Eléggé elmaradtam mostanában a bejegyzésekkel, amiért elnézést kérek mind a hat hűséges olvasómtól. Időközben fontos történések voltak a bajnokságokban, a nemzetközi kupákban és az EB-selejtezőkön is. Ez utóbbiról lenne most szó, merthogy ott vagyok aztán a leginkább lemaradva. Válogatottunk pótselejtezőn nem várt jó játékkal és még annyira nem várt kettős győzelemmel lépett keresztül Norvégián, és jutott ki 30 év után valamilyen nemzetközi tornára. Bödéből pedig mém lett. Most, hogy az eufória valamelyest lecsitult, igyekszem tárgyilagosan szemügyre venni, hogy milyen tanulságokat lehet levonni a selejtezőkből, melyek azok a pontok, ahol fejlődnünk kell, és ahol rendben vagyunk annyira, hogy építhessünk rá fél év múlva.
Edzők
Szerintem a legfontosabb tanulság annak fel- és elismerése volt, hogy a hazai edzők teljesen kutyaütők. Pintér kinevezése sajnos csak a minősíthetetlen fellépése és stílusa miatt osztotta meg a szurkolókat. Mostanra viszont már talán a vak is látja, hogy gőze nincsen a szakmájáról. Neki se. Annak ellenére, hogy ő úgy lett eladva az MLSZ részéről a szurkolók felé, mint a legképzettebb magyar edző. Ha ő a legképzettebb, akkor nem is merem elképzelni a többit.
Az olyan lózungok, amiket már ezer éve hallgattunk, többé nem érvényesek. A "fél év alatt nem lehet csapatot építeni", "idő kell az építkezéshez", "a védekezés összerakása időigényes" meg egyéb faszságokat többé talán egy magyar szurkoló sem fogja benyalni. Hogy a minden alapot nélkülöző e-sunyi-féle "fejlődünk"-et ne is említsem! Ide jött egy utánpótlás edző Berlinből, és napok alatt ugrásszerűen javult a védekezésünk. Míg a whiskyvedelők nekünk itthon nyolcszor lőttek kapura, amiből négy talált, kettő pedig betalált, addig a románok ellen idegenben csak hat kapu felé szálló lövésből kellett volna kettőt hárítania Szőr Mackónadrágnak...egyet sikerült. Aztán pár hét alatt a védekezésünk már egészen egybenlevőnek tűnt. A finnek ugyan tizenkétszer kísérleteztek ősszel a Fradi-stadionban, de csak kétszer találták azt el. Négyszer blokkoltunk. Azaz bár sokat próbálkoztak, a helyzeteik minősége a béka segge alatt honolt. Ez pedig a védelmet dícséri. Fél év alatt pedig annyira masszív lett a védelmünk, hogy én is azt gondoltam, hogy ha kijutunk, akkor már egy német vagy spanyol csapat sem fog minket laposra verni. Finnországban a házigazdák hétből csak egyszer találták el a kapunkat!
Aztán jött Storck, és nem egész három hónap alatt ő is összerakott egy csapatot meg egy játékot, ami más volt ugyan, mint Dárdai játéka, de megint csak lett arca a válogatottnak. Azaz kétszer is bebizonyosodott, hogy nem kellenek hónapok vagy évek ahhoz, hogy egy edző - akinek van elképzelése erről a kurva játékról - a saját képére formáljon egy csapatot. Persze Storck alatt is inkább a területet próbáljuk kontrollálni a labda helyett, és inkább kontrából vagyunk/leszünk veszélyesebbek, de mégis pofás támadásokkal kompenzáljuk az egyébként nem csak érzésre, de statok alapján is instabilabb védekezést.
Játékosok
A selejtező sorozatnak nem egy felfedezettje van. Ilyenre még nem emlékszem, hogy valaha lett volna. Mármint olyan, hogy lemegy egy selejtező sorozat, és azon örömködhetünk, hogy egy csomó posztra meglett a megfelelő játékos, és hogy egy csomó fiatal be tud épülni a csapatba. Mindjárt ki is emelek néhányat.
A legnagyobb felfedezett számomra egyértelműen Nagy Ádám. A selejtezőben pályára lépett játékosok között kimagaslik a passz-százaléka, ha csak a 100 fölötti passzal rendelkezőket nézem. 95%-os pontossággal passzolt, őt Lang Ádám követi 92%-kal, de ő egy sorral hátrébb játszik, ami ilyen szempontból könnyített pálya. Gera a harmadik 91%-kal, Fiola és Juhász állnak még 90-90%-kal. Csak hogy nemzetközi mércével is lemérjük, a mélységi irányító/védekező középpályás poszton a következő statokat hozták (ismét legalább 100+ passz kell a figyelembe vételhez): Buzi 97%, de Jong 97%, Pecovsky (Szlovákia) 96%, Vaughan (Wales) 96%, Kroos 95%, Svejni 95%, Witsel 95% stb. Azaz Nagynál csak négy mélységi irányító/védekező középpályás passzolt pontosabban egész Európában!
A 95% egy kiváló mutató, de nem fedi fel azt a képességet, hogy a srác 20 éves létére valódi mélységi irányítói skilleket lóbál az arcunkba. Évek óta hiányzik egy ilyen játékos a csapatból, aki a védelem előtt játszva összeszedi lépegető eszkavátorainktól a labdát, és gördülékennyé teszi a labdakihozatalt. Megkockáztatom, hogy Bozsik József óta mindig is hiányzott. Mélységi irányítók pedig nem nagyon szoktak előpattanni csak úgy 22-24 eves kor alatt. Svejni, Szundi (GYK: Pirlo), Xavi és CsabiApó is már 25 körül volt, mire hozzájutottak ehhez a szerephez. Buzi talán az egyedüli, aki 20 alatt rögtön alapember lett a poszton/szerepben a Barcánál. Nálunk ez a gyerek 20 évesen alapemberré vált. Persze nem volt konkurenciája (sajnos Tőzsér nem igazán vált be a szerepben, ő inkább Gerát tudná helyettesíteni, úgy néz ki), de akkor is remek dolog látni egy ilyen játékost ezen a hiányposzton. Ha nőne 5 centit még (nyilván nem fog), és felszedne 5 kiló izmot (erre azért van esély), akkor egy szavunk sem lehetne.
A másik hiányposztunk a szélsőhátvédé, és Fiola képében végre lett egy épkézláb jobb-bunkónk. Elég stabil védekezésben, és fentebb már említettem, hogy pontosan játszik. 90%-ot hozni úgy, hogy közben fel-alá rohangálsz a vonal mellett, és beadásokkal keresed a csatárt, igen szép eredmény. Különösen, mivel a beadásai alig mentek emberhez. Ha azokat levonnánk, látnánk, hogy mennyire stabilan passzol a földön. Viszont tényleg kezdenie kellene valamit a beadásokkal, gyakorolnia kellene éjjel-nappal, mert Kádárhoz képest halvány.
Kádár balbukóban szinte jobb volt, mint eredeti posztján, a védelem közepén. Ugyan csak 88%-kal passzolt, de az egész csapatból ő volt az egyedüli, aki normálisan be tudott adni. Ráadásul ő passzolt a legtöbbet az egész magyar válogatottból a tizenkét meccs alatt. 337 átadást kísérelt meg (btw: Fiola a második 304-gyel - látszik, hogy hol vezettük a támadásainkat, és hogy azok inkább kontrák voltak). Helyezkedésben még néha bizonytalankodott, de nehéz volt átjátszani őt egy az egy elleni szituban. Ha védelem közepe is rendben lenne, akkor nyugodt lennék.
Lang Ádám például igen jól teljesített ott. Az, hogy láthatatlan volt többször, valójában csak őt dícséri. A 92%-os passzpontosság nemzetközileg a poszton nem, de nálunk kiemelkedő. Hátvédpárja legtöbbször Juhász és Guzmó volt. Utóbbinál egyértelműen jobban helyezkedett, mivel Guzmó helyezkedni még mindig nem tud (és rosszul is passzol: Juhász 90%, Guzmó 88% - ami ezen a poszton már nem elég). Ha Juhász még egyszer formába lendülne az EB-re, akkor Lang tökéletesen ki tudná egészíteni őt, mivel sokkal több ésszel és sallangmentesebben játszik, mint Guzmó.
Aztán itt van a nemzeti hőssé és egyben mártirrá nyilvánított Kleinheisler, akinek a statjai nem olyan lenyűgözőek, mint a pályán mutatott tempója. A srác egyértelműen felfelé emelkedik ki a magyar mezőnyből a képességeit tekintve, simán holland vagy német középcsapatban a helye. Reméljük rendeződik a helyzete a télen, mert a jó hatosunk (Nagy) mellé a középpályára szükség lenne egy jó formában lévő 8-asra vagy 10-esre is. Kleini mindkét szerepben megállná a helyét, de Gera miatt valószínűleg 10-es lesz belőle, mert Gerát már nem nagyon lehet a járókeretével előre tolni.
Ha már járókeret, akkor meg kell említeni a pozitívumok között a két fakkert is: Szőr Mackónadrág százéves korára olyan kisugárzást gyűjtött össze, mintha Csernobilban edzőtáborozott volna. Remekül támasztja meg hátulról a néha-néha megingó védelmet. Gera pedig az volt a selejtező alatt a csapatnak, amivé Dzsudzsi vált a pótselejtezőkön (erre mindjárt kitérek). Gera pszichológiai mankóként való funkcionálása mellett egyébként remekül is játszott, amíg bírta erővel. Néha szerintem picit tovább maradt a pályán az indokoltnál, de addig pontos és hatékony volt mind támadásban, mind védekezésben. Pedig én már leírtam őt e-sunyi után.
Aztán vannak csalódást keltő játékosok is. Rögtön a csapatkapitányunkkal kell kezdeni sajnos, mert Dzsudzsi bizony alapvetően elég gyengén muzsikált. Nagyon akart és hajtott, de pótselejtezőkig csak annyi volt ebből látható, hogy szinte kizárólag ő lőtt kapura tőlünk. Az egész selejtező sorozatban toronymagasan a legtöbbet, 37-szer próbálkozott. Összehasonlításképpen a második Gera 12-szer. Ráadásul a legrosszabb passzpontossággal is rendelkezik messze az egész csapatból (megint csak a 100+ passzal rendelkezőket nézve): a 77% elég gyenge. De ha hozzáteszem, hogy a következő Elek Ákos 86%-kal, akkor már látjuk, hogy mennyire (jól van, Nikolic és Leandro is csak 81%-ot hozott 99 passzból). A pótselejtezőkön viszont már igazi kapitányként közlekedett a pályán, és bár nem játszott sokkal pontosabban, az egész csapatot felfelé húzta akarásával és kitartásával. Példamutatásból kitűnőre vizsgázott ugyan, de most már a játékban is húzóembernek kellene lennie, különben szarban leszünk komolyabb csapatok ellen az EB-n (márpedig ott csak olyan lesz!).
Szalairól is szólnom kell, mert vele sem lehetünk elégedettek. A srác a legjobb csatárunk, ha formában van. Viszont úgy néz ki, hogy ő csak akkor van formában, ha játékban is van. A Hoffenheimben viszont csak századik a sorban, azaz előbb lesz Károly hercegből angol király, mint belőle kezdőjátékos. Télen muszáj váltania, mégha a német másodosztályba is kell lealacsonyodnia, mert egy jó Szalaira óriási szükség lenne. A labda nélküli mozgása most sem volt rossz, de a bogyó sírt nála. Csomó rossz passz, elpattanó labdaátvételek és egyéb technikai hibák borzolták a szurkolók idegeit, miközben a lába sem sült el. Egy Mario Gomez volt gólok nélkül. Priskin simán ki fogja így szorítani, és amíg Ádi nincs formában, Priskinnek kell lennie a kezdő centerünknek.
Játékunk
Merthogy van olyan. Végre! Sőt, kettő is volt a selejtezők alatt. Pinyőt hagyjuk! Tegyük zárójelbe az első meccsen látott tolódást. Hangzatos lózungok a játékrendszerekről, meg négyesláncokról, szerkezetről stb. és valójában egy fikarcnyi játék sem volt felépítve. Dárdai átvette a csapatot, és első két meccsén legalább a védelem egyben volt. Aztán a finnek elleni itthoni meccsen már látszódott, hogy miként akar labdát szerezni. A finnek elleni idegenbeli meccsen - mely a sorozat legjobb teljesítményét hozta minden tekintetben, sőt állítom, hogy az elmúlt 30 év legjobb teljesítményét - pedig már azt is látni lehetett, hogy mihez akar kezdeni a csapat a megszerzett labdával. A fejlődés öt tétmeccs alatt látványos volt, és e-sunyi/pinyő tempójához képest ugrásszerű. Aztán Storck lebontotta valamelyest azt, ami felépült, de csak hogy valami mást hozzon létre.
Ha össze kellene hasonlítanom a Strock és a Dárdai csapatot, akkor az idegenbeli finnek elleni meccs képét kellene összehasonlítanom a norvégok elleni pótselejtező oda-visszavágóival. A finnek ellen a védelem egy tömb betonból volt kiöntve, mégsem a passzív buszparkolás jellemezte a csapatot, hanem az időszakos letámadás. A letámadásból meg néha sikerült pofás kis akciókat vezetni, amiből az egyik beakadt. A norvégok nagyon sokat próbálkoztak, és Guzmónak hála sokszor nem futottak lesre, amikor kellett volna nekik, de a védelem azért megállta a helyét összességében. Közel nem volt olyan masszív, mint Dárdai idején, de nem is volt Pinyő-féle (el)tolódás. Ugyanakkor a Storck-csapat többet és többféleképpen akart valamit kezdeni a labdával. Nem csak a laikus szem számára is láthatóan begyakorolt sémákat tették pályára a játékosok (a finnek ellen egyébként egész precízen), de már bonyolultabb dolgokkal is próbálkoztak - helyenként sikeresen. A két edzői felfogás különbözősége kézzel fogható. Dárdai a csak egyszerűen, de pontosan elv mentén orientálódott, míg Storck több kockázatot vállal a labdával. Ennek megfelelően a védelmünket is valamelyest nagyobb terhelésnek teszi ki, és pl. a görögök ellen ez nagyon nem jött be.
A Storck-Möller duónak most az lenne szerintem a feladata, hogy a csapat előrejátékát úgy erősítsék, hogy közben ez ne menjen az egyensúly rovására, azaz a védelem ne váljon kiszolgáltatottá. Ehhez az kellene, hogy a meglévő sémákat gyakoroltatják, hogy a pályán pontosabban menjen az összejáték. Új sémákra majd akkor lesz lehetőség, ha ezek már álmukból felverve is megy a fiúknak. Magyarán egy picit mintha Dárdai felfogásához kellene visszatérni. Az összjátékunk pontosabbá válásával ugyanis a letámadásunk és a védekezésünk is szükségszerűen hatákonyabbá válik.
