Futball, ahogy Szergej látja

Szergej Pub

Szergej Pub

Csalódnom kell Bernd Storckban?

2015. október 07. - Szergej Pub

A szövetségi kapitány nyilatkozatainak összevisszasága kezdte érlelni, majd a válogatott keretének kihírdetése után meg is fogalmazódott bennem a fenti kérdés.  Számomra csalódáás lenne, ha kocsmai hőbörgéssel, fogalmatlan firkászok cikkeivel és a magát sokszorosan lejárató hazai "szakma" nyilatkozataival el lehetne érni, hogy egyes játékosok ki- illetve bekerüljenek a válogatott keretébe.  Persze közel nem akkora gond, mint a matthäusi menedzserkedés, de azért probléma.  A mindenkori magyar szövetségi kapitánynak legyenek határozott elképzelései arról, hogy milyen játékot akar a pályán látni aranylábúinktól, és tudja pontosan, hogy mely játékos alkalmas annak a játéknak a kivitelezésére, és melyik nem.  Utóbbi akkor se kerülhessen a válogatott közelébe, ha éppenséggel százgólt rúg szezononként a mennyei bajnokságban, előbbi pedig akkor se kerülhessen ki a keretből, ha mondjuk pont egy percet sem játszik (Podolski is állandó kerettag a németeknél lassan 10 éve függetlenül attól, hogy épp bajnokaspiráns vagy kiesőjelölt csapatban játszott vagy nem játszott ebben a 10 évben).  Hajtás után picit felvértezzük magunkat a bálnavadászok elleni derbire.

Pár gondolat Storckról és a Böde-Szalai dilemmáról

Persze, hogy a Szalai/Stieber kontra Böde/Nikolic vitára célozgattam fentebb.  Továbbra is tartom, hogy Böde nem válogatott szintű labdarúgó úgy en bloc, de a válogatott elmúlt egy évben látott játékára még akkor is alkalmatlan lenne, ha egyébként ügyes volna.  De nem az.  Persze próbáljon meg rám cáfolni azzal, hogy mesterhármast vág a bálnavadászoknak, de még úgy sem fog tudni engem meggyőzni arról, hogy rosszul ítélem meg őt.  Félreértés ne essék nincs a sráccal semmi bajom, biztos nagyon kedves ember.  De egy relatíve mélyebben védekező, sporadikusan letámadó, labdaszerzést követően nyomban meginduló, a támadásait három-négy előrefelé irányuló pontos passzal építő, a támadásépítésben az éket is használó és mélységből érkező játékosokra épített befejezésekkel operáló csapat sok hasznát sem neki, sem Nikolicnak nem veszi.  Nikolic a kapunak háttal nem tudja megtartani a labdát, Böde pedig a passzjátékban képtelen kivenni a részét. 

Szalai nem egy technikás játékos.  Formán kívül van, ezt láttuk szeptemberben, mert mindkét meccsén leginkább pokróccal tudta volna csak megszelidíteni a labdát.  Viszont labdanélküli mozgásban, helyezkedésben sokkal többet tud a másik kettőnél még így is.  Párharcait így is elég jó százalékban nyerte.  A légteret pedig, ha nem is az ellenfél kapuja előtt, de nyitva tartotta számunkra (azaz a védelemből előrebaszkodott labdákkal is gondot okozott az ellenfél védőinek, mert nem egyszer megtartotta és megjátszotta őket).  Szóval szerintem még így is többre mentünk volna vele, mint a Bödével vagy Nikoval.  Nagyon remélem, hogy Németh fog kezdeni ékként, és mögötte egy potens középpályát rak össze Storck, mert a feröerieknek nem szabad hagyni, hogy náluk legyen a labda.  Ahhoz meg nem két, három vagy száz csatár kell, hanem egy mélységben jól tagolt, ötfős középpálya.

A témában az utolsó gondolatom az, amit már megvillantottam a bevezetőben is.  Nekem nagyon úgy tűnik, hogy Storck meghajlott a "népakarat" előtt.  A hőbörgés akkor indult, amikor a románok ellen nem hívta be Bödét.  A sajtó és a média pedig teret engedett ennek.  A szurkolók, akik nézik a magyar bajnokságot, és legalább fele részben fradi szimpatizánsok, hőbörgésénél csak a váradi-bognárKaszinósgyurka-stb. vonal károgása volt vérlázítóbb.  Azonnal megindult ugyanaz a fajta szöveg, amivel a saját kis szemétdombjukra akár csak a legkisebb veszélyt jelentő elemre elkezdik kenni a szart.  Koeman, Sousa stb. ugyanaz a sztori.  Dárdainál még nem tudták/merték kinyitni a pofájukat.  Egyfelől Dárdait a szurkolók is akarták, másfelől a játék is egyre jobb lett, harmadrészt az eredményeket is szállította.  Storck elleni hadjárat viszont már akkor megkezdődött, amikor elkezdett az utánpótlásban dolgozni.  A szövetségi kapitányi kinevezéséig persze ezek még nem érték el a nagy nyilvánosság ingerküszöbét, hiába jelentek meg erről tanuskodó cikkek az újságokban.  Egészen addig - igen megnyúgtató módon - le is szarta a pofázásokat.  Most viszont nem tudom, hogy Böde behívását annak tekintsem-e, hogy elkezdett aggódni a posztjáért.

 

Aranylábúink

A keretben egyébként nincs nagy meglepetés, a Stieber és Szalai kihagyásán kívül ugyanez volt a keret egy hónapja is.  A kapuban MaciNaci áll majd annak ellenére, hogy már száz éves.  Bogdán nem jut rendszeres játéklehetőséghez Liverpoolban, így még az is meglepetés, hogy a keretben maradhatott (a finom irónia remélem érződik).  A védelem közepén Juhász helye megkérdőjelezhetetlen.  Azt csak finoman jegyzem meg, hogy már 32 éves is elmúlt a védelmünk vezére, ezért az EB után legkésőbb gondoskodni kell a pótlásáról.  A párja Lang, Kádár vagy Guzmics lehet.  Guzmót az egekbe szopkodta a magyar média a román meccs után, pedig csak annyi történt, hogy ezúttal csak egy rakás helyezkedési hibát vétett, gólpasszt az ellenfélnek nem adott (lám, milyen kisigényű a magyar szurkoló - már ennyitől is boldog!).  Az észak-írek ellen és a románok ellen is Kádár kezdett középen, ezért ő a legvalószínűbb Juhász mellett.  A finnek ellen ő még balhátvéd volt, középen pedig Lang játszott, de Leandro a szeptemberi két meccsen elfoglalta a védelem baloldalát, és nem is játszott rosszul.  Legalább annyira jó volt, mint Guzmics.  Viszont ő már 33 is elmúlt, szóval ő sem tartós megoldás balbunkóban.  Jobboldalon Fiola kellemes felfedezés.  A válogatott mindhárom legutóbbi meccsén ő volt a jobbhátvéd, és mindhárom meccset végigjátszotta sárga lap és komoly hiba nélkül.  A srác még csak 25, szóval lehet, hogy jó pár évre megoldódott a régóta húzódó jobbhátvéd kérdés.

A középpályán is volt némi variálás Storck érkezésével.  A románok ellen még alig mozdított valamit Dárdai középpályájához (Dzsudzsi-Gera-Tőzsér-Stieber) képest, és azt is csak muszájból, mert Gera eltiltott volt (Elek játszott helyette).  Az észak-írek ellen már a Dzsudzsi-Kalmár-Elek-Gera négyes futott ki, és volt is gebasz, amíg Elek meg nem sérült még az első félidő közepén, és bejött Nagy.  Ez a meccs nagyjából rávilágított arra, hogy Gera inkább box-to-box középpályást tud játszani, mélységi irányítót kevésbé.  Elek pedig semmennyire.  Ennek megfelelően Nagy pályáralépéséig pont egy támadásépítés sem sikerült.  A bálnavadászok elég jól alkalmazzák a középpályás presszinget, ezért fontos lenne, hogy ezúttal masszív legyen a középpályánk, amelyik tud labdát tartani nyomás alatt is.  Ehhez a 20 éves Nagy - az észak-írek ellen látott játékát látva - elég fontos lenne.  Ráadásul nem négy, hanem ötfős középpályára lenne szükség.  Dzsudzsi a szélen megkérdőjelezhetetlen.  Stieber tökéletes lenne a jobbszélre, de ott most talán Kalmár fog játszani. esetleg Lovrencsics.  Nagy mellé, a pálya közepére pedig Tőzsér és Gera lenne a tuti.  Vagy 4-3-3-ban tolva a képpályán Gera, Tőzsér és Nagy.  Dzsudzsi meg felcsúszik szélső támadónak.

Elől Priskin, Németh, Nikolic vagy Böde kezdhet.  Priskin hosszú periódusokra képes eltűnni a pályán.  Nikolic már többször bizonyította, hogy súlytalan a válogatott szintjén.  Németh dettó, mint Priskin, csak míg Priskin inkább klasszikus kilences, addig Némó legalább a labdával ügyes.  Böde meg a szegény ember Tulok Sanyija.  Nagyjából annyit is lehet tőle elvárni.  Egy csatáros játéknál remélem Németh kezd.  Ha 4-3-3-ban tolnánk, akkor meg még Priskint szeretném a kezdőben látni és Dzsudzsit harmadik csatárként.  Kétcsatáros faszkodást nem akarok látni viszont.  Tessék végre megérteni, hogy egy csapat nem attól lesz támadószellemű vagy gólerős, hogy jó sok csatárt teszünk fel a pályára!

 

A bálnavadászok

Butaság lenne azt gondolni, hogy a meccsnek nem lesz olyan szakasza, amikor a feröeriek feladják a buszparkolást.  A tavaly őszi meccsen pontosan látszódott, hogy ez a bálnavadász társaság igen kultúrált focit is képes bemutatni.  Szűken, csak egy góllal vertük meg őket.  Ráadásul mi játszottuk szarabbul!  A meccsen 58%-ban náluk volt a labda, és nyolc kísérletük is volt!  Igaz, csak három ment kapura.  Nekünk tíz kísérletünk volt, és hét kaput is talált.  A statok szerint 443/406 volt a passzmutatójuk, nekünk meg 244/220.  Szóval játékban fölénk nőttek, csak a kapuk előtti nagyobb határozottságunknak köszönhetjük a három pontot.

A csapatukban egy ismertebb játékos sincs, de azért az elgondolkodtató, hogy a keret jeletős része a mennyeinél azért jóval erősebb dán bajnokságban tolja.  Egész pontosan kilenc a dán, egy az izlandi, egy a norvég, a maradék pedig a feröeri bajnokságból jön össze.  Persze a labdatartásos foci csak ellenünk jött össze ennyire markánsan, az összes többi meccsükön alulmaradtak labdabirtoklásban és passzok tekintetében is az ellenfelüknél.  Viszont a statisztikáikat megnézve az látszik, hogy egyre jobban fejlődnek.  A legutóbbi finnek elleni meccsükön már 45%-ban náluk volt a labda idegenben és 300 sikeres passzt hoztak össze (összehasonlításképpen: tavaly ősszel a finnek ellen otthon 33%-ig, és szánalmas 150 sikeres passzig jutottak)!  Szóval nyugodtan számíthatunk arra, hogy jobbak lesznek, mint tavaly.  Nem gondolom, hogy könnyű meccsünk lesz.  Még csak azt sem, hogy mi fogunk végig dominálni.

 

A meccs

Nagyon fontos lenne, hogy ne kapjunk gólt.  Nem hiszem ugyanis, hogy kalkulálhatunk két rúgott góllal.  Persze lehet, hogy összejön, de elnézve az eddigi eredményeket, senki sem tudta kitömni őket.  Az észak-írek és a finnek rúgtak nekik hármat-hármat, és a románok kettőt.  A többi meccsen csak egy gólt kaptak.  Viszont csak egy meccsen nem kaptak gólt.  Van öt rúgott góljuk, amiből hármat a görögök kaptak.  Szóval a támadásaiktól nagyon nem kell tartanunk.  Viszont szerintem ellenünk tudni fogják járatni a labdát, pláne ha csak négy középpályással állunk fel.  Ez pedig frusztráló lehet, ha még null-null az állás vagy ha találnak ellenünk egy gólt.

Nekünk mindenképpen nyernünk kell, de nem az első 15 percben kell megnyerni a meccset.  Ezért lenne fontos a dominancia, ami a második félidőben hozná meg a gyümölcsét egy egyre jobban fáradó ellenfél formájában.  A meccset a félidők végén kell megnyomni, addig fárasztani kell őket, és nem szabad megengedni, hogy felvegyék a passz-ritmust.  Fontos lenne, hogy Storck végre elérje játékban azt a szintet a csapattal, amit a finnek ellen láttunk júniusban.  Jó lenne, ha nem ritkaság számba menne, hogy legalább hármat tudunk passzolni az ellenfél térfelén.  Ha megfosztjuk őket a labdától, és a térfelükön tudjuk tartani a játékot, akkor már félig megnyertük a meccset.  A kontrák persze veszélyesek lehetnek, de minél jobban fáradnak, annál kevésbé kell azoktól is tartani. 

A szélső hátvédeinkre kulcsszerep hárulhat.  Egyfelől a betömörülő védelem feltörésében lehet fontos szerepük a széleken, másfelől a szorványos kontrák megállításában.  Az egyik agresszív helyezkedést igényel, egészen magasan a pályán, a másik óvatosabbat, közelebb a védelmünkhöz.  Fontos lesz, hogy a szélső hátvédeink mennyire jól találják el, hogy mikor lehet feljebb húzódni, és mikor áll úgy a szitu, hogy óvatosabbnak kell maradni. 

 

A tét

Muszáj nyerni.  A három pont megszerzésével nemcsak a csoporton belüli harmadik hely lesz biztos, de a többi meccs alakulásától függően, akár egyfelől a második helyet is megcélozhatjuk (legalábbis elvileg, mert Athénban kiharcolni az egyenesági továbbjutást kemény lesz), másfelől a legjobb harmadik helyezést is.  Ebből a szempontból csak Ukrajna van előttünk jelenleg, de ők még tolnak egy meccset a spanyolokkal, akiknek kell majd a három pont, mert a szlovákok a seggükben vannak.  Matematikailag még az albánok és az írek veszélyesek ránk, de az előbbieknek vagy az örmény vagy a szerb eredmény kiesik, így nehezen tudnak minket megelőzni, utóbbiak meg a lengyelekkel és a németekkel játszanak, ezért valószínűleg több pontot már nem nagyon szereznek.  Nekünk Athénban azonban ekkor is legalább döntetlenre lenne szükségünk, hogy a görögök biztosan csoportutolsók legyenek.  Ha nem azok, akkor buktuk az egyenesági kijutást, és pótselejtezhetünk.  Úgy meg már nem sok esélyünk lesz...

A bejegyzés trackback címe:

https://szergejpub.blog.hu/api/trackback/id/tr607947838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása