Futball, ahogy Szergej látja

Szergej Pub

Szergej Pub

Az esélyesek

VB 2018

2018. június 12. - Szergej Pub

A favoritok alapos bemutatása után az esélyeseket veszem számba.  A favoritoknak azokat a csapatokat tartom, akik mindennel csalódottak kell, hogy legyenek, kivéve az aranyérmet.  Az esélyesek ezzel szemben azok a csapatok, akiktől simán kitelik a végső győzelem, de senki sem fog a kardjába dőlni, vagy nagyon meglepődni, ha ne adj isten véletlenül már a negyeddöntőben búcsúznának.  Három olyan csapat van, akiknek a végső győzelme számomra nem meglepetés, és ebből kettő olyan, amelyik valami oknál fogva éppen hogy csak lemaradt a favorit jelzőről.  A harmadik meg egy olyan, amelyiket pár tényező húzott fel a következő kasztból, a "sötét lovak"-ból az esélyesek közé.  Hajtás után jöjjenek az esélyes csapatok.

Argentína

Az argentín csapat a támadópotenciált nézve simán a favoritok közé tartozhatna.  Ami miatt mégsem sorolom őket oda, az még csak nem is az a kínszenvedés, amit a 2014-es VB után bemutattak a selejtezőben, és amit mindjárt én is leírok, hanem az, ami ebből következően arra vezette a stábot, hogy a VB előtt szó szerint pár héttel gondolják újra az egész játékukat.  Azért ez így nem hangzik ígéretesen nem igaz?  Máris leírom mire gondolok, de előbb nézzük végig, minként működtek az argentínok!

A négy évvel ezelőtti VB-n azt írtam Argentínáról nagyjából, hogy Sabella egyfelől egy broken team-et rakott össze, ami azt jelenti, hogy élesen elkülönülnek a védekező és támadó feladatokat ellátó játékosok (ez 6-4 arányban állt Sabellánál), és ami egy a klubfociból már régóta kiveszett, meglehetősen szimpla csapatépítési koncepció, azonban a válogatott focinál még versenyképes lehet, mivel jóval kevesebb idő van a játékot felépíteni.  Másfelől azt is írtam, hogy az egész játékuk Messire épül, ami az előző megállapítással szoros kapcsolatban áll.  A '86-os VB-győztes csapat is Maradonára épült, és annak érdekében, hogy kimaxolja a dagadt drogos képességeit, Bilardo 7-3-as felosztással dobta fel a csapatát a pályára.  A harmadik megállapításom volt azonban a legfontosabb: az argentín csapat kiválóan palástolja azt, hogy full kukák hátul.  Ebben a broken team koncepció játszott leginkább szerepet, hiszen a minőséget mennyiséggel pótolták.

A VB után jött Tata Martino, aki egy bielsista edző, és mint ilyen a broken team-ről, és az egyemberes csapatokról hallani sem akar.  Martino alatt az argentín válogatott 2015-ben egy győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel indított a selejtezőben.  A támadópotenciált nem tudta kimaxolni csapatszintű játékkal (a négy meccsen két gólt rúgtak), de legalább a védekezésük is gatya volt (hármat kaptak - ami a magyaroknál fergeteges lenne, de egy VB-győzelemre készülő csapattól a selejtezőben elég szar).  Martino alatt a fos kezdett volna épp formát ölteni, de hiába húztak be két meccset is ezután, a szövetségnél Bauzához nyúltak 2016 nyarán. Bauza rögtön egy Uruguay elleni győzelemmel indított, de utána nagyon mélyre repültek, és őt is pont akkor állították fel, amikor kezdett volna összeállni valami (de a bolíviai zakót ő sem bírta ki).

Sampaoli, az Őrült Zseni, pont egy éve érkezett, és ő a legszélsőségesebben bielsista edző, akit hátán hordott a földgolyó.  A három döntetlen utáni Messi tripla elintézte, hogy Argentína kint lehessen a VB-n, de igazából nem ez a lényeg.  Sampaoli az elmúlt 12 hónapban 36 játékos próbált ki azon a 23-on felül, akik végül a VB-re mennek.  Na, itt van a gond!  De nem csak ezért nem tartom az argentínokat favoritnak, hanem azért, ami miatt az Őrült Zseni ennyi játékoshoz nyúlt!

Az argentínoknak egy komplex bonyodalmat kellene megoldania ahhoz, hogy ki tudják maxolni a keretük adta lehetőségeket.  Egyrészt ott van Messi, akit ugyan nem nehéz egy bielsista rendszerbe integrálni, csak kell kötni némi kompromisszumot (lásd pl. Pep munkáját a Barcánál), ami a védekező feladatok korlátozásában nyilvánul meg nála.  Másrészt a bielsista rendszer védjegyének tekinthető masszív presszinghez magas védővonal és agilis védők/középpályások kellenek.  Ebből Argentína nagyon rosszul áll.  Különösen, ami a védőket illeti.  Tehát Sampaoli dillemája az, hogy Messit tehermentesíteni kellene egy olyan rendszerben, ami mindenkitől 110%-ot kíván (tiszta Klopp-foci ilyen szempontból), és találnia egy olyan védelmet, ami képes a saját kapujától akár 40 méterre is focizni.  Különben tulajdonképpen visszahozhatják Sabellát a padra, és próbálkozhatnak ismét a broken team koncepcióval.

Az Őrült Zseni pedig azért zseni, mert felismerte, hogy a keret arra nem alkalmas, amit fociztatni szeretne vele (szemben pl. Chilével, ami kiváló volt erre), de kitalálta, hogy miképpen tudna ez talán mégis működni.  És azért őrült, mert egyfelől még mindig azt erőlteti, ami nem megy, másrészt az új játékot hetekkel a VB előtt próbálja meg leoktatni a gárdának, és a kipróbálásra csak a Haiti elleni barátságos meccset kötötték le.  Persze nem volt nehéz felismernie, hogy nem megy az, ami neki a default elképzelése a fociról: Nigéria négyet gurított nekik ősszel, a spanyolok pedig hatot tavasszal.  Sampaoli teljes mértékben magára vállalta a felelősséget ezekért a fiaskókért, és tulajdonképpen joggal, hiszen ő az, aki olyat akart játszatni az argentínokkal, ami nem megy nekik.  Amit viszont kitalált, arról a dagadt drogos is csak annyit mondott, hogy őrültség, és ezért már most leszögezem, hogy valamennyi argentín meccset kiemelt figyelemmel fogom követni.

A stílusról még nem tudom, hogy mennyit változik, de az biztos a 2-3-3-2 nem egy szokványos szerkezet.  Bár valójában ez egy nagyon progresszív 4-4-2 gyémántként is leírható, ahol két szélső védő a regista vonalába lép fel, míg a trequartista a két shuttler közé húzódik vissza, hogy Messinek több szabad helye legyen.  Rendkívül érdekes kísérlet, és ha bejön, akkor sok problémát fog okozni az ellenfeleknek, mivel a labdából nem sokat fognak látni.  Ha viszont nem jön be (és lássuk be, ha hetekkel a torna előtt kezded kidolgozni a szisztémát, akkor azért erre van némi esély), akkor viszont 2010-hez hasonló rövid és dicstelen tornája lesz Argentínának; valószínűleg egy hasonlóan hatalmas saller kíséretében, mint amit annó a németektől begyűjtöttek.

Higany (Juve) lesz az ék, és valamelyest mögötte Messi (Barca) fog kavarni.  Érdekes módon Higany kevésbé pótolható, hiszen Agüero (Shitty) és Dybala (Juve) is inkább Messi szerepkörében jók.  Icardi kihagyása csakis emiatt kérdőjelezhető meg; magát a játékost láttam élőben focizni, és konkrétan nulla a kontribúciója a csapatjátékhoz - azaz egy bielsista szisztémában vállalhatatlan a jelenléte.  Az első középpályás sort tippem szerint  Mariska (PSG), Banega (Sevilla) és Lo Celso (PSG) fogja alkotni, bár Biglia (Milan) is szóba jöhet.  A volt valenciás Perez (River Plate) szerintem csak epizódszerepet fog kapni, és azt is kétlem, hogy Meza (Independiente), Salvio (Benfica) vagy Pavón (Boca) alapemberekké válnának menetközben (bár mivel zsír új a rendszer, bármi előfordulhat, az Őrült Zseni meg van olyan megszállott, hogy a cél érdekében felrúgjon bizonyos konvenciókat).  A második középpályás sor közepén Mascherano (Csing-csung) fog trónolni élete utolsó VB-jén, de itt Bigliát is el tudom képzelni.  A második sor szélein a szárnyvédők fognak helyet kapni.

A védelem a csapat gyenge pontja ezúttal is, csak Sabellával szemben az Őrült Zseni ezt nem hajlandó azzal palástolni, hogy hat embernek ad kizárólag védekező feladatot, hogy aztán majd Messi elől megoldja valahogyan.  A gond nem is a játékosok minősége, hiszen Rojo (ManU), Mercado (Sevilla) vagy Otamendi (Shitty) azért nem szar játékosok.  A gond azzal van, hogy a sebességük, a gyorsulásuk és a fordulékonyságuk is vetekszik egy teherhajóéval.   Ez pedig a magasra feltolt védelmet aknázza alá, hiszen bármelyik középcsapat szarrá futja őket, ha van 30-40 méternyi üres területe a védők mögött.  A fent említetteken túl még Faziót (Roma) lehetett látni mostanában, illetve az elvetemültebbek Tagliaficót (Ajax) is láthatták játszani, aki idén minden meccsen kezdett.

A kapus poszt sem erőssége az argentínoknak, és ezért is teszem őket hátrébb, mint a favoritokat, mert azok mindegyikének kiváló kapusai vannak.  Romero pechjükre megsérült a torna előtt, így a 94-szeres válogatott játékos nem utazik a VB-re.  A maradék három kapus mindegyike 30 felett jár, de hármuknak együtt is csak 9 válogatottsága van.  Azt hiszem ez mindent elmond ennek a csapatrésznek az erejéről.  Sampaoli idén Caballeronak (Cselszkij) szavazott bizalmat; nem hiszem, hogy ez változna a VB-re. 

Franciaország

A flansziák játékoskeretük alapján simán a favoritok között kellene, hogy legyenek, de van pár olyan tényező - hasonlóan, mint az argentínoknál - ami miatt csak az esélyes kategóriába tudtam őket besorolni.  Azonban náluk rezgett a végül lehulló léc a leginkább; alig maradtak csak le a favoritoktól.  Az egyik ok az volt, hogy nem igazán meggyőző a csapat.  Sem a selejtezőben, sem a barátságos/felkészülési meccseken nem brillíroztak a kék mezesek.  Döntetlent játszottak a selejtezőben Fehéroroszországgal és Luxemburggal, valamint kikaptak a svédektől.  Különösen az első kettő kínos eredmény egy olyan csapatnak, amelyik megengedheti magának, hogy otthon hagyjon egy 80 millás csatárt.  A felkészülési meccseken Kolumbiától kaptak egy csicskalángost, és az USA is fingatta őket rendesen, mire kiizzadtak egy ikszet. 

Deschamps csapatával az a gond, hogy nem érezni rajta a kohéziót.  Jóval többre is képes lenne ez a gárda, de valahogy nem jön ki belőlük.  Persze a belső viszályok sem múltak el nyomtalanul, mert ha más nem, annyi megmaradt, hogy a legjobb középcsatáruk nélkül futnak neki most már a második tornájuknak.  Benzin nélkül is baromi erős a keret persze, de nekem senki ne mondja azt, hogy Giroud-val erősebb ez a csapat.  Benzin persze egy hülye fasz, és valóban nem túl sportemberhez méltó cselekedet a saját csapattársad elleni zsarolási ügybe belekeveredni (a legfelsőbb bíróság talán pont nem rég hozott valamilyen ítéletet az ügyben); de a lényeg, hogy a csapatnál pszichológiailag sem érződik még mindig egyben levőnek, hiába három éves már a sztori.

A másik fenntartásom a flansziákkal szemben az, hogy ez a csapat valahogy még túl fiatalnak és rutintalannak érződik.  Ha megnézzük a játékosok korát, akkor azt látjuk, hogy a belső védő párosuk együtt nincs 50 éves, és ők a legidősebbek a védelemben, ha nem számítom az országúttal egy korú Ramit (Marseille).  A csapat többi része sem sokkal érettebb, és bár a többség legalább játszott már egy EB-döntőt, azért még nincs annyi nagy mérkőzés a lábaikban, mint a német vagy a spanyol játékosoknak. 

A legnagyobb probléma azonban maga Deschamps, akinek a keze alatt valahogy nem nagyon akar összeállni egy koherens egésszé ez a projekt.  A derék Didier 2012 óta vezeti a csapatot, és azóta megjárt egy VB-t és egy EB-t.  A válogatási elvei is picit érdekesek, de magáról a csapatról sem tudnám pontosan megmondani, hogy mit játszik.  Láttam már őket 4-3-3-ban és 4-2-3-1-ben, de a stílus még mindig nem teljesen kiforrott.  Letámadásra nagyon nem alapoznak, és a labdatartás sem fetisizálják úgy, mint a spanyolok vagy a németek.  Az EB-n az utóbbiakat úgy verték 2:0-ra az elődöntőben, hogy fele annyit volt náluk a labda.  A rugalmas taktikai repertoár éppenséggel előny is lehetne, de ehhez az kellene, hogy legyen egy stabil alapjáték, mint a németeknél vagy a spanyoloknál, amihez bármikor vissza lehet térni, mint a kályhához.

A névsort olvasva nem csak Benzin a nagy hiányzó.  Nekem Martial is hiányzik annak ellenére, hogy Manchesterben nem lett idén sem alapember Muringyónál, hiába nyújtott jó teljesítményt, amikor lehetőséget kapott (sőt, a portugál fasz még a nyakára - Rashford nyakára - hozta Alexis Sanchezt is, aki se nem játszott jól tavasszal, se nem United nevelés, se nem fiatal).  Deschamps végül a keretszűkítésnél tette ki Marci szűrét.  Lacazette és Giroud dilemma azért érdekes, mert a Vén Szipirtyó Giroud helyére vette meg Lacazette-et az Arsenalhoz, és a létszám feletti Giroud-t pedig lepasszolta a Cselszkijnek.  Deschamps erre meg pont fordítva döntött.  A két francia edző közül akkor az egyik hülye?  Az EB nagy felfedezettje volt Payet, aki idén már meghívót sem kapott.  Coman és Rabiot kihagyása is felvont szemöldököt vont maga után.  A védelemből Kocsi sérülés miatt hiányzik, de hogy Dinnye miért, az nekem rejtély.  Ezeket azért soroltam fel minden külön kommentár nélkül, mert mindegyikre ugyanaz igaz: akiket Deschamps behívott a helyükre, egyáltalán nem tűnnek jobbnak; csak abban mások, hogy otthon játszanak.  Nem hiszem, hogy Fekir (Lyon) vagy Thauvin (Marseille) jobb játékos lenne, mint Martial.  Nem hiszem, hogy Sidibe (Monaco), Kimpembe (PSG) vagy Pavard (Stuttgart) mind jobb lenne Dinnyénél.  Giroudról meg annyit, hogy ő a flansziák Mario Gomeze...ezzel mindent elmondtam, amit el lehet róla mondani.

Lloris (T'ham) helye a kapuban betonbiztos annak ellenére, hogy a 33 éves Mandanda (Marseille) végigvédte az idényt, és Areola (PSG) idénre első számú kapussá küzdötte fel magát.  Előtte a Varangy (Real) - Umtiti (Barca) páros nagyon masszív, mind erőben, mind gyorsaságban, mind labdaügyességben a világ élvonalába tartoznak.  Rami nem hiszem, hogy sok lehetőséget fog kapni, pláne mivel Hernandez (Atleti) és Kimpembe (PSG) mind a szélen, mind a centrumban jól el vannak.  Mendy (Shitty), ha felépül esélyes a balbunkó szerepére, és Sidibe (Monaco) a másik oldalon volt stabil kezdő tavasszal. 

A középpályán Pogba (ManU) a legnagyobb név, de ő csak háromfős középpályán képes normális teljesítményt nyújtani.  Kanténak (Cselszkij) viszont nagyjából mindegy a szerkezet, ő mindenkit ketté fog harapni a védelem előtt őrjáratozva.  Tasziló (Bayern) hasonló feladatokat lát el, mint Khedira a németeknél.  Azaz tulajdonképpen senkinek sincs fogalma, hogy mit csinál pontosan, és hogy annak mi értelme, de valahogyan mégis működik.  N'Zonzi (Sevilla) egy érdekes döntés a középpályára, mivel egész felnőttkorát a leglepukkantabb angol pubokban töltötte: tehát focizni nem tud.  Nem is gond, a Stoke-nál sem a cseleiért szerették, hanem mert kétkezes harci szekercével járt-kelt a pályán, és mindent és mindenkit felkoncolt, aki ütéstávon belülre merészkedett.  Matuidi (Juve) pedig a szegény ember Pogbája (csak épp feleannyira sem tud focizni), akinek a klubjában nem volt fényes tavasza; elég szar formában van.  Pogesz mellett még Lemar (Monaco) az, aki tud focizni a franciák ezen csapatrészében, és ez egészen elgondolkodtató: mégis hogy a fészkes fenében akar majd Deschamps dominálni a meccseken ilyen favágó középpályás sorral??

A flansziák legnagyobb ereje elől van, még Benzin hiányában is.  Mbappé (PSG) nagyon fel lett kapva, még jobban, mint Martial, és Dembelé (Barca) sem nagyon marad el mögötte.  Mindkét srác (ketten együtt 40 évesek) nagyon tehetséges, nagyon jól kezelik a labdát, cseleznek, lőnek, de a rutin ezen a szinten még lehet, hogy nagyon hiányozni fog.  Fekirről és Thauvinről már picit írtam fentebb, és úgy gondolom, annyi elég is róluk, mivel sok szerepet itt max Fekir kaphat esetleg.  A csatársor két sztárja ugyanis Giroud és Griezmann (Atleti).  Giroud egy igazi bólyacenter, és kb. ennyire hasznos is a csapatjátékban, viszont Griezmann egy rendkívül komplett támadóvá nőtte ki magát, aki a csatár szerepében, vagyis pontosabban a csatár körül nyüzsögve fejti ki a legjobb teljesítményt. 

A csoportjuk nem a legegyszerűbb, de azért térdre sem kell ereszkedni imához.  A kenguruk elvileg sima meccs kell, hogy legyen, de az első meccsen még nem fognak pörögni a gallok.  Aztán Peru masszív kis csapata fog érkezni, akikről nem csak én nem tudok sokat.  A dánok elleni csaportrangadóra elvileg már el kell dőlnie a továbbjutásnak, így ezt a meccset akár le is lazsálhatják, mint négy éve az Ecuador elleni borzalmat (a VB legrosszab meccsét volt szerencsém élőben megnézni hála ennek a két faszkalap csapatnak).  Fontos a flansziáknak a csoportelsőség, mert a csoportmásodik az argentínokkal fog randizni a 16 között.  Az első sem kap könnyű ellenfelet (Horvátország vagy Nigéria), de azért mégis könnyebb verni ezeket, mint Messiéket.  A negyeddöntőben Portugália vagy Uruguay érkezhet papírforma szerint, míg az elődöntőben inkább Brazília valószínűbb, mint Belgium. Valahol ez az a szint, ahol szerintem meg fognak állni.

Belgium

Négy éve még az volt a mondás, hogy aki rohadt tehetséges, fiatal, és fogalmad sincs, hogy honnan származik, az biztosan belga.  Ennek megfelelően egy nagyon fiatal és rutintalan, de annál tehetségesebb csapat vérzett el a brazil VB-n négy éve a negyeddöntőben Argentína ellen.  Aztán két éve már az esélyesek között emlegettük őket, de ugyanaz volt velük szemben akkor is a fenntartásom, mint korábban: valódi (és jó) szélső védők nélkül nehéz eredményesnek lenni a mai fociban (aztán a németek Höwedesszel balbunkóban nyertek VB-t...).  Ehhez képest Wilmots Alderweireldet és Verthongent használta a védelem két szélén.  Én meg azt mondom, hogy a négy védős szisztémában két átlagos bekk jobb, mint két zseniális belső védő kivezénylése a szélekre.  Ezen felül Wilmots nem volt éppenséggel egy taktikai zseni: 4-3-3-at tolt akármi van, masszív háromszög a középpályára, és elöl majd Hazard, Mertens vagy valaki megoldja. 

Wilmotsról ki merem jelenteni, hogy nem hozta ki a maxot a belga csapatból, és most már ott vagyunk, hogy azok a srácok, akik négy éve fiatalok voltak, most már 25-30 évesek vagy még idősebbek.  Ez a belga csapat egyáltalán nem mondható kifejezetten fiatalnak.  Na jó, persze nem egy öregek otthona a belga csapat (mint a Milan 10 éve); pont a legjobb korban vannak.  Vagy idén dobnak valami nagyot a VB-n, vagy ők már sosem.  Viszont az a négy éve még végtelennek tűnő utánpótlás elapadt.  Azaz úgy néz ki, hogy itt van nekik ez a baromi tehetséges generáció, de mégsem nyertek még semmit.

A belga szövetségnél is felismerték Wilmots korlátait, és az EB után egy a játékról világos vízióval rendelkező edzőre bízták a csapat irányítását.  Roberto Martinez még nem irányított nagy csapatot, de a kis Wigannel már akkor elkezdte a háromvédős rendszert játszatni, és FA-kupát nyerni vele, amikor az angolok még pont úgy nem tudtak háromig számolni, mint Artúr király a Gyaloggaloppban.  Aztán az Evertonból is masszív középcsapatot csinált, és az Európa-ligát is megjárták, pedig az angoloknál még azt is piszok nehéz elérni, hiszen az összes kupa-győztes ott indul, így a bajnoki helyezettekre kevés indulási jog hullik.

Martinez egész edzői karrierje során a háromvédős rendszereket részítette előnyben, és ezt a belgáknál is azonnal bevezette.  Ennek folyományaként megoldódott a belga foci legnagyobb problémája is: most már nem baj, hogy nincs normális bekk, mert nem is kell, ugyanis a szárnyvédő szerepére nem csak bekkeket lehet befogni.  Másik folyomány az lett, hogy a négy klasszis belsővédőből így három is a pályán lehet.  Win-win szituáció.  A belga csapat alapszerkezete a 3-4-2-1 lett, amiben a középpályát a két szárnyvédő támogatja, a középpálya közepén pedig egy alkotó (általában de Bruyne) és egy horgony áll (Witsel vagy az Ent).  Előttük két támadó középpályás/szélső felel az egy szem ék támogatásáért.

A belgákról fentebb írtam, hogy alapvetően sötét lónak lehetne őket gondolni, de Martinez alatt annyira összeállt a gép, hogy nálam előléptek esélyesekké.  Tétmeccsen az EB-n kaptak ki utoljára Walestől a negyeddöntőben.  Barátságos meccsen pedig rögtön Martinez első meccsén 2016 szeptemberében a spanyoloktól.  Azóta csak öt döntetlent játszottak, és idén még nem kaptak gólt.  A selejtező csoportjuk nem volt túl erős, de legalább keresztül is gázoltak rajta.  A görögök Brüsszelben fogtak egy ikszet, és otthon csak szűken kaptak ki, de egyébként mindenkit nagyon megszórtak.  Otthon a belgák (a görögöket leszámítva) nem álltak meg senki ellen négy gól alatt!  Tíz meccsen 43 rúgott és hat kapott gól a mérlegük, ami kb. a spanyolok és a németek selejtezős teljesítményéhez mérhető.  A selejtezők után csak VB-részvevő csapatokkal játszottak barátságos meccseket.  Portugália és a Mexikó tartotta az ikszet, de Japán már szűken kikapott.  Szaud-Arábiát, Egyiptomot és Costa Ricát viszont földbe döngölték. 

A keret kihírdetésekor sokan felkapták a fejüket arra, hogy az egyik legjobb középpályásukat, Nyálgollamot Martinez már a bő keretbe sem hívta be, amire Radja bejelentette visszavonulását.  Szerintem itt személyiségbeli problémákkal állunk szemben, és Martinez nem akarta, hogy a feszültség az egész öltözőre kihasson.  Ezen felül a brazil VB-n kifejezetten jól játszó Origi, valamint a sokáig alapembernek számító Mirallas és Benteke kihagyása lehet érdekes.  Azonban Origi alig játszott Klopp keze alatt, míg a másik kettőnél egyszerűen akadt jobb játékos.  Még utoljára kritikai éllel megemlíteném a kisebbik Lukaku kihagyását, aki a Lazioval igen jó szezont futott, mert így a keret alkalmatlan arra, hogy átálljon négyvédős szerkezetre, ugyanis annyira nincsen szélső védő a csapatban.  Alapvetően elmondható viszont, hogy Martinez megtalálta a csapatát, mivel a mostani keret mellett csak 11 játékos kapott meghívót az elmúlt egy évben. 

A kapuban Courtois (Cselszkij) helye megkérdőjelezhetetlen.  Minyont (Pudli) idén az a Karius szorította ki a Pudli kapujából, aki a BL-döntőben lyukas kesztyűvel állt ki; és ez Minyon legnagyobb kritikája.  A harmadik kapus, Casteels (Wolfsburg) még nem rendelkezik válogatottsággal, és nem hiszem, hogy a VB-n avatnák majd fel.  Courtois előtt a védelem is kialakult.  Alderweireld (T'ham) és Verthongen (T'ham) stabil kezdők, és már évek óta együtt játszanak klubszinten is.  Közéjük harmadiknak vagy Kompany (Shitty) vagy Vermaelen (Barca) kerülhet attól függően, hogy éppen melyikük sérült; ugyanis most is mindkettő az ispotályban tesped, mint egyébként karrierjük során annyiszor.  Ha ők nincsenek, akkor Boyata (Celtic) is bevethető. 

A középpálya szélein a szárnyvédői szerepre egy védő áll rendelkezésre, Meunier (PSG), és az ő helye viszonylag stabil is a jobboson.  A baloldalon Carrasco (csing-csung) zakatol fel-alá, ami számára egy teljesen idegen szerepkör, tekintve, hogy jobbára balszélsőt vagy támadót játszott korábban, de Martinez eddig bízni látszik benne, és a belga gyorsvonat eddig megbízható teljesítményt nyújtott ebben az új szerepben is.  Nagyon nincsenek cseréik nekik, de előfordulhat itt  Januzaj (Sociedad) is, vagy Chadli (West Brom).  A középpálya közepére de Bruyne (Shitty) és Witsel (másik csing-csung) a legesélyesebb, de előfordulhat, hogy de Bruyne egy sorral előrébb lép, és akkor szóba kerülhet az Ent (ManU), Dembelé (T'ham) és a fiatal vonal két képviselője: Dendoncker (Anderlecht) és Tielemans (Monaco) is, akik mindketten az Anderlecht neveltjei, és a ManU elleni EL-elődöntő során tűntek ki tavaly a játékukkal. 

A két támadó középpályás/szélső szerepére természetesen akár Carrasco vagy de Bruyne is ácsingózhat (vagy akár Januzaj is), de alapvetően itt a Hazard (Cselszkij) - Mertens (Napoli) kettős szokott kezdeni.  A Kis-Hazard (Gladbach) is itt szállhatna be a játékba, de neki még csak 11 válogatottsága van 25 éves létére, szóval hiába volt nagyon jó szezonja, neki már az is nagy szó, hogy utazhat a ruszkikhoz.  Az ék szerepe is ki van már rég osztva: Kukaku (ManU) idén is sok gólt lőtt, mint annyi évben már, de négy éve - látva őt élőben focizni pont a ruszkik ellen a VB-n - megállapíthatóak voltak a korlátai: könnyen elszigetelhető a csapat többi részétől, és kiszolgálás nélkül vagy a tizenhatoson kívül az ő kontribúciója nulla.  Az elmúlt négy évben viszont hatalmasat fejlődött a labda nélküli játékot illetően, és ebben én még Muringyó keze nyomát is látni vélem.  A benga belga mandingó eszméletelt mennyiséget robotol, és bár a passzjátékban továbbra is jobb, ha nem veszi ki a részét, de visszalépve a rálőtt labdákat ember nem veszi el tőle, másfelől az elmozgásaival rengeteg területet nyit a társaknak.  Így már elszigetelni sem lehet őt, és a tizenhatoson kívüli játéka sem pont nullát ér.  A cseréje Batshuayi (BVB), aki nagy dirrel-durral érkezett a Cselszkijtől Dortmundba a távozó Aubameyang helyére, és emberesen belekezdett a gólgyártásba.  Nem csodálom, hogy kiszorította a semmit nem mutató Origit, és az örökké sérülésekkel küszködő Bentekét.

A belgáktól azt várom, hogy a Tunéziát és Panamát nagyon megverjék, hogy aztán az angolokat már csak kicsit kelljen a csoportgyőzelemért (egyébként az angolok kottára ugyanazt játszák most, mint a belgák, ami a szerkezetet, és a játékkoncepciót illeti, annyi különbséggel, hogy a belgák sokkal jobban és szívesebben támadnak le).  A nyolcaddöntőre a lengyeleket vízionálom neki, ami nem lesz egy könnyű meccs, de nem gondolonám, hogy hosszabbításba kellene torkolnia.  A lengyelek erős széljátéka még gondot okozhat a belgáknak, mivel minden háromvédős szisztéma a széleken szükségképpen gyengébb.  A negyeddöntőben elvileg Brazília érkezik a papírforma szerint, de ha őket ki tudják ütni, akkor a flansziák sem lehet probléma.  Nehéz ágon van Belgium, de van annyi kvalitás a csapatban, hogy ne zárjam ki az esélyesek sorából őket.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szergejpub.blog.hu/api/trackback/id/tr6614040552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

röf 2018.06.13. 09:43:11

Ebből a háromból csak a franciák.
Aztán majd kiderül.....

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.06.13. 11:03:48

"A kapuban Courtois (T'ham) helye megkérdőjelezhetetlen."
Ez egyrészt igaz, másrészt nem T'ham, hanem Cselszkij. ;-)
Én amúgy Messinek szurkolok, hogy végre világbajnoki címmel is igazolja, ő minden idők legjobb játékosa.

2018.06.13. 13:02:19

Igen, én is kerestem Franciaországot. Majdnem összetévesztettem őket az afrikai csapatokkal.

CSOKKI MÁLNA 2018.06.13. 13:55:23

A vb-n általában nem szokott meglepetés lenni. Valamelyik focinagyhatalom nyeri mindig. A EB-n befuthat egy sötét ló ( Dánia , Görögország). Itt nem..Sztem a németek nyerik. Félgőzzel is elhozták tavaly a konföderációd kupát..

CSOKKI MÁLNA 2018.06.13. 13:56:26

@Frady Endre: Európában sose nyert még dél-amerikai csapat vb-t..

tejfölösbableves 2018.06.13. 14:17:19

Még érdekes is lehetett volna ez az elemzés, ha "szerző" nem érzett volna kényszeres ingert a jópofiskodásra. Attól, hogy nem írja le rendesen a neveket az egész cikk élvezhetetlen és színvonaltalan lett. Ez a vicceskedés pont annyira tette komolytalanná az egész cikket, hogy elvesszen benne az esetleges hozzáértés.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.06.13. 15:33:31

@pina noir: Ez tévedés. 1958-ban Svédországban Brazília nyert. Emellett a putyini Oroszország talán nem is Európa... :)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.06.13. 15:34:51

@pina noir: Azért 1954-ben elég nagy meglepetés volt a németek győzelme az Aranycsapat ellen... ;-)

CSOKKI MÁLNA 2018.06.13. 19:38:52

@Frady Endre: Hát azért a német mindig is egy jelentős futballnemzet volt, persze a háború után tényleg nem őket várta győztesnek a többség. Midenesetre olyan, mint az EB-n, hogy egy Görögország vagy Dánia képes megnyerni, itt nem lesz

CSOKKI MÁLNA 2018.06.13. 19:41:02

@Frady Endre: Ok, akkor az utóbbi fél évszázadban nem volt ilyen. EB-t meg tuti nem fog dél-amerikai csapat nyerni..:) Ez 100 %

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.06.14. 09:46:10

@pina noir: Ha Izrael indulhat EB-n, akkor elvileg Brazília is indulhatna... ;-)
A németek '54 előtt sehol sem voltak; addig nem voltak futballnemzet. Sőt, a következő két vébén sem voltak a fasorban sem. Ők igazából '66-tól lettek nagykutyák. :)

Szergej Pub 2018.06.15. 11:33:18

@Frady Endre: Köszi, javítottam az elírást. A németek '34-ben hoztak egy bronzérmet az akkor nem éppen kutyaütő osztrákok ellen (az osztrákok akkori csapatát szokás még ma is Wundermannschaftnak becézni).

@tejfölösbableves: kurvára nem jópofáskodok...de te kihúzhatod a partvis nyelét a valagadból.

Szergej Pub 2018.06.15. 11:36:19

@Frady Endre: Ja, és '54 után mindig legalább negyeddöntőztek ('58-ban címvédőként a negyedik hely sem rossz), szóval nem mondanám, hogy csak '66-tól lettek nagykutyák.

tejfölösbableves 2018.06.15. 11:51:49

@Szergej Pub: Ja, bocs, ezek szerint csak szimplán bunkó vagy. Az más, akkor hajrá!

Szergej Pub 2018.06.16. 11:16:18

@tejfölösbableves: Na, látod, ezt simán vállalom! :D
süti beállítások módosítása