A múlt hét szerdai Barca-Bayern meccs elemzése és egyben a holnapi visszavágó beharangozója következik. Sok kérdés nem maradt szerintem nyitva. A Barca még akkor is toronymagas esélyese a párharcnak, ha szabályba foglalják, hogy Münchenben nem szerezhetnek gólt. Hajtás-pajtás után belevágunk.

Kezdőcsapatok

A Barca úgy állt fel, ahogyan azt várni lehetett, semmi meglepetéssel nem készült Enrique. Az egyedüli kérdés az volt, hogy Xavit beveti-e kezdőként illetve, hogy Mascherano a középpályán játszik-e a Bayern fizikai fölényét ellensúlyozandó. Enrique azonban nem rezelt be, szokásos 4-3-3, és Rakitic a középpályán, míg Mascherano a védelemben kapott helyett.

A Bayern kb. úgy állt fel, ahogy tudott, és Pep először egy elég bátor felállással indította a meccset, de aztán látván, hogy a kamikaze akció kudarcba fullad, váltott. A Bayern ugyanis három védővel nyitott, ami azt jelentette, hogy egy-egyeztek a Neymar-Lajos-Messi hármas ellen. Benatia Neymart, Butateng Lajos, míg Rafinha Messit fogta. Érdekesség, hogy Rafinha jobblábasként játszott a baloldalon; ez Messi befelé cselezéseinek szólt, és korábban már úgy-ahogy működött is (pl. Höwedes a VB-döntőn). Ez minimum bátor, de utólag nézve inkább botor dolog volt, és csak Neuernek és a mázlijuknak köszönhették a dajcsok, hogy nem dőlt el a meccs az első 15 percben. A középpályán Alonso játszott a legmélyebben, Lahm és Schweini picit előtte. Thiago először a jobb, majd a balszélen játszott, Bernat először a balszélen, majd balhátvédként. Lewa és Müller pedig elől bóklásztak.

Szerkezetek

A meccs első 15 percében gyakorlatilag semmilyen szerkezete nem volt a csapatoknak, de különösen a Bayernnek. A középpályán egy régi-új harcmodor volt felfedezhető, amit a VB-n Gál Lajos és Sampaoli, korábban pedig az őrült zseni, Bielsa alkalmazott előszeretettel: követő emberfogás. A Bayern védelmében tiszta volt, hogy melyik védő melyik csatárt fogja, és a Barca csatárai nagyjából tartották is a pozícióikat. A középpályán ez már nem volt egyértelmű. Thiago elvileg Alba, míg Bernat Dani Alves felfutásait kellett, hogy kontrollálják. A pálya centrumában pedig a Lahm-Iniesta, Alonso-Rakitic, Svejni-Buzi párok voltak talán felfedezhetőek, de ez sem volt valszeg kőbe vésve, mert átadogatták egymásnak az embereket. A szerkezet egyfajta 3-2-3-2 volt (MM-alakzat a 30-as évekből), ha nagyon meg kellene határoznom, de inkább nem teszem, mert ezt is cask erős szemüvegben lehetett felfedezni.

15 perc után Pep észrevette, hogy a háromvédős szisztéma és az egy-egyezés nem megy a Barca ellen. A hazaiak sorra alakították ki a lövőhelyzeteket, és Lajos ziccereket is rontott. A filozófus ezért négyvédőre állt át. Bernat visszament balbunkóba, Thiago átment a jobbszélre Ribery helyére, Rafinha pedig visszamászott a védelem jobb oldalára. A plusz egy ember a védelemben megtette jótékony hatását: a Bayern helyzete stabilizálódott, a Barca sokkal ritkábban jutott lövéshez. A meccs további 60 perce úgy telt el viszont, hogy a Bayern semmi veszélyt nem jelentette a kapura.

A Barca a szokásos 4-3-3-ban kezdte és fejezte be a meccset. Nem nagyon törődtek Pep variálásával, és jól is tették, mivel mindenképpen fölényben játszottak. Neymar a bal-, Messi a jobbszélről húzott befelé, hogy ezáltal helyet csináljanak a felfutó szélső hátvédeknek, és a jobbik lábukkal támadhassák a kaput. A Buzi-Rakitic-Iniesta középpálya a szokásosnak mondható 6-8-8 szerepkörben. A védelemből meg - ha jól emlékszem - sosem futott fel egyszerre mindkét szélsőhátvéd, és ilyenkor (Pinyő figyelem!) tolódással próbálták megelőzni, hogy a Bayern az elől ragadt szélső hátvéd helyén kontrát tudjon vezetni.

Haditervek

Enrique nem ragozta túl a terveit. Szokásos felállás, szokásos szerkezet, szokásos tervek. A három középpályás biztosítja a fölényt a felfutó hátvédek támogatásával. A Pep-féle Barcához képest Enrique Barcája jóval direktebb. Ez a szélső hátvédek felhasználásában is látszik. Pepnél Alves és Alba gyakorlatilag csak passzopcióként játszottak, nem volt feladatuk a védelem megbontása és a labda kapu elé beadása (persze kinek is ment volna?). Enrquenél azonban a szélső hátvédek klasszikusabb feladattal is bírnak. A labdát nem kizárólag csak lábhoz kapják, hanem futóra is, ha van hely, és nem csak továbbpasszolják, hanem igenis megkísérlik eltalálni valamelyik csapattárs fejét a kapu előtt. Lajos, Neymar és néha Rakitic is érkeznek ezekre a beadásokra.

Persze könnyedén teheti Enrique, hogy nem cizellálja szét a csapat támadó manővereit. Három ilyen csatárnál e-sunyi szervezési elvei ("profi vagy, oldd meg!") is működőképesek lennének. A passzjáték és ezáltal a labdabirtoklás célja nem az volt, hogy labdatartással őljék az időt, fárasszák az ellenfelet, vagy hogy így védekezzenek. Ez a Barca ennél már sokoldalúbb. A passzoknak az volt a célja, hogy előbb-utóbb - de inkább előbb - eljutassák a labdát valamelyik csatárhoz a vörös zónában (terminus technicus a'la Hitzfeld papa: a büntetőterületet és az előterét kell ezalatt érteni. Tulajdonképpen ahonnan a gólokat szerzik).

Pep ebben Enrique kezére játszott a háromvédős rendszerrel, de papíron nem volt hülyeség, amit kitalált. Nyílván azért játszatta egy-egyben a védőit a Neymar-Lajos-Messi hármassal, mert kellett neki egy plusz ember máshol. Mihez is? Az első 15 percben az emberfogáshoz. A terv az lehetett, hogy a labda el se jusson a Barca támadóihoz. A meccs előtt is nyilatkozta, hogy Messit megfékezésének módja az, hogy nem jut labdához, és ezért a kaputól mind távolabb, és távolabb kell helyezkednie. Viszont ez nem jött be, mert a Barca átjutott az egész pályás ostromon, és akkor viszont nagyon ki volt  szolgáltatva a Benatia-Butateng-Rafi hármas. Terület is volt mögöttük bőven (az egész pályás letámadáshoz fel kellett tolni csutkáig a védővonalat), és hát párharcot sem nagyon nyertek. A Barca 47 cselezési kísérletből 28-at sikerrel vitt végbe. Ráadásul a nagyját a vörös zónában, dribliből főleg a pálya közepén vesztettek labdát.

A kopasz látván, hogy ez nem jött be, taktikát és stratégiát váltott. A kamikaze akció ugyanis az első 15 perc tanulsága alapján egy ronda nagy verést eredményezett volna. Különösen amikor a félidő második felében fáradni kezdenek, és a középpályán nem tudják fenntartani a nyomást. Akkor a Barca úgy ment volna keresztül a bajorokon, mint tehervonat nemzetünk nagy költőjén. Pep azért vállalta a kockázatot, hogy veszélyes tudjon lenni a Camp Nou-ban, és egy viszonylag nyiltabb meccsen érjen el jó eredményt. A váltás után viszont egyértelműen a gólnélküli vagy kevés gólos döntetlen vagy szűk vereség volt a cél. A meccs képe is ennek megfelelően változott meg.

A meccs

A mérkőzés három felvonásra bontható. Az első 15 percben nyílt sisakos, alacsony színvonalú, de nagy iramú találkozót láttunk. A letámadás, és területszűkítés következtében a csapatoknak nagyon kevés helyük és idejük volt a passzokra, és ennek megfelelően sok volt a hiba, a labda gyakran váltott gazdát. Várható volt, hogy az egyéni képességekben erősebb Barca ebben a helyzetben előnyben lesz. Iniesta, vagy a visszalépő Neymar és Messi passz nélkül, a labdát cipelve is előre tudnak tőrni. Ilyen játékos a Bayernben Ribery és Robben hiányában nem volt. A meccs katasztrófálisan nézett ki a Bayernnek. Amíg működött a letámadásuk, a kapujuk nem forgott veszélyben, de a megszerzett labdával sem tudtak mit csinálni. Az Alonso-Lahm-Svejni középpályának egyszerűen túl kevés volt ez a hely, és egyikük sem egy cselgép. Viszont, amikor a Barca átjutott a vesztegzáron, a csatáraik lendületből verhették meg a védőiket. Lajos már rögtön a meccs eléjén büntető-gyanúsan akaszkodott össze Butatenggel. Majd jött néhány ziccer is.

A második felvonás Pep átrendezésétől a meccs 70-75. percéig tartott. A Bayern stabilizálta a védelmét, és a középpályára gyémántot húzott Thiago oldalváltásával. Ezzel a Bayern középpálya mennyiségi fölénybe keveredett a centrumban, de több helye let Albának és Alvesnek a széleket. Alves jól is játszott, ami a számára kedvező tengernyi területnek köszönhető. A Bayern innentől kezdve azonban teljesen impotens lett. Egyszer jutottak el a Barca tizenhatosán belülre, de Lewa akkor épp azt mutatta be, hogy én miért könyörögtem évek óta, hogy adja már végre el a BVB. A meccset egyértelműen a Barca uralta, bár sokkal kisebb fölénnyel, mint az első 15 percben. A második félidő elején Pep megint feljebb tekerte a letámadást, de szerkezetet nem váltott hozzá. Labdabitroklásban feljebb jött a Bayern, sőt át is vette a vezetést, de továbbra is a Barca volt veszélyes.

A harmadik felvonás akkor kezdődött, amikor Messi a semmiből beverte, Pep behozta Götzét, és rögtön megkapták a másodikat is. Az első gólban Bernat mellett Neuer is ludas volt. Bernat ugyebár eladta a labdát a saját tizenhatosánál, de Neuertől is érdemes lenne megkérdezni, hogy minek sietett annyira a labda kidobásával, amikor még egyáltalán nem rendezte a szerkezetét a csapat. A második gól egyértelműen Bernaté. Azzal, hogy levált Messiről, Butatenget kiszolgáltatta, és a leválásával sem a gólpasszt ado Rakiticet nem tudta fogni, sem pedig a passzsávot lezárni. Tulajdonképpen mintha egy ember hirtelen eltűnt volna a Bayernből. Messi pedig köszönte szépen, és megrúgta az egész BL szezon egyik legemlékezetesebb gólját. A Bayern elkezdett futni az eredmény után, ismét magasra tolták a védelmi vonalukat, de törvényszerű volt, hogy a hatalmas területre belőtt labdából a Barca újabb gólt fog szerezni.

Visszavágó

Pepnek volt B-terve a meccsre. Nemcsak szerkezetet váltott, de a csapat játéka is megváltozott. Münchenben viszont megint az A-tervvel kell próbálkoznia, ha sikert akar elérni, mert a B-terv teljesen veszélytelen volt kapura. Az A-terv meg öngyilkosság. Nem nagyon látom, hogy Pep mit tudhat kitalálni annak érdekében, hogy ne koncolják fel őket újra. Ha Enrique ugyanúgy a kezére játszik, mint Lopetegui az előző körben, és visszarendeli csapatát, mint ahogyan a Porto visszaült a tizenhatosára, akkor a München elkezdheti játszani saját játékát, és esélye lehet a gólszerzésre. De még akkor is meg kell oldania a kopasznak, hogy a Neymar-Lajos-Messi hármas ne kontrázza szét a csapatát.