Ezt a posztot az osztrákok elleni meccs után akartam összehozni, de a GDP pörgetése megakadályozott abban, hogy összeszedjem gondolataimat, és rendszerezve adjam át nektek. Gondolataimat a csapatunkról (merthogy van), a játékunkról (merthogy végre olyan is van), azokról a dolgokról, amelyek erősségeink, és azokról a gyengeségeinkről, melyek kijavításra, vagy legalábbis elkendőzésre várnak. A cím pedig arra akarna utalni, hogy számunkra és a magyar labdarúgás számára ez az EB csakis a kezdetet jelentheti. Kezdetét egy olyan focikultúra felépítésének, amire 50 éve csak legfeljebb emlékezhetünk. Szép dolog az EB szereplés, és nagyon jó, hogy szép eredményeket érünk el. De ha ezútán nem indul meg az edzőképzés, nem ugrik meg az akadémiák színvonala, és játékosaink nem tudnak tovább fejlődni, mert még mindig csak a cserepadot fogják koptatni, és ezzel együtt nem növekszik a hazai bajnokik színvonala és nézőszáma, akkor ezt az EB szereplést is oda fogjuk tenni a vitrinbe a londoni 6:3 mellé.
Én megmondom őszintén, hogy aggódtam a csoportunk miatt. Az EB előtt három szűk vereségben gondolkodtam, és azon morfondíroztam, hogy mennyivel jobban jártunk volna egy erősebb első kalapos csapattal, amelyik betonbiztosan mindenkit elkalapál, mert akkor ha tőlük szűken kapunk ki, és behúzunk egy meglepetés győzelmet egy izlandinál gyengébb negyedik kalapos ellen, akkor lehet esélyünk a továbbjutásra. Arra a felészülési meccsek alapján egyáltalán nem számítottam, amit az osztrákok ellen láttam. Kulturált labdatartás, kicsit kiszámítható, de pontosan vezetett támadások, és biztos védekezés. Támadásszövésünk szépen építkezett mélyről, és a középpályásaink rendre megtalálták az üres területeket.
Persze ez utóbbi nem volt nehéz, mert az osztrák csapat rendkívül "hosszan" védekezett. A védelmük és a középpályájuk között rengeteg terület volt, amit elsősorban Kleini talált meg, és kapott rendszeresen ott labdát. Mondhatni lubickolt a tengernyi területen, és teljesen jogosan érdemelte ki a meccs embere címet. Izland ellen tovább emeltük a játékunk színvonalát, és hátrányban is látszódott, hogy nincs pánik, nyomjuk, amit tudunk, és meglátjuk mire lesz elég. Jó volt látni, hogy nem vesztettük el a fejünket, hogy nem kapkodva baszkodtuk előre a labdákat, hanem játszottuk tovább a játékunkat, és türelemesen megvártuk, míg a bálna kifárad, mielőtt halálra sebezzük - csakhát a gong megmentette őket a halálos sebtől.
És ha már játékunk: van végre játékunk! Lapos, rövid passzos játék. A labdát a földön igyekszünk tartani (ezért bosszantó, amikor a játékosaink felpörgetik a labdát átvételkor; csak lassítják vele a játékot) és a pálya közepén rombuszokat, háromszögeket építve, a pálya szélén pedig négyszögelésekkel előre haladni. Nem próbálunk passzjátékunkban semmi bonyolultat. Igyekszünk mindig egymásnak szemben álló játékosok között passzolni (ez a rombuszjáték előnye a mi szempontunkból). A játékunk viszonylag egyszerű, de egyelőre hatékony. Az ellenfélhez és az aktuális álláshoz is tudunk igazodni, és játékstílusunkat a csapat szerkezetétől függetlenül tudjuk játszani. Ez utóbbi egyébként óriási előrelépés. Az eddigi három meccsen játszottunk már 4-2-3-1, 4-1-4-1 (a két default szerkezetünk), 4-4-2, 3-4-3 (Izland ellen, amikor hajtottuk az eredményt) és 3-5-2/5-4-1 (Portugália ellen, amikor a második félidő elején őrült adok-kapokba bonyolódtunk) szerkezetekben, de a játékunk képe ettől jottányit sem változott.
A legfontosabb játékosunk Király Gabi. Őt sajnos nem tudjuk pótolni. A labdakihozatalokban, a védelemben történő labdajáratásban és a mélységből induló támadásépítésben is kulcsszerep hárul rá. Ő jelenti azt a plusz egy embert, akire ilyenkor szükség van. Mindkét lábával jól bánik a labdával és mindkét lábával magabiztosan passzol. Az osztrákok ellen közte és Lang között járt sokat a labda (Guzmót az első percben eladott labdája - ebből lőtt Alaba kapufát - után inkább kihagyták a játékból, ha egy mód volt rá), és leginkább ezen az útvonalon jutott el Kádárhoz, Nagyhoz vagy Gerához a bogyó. Később, mivel Fiola kiválása utána Lang lett a jobbhátvéd, Guzmó és Juhász volt a két játszópajtása. Szőr Mackónadrág ezzel nagy magabiztosságot ad a hátsó alakzatnak, és kiváncsi vagyok melyik csapat kezdi majd el őt nyomás alá helyezni. Eddig ugyanis viszonylag szabadon ténykedett.
Fiola és Kádár személyében olyan ritkaságot tudunk felmutatni, ami még az esélyes csapatok közül sincs mindnek (pl. a németeknek és a belgáknak semmiképp): két jó szélső hátvédet! A szélső hátvédek nagyon fontosak a védelmek széthúzásában és a félterületre belépő szélsők mögött megnyíló szélek bejátszásában. A mai mezőnyben a jó szélső hátvéd ritka mint a fehér holló, és nagyban könnyíti az enélkül felálló csapatok elleni védekezést az, hogy a széleket fel lehet adni. Hát a magyar csapat ellen nem igazán lehet! Ezért is kár Fiola sérülése. Így egyoldalas maradt kicsit a válogatott. Talán Bese bejátszotta magát Lang helyett, és így Lang visszatérhet a védelem közepébe, ahol egyébként labdával a legjobb. A védekezése egy-egy ellen hagy kívánni valót maga után.
Pozitívum még a középpályás háromszögünk. A Nagy-Gera-Kleini trió a leglabdabiztosabb egységünk. Nagy hatos szerepkörben olyan jól játszik, hogy biztosan erős bajnokságba fog igazolni az EB után. Benficát és a Marseille-t rebesgetik, de szerintem inkább egy német vagy holland középcsapatot kellene első körben megcéloznia. Nagy a hatos szerepkör mellett Izland ellen a nyolcasban is feltűnt, amikor 3-4-3-as szerkezetben már nem volt többé szükség a két belső védő közé történő visszalépéseire. Onnantól Gerával együtt box-to-box játszottak dupla nyolcasban. Gera alapvetően 37 éves korára érett be nyolcasnak. Támadóként kezdte, majd kipróbálták tizesnek is, de Dárdai és Storck keze alatt klasszis nyolcassá érett. Ő a mi Gerrardunk, és nem csak azért mert hasonlít hozzá a fizimiskája. A két büntetőterület között zakatol fel és alá, miközben szerel, ha nincs nálunk a labda, illetőleg elhagyhatatlan eleme a támadások szövésének, amikor nálunk van, és sistergős bombákat is képes megindítani, ha olyan a helyzet. Aztán a Portugálok ellen hatosban is megcsillogtatta magát, és bár korábban ki lett ebben a szerepben próbálva, és nem teljesített jól, ezen a meccsen kiválóan focizott hatosban is. Kleini pedig nyolcasból vált Storck alatt tizessé. Nem klasszikus irányító, mint Zidane vagy Özil, és nem is olyan árnyékék/irányító, mint Zola, Baggio vagy Kaka. Inkább amolyan előretolt romboló, mint Vidal a chilei válogatottban a tavalyi Copán vagy Montolivo volt a digóknál négy éve az EB-n. Emellett ügyes a labdával és veszélyes kapura is (jópár lövése volt már), de a támadások irányát mögötte határozzák meg. Ő csak továbbszövi azokat, nem irányít.
Szalai nálam mindig is az első számú csatárunk volt, és mindig ki is fejtettem, hogy ez azért van, mert ő az egyedüli, aki ésszel feléri a játékunkat. Ügyetlen a labdával? Igen. Idegbajt kapunk, amikor igéretes helyzetben nem tudja lekezelni, vagy elpattan tőle? Naná! Lassabban fordul, mint egy tehervonat, és robbanékony, mint egy teherhajó? Igen. De, rajta kívül nincs más, aki irányítani tudná a letámadást, aki le tudná zárni a passzsávokat az ellenfél védői elől, aki képes az okos mozgásaival területet generálni a társaknak, és emellett nagyon fontos, hogy sikeresen vívja meg a légi párbajokat, amikre óriási szükség volt pl. a portugálok ellen, akik elzárták előlünk azt a lehetőséget, hogy mélységből építkezzünk (Nani, Moutinho és Zselé a két belső védő és Gera mellé álltak, így Királynak sokszor kellett felívelni a labdát). Az okos helyezkedése és a megnyert párharcai hozták nekünk össze mindhárom gólt a portugálok ellen.
És akkor a negatívumok. A csapatnak szüksége lenne egy olyan Szalaira, aki úgy bánik a labdával, mint Némó. Az a baj, hogy az ilyet úgy hívják, hogy Lewandowski. Nekünk meg nincs Lewandowskink, úgy hogy ezt hagyjuk is. A távlati fejlesztési cél egy ilyen kilences kitermelése lenne két-három éven belül, mert óriásit lendítene a játékstílusunk megvalósításában, ha egy az összejátékban hatékony és a földön egy-egy elleni is veszélyes játékos játszaná a kilences szerepet.
Guzmó lecserélése viszont nem kell, hogy távlati cél legyen. Szegény srác nagyon szimpatikus. Tényleg le a kalappal előtte, hogy a tragikus román meccs után így fel tudta magát újra építeni. De ennek ellenére is jelenleg a leggyengébb belső védőnk. A labdakihozatalokban egyértelműen gyenge láncszem. Az osztrákok ellen Alaba kapufáját az ő eladott labdájának köszönhetjük, és ugyanígy azt az Izlandi szögletet, ami végül a könnyű síppal befújt büntetőt hozta. Sokszor feleslegesen íveli fel a labdát, és akkor is pontatlanul. De ez még nem lenne önmagában tragikus, mert az osztrákok ellen is, egy idő után, simán kihagytuk a labdakihozatalokból, és akkor úgy már viszonylag rendben mentek a dolgok. Viszont az még mindig tragédia, hogy nem bírja tartani a leshatárt. Nani gólja egyértelműen az ő lelkén szárad (bár Szőr Mackónadrágot is meg lehetne kérdezni, hogy miképpen surrant be a rövidbe a labda).
Egy Lang-Juhász belsővédő párost szívesebben néznék most a belgák ellen, de hosszútávon Juhász helyett is kell találni valakit. Mint ahogy Gera sem nagyon fog már az EB után sokáig játszani. Helyette is kell találni egy jó nyolcast. De a legfontosabb Szőr Mackónadrág pótlása lenne, mert pl. Bogdán a tavaszi felkészülési meccsen minden labdát picsán rúgott, amit pedig igenis meg kellett volna játszani. Tehát a VB-selejtezőkig kell egy jó kapus, aki lábbal is részt tud venni a játékban, kell két jó belső hátvéd, egy új nyolcas és egy olyan kilences, aki egyesíti Szalai és Némó skilljeit. Akkor lehet esélyünk arra, hogy ez az EB ne a vitrinbe kerüljön, és folytatódjon az utazás.