Futball, ahogy Szergej látja

Szergej Pub

Szergej Pub

Franciaország - Izland

EURO 2016 negyeddöntő

2016. július 03. - Szergej Pub

A ma esti beharangozó picit rendhagyó lesz.  Egyfelől elmarad a tegnapi meccs rövid értékelője, mert a német-digó meccsnek önálló, elemző posztot szánok, csak még nem értem a végére. Másfelől rendhagyó abban is, hogy már megint feltart az a kurva meló, ezért épphogy csak neki tudtam ennek állni két órával a meccs kezdete előtt.  Ennek megfelelően tömör leszek és velős.  De csak tovább után.

A bálnavadászok ellen meccselni iszonyúan nehéz, mert szinte lehetetlen kilendíteni őket a komfort zónájukból. Ezt már többször elmondták a TV-ben a szakértők is, és egy csomó helyen le is írták: egy csapatot sem lehet abban megakadályozni, hogy minden szabadrúgást, amit az ellenfél térfelén végezhet el, beíveljen a 16-osra, és azt sem lehet megakadályozni, hogy leparkolják a bálnát a saját büntetőterületük elé. Ezt a két dolgot baromi nehéz megváltoztatni, vagyis hogy változtatásra kényszeríteni az így játszó csapatokat. Az utóbbit még csak-csak el lehet érni, mert ha egy ilyenhez hasonló ki-ki meccsen te szerzed meg a vezetést, akkor előbb-utóbb a bálnát ki kell tolni a pályáról. De az elsőn akkor sem tudsz változtatni, ha meggebedsz. Valamint azon sem lehet változtatást kikényszeríteni, hogy Izland a saját térfelén megszerzett labdával nem próbál meg passzjátékot felépíteni. Tisztában vannak a saját korlátaikkal, a saját térfélen elkummantott passz, pedig óriási kockázat egy éppen tranzícióban lévő csapatnál. Tehát ezzel nem is kísérleteznek, hanem a megszerzett labdát egyből Sigthorsson irányába bombázzák. Aki aztán vagy megtartja és leteszi az érkező középpályásoknak, vagy nem.

A flansziák is vért fognak húgyozni ez ellen a játék ellen. A kérdés csak az, hogy ugyanolyan impotens módon fognak-e erőlködni, mint a portugálok vagy az angolok, vagy esetleg nem első szándékból akarják megnyerni a meccset, hanem először sok passzal és mozgással lefárasztják a bálnát, hogy aztán a meccs hajrájában borítsák rájuk a pályát, mint ahogyan mi tettük. Nem tudom, hogy Deschampsban van-e annyi rafkó, hogy a másodikat próbálja meg. Az biztos, hogy mindkét megoldás bejöhet a csigazabálóknak, mert kilóra is izmosabb a védelmük és a középpályájuk, mint az angoloknak vagy a flansziáknak, és a Griezmann-Giroud páros picit több prezensszel rendelkezik a támadóharmadban, mint Kane vagy a két portugál szélső, akikből csatárt faragott Santos. Ugyanakkor a csapat alkalmas a labdatartására és járatására is, szóval bármelyik megoldás eredményes lehet, és majd a meccs első 10-15 perce után el is fog dőlni, hogy a flansziák milyen tervet eszeltek ki a bálna elejtésére.

Gondot okozhat nekik, hogy Rami és Kanté eltiltott, de valójában Mangala még jobb is Sigthorsson ellen, mint Rami, mert a mandingó harcos durván 85 kilónyi színtiszta izomból áll, és a ruganyossága jól jöhet, ha a felbaszkodott labdákért kell ugrálni. Kantét Sissoko fogja helyettesíteni, egyébként nagy meglepetésre nem számítok Deschampstól. Payet-Giroud-Griezmann elől, Sissoko-Pogba-Matuidi a középpályán, Evra-Kocsi-Mangala-Sagna a védelemben, míg Lloris a kapuban fog helyet kapni. Nem hiszem, hogy újabb kísérletezésbe kezdenének a formációt illetően, sem 4-4-2 gyémán, sem 4-2-3-1 nem lesz itt, marad a bevált 4-3-3, és Payet majd szokásához híven befele húz a szélről. A bálnavadászok sem nagyon fogják túlvariálni ezt a meccset. A 4-4-2 marad, hiszen Lagerbäck nem is ismer más formációt. Szerintem más számjegyet sem. A kezdőjük pedig eddig mind a négy meccsen ugyanaz volt, és ebből hét játékos végig is játszotta mind a négy meccset. Szóval még a cserékkel sem variálnak! Halldorsson a kapuban, előtte a Saevarsson-Arnason-Sigurdsson-Skulason védelem, a középpályán Gudmundsson, Sigurdsson, Gunnarsson és Bjarnason, a kószán előre baszkodott labdákat pedig Sigthrosson és Bödvarsson várja.

Faék egyszerűségű játék jön majd megint Izlandtól, de csakúgy, mint Costa Rica két éve a VB-n, ha egy stílust jól játszol, és magas szintre emeled, az hozni fogja az eredményeket is. Izland és Wales a remek példa arra, hogy nem volt teljesen hülyeség felemelni 24 csapatosra az EB-t, hiszen van ennyi EB-sziten focizni képes csapat. Arról nem is beszélve, hogy a nem éppen szar dánok, bosnyákok, görögök, szerbek vagy – hogy csak a legnagyobb hiányzót említsem – a hollandok még így sem jutottak ki! És akkor még nem említettem az olyan feljövőben lévő válogatottakat, mint a norvég vagy a szlovén…lassan már majd arról kell beszélni, hogy nem kellene-e az EB-t is kibővíteni 32 csapatosra…

A bejegyzés trackback címe:

https://szergejpub.blog.hu/api/trackback/id/tr208863906

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása