Ez a poszt a román meccs utója, és egyben a whisky-vedelők elleni meccs beharangozója is. Szóval kicsit elmélkedek a bocskorosok ellen látottakról, kifejtem, hogy miért vagyok csalódott, aztán számolgatok, hogy akkor most hogyan is állunk a csoportban, mily esélyekkel rendelkezünk arra, hogy a nyáron a fél ország Sipinél hédereljen, és végül a belfasti fellépés kapcsán is szólni kívánok. Hajtás-pajtás után bele is vágok.
Csalódott vagyok, mert a románok ellen mutatott játékunk egyértelmű visszalépés volt a finnek ellen még a nyár elején látottakhoz képest. Akkor alig győztem örömködni, hogy egyfelől nem kb. 200, hanem kb. 350 passzt kísérletünk meg, és hogy a pontosság is majdnem 10%-ot izmosodott, másfelől a védekezésünk is sokkal hatékonyabb lett azáltal, hogy nem csak passzívan, ámde precízen zár a védelem, de az aktív labdaszerzési manőverek - mint pl. letámadás - is a repertoár részévé váltak. A Dárdai vezette csapat a selejtező öt meccsén összesen 11 kaput eltaláló lövést engedett az ellenfeleknek! Mondani sem kell, hogy ez abszolút értelemben sem rossz, nemcsak a pinyő-féle tolódókhoz, és az e-sunyi-féle szerethetőkhöz képest (fun fact: a disznó tolódói négy lövést engedtek kapura azon az egyetlen meccsen).
Csalódott vagyok, mert ezeknek most nyomát is alig lehetett látni. A letámadásunk szórványos és rendezetlen volt. Az összjátékunk pedig egyenesen siralmas. Állandóan felemeltük a labdát a talajról - különösen a védőink - míg a finnek ellen pont a földön végrehajtott egyszerű kombinációk pontos kivitelezése hozta magával azt, hogy passzaink száma és pontossága ember emlékezet óta nem látott szintre emelkedett. Most meg picsán rugdaltuk a labdát, ahol értük. A statisztika is alátámasztja azt, ami miatt tegnap este a TV előtt sörtől habzó szájjal ordítottam: 188 passzból 131 ment jó helyre. Ez a korábbi öt selejtező mindegyikét alulmúlja (még a kinti román meccset is, hiszen igaz, hogy ott csak 176 átadással próbálkoztunk, de 160 abból pontos lett). A védekezésünk volt az egyedüli, amelyik úgy-ahogy működött. Három lövést engedtünk kapura, de én - érzésre - bizonytalanabbnak éreztem a védelmünket, mint korábban.
Szóval csalódottságom oka nem az eredmény (az már előzetesen is világos volt, hogy ez kb. döntetlen lesz), nem az, hogy az egy pont kevés ez ellen a gyenge román csapat ellen, és nem az, hogy Storck lenyilatkozta előre, hogy reálisan az egy pont egy elfogadható eredmény. Utóbbi esetében nem is értem a sok habzó szájú idiótát. Amikor Dárdai nyögte be, hogy a görögök ellen jó az iksz, akkor nem volt ekkora felháborodás (bár valszeg pont ugyanezek a fogalmatlanok hőbörögtek, akkor is). Storck reálisan látta, hogy a játékerőnket figyelembe véve az egy pont egy elfogadható eredmény. Ez nem azt jelenti, hogy nem győzelemre játszunk, vagy hogy nem próbálunk meg nyerni. Csalódottságom oka az, hogy megtorpantunk a fejlődésben, ami a játékunkat illeti. Persze várható volt, hogy nem lehet mindig egyre jobban játszani, hogy lesz egy pont, amikor - játékban - gyengébben teljesít a válogatott. De én azt hittem/reméltem, hogy ez majd akkor fog elkövetkezni, amikor már kialakul a karakteres stílusunk, amikor már a játék minden elemében mutatunk életjeleket, nem pedig akkor, amikor még csak egy meccsen működött a letámadás, egy meccsen működött a passzjátékunk, egy meccsen sem működött még a kontránk, és kb. öt meccsen működött a védelmünk. Én azt hittem innen még felfele vezet az út...tévedtem.
A magyar csapat játékosait egyenként nem kívánom minősíteni, de pár kiemelést, azért megengedek magamnak. Nikolic lehet, hogy a nívós (irony on) lengyel bajnokságban ontja a gólokat, de a válogatottban súlytalan. Most is, és régen is az volt. Cserecsatárnak megtartanám (szemben Bödével, akit teljesen érthetetlenül követel minden idióta a válogatott keretbe - gyerekek: 1) a srácnál zokog a labda, ő egy erőcsatár, aki kiszolgálást igényel - azt a fradiban megkapja, de a válogatottnál kizárt, 2) összjátékra tökéletesen alkalmatlan a - tegnap nem létező - támadásépítésnél nettó emberhátrány, 3) az, hogy valaki az NB1-ben sorra rúgja a gólokat pont annyit ér, mint ha én mesterhármasokat rúgnék minden hétvégén a ligetben - ez egyébként Nikolicra is igaz), de a kezdőbe nem elég. Szalai persze megpróbálta őt is alulmúlni, és csak az a sistergős bombája mentette meg attól, hogy értékelhetetlennek lehessen minősíteni a teljesítményét. Sajnos nagyon látszódik rajta, hogy játékon kívül van. Klubot kellett volna váltania, mert egész ősszel padozni fog Hoffenheimben, és így a válogatottban sem üti meg az elvárt szintet. Némethtel és Priskinnel kellene megpróbálni kezdeni valamit, csakhogy az előbbi nagyon hangulatembernek tűnik, az utóbbi meg már bizonyította, hogy ugyanolyan súlytalan a pályán, mint Nikolic. Még Király érdemel említést, mert vénségére úgy néz ki (újra) elsőszámú kapussá érett.
A döntetlen a románok ellen - még otthon is - elfogadható eredmény. A csoportban mégis rosszabbodott a helyzetünk. Három meccs van hátra, kilenc pont szerezhető. Nekünk még van egy belfasti és egy athéni túránk, amin lehet, hogy csak két pont jön össze vagy annyi sem. A bálnavadászok itthon kötelező három pont. Öt ponttal csak 17 pontig jutnánk, ami édeskevés, hiszen a románoknak 15, az észak-íreknek pedig 16 pontjuk van már most. Az észak-íreknek nincs könnyű meccsük már: otthon minket és a görögöket fogadják, míg a finnekhez még mennek. Az eddigi teljesítményük alapján a 9 pont sem elképzelhetetlen vágyálom számukra, de akár zéró pont is kijöhet nekik a végére. A románok még otthon játszanak a görögökkel és a finnekkel, míg végül elmennek bálnára vadászni.
A románoknak reális elvárás a legalább 20 pont, de ha hétfőn leverik a görögöket, akkor a 22-24 pont is. Magyarul őket már jó eséllyel nem fogjuk megelőzni. Az észak-írek megelőzésére pedig csak akkor lehet esélyünk, ha Belfastban megverjük őket. Tehát most hétfőn nagyjából minden el fog dőlni. Ha a románok nyernek a görögök ellen, míg mi nem nyerünk Belfastban (a döntetlen egyébként – in abstracto – ismét egy elfogadható eredmény volna), akkor nincs reális esélyünk az első két helyre, hiszen a románok öt, az észak-írek pedig négy ponttal lesznek előttünk úgy, hogy már csak hat pont gyűjthető.
Ha Belfastban nyerünk, akkor az észak-íreket egy pontra megközelítjük, és a következő fordulóban ők a görögökkel, míg mi a bálnavadászokkal játszunk. Ha a görögök megteszik azt a szívességet, hogy nem kapnak ki (ami simán papírforma lenne), akkor az utolsó fordulóra legalább egy pont előnnyel fordulnánk rá. Az utolsó fordulóban pedig mi Athénban hajtanánk a második helyért, ők meg Helsinkiben. Ha hétfőn nem nyerünk, akkor a legjobb harmadik helyre kell rástartolnunk, amire akkor van reális esélyünk, ha a görögök az utolsó helyen maradnak, mert az utolsók elleni meccsek kiesnek. Azaz nekünk a budapesti iksz, és az athéni eredmény esik ki, míg minden más csoportban bucira kalapálták az aktuális Gibraltárt.
Az észak-ír játékosok nagy része Angliában, a maradék Skóciában focizik. Az angol különítményből McNair a Unitedben (nem) játszik, míg Evans Szőr Alkesz alatt alapember volt, de Gál Lajos nem számít rá, ezért most nyáron átigazolt a vörös ördögöktől a Westbromba. A Westbromba még McAuley, és Brunt tolja. A Sotonból Davis az ötödik PL játékos, a norwichi Lafferty pedig a hatodik. A többiek a Championshipben, a skót első ligában vagy még annál is lejjebb tolják. Lafferty a keretük egyetlen gólvágója: 15 gólt lőtt eddig a whisky-válogatottban, míg az összes többi játékos együtt 23-at (a 35 éves védő, McAuley 8-at (gondolom fejelt szögletből), míg a csapatkapitány, és egyébként középpályás Davis 5-öt – senki más nem jutott még kettő fölé). Lafferty semlegesítése elég fontosnak látszik, McAuleyra meg a pontrúgásoknál kell nagyon figyelni.
Belfastban nyerni nem lesz egyszerű, és pláne nem szép játékkal. Erősen kétlem, hogy a whisky-vedelők megváltoztatták volna stílusukat a budapesti meccshez képest. Tehát sablon-focit fognak előadni. Keveset tudnak, de azt üzembiztosan. Mivel a whisky-vedelők nagy része a Championshipben edződik vagy a skót első ligában, ezért nem nagyon lehet tőlük mást várni, mint a rúgd-és-fuss-t. Ebben és harci szellemben őket megverni nem tudjuk. Nekünk nem harcolni, hanem fociznunk kell, és akkor összejöhet. Valami olyasmit szeretnék látni, mint júniusban Helsinkiben. Az eredménnyel is kiegyeznék.
