem pozitívnak a mérleget.  A PSG viszont hatalmas csinnadrattával erősített.  Neymar felrobbantotta az átigazolási piacot, a középpálya motorja, Matuidi viszont csendben elkullogott a Juvéba.  Onnan meg Dani Alves érkezett egy párizsi öregek otthonába.  Unai Emery és a MedveDisznóEmber összecsapása szerintem igencsak nézős lesz. 

Viszont szar élményt az Anderlecht-Celtic meccs sem kínál.  A belga csapatok mostanra már senkit meg nem lepve nyomnak kifejezetten jó focit, a Celticnek meg Britannia Guardiolája/Cruyffja az edzője, a Pudlival majdnem PL-győztes Brendan Rogers.  Munkássága alatt pedig úgy összeállt a Celtic, hogy bántó fölénnyel nyerték a skót bajnokságot, és még a selejtezőt is úgy nyitották, hogy gurítottak egy ötöst. 

C-csoport (Cselszkij, Atleti, Roma, Qarabag)

Itt garantálom a csoportutolsót.  Szegény azeri csapat úgy fog itt kóvályogni a pofonoktól, mint fing a gatyában.  Nevezhetnénk ezt is nyugodtan halálcsoportnak, de én inkább digó csoportnak hívom.  Ugyanis három olyan csapat van benne, amelyik olasz focit játszik, de abból pont a Roma a legkevésbé digó!  Az Atleti cinikus célfutballját nem kell bemutatni, azt hiszem.  Nyugodtan hívjuk klasszikus antifutballnak.  A Cselszkij Conte vezetése alatt a progresszív digó focit nyomja, háromvédős szerkezettel, támadó felfogású szárnyvédőkkel.  A Roma hozzájuk képest kifejezetten latinos focit nyom.  Nekik Totti fog a leginkább nem-hiányozni.  Pikírt megjegyzésem annak szól, hogy egy cirkusz-forrás megszűnt az öltözőben, amivel akár erősödhetnek is.  Cirkuszból persze Londongrádban sincs hiány, hiszen Diego Costa lassan kabaréba illő módon igyekszik elkotródni a Rotorból.  Innen az Atleti simán a legerősebbnek tűnik.  Conte meg bizonyíthat végre Európában is, ugyanis - ne feledjük! - ez annyira nem sikerült még annó a Juve edzőjeként.

D-csoport (Juve, Barca, Olympiakosz, Sporting)

A Sporting tavaly első kalaposként lett csoportutolsó; idénre helyükre kerültek, de azért a görögökkel harcolhatnak majd az EL-ért.  Ebben a csoportban sem kérdés, hogy a Juve és a Barca toronymagas esélyesek a továbbjutásra még úgy is, hogy egyfelől a Barca eléggé megzuhant Neymar távozásától, és a szuperkupában a Realtól elszenvedett csicskalángostól (nem is az eredmény, hanem a játékban mutatott különbség az, ami gáz volt rájuk nézve), másfelől a Juve - digó csapathoz méltóan - hírhedten tróger módon nyomja le a csoportköröket.  A Barcánál mutatkozó, alapvetően a legfelsőbb vezetéstől eredő bajok ősszel még nem fognak megmutatkozni a pályán szerintem, de tavaszra széteshet az egész miskulancia.  A Juvénál meg Bonucci távozása, és a Milan megerősödése adhat okot izgalomra, hiszen most már nem fognak tudni a Bayernhez hasonlóan a hazai bajnokságban félgőzzel játszani.

E-csoport (Szpartak, Sevilla, Pudli, Maribor)

Jürgen Klopp és a Turbo-Fussball ismét a BL-ben!  A Sevillával kőkemény, bespeedezett meccseket fognak nyomni.  A Pöhler ezerrel fogja nyomni a pedált, még a nitrót is ráengedi, nehogy bent ragadjanak a csoportban.  Sőt, ha sikerül csoportelsőként pattanni innen, akkor még a negyeddöntő is kinézhet nekik egy szerencsés sorsolással.  A Sevilla a másik tükörsima esélyes a továbbjutásra.  Az Őrült Zseni ugyan ott hagyta őket az argentín kispad kedvéért, de a Sevillánál nagyon átgondolt munka folyik évek óta, és mindegy ki volt a kispadon, konstansan ütőképesek.  A Szpartak és a Maribor majd jól egymásnak esnek a harmadik helyért, amiben a Szpartakot csak azért érzem esélyesebbnek, mert november-december környékén meg fog ott fagyni, aki arra jár.

F-csoport (Szatyor, Shitty, Napoli, Feyenoord)

Kőkemény kis csoport ez, hiszen a rímképlet hasonló az A-csoporthoz, csak erősebb csapatokkal: a Shitty kiemelkedik, pedig Pep keze alatt nem igazán akar összeállni ez a projekt.  Egyelőre úgy tűnik, hogy feleslegesen költött el 200 milkát csak a védelemre; semmivel sem tűnnek erősebbnek, mint tavaly.  A másik három csapat közül viszont kb. bármelyik továbbjuthat, és hazai pályán mindegyik megfingathatja a Shittyt, ha elég babot esznek, és felfújják magukat.  Az ukrán tél alig kellemesebb az orosznál, de a Szatyor talán még mindig nem tud Donyeckben játszani, ami sokan levon a rettegés-faktorból az ellenfélnél.  Így őket picit most kevesebbnek érzem.

G-csoport (Monaco, Porto, Besiktas, Lipcse)

Na, ez viszont tényleg EL-kompatibilis csoport.  Egy olyan csapat sincs itt, amelyiknek a nevét furcsálkodva néznénk a kisebbik európai sorozatban.  A Monaco tavaly nagyot futott, szépen is játszott, népszerű is lett, de idén nyáron szétkapták őket, mint hülye gyerek a nápolyit.  A Porto megint az épülő fázisában van, ami három-négy évente egy ütőképes csapattá szokott érni, de most még nem tartanak ott.  A Besiktas egy erős középcsapat.  A Lipcse nevű Mateschitz projekt meg majd meglátjuk, hogy mennyit ér a nemzetközi fronton.  Otthon nagyon jó, gyors focit játszottak, agresszív letámadással fűszerezve, de három alapvetően latinos csapat ellen könnyen fejjel rohanhatnak a falnak ezzel a focival.

F-csoport (Real, BVB, T'ham, Apoel)

JoóGabika valószínűleg szabadságon van, ezért csak ezt a csoportot nevezte "halálcsoport"-nak az Index.  Pedig nem tűnik halálosnak, ha alaposabban megvizsgáljuk.  A Real messze kiemelkedik innen minden szempontból.  Nagyon erősek, nagyon egyben vannak, mély a keret, nincs sehol lyuk.  Elment Pepe, James Rodriguez és Morata, mégsem tűnnek gyengébbnek, mint tavaly.  A BVB nyáron edzőt cserélt, eladta Dembelét a Barcának csilliárdokért, amit most el kellene értelmesen költeni...szóval a BVB az ősszel még épülő félben lesz, és messze nem lesz olyan acélos, mint ahogyan azt általában gondolni szokták.  A T'ham semmit nem erősített a nyáron, igaz nem is nagyon adtak el senkit (kivéve Kyle Walkert egy vagon pénzért, de abból inkább pár mázsa cementet vesznek az új stadionhoz).  A T'ham hiába erős már évek óta a PL-ben, a nemzetközi szintéren egyáltalán nem tűntek ütőképesnek.  Persze lehet, hogy a tavalyi a tanulóévük volt, és majd idén dobbantanak, de erősítés nélkül kétlem.  Főleg, mert nekik idén is a PL lesz az elsődleges, és hogy jövőre is BL-helyen érjenek célba.  Persze a Dortmundot még így is elkaphatják, de tavasszal már a nyolcaddöntőben el fognak vérezni.  Hát ilyen egy halálcsoport!?

A bejegyzés trackback címe:

https://szergejpub.blog.hu/api/trackback/id/tr8112777486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása