Tegnap Lewa megint elbénázott két ezerszázalékos ziccert, és gyakorlatilag nem vett részt az összjátékban, hiszen a 45 perc alatt mindössze 17 passzt kísérelt meg.  Viszont rúgott öt gólt, kilencszer lőtt kapura, 88%-kal passzolt (azaz 15 passz jó helyre ment), és egyáltalán az est sztárja volt.  A Bayern két totálisan ellentétes félidőt produkált, amiben Pepnek vastagon benne van a keze.  Egyes bajor szurkolók a sárba tiporják ismét, mert szarul állította fel a kezdőcsapatot.  Mások meg az egekbe magasztalják, amiért a félidőben mindent profi módon a helyére tett.  Szerintem mindkét tábornak vagyon igazsága.  Kis taktikai értekezés következik, amelyben a Farkasokról sem feledkezek meg.

Felállások

A Wolfsburg csúnyán elintézte a Bayernt idén januárban a bajnokin.  Úgy verték el 4:1-re a bajorokat, hogy csak úgy nyekkentek.  Aztán most nyáron a szuperkupában is megfricskázták a bőrgatyások orrát.  A januári meccs és a mostani meccs között a Wolfsburg annyit változott, hogy elvesztették Perisicet, Vieirinhát és de Bruyne-t, viszont leigazolták cserébe Dantét, Draxlert, és Krusét.  Ennek az lett a folyománya a szerkezet szempontjából, hogy a 4-4-1-1-es hadrend, ami januárban kiválóan működött de Bruyne keresztmozgásaival az ék mögött, most inkább volt 4-4-2, egy jóval statikusabb Kruséval.

Pep januárban, és most is waddafakk felállást választott.  Januárban Rode játszott jobbhátvédet (pedig középpályás), Alaba középső középpályást (pedig balhátvéd), Müller balszélsőt (na ő nagyon sok minden, de ez pont nem!).  Tegnap még inkább megkeverte a kártyákat a kopasz, mert Alaba középhátvédet játszott, Müller középcsatárt, Lahm pedig eldönthetetlen volt, hogy jobbhátvédet vagy védekező középpályást játszik.  Ez utóbbi szintén Pep találmánya, Lahm és Alaba is játszott már a védelem széléről tendenciózusan a középpálya közepére húzódó szerepben.  Az értelme a középen vezetett kontrák szélre szorítása valószínűleg, de ez pont tegnap (sem) működött.

Első félidő

A Bayern sokat szenvedett azzal, hogy teljesen rendezetlenek voltak néha.  Bernat - papíron balhátvédként - rendszeresen felfutott a balszélen, és tartósan letáborozott a középpályán.  Ekkor az egész védelem balra tolódott, és négyvédőről (Bernat-Alaba-Butateng-Lahm) ideiglenesen háromvédős rendszerre álltak át (Alaba-Butateng-Lahm).  Aztán ezen is csavartak egyet, mint fentebb említettem, mert amikor Lahm is fel- és középre húzódott védekező középpályásnak, akkor Alaba és Butateng közé CsabiApó lépett vissza biztosítani.  Az állandó rendeződéssel viszont nem a Wolfsburgot, hanem önmagukat zavarták meg. 

Bernatot sok helyütt szídták a gyenge pozíciós játéka miatt; azaz, hogy állandóan szabadon hagyta a védelem baloldalát, és hát a gólt is onnan nyelték be.  Sokan a gyenge játékára fogták a szünetben történt lecserélését is, de én nem vagyok vele olyan szigorú.  Szerintem az ő agresszív helyezkedése teljesen tudatos volt, az ötlet Peptől származott, és a félidőben nem azért cserélte le Bernatot, mert katasztrófálisan játszott (szemben Alcantarával), hanem mert nem volt szükség még egy balhátvédre Alaba mellett.  De erről majd lentebb részletesen mesélek.

A Wolfsburg a januári meccstaktikával ment fel az Arroganz Aréna gyepére, és az első félidőben tökéletesen működött, amit csináltak.  A Pep-féle Bayern, mint ahogyan korábban a Pep-féle Barca, kínok kínját éli át a pontosan védekező, és hatékonyan kontrázó csapatok ellen.  A Wolfsburg kontrázni ment Münchenbe, de a Bayern néha annyira túlkombinálta a játékát, hogy annak sorozatos labdavesztés lett a vége.  A Wolfsburg így az első félidő egyes periódusaiban szépen tartotta a labdát, és visszaszorította nem egyszer a Bayernt a saját térfelére. 

A szokásos Pep-féle meccs volt az első félidő: a labdát a Bayern, a teret a Wolfsburg uralta.  Egyenlő erők küzdelméről a bajor anomáliák miatt mégsem beszélhetünk.  A mérleg nyelve a vendégek felé látszott billenni.  Az egygólos vezetésre, nem többre, rászolgált a Wolfsburg.  Ha Guilavogui félpályás üres kapus emelése nem a kapufán köt ki, hanem a hálóban, az már mázlis eredmény lett volna.  A meccs képe alapján a farkasok jobbak voltak, de nem két góllal.

Második félidő

Pep észlelte az anomáliákat, és változtatott, aminek a hatása lehengerlő volt játékban is és eredményességben is.  A Wolfsburg nem csak elkezdte nyelni a gólokat, de le is focizták őket a pályáról.  Ekkora különbséget játékban, papíron egyébként csaknem azonos képességű ellenfelek esetén, utoljára tavaly nyáron láttam, amikor a németek legázolták a brazilokat.  Fun fact: Dante mindkét esetben a vesztes csapat védelmét "erősítette". 

De mit csinált Pep?  Lehozta az egyébként gyengén játszó Thiago Alcantarát valamint a már emlegetett Bernatot, és behozta Lewát és Javi Martinezt.  Fontos kiemelni, hogy nem posztra cserélt.  A szerkezet is változott ezért.  Elmaradt a kavarás a négy- és háromvédős rendszerek között, és Lahmot is odaszegezték, ahova való: a védelem jobboldalára.  A csapat szerkezete stabilan 4-2-3-1-re változott, amit Pep meglehetősen ritkán alkalmaz, de ami a Heynckes-féle Bayern default beállítása volt.  Az Alaba-Butateng-Javi Martinez-Lahm védelem stabilitást adott az egész csapatnak.  Alaba viszonylag gyakran futott fel a balszélen, Lahm picit ritkábban a jobbon.  Bernathoz képest Alaba annyiban játszott másként, hogy ő sosem táborozott le a középpályára.  A felfutásai tipikus overlapping run-ok voltak, így a védelem szerkezetét nem borította meg.  A középpályán CsabiApó is nyugodtabb meccshez jutott, mivel nem kellett vissza-visszazárnia a két belső védő közé.  A labdakihozatalokhoz természetesen visszalépett, ha kellett (bár Javi Martinez és Butateng ezt maga is megoldotta néha-néha), de tartós berendezkedésre nem volt szükség a részéről.  Vidal box-to-box középpályásból megkapta a nyolcas szerepkört.  Götze a tizest, Costa a balszélen, Müller pedig a megszokott posztján, a megszokott szerepkörébe került, mivel a kilencesként csak szenvedett háttal a kapunak.  Neki ez nem való.  Ő akkor hozza a legjobb formáját (Raumdeuternek nevezi magát a lelkem), ha szabadon mozoghat az ellenfél védelme és középpályája között a jobbszélről befele indulva, és arccal a kapu felé veheti át a labdát.  Végül pedig Lewa lett az ék.

A legfontosabb talán az volt a bajor játékosok számára, hogy végre mindenkinek le lett tisztázva, hogy mi a posztja és (more importantly) mi a szerepe a csapatban.  Sőt, mindenki arra a posztra került ahol, és abba a szerepkörbe, amiben a legjobb teljesítményt tudja nyújtani (talán csak Javi Martinezre nem igaz ez, mivel ő inkább középpályás, mint belső védő).  A hatás lehengerlő volt.  Aki látta a meccset, tényleg csak a német-brazilhoz hasonlíthatja.  A Wolfsburg egy deka levegőhöz nem jutott, labdakihozatalaik rendre elakadtak, Dosthoz rendszerint el sem tudták juttatni a bogyót.  Neuert pedig a meccs végére valószínűleg meg sem ismerték volna, ha szembe jön az utcán, olyan régóta nem látták.  Ebben szerintem szerepe volt - wolfsburgi szempontból - a már fentebb említett apró hadrendváltozásnak, és Kruse statikusabb játékának.

Összegezve

A Bayern a heynckesi idők fociját mutatta be a második félidőben.  Kroos szerepében Götze, Mandzu szerepében Lewa, Ribery szerepében Douglas Costa, Svejni szerepében CsabiApó, Javi Martinez szerepében Vidal játszott.  Egyedül Müller maradt ott - pontosabban került vissza oda - ahol Heynckes alatt is a helye volt (a védelmet leszámítva).  Nagyon nagy foci volt ez a Bayerntől, és dícséret illeti a Wolfsburgot azért, hogy kihozták ezt a szemkápráztatóan hatékony játékot a bajorokból.  Egy Darmstadt erre nem lett volna képes.  Nem is volt.  Ott Alaba végig alibizhette a meccset a védelem közepén, és még így is simán nyertek.  A Wolfsburg más kávéház, a hazaiaknak a legjobbjukat kellett nyújtaniuk ahhoz, hogy megfordítsák a meccset.  Tegnapi volt a legjobb a Bayern, amióta Pep dirigálja őket.  Meglátjuk mire lesz ez elég másfél hét múlva a turbo-fussballt új magasságba emelő BVB ellen.  Illetve azt is meglátjuk, hogy megérti-e végre valahára Guardiola, hogy nem lehet, és nem is kell mindig mindenáron újat alkotni.