Vártam direkt egy kicsit, mielőtt neki láttam volna ennek az írásnak, mert végig akartam gondolni, hogy mégis mi a pék fasza volt az, amit péntek este láttunk.  Alapvetően elég sok apróságot vagy kevésbé apróságot, és most ezekről fogok röviden írni.  Hajtás után távirati stílusban.

Kiderülni látszik az, amit a konkrétumokat teljes mértékben nélkülöző nyilatkozatok már sejtettek, nevezetesen az, hogy Leekens egy kókler.  Már a kinevezésekor is csak kamilláztam, bár nem mintha sorban álltak volna a jelentkezők a magyar kispadért, de azért mégis kicsit erősnek éreztem, hogy egy 68 éves, nyugdíj előtt álló, lózungokat és üres frázisokat előszeretettel dobáló, a kispadokat a gatyájánál is gyakrabban váltogató kalandort nevezett ki az MLSZ, aki még az olyan nálunknál erősebb játékosállományból, mint az algír, sem tudott kihozni semmit.  Az MLSZ pozitívumként értékelte, hogy Leekens rakta le a mostani belga válogatott alapjait 2010 és 2012 között.  Ezzel a jól hangzó állítással azonban két okból is vitatkoznék.  Egyfelől a játékosállomány (Kompany, Hazard, Witsel, Vermaelen stb.) egy a szövetség által megvalósított, a németekéhez hasonló program eredménye volt.  Leekens, ha akarta volna, sem tudta volna ezeket a játékosokat nem felfedezni.  Másfelől ezzel az egyébként már akkor is meglehetősen erős csapattal sem sikerült kijutnia a 2012-es EB-re, ami miatt menesztették is.  Vicces módon csak a kazahokat tudták oda-vissza megverni, az akkor még elég zsenge osztrákok és azeriek már pontot csentek tőlük, míg a törökök ellen a két meccsen csak egy döntetetlenig jutottak (a németek oda-vissza megrakták őket).  Szóval itt van nekünk egy seggnyaláshoz remekül értő hangember, aki hosszú pályafutása alatt nagyon kevés eredményt ért csak el, és mivel most már annak a legeslegvégén jár, valójában valószínűleg az egyetlen motivációja az, hogy még egy-két milkát zsebre rakjon, hogy biztos jólétben teljen a nyugdíjas élet.

A második, ami kiderült, az az, ami nem derült ki: azaz hogy mit is akartunk voltaképpen játszani.  Az az egyébként vérszegény kazah csapatról is látható volt, hogy alapvetően lapos passzokkal akarják felhozni a labdát, és a széleken akarnak mögénk kerülni.  A pontrúgásokra meg kis csapathoz méltóan támaszkodnak.  Velünk kapcsolatban azonban több kérdés is felmerül:

• Miért játszunk két belső középpályással, amikor még hárommal sem tudunk általában ötnél többször az ellenfél térfelén passzolni?  Mikor fogjuk már végre felfogni, hogy nem attól támadó egy csapat, ha sok csatárt teszünk előre? 
• Ha két csatárral játszunk, akkor miért tükörszélsőkkel állunk fel?  A tükörszélső befelé cselez, és közvetlenül a kaput támadja (lásd Robbent vagy Zselét 2007 és 2014 között).  A két csatár viszont egyfelől várná a kiszolgálást, amit a tükörszélsőtől elvileg nem kap meg (hiszen az ő dolguk nem a kiszolgálás, hanem a kapuk támadása), másfelől meg kisebbé teszi azt a területet, amit a tükörszélső bejátszhatna.  A plusz csatár meg egy ember minusz a középpályán, így a tükörszélső összjátékot is nehezebben tud keresni.
• Ha már Zsuzsi ballábasként a jobb oldalon játszik, akkor miért nem próbál meg tükörszélső módjára befelé cselezni (oké, a két ék miatt nincs hely) vagy a pálya közepe felé keresni az összjátékot (oké, csak két belső középpályás van, ezért nincs annyi opció)? De mit akar ballábasként az alapvonal felé indulva?  Ugrai a túloldalon dettó ugyanez (azzal, hogy ő egyébként nem is szokott szélsőt játszani).  Viszont, ha meg úgyis az alapvonal felé törnek, akkor meg miért nem a természetes oldalon teszik ezt, hogy könnyebben tudjanak beadni?
• Leekens miért nem vette észre kb. a második edzésen, hogy az általa megálmodott csapatszerkezet több sebből vérzik? De legalább a meccs első 20 percében?  Ha meg észre vette, miért nem változtat?
• Zsuzsi tükörszélsőként már csak azért is gyengébb megoldás, mint normál szélsőként, mert még mindig elég pontatlan a passzjátéka.  Ugyanez Kleinire is igaz, így aztán igazán waddafakk képpel néztem, hogy Leekens miért tette őt a pálya közepére, ahol aztán igazán féjdalmas tud lenni egy 80% környéki passzpontosság.
• Röhej, hogy Nagy Ádámon kívül nincs senki a csapatban, aki képes lenne a középpályán 90% feletti passzpontosságra.  Persze ehhez kellene összehangolt csapatmozgás is, mert opciók nélkül egy Xaviba oltott Iniesta is el fogja adni a labdákat, vagy állandóan hátrafele fog passzolni.
• Nagy Ádám mellett én még hiányoltam Langot, Sallait, Kádárt és Korhutot is.  Nem állunk úgy emberanyagban, hogy ezek a játékosok kihagyhatóak legyenek szerintem.  Oké, ezek közül több sérüléssel bajlódik, de akkor meg miért hívjuk be őket ezekre az ulibuli meccsekre?
• Boraték minden kapunk környéki pontrúgása veszélyes volt, és ez felveti a kérdést, hogy a csapatunknak miért jelent gondot egy olyan játékhelyzet hatástalanítása, amire előre fel lehet készülni?  Az a Benny Hill Showba illő jelenet, ami az első kazah gólt megelőzte (mégis hogy mehet el a kapunk előtt öt-hat méterrel fejmagasság alatt keresztbe a labda anélkül, hogy bárki hozzá érne?), rém kellemetlen volt, fájt nézni.

Nagyjából ennyi távirati stílusban.  Kiváncsian várom, hogy Leekens mit változtat a skótok elleni következő meccsig.  A szerkezet rendberakása alapvető lenne ahhoz, hogy legalább távolról egy csapat benyomását keltsük, de ehhez még a védők kriminális helyezkedését is át kellene venni.  Mindennél fontosabb lenne, hogy végre valamilyen képe is legyen a játékunknak.  Mindegy milyen, tényleg, de legalább valami felismerhető.  Engem az sem érdekel, ha a lehető legprimitívebb tervvel megyünk fel a pályára, és egész meccsen Szalai fejét vesszük célba (csak akkor Zsuzsi, Ugrai és Nikolic 10-20 méterre helyezkedjenek tőle, hogy a lecsorgót össze tudják szedni, és azzal indulni  - copyright by idei ManU), csak legyen egy terv, amit meg is valósítunk.  Aztán már legalább arról fogunk tudni vitatkozni, hogy jó volt-e a terv.  Mert most még idáig sem jutunk el a beszélgetésekben.

Szeretném látni, hogy van terv arra, hogy miképpen és a pálya mely részén szeretnénk megszerezni a labdát, a megszerzett labdával mit szeretnénk kezdeni, és miként szeretnénk felérni az ellenfél kapuja elé.  Amíg ez nincs meg, addig ugyanazt a semmitmondó híg fost fogjuk bámulni, mint amit E-sunyi és Pinyő csapatai toltak ki magukból.