Elérkezett a döntő napja. Elég jó meccsnek nézünk elébe, már csak azért is, mert úgy tűnik, hogy a két legerősebb csapat jutott el a döntőig. Chile átlagos vagy annál csak egy hangyfasznyival jobb játékoskerettel van megverve, de nagyon progresszív és remekül megkomponált játékkal dominálta eddig az összes meccsét. Argentína lassan lendült bele, a játékuk akadozott, de - pont fordítva mint Chilénél - az egyéniségek kihúzták a csapatot a szarból. Hajtás után picit merengünk az esélyekről, mind eredmény, mind játékkép tekintetében.
A címben feltett kérdés banálisnak tűnhet, de Chile játékstílusa esetén mindig fel kell tenni a kérdést, hogy a játékosok hogyan fogják bírni ezt a tempót hat meccsen keresztül. Pláne az idény végén. A VB-n is azt láthattuk tőlük, hogy az első meccsen a kenguruk ellen felszívták magukat, mert a kötelező győzelem behúzása nagyon fontos egy olyan erős csoportban, mint amibe kerültek. A spanyolok ellen pörgették igazán tiltásba a gépet (a regnáló világbajnok skalpja igen vonzó - pláne ha a játékod annak megölésére van kitalálva), aztán a hollandok ellen már lassult a tempó, a szir-szar brazil csapat ellen meg kifejezetten szenvedtek. A Copán annyira nem kellett megpörgetni a csoportot, Ecuador ellen még picit tartalékolni látszódott a brigád, aztán az előzetesen a csoport rangadójának gondolt Mexikó elleni meccsre felpörögtek, Bolíviát meg kivégezték. Negyeddöntőben Uruguay ellen is még nagyon ment a játék, azonban a hasonló játékstílusú Peru ellen nem volt az igazi a csapat. A jellemző statok még mindig rendben voltak, azaz a passz-százalék, a passzok és kapura lövések száma azt mutatja, hogy előre fele jól nyomták, de a kilenc benyelt lövés jóval több, mint amit megszoktunk tőlük.
Lehet, hogy Jara hiányzik a védelemből, de valószínűbb szerintem, hogy ugyanazt látjuk, mint a VB-n: két-három csúcsteljesítménynél többre nem képes a csapat egymás után, mert ezt a szteroid-futballt egyszerűen nem lehet bírni fizikailag. Ez egyébként is jellemző a bielsista felfogású edzők csapataira, és Sampaoli Bielsánál is bielsistább. Bielsa is azt nyilatkozta többször is, hogy ha robotokkal játszhatna, akkor sosem vesztene. Csapatai rendre az idény végére pukkadtak ki, mert fizikailag elfáradtak (emlékszünk még az EL-döntőt játszó Bilbaora?). Chile viszont hazai pályán még egyszer utoljára összeszedheti magát. Ha így lesz, és végig bírják erővel a meccset, nagyon jó esélyük lesz a győzelemre. Ha nem, akkor az argentínok szétkapják őket, mint hülyegyerek a pilóta kekszet.
Argentína Kolumbia ellen, de pláne Paraguay ellen már egész pofás játékot mutatott. A középpályára passzolni képes játékosokat rakott Martino; szemben Sabellával, aki csak csillagrombolókat látott ott szívesen. A Biglia-Mascherano-Pastore hármas (néha Di Maria cserél Pastoréval) elég potens passzológéppé állt össze a torna végére. Az előttük lévő Mariska-Messi-Agüero hármas (ha Mariska visszalép, akkor Pastore) pedig szintén nem ügyetlen az összjátékban. Az argentin csapat előnye, hogy a három fős középpályát, Pastore és Mariska okos mozgásával (de van, hogy Messivel oldják meg) négyfős gyémánttá tudják változtatni bármikor a meccs folyamán, és így mindig biztosítani tudják a létszám- (és minőségi) fölényt a centrumban. Magyarul a labda főleg náluk van. És indulhat a gurigázás.
Argentína nem nagyon passzolt 400 alatt meccsenként (88-90% körüli pontossággal), míg Chile csak Uruguay ellen ment 400 fölé (kb. 92%-os pontosság mellett). Mindkét csapat sokat birtokolja a labdát, de míg Argentína a labda járatásával tartja megánál a játékszert, és ha kell lassan, ha kell gyorsan szövi támadásait (azaz a tempóval variálnak), addig Chile a meccs elején ráadja a nitrót, és végig zakatolják szemmel is alig követhetően a meccset. Viszonylag sok labdát vesztenek párharcból, de aztán minden lehetőséget elzárnak az ellenfél elől, ha az netalán megszerezné a labdát (azaz ők a területtel variálnak).
Valamelyik csapat stílusa sérülni fog. Kétlem, hogy Chile agresszív letámadása - legalábbis amíg bírják erővel - engedné, hogy Argentína kényelmesen járassa a labdát; hiába rakták össze ezt a passer középpályát. Chile magas tempójú játéka, és a területek gyors zárása (ismét hangsúlyozom: amíg bírják erővel), komoly gondot fog okozni az argentínoknak. A két stílus ütközéséből Chilének kell kijönnie győztesen. A kérdés az, hogy Tata Martino mit változtat azért, hogy Chile erejét tompítsa. Fizikálisan megpróbálni felvenni a kesztyűt feleslegesnek látszik, hiszen nem csak a folyamatos rohangálás adja Chile hatékonyságát, hanem hogy pontosak és jó üteműek azok a futások. Ebbe belemenni nem szabad. Argentínának akkor lesz komoly esélye, ha le tudja lassítani a játékot, tartósan meg tudja tartani - legalább a mérkőzés néhány szakaszában a labdát - és ki tudja ezáltal fárasztani Chilét.
Argentína másik ütőkártyája a Messi-Mariska-Agüero sor. Ha a passzolgatás nem akar sehogyan sem összejönni (és erre a meccs elején lesz különösen esély), akkor gyorsan el kell juttatni a bogyót ezek bármelyikéhez (vagy meredek passzokkal vagy azáltal, hogy visszább lépnek mint szoktak - ez utóbbit lehet, hogy Martino elrendeli), hogy cipeljék, csavarodjanak rá. Bármelyikük képes egy-két embert átjátszani, és ezzel boríthatják Chile szervezett terület-uralmát. Vagy felrúgják őket, és akkor rögzített szituból lehet a chilei kaput veszélyeztetni, hiszen Chilében nem született magas ember az elmúlt 25-30 évben.
Esélyes, hogy meccs úgy fog kinézni, hogy a félidők elejét még Chile fogja uralni. Ha ekkor megszerzik a vezetést jó esélyük lesz a sikerre. A félidők vége viszont valószínű, hogy argentín fölényt fog hozni. A gauchók ekkor dönthetik el legjobb eséllyel a maguk számára a mérkőzést, ekkor fogják tudni rövid, lapos passzokból álló játékukat a leginkább bemutatni. Addig csak az egyéniségekben bízhatnak, de hát pont ők azok, akik ezt a leginkább megengedhetik maguknak a világon...
