Futball, ahogy Szergej látja

Szergej Pub

Szergej Pub

Brazília 2014 - A csoport

2014. május 17. - Szergej Pub
Üdvözlök Mindenkit a blogon! A terv egyelőre annyi, hogy sorban bemutassam a 2014-es világbajnokságon résztvevő csaptatokat hol részletesen, hol felületesen. Aztán, hogy még merre indul tovább a blog témája, nem tudom. Az biztos, hogy alapvetően maradunk a focinál...
 
Elsőként az A-csoport csapatait fogom bemutatni, és a bemutatás sorrendje rögtön jelzi is, hogy szerintem mi lesz a csoport végeredménye. A csapatbemutatás terjedelme nem lesz kiegyensúlyozott pusztán azért, mert valamelyik csapatról tudok és érdemes is sok szót ejteni, valamelyikről meg se nem tudok, se nem érdemes…

 
1. Brazília
 
A brazil csapat akkor is a VB egyik esélye lenne, ha nem otthon játszanának…viszont történetesen pont otthon játszanak, szóval csak az a kérdés, hogy a szurkolók jelentette előnyt kioltja-e az a nyomás, ami a játékosokat terheli.
 
A keret
 
A brazil keret baszott erős két hasonló erejű csapatot is kiállíthatnának, viszont van mégis két gyenge pontja: az egyik a kapus poszt, a másik meg a 9-es.
 
A kapuban az immáron a neves Toronto-ban védő, 34 éves Júlio César fog kezdeni. Ősz óta még három kapus volt kerettag. Egyikről sem lehetett még hallani, mind otthon véd, és mind elmúlt 31 éves.
Szóval Taffarel vagy Dida szintű sztár nem áll rendelkezésre kapus poszton, a kezdő eddig a jobb napokat is látott egykori klasszis volt az utóbbi meccseken.
 
A védelem viszont nagyon bika.
 
Balhátvédnek ott van Marcelo (Real Madrid), Maxwell (PSG) és Felipe Luis (Atletico Madrid). Az elmúlt egy évben ők voltak legalábbis a kerettagok, bár a legutóbbi Dél-Afrika elleni meccsre csak Marcikát hívták be. Balhátvédként Marcelo tűnik esélyesnek a kezdőcsapatra, és mögötte Maxwell fog talán a padon ücsörögni.
 
Jobbhátvédekből még jobban állnak: Dani Alves (Barcelona), Rafinha (Bayern München), Maicon (AS Roma). Ők (plusz Marcos Rocha (Atlético Mineiro), de ő szerintem végül nem lesz kerettag) lettek behívva az elmúlt egy évben…és akkor még ott van a ManU-ban tavaly nagyon jó évet futott, idén a csapattal együtt visszaeső, de attól még alapvetően kurva jó Rafael is. Róla picit megfeledkezett Scolari.
A kezdőbe Dani Alves várható, de fingom sincs ki lesz a cseréje.
 
A legjobban viszont középhátvédekből állnak: Thiago Silva (PSG), David Luiz (Chelsea), Dante (Bayern München), Marquinhos (PSG)…ők esélyesek a kerettagságra. Az elmúlt egy évben még Scolari behívta a következőket: Dedé (Cruzeiro), Henrique (Napoli), Réver (Atlético Mineiro); de nem hiszem, hogy a fenti négyesből bárkit ki tudnának szorítani, ha nincs sérülés. És akkor még nem említettük Alexet, szintén a PSG-ből.
 
Ha védelemre azt mondtuk, hogy bika, akkor a védekező középpályások/mélységi irányítókra nem tudom mit kellene mondani, de hogy rohadt nagy a merítési lehetőség, az tuti.
Sorban: Ramires (Chelsea), Paulinho (Tottenham), Luiz Gustavo (Wolfsburg), Fernandinho (Manchester City), Lucas Leiva (Liverpool), Hernanes (Internazionale), Jean (Fluminense) és Fernando (Sahtar).
Ha ebből kellene négyet választani, akkor az utolsó négy esik ki (a legutóbbi keretből is ők hiányoztak). Lucas sokat volt sérült és nem alapember a 'Poolban. Hernanesnek meg nem tett jót, hogy a Lazioból az Interbe igazolt.
A kezdőbe Gusztáv, a nyolclábú labdaszedő polip nagyon esélyes…mellé Paulinho tűnik jobb megoldásnak osztó-fosztónak. Bár ő még egy sorral feljebb is előfordulhat 10-esként...
 
Támadó középpálya azonban nélküle is igen impozáns.
Balszél Neymaré (Barcelona). Ez tény. Középen jó eséllyel Oscar (Chelsea) fog kezdeni. Jobbszélről meg talán Hulk (Zenit) fog rohamozni. A kerettagságra még esélyesek: Willian (Chelsea), Bernard (Sahtar), Lucas Moura (PSG). Futottak még: Robinho (Milan) és Jádson (Corinthians).
 
Csatár poszton vannak viszont gondok. A legtöbbször eddig Fred (Fluminense) kezdett és Jo (Atletico Mineiro) váltotta. Ez a legvalószínűbb felállás a VB-re is, de azért meg kell említeni Pato-t (Sao Paolo) és Damiao-t (Santos) is, akiket behívtak az elmúlt egy évben.
 
A stílus
 
Scolari csapatai nem feltétlenül ragaszkodnak a brazil hagyományokhoz. A 2002-es csapatára is inkább volt jellemző a jól szervezett védekezés, mint a jól szervezett támadójáték. A támadásokat ugyanis az egyéniségekre bízza, és inkább csak vezérlőelveket ad a támadásépítésre, amiket használva a játékosai impróznak, mintsem hogy csiszolópapírral a kezében alkotná meg hosszú-hosszú edzésórákkal a figurákat.
DE ez egy válogatott élén, ahol a játékosok csak ritkán találkoznak, és nincs mód egy egész idényen vagy idényeken át építkezni, kifejezetten előny is lehet. Nem véletlen, hogy Scolari klubcsapattal sosem közelítette meg szövetségi kapitányként elért eredményeit (most akár a brazil, akár a portugál kispadon elért eredményekről beszélünk). Például Mourinho aprólékosan kidolgozott, finomhangolt játékát nem favorizálná a válogatott csapatoknál látott évenkénti 15-20 közös szeánsz. Egyszerűen túl kevés alkalom ez ahhoz, hogy leoktassa és a játékosai fejébe verje a játékot.
Scolari ezzel nem is vesződik, és válogatottak élén mindez eddig hatékonynak bizonyult.
 
A brazil csapat játéka tehát inkább koncepció-, mint stílusfoci. Az egyértelműen gyengébb csapatok ellen a labdát kontrollálják. A labdabiztos hátvédek és a klasszis középpálya egyébként szinte bármilyen csapat ellen lehetővé tenné, hogy ideig-óráig uralják a labdát és diktálják a meccs ritmusát (azaz a csapat képes lenne a proaktív focira), de erős csapatok ellen inkább reaktívvá válnak. Agresszív letámadással indítanak, labdaszerzést követően direktbe mennek a kapura, ha pedig nem sikerült a letámadással labdát szerezni, akkor a buszparkolástól sem riadnak vissza; a kontráik ekkor is veszélyesek.
 
Kilátások
 
A csoportban legalább 7 pont az elvárás. A horvátok ellen egyébként sem lenne meglepetés a ponthullás, de mivel az a nyitómeccs is, ezért duplán esélyes a döntetlen. A csoportban egyébként még biztosan a csapat proaktív labdajáratós arcát fogja mutatni. Az egyenes kieséses szakaszban rondább ám praktikusabb játék várható tőlük. A nyolcaddöntőben már erős ellenfelet fognak kapni (a spanyol-holland-chilei hármasból bármelyik lehet csoportmásodik). A negyeddöntőben meg már a tét nagysága fogja a brazilokat a reaktív foci bugyrába taszítani.
 
A brazilok számára minden csalódás, ami nem aranyéremmel végződik, és a csapatuk játékosanyagát, játékát és játékerejét elnézve, ez nem is tűnik irreális elvárásnak.
 
 
2. Horvátország
 
A horvátok a belgák mögött jutottak ki egy kemény csoportból, de mégis viszonylag magabiztosan. Csapatuk évek óta erős, és most ismét van jó pár klasszis, akik előrefele lendíthetnek a horvát szekéren…
 
A keret
 
A horvát keret eléggé orr nehéz. Kapus poszton viszonylag szarul néznek ki, mivel az elmúlt egy évben hét(!) kapus is volt kerettag, de a 35 éves Pletikosa (Rostov) egyelőre tartja magát a kezdőben.
 
A védelemben is ismert nevek vannak, legalábbis ha valaki figyelemmel követi az EL-t, de itt sem lehet nagy nevet felfedezni. Srna (Sahtar) és Corluka (Lokomotiv Moszkva) neve talán a legismertebb. Egyébként még Strinic (Dnipro), Lovren (Southampton) és Vida (Dinamo Kijev) neve csenghet ismerősen. Nagy csapatban játszó vagy padozó játékos ebben a csapatrészben nincs.
 
A középpályától kezdve viszont hirtelen egyre biztatóbb a helyzet. Itt a legnagyobb sztár egyértelműen Modric (Real Madrid), de a most EL elődöntőző Rakitic (Sevilla) neve is jól cseng. Továbbá a korábbi dortmundi Perisic (Wolfsburg), Krancjar (Queens Park Rangers), Vukojevic (Dinamo Kijev) és a VB-n berobbanásra esélyes, 19 éves Kovacic (Internazionale) említésre méltó.
 
A támadóknál Mandzukic (Bayern München) kirobbanthatatlannak tűnik, de a volt Evertonos Jelavic (Hull City), Eduardo (Sahtar) és a vén róka Olic (Wolfsburg) is készen állnak.
 
A játékuk
 
Sok horvát meccset sajnos nem láttam, de olybá tűnt, hogy a balkáni stílus (védelemben, saját térfélen labdajáratás, majd gyors megindulás) erre a csapatra is jellemző. A védelmük stabilnak tűnik (évek óta az), és a középpályára szorult annyi játékintelligencia és fondorlat, hogy látványos támadásokat is képesek legyenek vezetni, illetve – gyengébb ellenfél ellen – akár az ellenfél térfelén is labdát tartani. Ugyanakkor Mandzu vagy akár Jelavic jelenléte az ellenfél 16-osán belül megnyitja az esélyt a sikeres beívelések előtt…Srna és Corluka rugótechnikájával simán el fogják találni jópárszor a két toronydaru fejét.
 
Ugyanakkor edzőfronton picit hektikus volt az élet a válogatott körül az utóbbi időben. Slaven Bilic hat éven át irányította őket, amikor 2012-ben az EB után lemondott. Azóta a kontinuitás kicsit megszakadt: nem egész két év alatt már a második kapitányt fogyasztják. Igor Stimac botrányosan távozott tavaly októberben, azóta Niko Kovac vezeti a válogatottat, aki eddig összesen három meccsen nem éppen hízelgő mutatót hozott össze (1 győzelem, 2 döntetlen), igaz az ellenfél Izland (pótselejtező) és Svájc (barátságos) volt, akiket nem annyira könnyű megverni.
 
Kilátások
 
Mexikóval fognak küzdeni a második helyért, de Kamerun is veszélyes lehet rájuk. Ha tovább is mennek a csoportból a nyolcaddöntőben meg fognak állni…ott ugyanis jó eséllyel a spanyolok martalékává válnak.
 
 
3. Mexikó
 
Mexikó óriási és nem várt küzdelmek árán tudott csak kvalifikálni. Többszöri edzőbuktatások (csak 2013-ban négy szövetségi kapitány tűnt fel, majd el) nem igazán tettek jót a morálnak és a játéknak sem. Finoman szólva sincs minden rendben a csapat körül.
 
A keret
 
Szinte csak a hazai bajnokságból válogatnak, és azokat egészítik ki az Európában játszók: kapuban valószínűleg Ochoa (Ajaccio) fog kezdeni, a védelemben Hector Moreno (Espanyol) is fel fog tűnni, vagy Diego Reyes (Porto), a középpályára behívják majd Guardado-t (Bayer Leverkusen), Javier Aquino-t (Villareal) Hector Herrera-t (Porto), elől pedig a két sztár játékosuk Chicharito (ManU) és dos Santos (Villareal) játszani.
 
Magyarán Guardado-n, Chicharito-n és dos Santos-on kívül nincs ismertebb név a keretben. Ráadásul az elmúlt egy évben kb. 50 játékost próbáltak ki.
 
Viszont a keret fiatal, és elég jól szerepeltek az elmúlt pár évben a mexikopók a korosztályos tornákon…ha jól játszanak, igen sok fiatal köthet ki Európában a VB után…
 
A játékuk
 
Nem láttam meccsüket mostanában, de a korosztályos csapataik játéka elég konzisztensen a Mexikótól (és más középszintű közép- és dél-amerikai csapattól) mindig is látott taktikailag fegyelmezett, erőtől duzzadó, sok futásos, agresszív, de a látványosságot teljesen nélkülöző focit hozta.
Mexikótól kb. ugyanezt lehet várni most is.
 
Kilátások
 
Ha rendet tesznek az öltözőben és a fejekben, akkor még meglepetést is okozhatnak. A horvátok tökét mindenképpen képesek megszorongatni.
De valószínűbb, hogy mindez csak a szép halálra lesz elég.
Ugyanakkor az is benne van a pakliban, hogy szétesnek mint a franciák négy éve, és utolsóként kullognak haza.
 
 
4. Kamerun
 
Eléggé kiestek a látómezőből. Európai csapattal egy éve nem játszottak (Ukrajnában nyomtak egy 0:0-t), amikor most márciusban Portugáliában pályára lépve 5:1-re lemosták őket Zseléék. Az utolsó durvább zakójuk 2012-ben esett Kolumbia ellen (0:3), azóta meg uli-buli afrikai csapatokkal játszanak mindenféle eredményt (gondolom, ahogyan éppen a fogadási maffia megmondja…).
 
A keret
 
Főleg légiósok alkotják. Ismert név csak elvétve akad köztük, bár aki figyelemmel követi a török és a francia bajnokság középcsapatait, annak lehet, hogy mondanak is valamit a nevek…J
 
A kapuban Kameni neve azért ismerős. Még mindig csak 30 éves, és ismerve az afrikai csapatok kapus felhozatalát, szinte tuti kezdő.
A védelemben Chedjou (Galatasaray) és Assou-Ekotto (Tottenham), akiket érdemes kiemelni. Utóbbi hiába a Tottenham játékosa, kölcsönbe lepasszolták a Queens Park Rangers-höz.
Középpályán Song (Barcelona) Mbia (Sevilla) és Matip (Schalke 04) szinte tuti kezdők, és ők még minőséget is képviselnek. Itt állnak a legjobban az oroszlánok.
Elől Eto'o (Chelsea) még mindig kirobbanthatatlan. Cseréje Zoua (Hamburg) lehet.
 
A játékuk
 
Hát bakter, itt aztán teljesen sötétben tapogatózom. Az afrikai csapatokra jellemző csirkézés ugyanúgy benne van, mint egy többé-kevésbé szervezett csapatjáték. Volker Finke neve sem mond nekem semmit (ő a szövetségi kapitány), és egyébként is csak egy éve nevezték ki. 1991 és 2007 között a Freiburgot edzette. Azóta edzőként csak a méltán híres Urawa Red Diamondsnál töltött el egy kis időt (2009-2010).
Szóval passz.
 
Kilátások
 
Sima kiesés negyedik vagy harmadik helyen.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://szergejpub.blog.hu/api/trackback/id/tr376178323

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása