A klasszikus kérdést Samuel L. Jackson tette fel John Travoltának, amikor a begyűjtötték Marsellus Wallace aktatáskáját és Marvint, akit nem sokkal később rútul arcon durrantott Travolta a Ponyvaregény című filmben.  A kérdéses jelenetben John Travolta szava elakad az aktatáskába kukkantva látván azt az aranyló fényességet, amit nekünk nézőknek Tarantino sosem mutatott meg, és nem is tud elsőre válaszolni Samuel L. Jackson kérdésére, csak amikor már nyomatékosabban megismétli azt. 

Elgondolkodva a kijutáson és elnézve az EB-csoportunkat, én sem tudnék válaszolni egy hasonló kérdésre elsőre.  Örülünk a kijutásnak? Örülünk ennek a csoportnak?  A "szakértők" nagyon is, bár az utóbbi kérdés kapcsán igazából nem látom, hogy miért.  Portugália, Ausztria és Izland.  Ők lettek  a csoportellenfeleink, akikről most picit firkálgatok, és közben megpróbálom röviden megválaszolni a másik kérdést is.  Hajtás után megkezdjük az EB-re való felkészülést, és sorozatunk első része a saját csoportunk bemutatása lesz.

„Megfelelő emberi és sportolói célt kell kitűzni a fiatalok elé. Teljességgel hibás álláspont - és ez most szemünk előtt válik nyilvánvalóvá -, hogy labdarúgó sportunkat valamelyik válogatott nagyon esetleges eredményeivel mérjük. A világbajnoki, olimpiai, utánpótlás vagy kupadöntőbe való bejutás maradjon kitűzött cél, közbeeső cél, de az igazi feladat az egész labdarúgás életének újraformálása lehet csak! Bejuthatunk valamelyik nagy tornára esetleg úgy, hogy az ellenfelek keresztbe verik egymást, netán győzhetünk, de ez semmit és senkit sem igazol.”

Az idézet Sebes Gusztávtól származik, és hatvan év alatt semmit sem vesztett aktualitásából (Pinyő nyugodtan olvasgathaná minden lefekvés előtt olyan százszor).  A kijutás szép eredmény.  Olyan, amire speciel én nem számítottam egészen Dárdai feltünéséig, és utána is csak reménykedtem.  Nagyon kell, és szabad is neki örülni, mert ilyen sok ember életében még elő sem fordult, akiében meg igen, az meg már nem nagyon emlékezhet rá.

Ugyanakkor nem szabad elveszítenünk a realitás-érzékünket, és ez az, amire Guszti bácsi is felhívja a figyelmet.  A magyar foci a külsőségeket leszámítva tragikus állapotban van.  Szakmailag nagyon el vagyunk maradva, klubjaink már lassan az augusztust sem élik meg a nemzetközi kupák elő-elő-előselejtezőiben, és jegyzett bajnokságban stabilan jelenleg egy játékosunk sem játszik (Husztit leszámítva, de hát ő nem jöhet szóba).  Azt meg hagyjuk, hogy a hazai bajnokságot hol jegyzik.  Kleinheisler és Szalai a januári klubváltás után sem jutottak folyamatos játéklehetőséghez a bundás két kiesőjelöltjében.  Miközben Dzsudzsák a török kiesőjelöltnél padozik, Némó pedig Dzsudzsi karrierjé(nek elbaszásá)t látszik másolni Katarba igazolásával.  

Sajnos fennáll a veszély, hogy ez a kijutás csak elkendőzi a valódi problémákat, és elnapolja azok megoldását.  De legalábbis megnehezíti a megoldáson dolgozók dolgát azzal, hogy növeli a "közegellenállást".  A futball közegünk pedig igen csak ellenálló, ha a langyos pocsolya megkavarásáról van szó...Félek tőle, hogy úgy járunk, mint az angolok a 66-os világbajnoki arany után: a megoldásra váró problémák elfelejtődnek, elbagatellizálódnak, mindenki felváltva mutogat a károgókra és a trófeára, és megkérdőjelezi a helyes törekvést az "I am No. 1, so why try harder?" felkiáltás mentén.

Ennyit a kijutás veszélyeiről. Most térjünk át a csoportellenfelekre.  Nagy általánosságban azt tapasztaltam, TV-t nézve, újságot olvasva, emberekkel beszégetve, hogy igazán senki nem szart be a csoportellenfeleinktől.  Pedig lehet, hogy jobb lenne.  Ugyanis annyi bizonyosan elmondható, hogy míg mi a csapatépítést bő másfél éve kezdtük, majd bő féléve újrakezdtük, addig ellenfeleink nem most kezdték bontogatni szárnyaikat.  Az érthetetlen okból lesajnált Izland például már két éve is pótselejtezőn bukta csak el a VB-részvételt.  Ausztria pedig, bár a VB-re nem jutott ki, de a mostani selejtezőket egy nálunk erősebb csoportban vívta meg sokkal magabiztosabban, mint mi.  A portugálok pedig kb. 30 éve nem a mi súlycsoportunk, és bár egy Hisztiánó nem csinál sikeres csapatot, hozzánk képest a többi játékos is magasabb színvonalat képvisel.

Izland

Ha megnézzük az eredménysorukat tavaly szeptember óta, akkor lesajnálóan legyinthetnénk.  Négy tét- és hét barátságos meccs. Egy győzelem a hollandok ellen a selejtezőn, és egy-egy a finnek és a görögök ellen barátságos meccsen.  Egyébként két döntetlen a selejtezőben a lettek és a kazahok ellen, és hat vereség a törökök, lengyelek, szlovákok, az olajfúró-kecskebaszók (UAE), a VilágLegnagyszerűbbOrszága (USA) és Dánia ellen.  Ám ennek nem szabad félrevezetnie minket.  Egyfelől a három januári meccsen (finn, UAE, USA) gyakorlatilag nemhogy B-csapattal, de egyenesen B-kerettel mentek neki, mivel nem volt válogatott szünet a bajnokságokban, ezért csak az otthon, illetve az ekkor épp nem futó norvég és svéd bajnokságban játszók lettek behívva, másfelől a szeptember eleji hollandok elleni győzelemmel tulajdonképpen kijutottak az EB-re (akkor 7 meccs után 6 győzelemmel és 1 vereséggel álltak), és az utolsó három meccset nem vették a legkomolyabban, a novemberi barátságos meccseket (lengyel, szlovák) és a legutóbbi dánok ellenit pedig idegenben játszották, három nagyon nem gyenge csapat ellen.  Szóval Izland ugyan nem mutat most erőt, de előtte eleget lengették a lompost ahhoz, hogy tisztelnünk kelljen őket. 

Izland nagyon labdabiztos, a náluk gyengébb csapatok ellen simán 90 vagy még jobb százalákkal passzoltak.  A cseh-török-holland hármas ellen már nem voltak ennyire pontosak, és kevesebbet is próbálkoztak.  Ugyanígy szembetűnő, hogy a gyengébb csapatok ellen sokat volt náluk a labda, de az erősebbek ellen simán lemondtak róla, és nagyjából kétszer annyit is szabálytalankodtak ilyenkor.  Nem láttam a lettek vagy a kazahok ellen focizni őket, de a hollandok és a törökök ellen igen.  A statok alapján nagyon valószínű, hogy azokon a meccseken egy másik Izlandot láttam volna.  A hollandok ellen például simán visszazártak, és fegyelmezetten védekeztek, hogy aztán a megszerzett labdával kontrázzanak.  Még Hollandiában is volt kilenc lövésük! 

Ehhez képest a lett és kazah meccsek statjaiból azt olvasom ki, hogy uralták a labdát (többet volt náluk, és mint írtam, igen pontosan passzoltak), és szétlövöldözték az ellen kapuját.  A látott meccsek alapján nem tűnt úgy, hogy nagyon erőltetnék a letámadást, de a lettek és a kazahok ellen lehet, hogy rátenyereltek a nitróra.  Kérdés, hogy ellenünk milyen meccstaktikával lépnek pályára, mert ha gyenge csapatnak ítélnek, és a labdát akarják uralni, az még önmagában nem gáz nekünk (a norvégokat is jól kontráztuk), de ha mindez masszív letámadással is párosul, akkor a labdával ügyetlen védőink miatt fájni fog a fejünk.  Ha viszont azt hozzák, amit a hollandok ellen láttam, akkor nem tudom mit fogunk kezdeni velük.  Felállt, minőségi védelem ellen nem nagyon szoktunk játszani, és egyébként sem egy konzervnyitó a támadósorunk.  Ha meg kinyílunk, akkor meg kapjuk a gyilkos kontrákat, ami még a hollandoknak sem ízlett.

A játékosaik közül Kolbeinn Sigthórssont és Gylfi Sigurdssont kell kiemelni.  Ezt a két embert kell semlegesíteni ahhoz, ha komolyan akarunk velük játszani.  Sigthórsson, a 186 centis csöppség, aki úgy néz ki, mintha apja, Sigthór (Izlandon van a legelbaszottab szabály a nevekre!), a derék viking meghágott volna egy bulldózert, középcsatárként az Ajaxban futott be, majd négy idény, 80 meccs és 31 gól után a Nantesba igazolt, hogy ott aztán kicsit visszavegyen a góltermelésből.  Sigthórsson ugyan csak három gólt lőtt a selejtezők során, de nem is azért kell rá figyelni, mert a katalán-argentín törpe trónjára törne.  Az első öt meccsén viszont összesen csak három passza ment rossz helyre!  És nem háromból ám!  54-ből!  Az átlag meccsenkénti tízpassz persze nem lenyűgöző, de Izland az ötből három meccsen lemondott a labdáról, és hát ő középcsatár.  Utána már valószínűleg nagyon odafigyeltek rá, mert a hatodik, csehek elleni meccsen hirtelen 15/10 lett a mutatója, ami hatalmas visszaesés, és valószínűleg meglephette a különös bánásmód, mert a 67% még az ő posztján is gyenge.

Sigurdsson két idény után a Hoffenheimből 2012-ben kölcsönbe érkezett a Swanseahez, hogy ott nemzetközi hírnévre tegyen szert.  Rögtön el is vitte a Tottenham, de ezt a kitérőt nyugodtan hívjuk kudarcnak, két idény után visszatért a Swanseahez, ahol ismét hoffenheimi szinten termeli a gólokat, pedig valójában irányító/támadó középpályás.  A tíz selejtezőn hat gól vágott, például a hollandoknak mind a hármat magára vállalta.  Kicsit olyan szegény ember Eriksene, aki meg ugyebár a szegény ember Wesley Sneijdere, de tényleg kiváló játékos, aki rendszerint csapata legjobbra, akin az összes támadás átfolyik, de még inkább annak alfája és (mivel gyakran rúg gólt) omegája, és aki rendszeresen a legtöbb pontos passzt adja, ezáltal ő az, aki az egész csapat játékát, annak ütemét és irányát, megszabja.

Ausztria

A labancokról meg kell említeni azt a nem elhanyagolható apróságot, hogy utoljára 2013 októberében kaptak ki tétmeccsen a svédektől idegenben. Azóta is csak háromszor kaptak ki: a braziloktól, Svájctól és Törökországtól barátságos meccseken, mindannyiszor szűken, 2:1-re.  A selejtezőket pedig kilenc győzelemmel és egy döntetlennel letudták.  Tíz meccsen mindössze öt gólt kaptak, viszont 22-öt rúgtak.  Mindezt egy olyan csoportban, ahol az egyébként megint erősnek tünő ruszkik és a svédek mellett a szintén erős Montenegró és az egyébként nem tök fos Moldova (10 meccsen 16 kapott gól nem is olyan rossz egy csoportutolsótól - egyszer sem kaptak kettőnél többet) volt.  Stockholmban 4:1-re oktatták le a svédeket úgy, hogy néggyel is mentek, és Ibra a hosszabbításban rúgta csak be a becsületgólt.  Moszkvából pedig egy egyszerű 0:1-gyel távoztak.

A keretük fényévekre van a miénktől.  Persze Alaba a legnagyobb sztár, és a legjobb szélsőjük, védekező középpályásuk, és balhátvédjük egyben.  De a többiek sem kukák.  A zöme a bundás középcsapataiból érkezik, aki meg nem onnan, az a Premier League-ből.  Arnautovic nem csak a válogatott, de a Stoke egyik legjobbja is.  A fiatal Wimmer a T'hamben ritkán játszik, de amikor igen, akkor nem okozott csalódást.  Fuchs pedig a friss bajnok Leicester City stabil balbunkója, és nem mellesleg a válogatott csékája.  Aki nem hiszi, hogy a keretük sokkal minőségibb, mint a magyar, az menjen fel a Transfermarkt-ra, és számoljon utána.

Sajnos nem láttam őket sokat játszani, és egész meccsüket sem láttam még idén.  De abból a kevésből, amit láttam, és a statjaikat elnézve a játékuk nagyon hajaz a Red Bull Salzburgéra abból az időből, amikor még vitézkedtek az EL-ben. A mostani csapatok közül valahol a Tuchel-féle Dortmund vagy a német válogatott környékén tudnék keresgélni.  A játékuk kiforrott és labdabiztos, a védekezésük stabil és aktív (értsd: szeretnek letámadni), valamint gólerősek.  Ez ügyben a veterán Marc Jankora kell majd ügyelni, mert a selejtezőkben nagyon összekapta magát.  

A csoportellenfeleink közül az osztrákok játéka fekszik nekünk a legkevésbé.  Nagyon jó, hogy a németek ellen lefoglaltunk egy barátságos meccset, mert így kiderül, hogy mire lehetünk képesek egy olyan stílusú csapat ellen, amelyik szereti nyomás alá helyezni az ellenfeleit.  Tartok tőle, hogy a védőink limitált labdaügyessége fogja eldönteni ellenük a meccset.  Arra pedig számítanunk kell, hogy a meccs elején eléggé be leszünk nyomva, és csak akkor lesz esélyünk előrébb nyomulni, amikor már elkezdenek fáradni a csapatok.  Ilyen szempontból pech, hogy pont ellenük kezdünk.

Portugália

Őket kell talán a legkevésbé bemutatni.  Zseléről még az öreganyám is tudja, hogy kicsoda.  A VB-n még igazi egy emberes csapatnak tituláltam a portugálokat, és lássuk be, a VB-n meglehetősen gyengén is játszott mind Zselé, mind a csapat.  Most sem tűnnek sokkal jobbnak, mint a VB-n, és hát a tavaly novemberi ruszkik elleni vereséget még lehet azzal magyarázni, hogy hideg volt Krasnodarban, de a bolgárok elleni márciusit hazai pályán, már egy kicsit nehezebb.  Négy nappal rá viszont leverték Belgiumot.  Akik oké, hogy az akkori FIFA ranglista szerint a legerősebb csapat volt a világon (muhaha!), de azért tényleg elég jók, ráadásul pont a brüsszeli merényletek idejére esett a meccs, és a belgákat - azon túl, hogy a molenbeek-i srácok biztos elvesztettek pár gyerekkori barátot vagy a robbantás vagy utána a letartóztatások miatt - megviselte, hogy át kellett utazniuk a fél kontinenst (ugyanis eredetileg Belgiumban lett volna a meccs).

A csapat most is Hisztiánó Rinyáldóra épül, de feltűnt egy-két igen tehetséges fiatal, akik épp most nyáron fognak nagyot durrantani.  A 18 éves Renato Sanchezt például már le is igazolta a Bayern.  A Benfica predator-hasonmásverseny győztesének játékát idén a BL-ben volt szerencsém megcsodálni, és kb. 5 perc után látszott, hogy nagyon hamar el fog kelni.  Játékstílusa emlékeztet Edgar Davidséra, csak vele ellentétben ő nem akkora, mint egy kutya ülve.  Van labdaügyessége, fizikai ereje, és úgy néz ki, hogy elég technikás is, de még fontosabb, hogy kb. lehetetlen elvinni  mellette a labdát.  William Carvalhora két éve is már azt írtam, hogy majd mekkorát fog szólni, ehhez képest még mindig "csak" a Sporting alapembere.  24 évesen lassan már az utolsó esélye, hogy egy nemzetközi tornán villantson nagyot, de nem azért mert a süllyesztőbe várom őt, hanem mert el nem tudom róla képzelni, hogy a következő két évben is viszonylagos névtelenségben maradjon.

Nani és Moutinho simán olyan alapemberek, mint Zselé, és mögöttük a védelem is pofátlanul stabil.  Persze az öreg Ricardo Carvalho beválogatása Monacoból kabaré kategoriás döntésnek tűnik, de a VB óta (azaz két év alatt) 12 gólt kaptak csak mindössze.  Persze azt hozzá kell tenni, hogy 17 meccsen kapták, ami már nem annyira ledöbbentően jó teljesítmény.  De akkor már azt is tegyük hozzá, hogy az ellenfelek között Franciaország (kétszer is), Argentína, Olaszország, Oroszország és Belgium is ott volt, és így bizony, ez már igencsak megsüvegelendő.  A gond inkább a góllövéssel van, mert a 18 lőtt gól viszont siralmas eredmény akkor, amikor Luxemburg, Albánia (kétszer), Cape Verde (ezt a meccset egyébként 0:2-re eltippmixelték), Bulgária és Örményország (kétszer) is az ellenfelek között van.  A 18-at csak ezeknek a csapatoknak be kellett volna rámolni az ellenük lejátszott hét meccsen.  Ehhez képest rúgtak nekik hetet!  Levonhatjuk-e vajon azt a következtetést, hogy a buszt leparkoló ellenfelek ellen nem nagyon tudnak mit kezdeni?  Szerintem le.  A gólarányuk a hét meccsen 7-6, ami baromi siralmas (bár árnyalja a képet, hogy tétmeccsen csak az albánok kapták el őket, akik meg ugyebár EB-részvevők, tehát nem is annyira kiscsapat). 

A selejtezőket nagyon magabiztosan, hét győzelem mellett egy vereséggel tudták le, és az az egy pofon is rögtön az első meccsen az albánoktól jött.  Lefordítom, de lassan, hogy mindenki megértse: 2014 szeptembere óta minden tétmeccsüket megnyerték!  Ez azért kemény még akkor is, ha egyébként tudjuk, hogy elég hykomatos csoportot kaptak (Albánia, Szerbia, Dánia és Örményország jutott nekik).  Az EB-n papíron ők a csoport favoritjai, de a végső győzelemre nagyon kevés a sanszuk.  Az F-csoportból egyébként is hátrányból indulnak az egyenes kieséses rendszerben, de már csoporton belül is gondot jelenthet nekik az osztrákok gyors, agresszív játéka, és az izlandiak is óriásölőknek számítanak most már.  A portugálok játéka fog valószínűleg a legjobban feküdni nekünk, ami pech, mert Nanit és Zselét megfogni piszok nehéz lesz.  Fiola már most jobb, ha készíti a váltógatyákat, mert Zselé imád a gyengébb csapatoknak mesterhármasokat vágni.  Kádárból még csak-csak kinézem, hogy le tud venni egy rossz napot kifogó Nanit. 

Ez lenne a mi csoportunk.  Nem érzem gyengének, legalábbis nekünk nagyon nem az.  A továbbjutás innen még a harmadik helyen slisszolva is óriási bravúr volna.  Olyan nagy bravúr, hogy nem is tudom, hogy örülnék-e neki, vagy Sebes Guszti bácsi sorai kezdenének visszhangozni a fejemben...