Futball, ahogy Szergej látja

Szergej Pub

Szergej Pub

Rangadók vasárnapja

2015. október 03. - Szergej Pub

Tudom, hogy azt ígértem, hogy a hét második felében rittyentem ide az étvágygerjesztőt a mostani szuper-vasárnapoz, de nagyon lefoglalt, hogy a TV-ben nyilatkozzam.  Szóval egy picit megkésve ugyan, de azért itt van a rangadók vasárnapjának beharangozója.  Hét meccs hat országban.  Van, amelyik inkább csak a tradíciók miatt rangadó, vannak városi derbik, és vannak tényleg vérremenő csaták is.  Illetve van olyan, amelyik mind egyszerre.  A hét meccsből kiemelem azt a hármat, amelyik tényleg nagy érdeklődésre ad számot, de azért a másik négyről sem feledkezem meg.  Hajtás után bele is vágok.

Arsenal - Manchester United

Gál Lajos úgy néz ki végre rendet rakott az Álmok Színházában.  Második éve a színház igazgatói poszton kezdi meghozni gyűmölcsét.  A United, ha nem is kiemelkedő játékkal, de hozza meccseit.  Szőr Alkesz utolsó évei is ilyenek voltak.  A United akkor is nyert, ha bűn rosszul játszott.  Ez a United is hozza ezt a fícsőrt (kivéve a Szvonzi elleni buktát).  A legnagyobb aggodalomra Rooney formája ad okot.  Ennyire rosszul még életemben nem láttam játszani Shrek vitézt.  A BL-ben üres kapura kihagyott ziccer volt valószínűleg a mélypont.  Pedig a Depay-Mata-Martial sor eszméletlenül muzsikál.  Ha a kvartettbe bekapcsolódna végül Rooney is, akkor tényleg nagyon masszív lenne a United, mert a Schmidfield és a hátsó alakzat is eléggé egyben van.

Az Arsenal szokás szerint rendes kilences nélkül tolja a szezont (Zsirú nem az!), és ez megint sokba kerül nekik.  Nagyon bika lenne az ágyus alakulat, ha lenne egy rendes faltörő kos a csapatban.  Kapus poszton Cech hozza a rutint, de azért picit már lefelé áldozik a csillaga.  A védőkből picit vékonyan állnak, de egyébként a kezdő rendben lenne.  Kár, hogy Kocsi kiesett.  Így már a Gabriel-Mertesacker kettőssel kellene megfogni, az egyébként eddig minden meccsén életveszélyes Martialt.  A United francia támadója nemcsak nagyon fiatal és tehetséges, de simán elhomályosítja Rooneyt és Depayt. 

Az Arsenal erőssége évek óta a középpálya.  A labdatartásos foci, amit tolnak, az olyan passzgépekre épül, mint Özil, Cazorla, Ramsey és Wilshere.  Utóbbi viszont sérült, akárcsak Flamini, Rosicky és Arteta.  Azaz sok variációs lehetőség nem maradt a Vén Asszony számára a középpályán sem.  Gál Lajos már valamivel jobban áll ilyen szempontból.  Carrick, Schneiderlin és Schweinsteiger is bevethető a holding midfielder posztokon.  Elől pedig már meccsek óta a Martial-Mata-Depay-Rooney négyes kezd.  Herrera sajnos megsérült, így itt sincs sok variációs lehetőség azért.  A védelemből Shaw nagyon hiányzik, különösen mivel Rojo is sérült.  Így rendes balhátvéd hiján állnak neki a vörös ördögök a rangadónak.

Mindkét csapat labdatartásra épülő játéka közül az egyik csorbulni fog.  Vagy a meccs szituációtól függően valamelyik csapat inkább lemond önként a labdáról.  Ez olyan szempontból mindkét csapatnak gond, hogy egyik sem tud igazán gyilkosan kontrázni.  A meccs képe tekintetében ezért azt jósolom, hogy hol az egyik, hol a másik csapat fogja uralni a labdát.  A United kezd formába lendülni, az Arsenal pedig egy langyi fost nyújt mostanában.  Ezért nem gondolom, hogy a United ne lenne esélyes legalább egy pontra idegenben.

 

Bayern München - Borussia Dortmund

A bundás két legjobb csapata találkozik.  A Bayern egész szeptembere arról szólt, hogy mindenkinek, aki csak szembe jött, az arcába tolták a legszőrösebb töküket.  A Wolfsburg legyalázása volt talán a csúcspont, de valójában a Dinamo Zagreb sem járt jobban.  És a Mainz, a Darmstadt vagy az Olymiacos sem.  Pep Bayernje most tűnik a legerősebbnek regnálása alatt.  Vidal és Douglas Costa eszméletlen rövid idő alatt beilleszkedett, Götze és Lewa formába lendült.  Egyedül Pep akadályozhatja meg őket abban, hogy legyalulják a bundást és Európát.  A wolfsburgi meccs tanulsága az lenne, hogy a Kopasz rájön, hogy Alaba, Lahm, Xabi Alonso stb. nem középhátvédek.  Amikor összeállt a Butateng-Javi Martinez páros, és Alaba meg Lahm tolta a széleken, akkor látszott, hogy mire képes igazán ez a Bayern.

Szóval, ha Pep nem rak a csapatára kötőféket valami lázálmában látott taktikai elképzelés okán, akkor a BVB-nek nem néz ki jól a meccs.  Persze Tuchel-éket sem kell félteni.  Hétközben a PAOK ellen a B-csapattal is hoztak egy döntetlent a barátságosságáról híres PAOK stadionban (a görögök meg egyébként is szeretik mostanában a németeket...).  Castro, Januzaj és Weigl érkezése egyértelműen erősítést jelentett, ez mostanra már biztos.  Weigl mellett Gündogan végre tartósan játszhat.  Három éve talán ez az első idénye, amikor nem sérüléssel indul neki a szezon.  Előttük a Mkhitaryan-Reus-Kagava hármas kombinál.  A gólokat Aubameyang rúgdalja.  A BVB játéka annyiban mindenképpen változott a Pöhleréhez képest, hogy türelmesebben támadnak.  Lassabban hozzák fel a labdát, és ennek köszönhetően javult a passzpontosság, és a labdabirtoklási arány.  Valamint a játékosok sem fáradnak úgy ki a meccseken.  Ennek köszönhetően kevesebb helyzetet is hagynak ki. 

A Bayerné lesz a labda a meccsen.  Ez egészen biztos.  A BVB-nek akkor lesz esélye, ha a szokásosnál mélyebben védekeznek, és a kontrákra építenek.  A felfutó szélső hátvédek mögött biztosan lesz erre elég hely.  Ha viszont a BVB kemény letámadással kezdi a meccset, félő hogy előbb fáradnak ki, minthogy maguk javára fordíthatnák a mérkőzést.  Tehát nem a Bayern fog alkalmazkodni - Pep csapataira egyébként sem jellemző az alkalmazkodási hajlam - hanem a BVB fog csorbítani önként a saját játékán. 

 

Atletico Madrid - Real Madrid

A madridi városi rangadó elég nagy téttel bír a matracosok számára.  Mert ha kikapnak, akkor leszakadnak az élbolyról.  A Pincér keze alatt egyre jobban összeállni látszik a Real, az Atletico viszont még épülget.  Ráadásul Koke sérült, Gabi meg eltiltott.  Így nehéz lesz összerakni egy potens középpályát.  A Real még rosszabbul áll a sérülésekkel, mert egy egész csapat vesztegel az ispotályban.  Pepe és Ramos kiesése azt jelenti, hogy Varagy és Nachos (szigorúan zero kólával) kezd, mert nem maradt más.  Marcikának egyébként sics igazi riválisa - ez meg is látszik a teljesítményén -, Karvaly mögül meg kidőlt Danilo.  Magyarán a Pincérnek nincsenek variciós lehetőségei: Marci-Varangy-Nachos-Karvaly négyes nemcsak, hogy kezd, de egy szem Árbóc áll rendelkezésre a kispadon.  A Real leggyengébb része a hátvédsor jelenleg.  Az Atleti legalább itt jól áll.  Gimenez, Gamez és Savic is bevethető az egyébként borzalmasan rutinos Felipe Luis, Godin, Juanfran hármas mellett. 

Mint említettem a matracosoknak inkább a középpálya okozhat gondot.  Itt viszont a Real mutat erőt.  Modric és Kroos mellett Kovacic is bejelentkezett a kezdőért az eddigi teljesítményével.  James és Béla sérült, szóval előre Zselé, Benzin és még valaki fog kerülni.  Valószínűleg Isco, hogy a visszalépéseivel uralmuk alá hajtsák a középpályát.  Az Atletiben Torres, Griezmann és Jackson Martinez is rendelkezésre áll.  Szóval támadók lesznek bőven mindkét csapatban.

A meccs képe a szokásos lesz, azaz az Atleti megszállja a középpályát, és uralni igyekeznek labda nélkül is a meccset.  A Realnak a széleken kell játékot keresnie, amit szívesen meg is fognak tenni.  A kérdés az lesz, hogy az Atleti milyen gyorsan tudja majd feljátszani a labdát annak megszerzése után a támadókhoz, illetve, hogy a Real megpróbál-e beleállni a középpályás iszapbirkózásba.  Utóbbi esetén Kázmér is a kezdőbe kerülhet akár.

 

Everton - Liverpool

Az ír válogatott Coleman, Mirallas, Besic, Baines, Cleverley, a nyáron az összes nagy csapat által körbeudvarolt Stones és Pienaar sérültek.  Baromi tartalékos lesz Roberto Martinez csapata.  A Pudli sem áll sokkal jobban: Firmino, Benteke, Flanagan és Henderson is dögrováson van.  A meccs pikantériája, hogy a kisebbik liverpooli csapat van a hatodik helyen, míg a Pudli csak a kilencedik helyen szerénykedik.  Brendan Rogers egy progresszívnek számító edző (legalábbis angol szinten), de valahogy képtelen összetenni egy épkézláb átigazolási szezont.  Sterlingért egy rakás pénzt kaptak a Shittytől, és erre középcsapatba való játékosokat vesznek.  A Pudli és az Everton is jó focit játszanak, és az egyik leghangulatosabb városi rangadó egyébként is a Merseyside derby.  Remek meccs lesz a sok sérült ellenére is.  Az Everton lenne az esélyebb alapvetően, de rövidebb a padjuk.  Ez pedig döntő lehet.

 

Ajax - PSV Eindhoven

Ez Hollandia egyik legnagyobb rangadója minden évben.  A PSV-nek a presztizsen kívül külön tét, hogy ha most a negyedik helyen állva, eleve öt pont hátránnyal kikapnak, akkor igencsak küzdeniük kell majd a BL-helyekért.  Az Ajax vezeti a bajnokságot.  Viszont a Heracles ott van a seggükben.  Ha kikapnak vagy csak döntetlent játszanak, akkor lecsúszhatnak a tabellán.  Magyarul mindkét csapatnak alapvetően győzelemre van szüksége.  A holland bajnokság egyébként is az egyik leggólgazdagabb, de itt most aztán pláne nyílt sisakos küzdelemre van kilátás.  Nagyon nagy név nincs egyik csapatban sem.  Az Ajaxból Klaasen (pont sérült), Cillessen, van Rhijn és Heitinga lehet ismerős, míg a PSVből Willems, Luuk de Jong (mindkettő sérült), Narsingh, Bruma és Guardado.  Valamint meg lehet majd próbálni megtippelni, hogy melyik tiniért fog valamelyik angol csapat jövő nyáron csilliárdokat kínálni.

 

AC Milan - Napoli

A Napoli kezd formába lendülni.  Legalábbis a rangadókon.  A Juve magabiztos legyőzése, és a Lazio meggyalázása mindenképpen erre mutat.  Ugyanakkor a Napoli a 10. helyen szerénykedik, mert kínos döntetlenek csusszanak be a kisebb csapatok ellen.  A Napoli játékosállományát nyugodtan nevezhetjük erősnek.  Ritkaság ma már, hogy egy olasz csapat olasz nélkül álljon ki.  A Napoli simán képes lenne erre, de inkább nem hagyják ki Insigne-t, aki válogatott formában tolja.  A Milan nyáron jól bevásárolt, de nem túl sok ésszel.  Egy rahedli pénzért megszerezték a legjobban futballozó buszsofőrt, Baccát, valamint Luiz Adrianoért is ott hagyták egy közép-afrikai ország éves költségvetését, és aztán az egészet súlyosbították Balotellivel.  Mögöttük középcsapatba való és a kiöregedőfélben lévő játékosok elegye található.  A Milan a 11. helyen ácsorog, pedig Mihajlovic jó edzőnek tűnik, a keret pedig ennél azért erősebb.  Mindkét csapat sok gólt kap, de a Napoli legalább sokat is rúg - ha rúg.

 

PSG - Marseille

Ez a nap talán legkevésbé érdekes meccse.  A PSG ereje nem a francia bajnoksághoz méltó, a Marseille elleni meccse meg csak papíron rangadó, mert egyébként az első találkozik a tizenhatodikkal.  A Marseille szörnyű formában tolja, de azért a játékosállomány többre hivatott - és van egy fiatal tehetséges csatáruk, akinek senki nem tudja a nevét, és senki sem tudja, hogy hová valósi (Batshuayiról van szó, aki nyolc meccsen öt gólt rúgott és igen, ő is belga!).  Ami miatt ez a meccs mégis érdekes lehet az az, hogy a Marseille 13 gólt rúgott eddig 8 meccsen.  A PSG persze előttük jár 17-tel, de ők nem nyelik úgy a gólokat, mint a déliek.  Tehát gólgazdag meccsre van kilátás.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szergejpub.blog.hu/api/trackback/id/tr477886076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása