Futball, ahogy Szergej látja

Szergej Pub

Szergej Pub

BL 3. forduló (kedd)

2014. október 20. - Szergej Pub

Holnap jó néhány minimum érdekes mérkőzéssel folytatódik a legrangosabb nemzetközi kupaért folytatott küzdelemsorozat. Természetesen a magyar sportadók a konzumidiotizmus irányába szoktak tendálni, de ezúttal egészen védhető a programválasztásuk. Bár a Porto-Bilbao meccs negligálásáért megérdemelnék a szájpecket. Pláne, hogy a Cselszkij-Maribor "rangadó" oltárán vérzett el ama mérkőzés...no comment.

Hajtás után pici előzetes érkezik a TV-ben látható négy meccshez: CSEKA - Shitty, Roma - Bayern, Barca - Ajax és Cselszkij - Maribor (bár erről sokat nem fogok tudni mondani, mert most őszintén...na mindegy).

CSEKA - Shitty

Az E-csoportban eddig ez a két csapat hajtotta meg a szopórollert. Amelyik itt veszít, az jó eséllyel kiszáll a továbbjutásért való harcból. A Shittynek elvileg tovább kellene mennie ebből a csoportból, de az AS Roma megviccelte őket az Etihadban, és így most már stresszes lesz a moszkvai kirándulás. A CSEKA nyílván rezignáltan legyintett, amikor meglátta a sorsolás eredményét. Viszont így, hogy a Shitty pontot bukott otthon - és nem a Bayern ellen - tulajdonképpen küzdhetnek az EL-ért. Ha most el tudják kalapálni az angoloknak nehezen nevezhető zsoldos hordát, akkor a visszavágóra olyan lelki plusszal érkezhetnek Manchester bugyikék felébe, ami elég lehet a megfelelő számú pont begyűjtésére.

A CSEKA nem rossz, ezt a bajorok ellen is láthattuk, de Elm és Dzagoev nélkül eléggé lehetetlennek tűnik ez az egyébként sem egyszerű feladat. A másik oldalon Pellegrininek nincsenek pótolhatatlan hiányzói. A csapat még mindig nem az igazi, de szinte biztos, hogy dominálni fogják az egész mérkőzést. A CSEKA a kontrákban bízhat, és abban, hogy ezúttal nem szórakoznak el egy raklapnyi lehetőséget (31 kísérletből 10 ment kapura, amiből egy gólt szereztek - két meccsen. Bravó!).

AS Roma - Bayern München

A statokra izguló hungarokatalánok verhetik a nyálukat! A Bayern Barcább a Barcánál: többet passzolt, többet birtokolta a labdát, és több lehetőséget is teremtett. Mondjuk a 17 kaput eltaláló lövésből csak két gólt szerezni, nagyjából CSEKA-szint.

Rudi Garcia csapata (GYK: AS Roma) szintén labdabirtoklásos focit igyekszik tolni. Tulajdonképpen a csoportban három ilyen csapat van (Bayern, Roma, Shitty), és ezért érdekes meccs lesz ez is, hiszen a kettő közül az egyik csapatnak a komfortzónáján kívül kell fociznia. Szinte boritékolható előre, hogy nem a Bayern lesz az.

Mindkét csapat tele van sérülésekkel, de csak a Roma lesz majd emiatt tartalékos. De Rossi játéka kérdéses, Strootman pedig még mindig lábadozik. A középpályájuknak ezzel vége is. A Bayernnél hosszabb a dögrováson lévők listája, de jóval hosszabb a pad is. Badstuber, Svejni, Javi Martinez és Thiago simán beférnének a Romába, de a Bayern csont nélkül fogja tudni őket pótolni.

Tartok tőle, hogy unalomba fullad a nap meccse...

Barca - Ajax

Már megint. Tavaly is ronda mélytorkozós, taknyos-nyálas oblákolás lett a vége, és most se jobbak a kilátások az Ajax számára. Lajos alatt egyre jobban összeáll a Barca, még ha a flansziáknak álcázott martalóc horda meglepte őket hátulról, amolyan pulp fiction-ös módra. A bohócligában rekordokat döntenek - már megint. Lassan már azt kellene rekordba foglalni, hogy a Barca hányadik szezont kezdi sorban rekorddöntögetéssel...

Azt, hogy a Barca mit focizik, tudjuk. Lajos sem akarta feltalálni a melegvizet. Picit finom hangolt, picit beépítette az új embereket, egyébként a szokásos nótát húzzák, csak most picit jobban áll a védelmük, mint korábban. Ja, és nem ragaszkodik olyan találmányokhoz a mi drága Lajosunk, hogy Masche középhátvéd...a VB legjobbját (de mindenképpen a legjobb középpályását) be meri vetni ott is, ahova való.

Tüdőfej 2.0 (GYK: de Boer) feje lilulhat, mert nála azért lesznek hiányzók is, amellett, hogy milyen szép emléket ajándékoztak minden katalán recska-albumába. A labdatartásos foci, amit az Ajax nyomat normális körülmények között, itt nem fog menni. A két eddigi meccsen átlag 58%-ban volt náluk a labda (pedig már a PSG-vel is játszottak), és csaknem 1100 passzból több, mint 1000 célt ért (93%-os passzpontosság a két meccsen átlagban! - jobb, mint a Barca vonatkozó statja), de itt most nem sokat fognak látni a labdából valszeg.

Ami még az Ajaxszal probléma, az az, hogy nem tűnik stabilnak a formájuk. Oké, hogy az APOEL nem könnyű ellenfél, de pontot veszíteni velük szemben könnyelműség, ha előtte döntetlent játszol a PSG-vel (amelyik aztán megcsinálja a Barcát)...ebből megint EL lesz. De legalább szépen játszanak.

Cselszkij - Maribor

Diego Costa, Schürrle, Ramires és Drogba játéka is kérdéses. Egyébként semmi különös. A Fabregas-Matic kettős a középpálya közepét, a Willian(Schürrle)-Oscar-Hazard hármas pedig a támadóharmadot fogja uralni. A Rotor Londongrád védelme pedig már évek óta stabil.

A Maribort azonban mégsem írnám le teljesen. A Sporting elleni döntetlen hazai pályán még csak hüm-hüm, de a Schalke leikszelése Gelsenkirchenben már mindenképpen süvegelendő teljesítmény. Kontracsapat benyomását kelti a Maribor, de két meccset 27 lehetőséget teremtettek, és 10 kaput eltaláló lövésük volt...egész hatékony.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szergejpub.blog.hu/api/trackback/id/tr406810695

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása