Futball, ahogy Szergej látja

Szergej Pub

Szergej Pub

BL nyolcaddöntő visszavágók

2016. március 08. - Szergej Pub

Egyben letudom a visszavágókat itt és most röviden, mert nagyon sokat nem lehet az egyes meccsekről beszélni, még így is rövid lesz ez a poszt.  Most például ennek bejelentésével próbáltam tovább nyújtani, hogy legalább egy bizonyos hosszt elérjen a bevezető.  Az előző mondat is erre szolgált.  Meg ez is...

Csak úgy, mint tavaly, és korábban is, nagyon úgy néz ki, de legalábbis könnyen előfordulhat, hogy a negyeddöntőbe csak a csoportgyőztesek jutnak tovább, és a csoportmásodikok rútul elhullanak.  Jó néhány párharc már az első meccsen eldőlt, talán kettő van, amelyik nyílt, és még kettő-három, ahol történhet csoda, de csak ha nagyon távolról és nagyon hunyorítva nézzük. 

Kezdjük a könnyűekkel!  A Shitty, a Real és a Barca teljesen biztosan lerendezte a továbbjutás kérdését.  Mindhárman idegenben nyertek, és mindhárman két góllal.  A Dinamo Kijev, a Roma és az Arsenal (a három továbbjutó ellenfelei sorrendben) nem elég erősek ahhoz, hogy idegenben két gól hátrányból álljanak fel.  Még akkor sem, ha a hazaiak B-csapattal állnak fel, és hasgörcs kínozza őket.  Még az is meglepne, ha a visszávágók önmagukban szoros meccset hoznának.

A hunyorítós meccsek közé a Bayern-Juve, a Wolfsburg-Gent és a Atleti-PSV tartozik szerintem.  A Juvénak van a legkevesebb esélye a továbbjutásra.  Az már tényleg igazi csoda lenne!  Az első meccsen annyira csúnyán lettek lefocizva, és a visszakapaszkodáshoz annyira kellett a bajorok nagypofájú beleszarása az utolsó 20 percbe, hogy értelmesen végig gondolva valóban közel reménytelen a digók dolga.  Ha a Bayern végig tökig nyomja a gázt, akkor hazai pályán nem fog kikapni a Juvétól.  Hármat meg nem hiszem, hogy tud rúgni úgy a Juve, hogy ne kapjon többet.

A Gent viszont nem lett lefocizva az első meccen, csak balfaszok voltak.  Aztán az utolsó 15-20 percben még ők nyomták le a németeket.  A gond itt inkább azzal van, hogy minimum hármat kellene lőniük, vagy 2:0-ra nyerniük.  Nem látom, hogy miképpen rúghatnának idegenben ennyi gólt ekkora balfasz-faktorral, azt meg aztán pláne nem tudom elképzelni, hogy az önveszélyes védelmük lehúzza a rolót.  A Gent szimpatikus kis csapat, mindenféle sztárjátékos nélkül, jó focit játszanak, de nagyon elcseszték az első meccset.  Pedig még akár esélyük is lehetett volna a Wolfsburg ellen.

A legkevésbé hunyorítós, talán még nyitva álló összecsapás a PSV madridi vendégjátéka.  A gól nélküli döntetlen idegenben egy veszélyes eredmény, mert ha a PSV bekontráz egy gól, máris kettőt kell lőni.  A gengszter gárda ezért nem is játszhat másra, mint győzelemre.  Ezt hazai pályán illene is összehozniuk, mivel bőven van akkora különség a két csapat között tudásban, hogy égő legyen a kiesés a matracnak.

Két nyitott meccset ígértem, és lám annyi is maradt: a Londongrád-PSG meccsre előnnyel érkeznek a flansziák, de a Dinamo megrúgta az értékes idegenbeli gólt, és bármennyire szarok a bajnokságban, azért még mindig jó erőkből áll a Cselszkij.  A Rotornak és a PSG-nek is alapvetően ráérős lehet ez a meccs, hiszen az előbbinek akár egy gól is elég lehet, ha nem kapnak (azaz óvatosan fognak játszani), míg az utóbbi meg eleve előnyből herézik. Szóval ez a meccs majdnem olyan szar lesz, mint az odavágó volt, kivéve, ha az elején bármelyik csapat gólt rúg.  Akkor a másiknak igen csak csipkednie kell magát.

A legnyitottabb meccs, és ahol a leginkább érzem a powát a csoport másodiknál, az a Zenit-Benfica.  Az 1:0 hazai pályán egy igen erős eredmény, hiszen elég csak egy kontrát végigvinni, és a Zenit máris három fával áll minuszban.  Ők meg nem arról híresek, hogy kitömködnék az ellenfeleket.  Abban a kukacsoportban is, amiből továbbjutottak, épphogy meglőtték a meccsenkénti két gólt.  A Shitty a halálcsoportban csinálta meg ugyanezt.  Mondjuk a Benficának meg pont az odavágó volt az egyedüli meccse idén a BL-ben, amit lehoztak kapott gól nélkül.  Nem igazán tudnám megmondani, hogy ebből az EL-kompatibilis párharcból ki az esélyesebb.  A Benfica úgy egyébként mindentől függetlenül is kb. olyan erős, mint a Zenit.  Az első meccs kedvező eredménye nálam egy picit a Benfica felé billenti a mérleget.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szergejpub.blog.hu/api/trackback/id/tr418454992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása