Túl vagyunk egy újabb football idényen - mondhatnánk, ha nem menne az U-20-as VB, a női VB, és kezdődne el 11-én a Copa America. A BL-döntő mindenesetre a klubszezont lezárta, és egy igazán döntőhöz méltó mérkőzéssel. Volt itt minden, mint a vurstliban: bírózás ("hülye Cakír!" "Pogba lerántása büntető volt!" "Neymar gólja nem volt kéz!" "Lichti kezezett!" "hülye Cakír!" "Vidal miért nem kapott pirosat már az első félidőben?"), helyzetek mindkét oldalon, 32(!!!) kapura lövés, 36 szabálytalanság, izgalmak, dominált mindkét csapat a meccs külön-külön szakaszaiban, és leginkább az a csapat lőtt gólt, amelyik éppen nem volt nyeregben. Hajtás után pár rövid meglátás, amolyan kocsma-szurkoló stílusban, majd pedig a várva várt taktikai értekezés.
A kocsma-szurker
Először is a bíró ténykedésén fogjuk köszörülni a nyelvünket. Cakírt szívből gyűlölöm, amióta teljesen alaptalanul kiállította Nanit a Real elleni negyeddöntőben, és ezzel továbblökte a Muringyó-gárdát, de most nagyon sok rosszat nem tudok mondani a ténykedéséről. Biztosan jó döntés volt, hogy nem adta meg Neymar gólját. Jól látható, hogy a labda a csaknem a feje mellett lévő kezéről pattan a kapu irányába. Magyarán, ha nincs ott a keze, a labda nem a kapu irányába, hanem inkább az alapvonal ötös és a tizenhatos közötti szakaszát vette volna célba. Esetleg a szögletzászlót, ha úgy tekeredik a fejéről...de kapura tutira nem ment volna. Szintén tutira jó döntés volt, hogy Lichti kezéről levágódó beadásra nem ítélt büntetőt. A keze a teste mellé volt szorítva, erre épelméjű bíró még a megye kettőben sem fúj tizit. Még akkor sem, ha egyébként tippmixen megtette, hogy két büntető is lesz meccsen. Vidal szigorúbb megrendszabályozása, és Pogba lerántása már véleményesebb. Tény, hogy a chilei a félidőre igencsak életműdíj-piros lapos produkciót nyújtott. Egy szabálytalansága sem volt éppenséggel élből piros (de még csak narancssárga sem), de volt kb. három sárga gyanús esete. Ebből egyet kapott meg. Viszont Vidal a második félidőre összekapta magát, és megmutatta, hogy miért tartják a világ egyik legjobb box-to-box középpályásának.
Pogba lerántása önálló sztorit érdemel, hiszen az így szerzett labdával indított kontrából szerezte meg újra a vezetést a Barca. A Juve szurkolók nyílván követelték a büntetőt, én azonban erről csak annyit mondok, hogy egy szőrös szívű bíró befújta volna...viszont Vidalt is lezavarja. Cakír végül is egy következetesen alkalmazott filozófia mentén vezette le a döntőt, ez pedig az volt, hogy nem akart egyáltalán belenyúlni a meccsbe, ha nem nagyon muszáj. Összességében ezt a nézetet jól alkalmazta, és a meccsnek is jót tett szerintem.
A meccs igen lüktető, és ezért élvezetes volt. Mindkét csapat sok támadást vezetett, és a Juve az egyenlítés után is bátran játszott...sajnos, mert így pont belerohantak a késbe. Egy olaszabb csapat valszeg visszább állt volna az egyenlítést követően, és türelmesebb játékkal kapott volna ki. A Juve így viszont legalább elmondhatja magáról, hogy kis szerencsével még a vezetést is megszerezhették volna a második félidőben.
Türelmesebb játékkal is kikapott volna a Juventus, mert a Barcelona egyszerűen jobb csapat. A támadó-tridentjük Lajossal félelmetesen működik, a középpályájuk Rakiticcsel meglehetősen stabil, és a védelmük is elbírja a labda nélküli játék jelentette nyomást - amint az a második félidő elején tesztelve is lett. A Juvénál Tevez magához képest halovány volt, Vidal az első félidőben agyatlan, a többiek pedig hiába játszottak jól, nem tudtak semmi kiemelkedőt nyújtani (talán csak Pogba a kivétel, aki érzésre minden párharcát megnyerte).
A meccs érdekessége, hogy minden találat akkor született, amikor a másik csapat dominált. A meccs elejént a Juve letámadásai okoztak zavart a Barca labdajáratásában, de amikor először sikerült végig passzolniuk az egész pályát és csapatot (csak Suarez nem ért a labdához), rögtön gólt szereztek. A Juve egyenlítése is inkább a semmiből jött, hogy aztán teljes erővel neki esvén a Barcának úgy tűnjön, akár meg is szerezhetik a vezetést. De egy jól kivetelezett kontra után a Barca szerzett mégis vezetést. Aztán a harmadik gól is úgy esett, hogy a Juve darált, a Barca pedig nyomott egy kontrát.
Az elemző
Egyik kezdő csapatban sem volt meglepetés. A Juvéban a kieső Chiellinit az egyébként a Juve szurkolók által többre tartott Barza-papa pótolta. Vele kapcsolatban előzetesen csak annyi fenntartás volt, hogy 35 eves vén fakkerként lépést tud-e tartani Lajossal és Neymarral. Barza-papa pályára küldése egyben azt is jelentette, hogy Bonucci került át a belső védőpár bal oldalára. Magyarul várhatóan neki jut több a befele sodródó Messiből. A Juve középpályája alapvetően gyémánt kívánt lenni, amelynek az alapját Pirlo, csúcsát pedig Vidal adja, de labda nélkül ez gyakran - különösen, amikor a Barca dominált - kilapult sima 4-4-2-vé azáltal, hogy Vidal visszazárt Pirlo mellé biztosítani. A két négyes fal persze nem rossz védekező alapállás.
A Barca szokásos 4-3-3-as hadrendben lépett pályára. A középpályán Rakitic játéka adta az egyensúlyt. Box-to-box közlekedett, és mindent csinált, amit egy középpályástól elvárható. Zárta a passzsávokat, labdát szerzett, passzolt, indított, betört a 16-osra és még gólt is szerzett. A meccs egyik legjobbja volt. Iniesta ennél egydimenziósabb játékot hozott, mivel inkább a támadások építésére koncentrált, védekező feladatai vagy limitáltak voltak, vagy nem látta el őket. Buzi pedig hozta a szokásos Busquets-role-t. A támadó-trident nem nagyon váltogatta a pozícióját. Messi visszalépései is inkább Rakitic betöréseinek adtak területet, mint Lajos lyukra futásainak. A védelemben a Mascherano-Piqué kettősből az utóbbi kb. a szezonja játékát hozta, míg Mascherano a meccs elején eladogatta a labdákat.
Egyébként is tudatos lehetett a Juve részéről, hogy Mascheranóhoz kényszerítették a lasztit. A védekezésre berendezkedő csapatok bevett célja, hogy az ellenfél legkevésbé potens játékosának adják a legtöbb területet; ezáltal hozzá kerül a legtöbbet a labda, az így felszabaduló pluszt pedig a potensebb játékosok ledarálására lehet fordítani. A spanyol válogatott korábbi meccsein szinte végig a jobb szélen szabadon szaladgáló Arbeloát lehetett látni. A ManU a Real elleni BL negyeddöntőben pedig Khedirát hagyta relatíve üresen a középpályások közül, hogy így szűkebbre tudják húzni Zselé és CsabiApó körül az ostromzárat. A Juve is hasonlóképpen okoskodhatott: letámadásnál a pálya közepét igyekeztek megszállni, és egyfelől a szélre kényszeríteni a Barcát, másfelől elérni, hogy a támadásokat ne a középpályára a védelemből eljutatott labdából indítsák, hanem maguknak a védelemnek kelljen ambiciózus passzokkal operálniuk. Az esetek többségében ez be is jött, de a gólnál pont sikerült Piquének jól megjátszania a labdát.
A Juve a meccs elején, illetve az egyenlítést követően élt a letámadás olasz csapatok által nagyon ritkán alkalmazott fegyverével. Egyébként behúzódtak a kapujuk elé, és ilyenkor a két csatár sem igyekezett megakadályozni, hogy Buzi diktálja a tempót. Ezekben az időszakokban húzódott vissza Vidal Pirlo mellé is. A két csatár nem lustaságból, hanem a kontrák reális esélyének megtartása okán maradtak előrébb. Mint azt a BVB ellen is demonstrálták: a Juve középpályásai előszerettel lövöldözik át labdaszerzést követően a visszatámadni készülő ellenfél középpályájának feje fölött a labdákat. A felfutó Dani Alves mögötti terület pedig évek óta kínálja magát erre a célra. A Juve mégsem tudott igazán veszélyes lenni kontrából, mert Vidal hátra húzódása miatt akkora lett a támadók és a csapat többi része közötti táv, amit nem tudtak átjátszani.
A Barca játéka ezúttal érdekesebb volt. Enrique láthatóan szakított a Pep-féle labdatoszogatással. Ebbe a csapatba Xavi még öt évvel fiatalabban sem biztos, hogy beférne. Legalábbis a játékát adaptálnia kellene kicsit. Ez a Barca rendelkezik B-tervvel. A Juve letámadása és nyomása alatt visszahúzódtak a kapujuk elé, amit a Pep csapat sosem tett volna meg, és kontrára játszottak. Ez a Barca nem törekszik arra, hogy mindenáron kontrollálja a meccs minden percét. Ilyen szempontból okosabban focizik. Többször elmondtam, hogy engem a Heynckes-féle Bayernre emlékeztet, és számomra nagyon szembetűnő volt, hogy a mostani elődöntőjüket is az a csapat nyerte toronymagasan - mind játékban, mind eredményben - amelyik le tudott mondani a kontrollról. Ez persze nem csak döntés, hanem főleg képesség kérdése. Ez a Barca tud labda nélkül focizni. A védelme rendezett (nézzük meg a Bayern milyen védelmi hibákból nyelte a gólokat a Barca ellen!), középpályája strukturáltabb, a támadójátéka pedig sokkal direktebb. Ez a Barca nem felt elveszíteni a labdát. Míg a Pep-csapat már-már paranoid módon törekedett a labda birtoklására és az azonnali visszaszerzésére, ha netalán elvesztették azt, addig Enrique Barcája türelmesebb. Nem esik kétségbe, hogy "úristen, nincs nálunk a labda! Szerezzük vissza, de azonnal!", hanem visszahúzódnak, és tradicionálisabb eszközökkel is tudnak védekezni. Ezáltal a támadó-tridentnek lesz baromi sok helye. A tridentnek meg azért van szüksége sok helyre, mert Enrique alatt engedélyezve van a labdacipelés. Míg anno Pep kifejezetten tiltotta a labdával való mozgást (cselezés, labdavezetést stb.), Messi 10 alkalommal kísérelt meg cselezést ezen a meccsen. Neymar, Lajos és Iniesta is előszeretettel gyorsít rá a védőkre, és old meg egy-egy elleni szitukat.
A Juve szerkezete eléggé féloldalassá vált a meccs elején, mivel teljesen balra húzódtak, hogy Messit és a Dani Alvest megfogják, és így a jobb oldalukon Albának tengernyi területe volt gyakran. A kis argentin meglehetősen halovány is volt a meccsen…legalábbis magához képest, hiszen az első gól előtt ő adta a keresztlabdát, és a második gól előtt is ő gyorsított rá a pánikszerűen visszahúzódó védőkre, és az ő lövését tolta ki Lajos elé Buffon. A Juve féloldalas felállásának gyengeségét az első gól meg is mutatta. Neymat és Alba lubickolt azáltal, hogy ennyi területük volt. A keresztlabdák általi gyors oldalváltások pedig gyakran pozíción kívül találták a Juve játékosait. Az első gól előtti rendezetlenségben is tutira volt szerepe annak, hogy fénysebességgel kellett a baloldalról áttolódniuk a jobb oldalra. Nem is sikerült sem a 16-osra betörő Iniestát sem pedig Rakiticet lekövetniük. Neymar bepasszát megelőzően sem Vidal, sem Pogba nem tudott Iniesta ill. Rakitic kapu felőli oldalára helyezkednie. A keresztlabdákon keresztüli oldalváltások a 2010-es német válogatottnak volt az egyik specialitása: a centrumból jobbra sodródó Özil addig kombinált Lahmmal és Müllerrel, amíg az ellenfél teljesen oda sodródott, és aztán egy hirtelen keresztlabdával indították a túloldalon tébláboló Podolskit vagy Butatenget. Itt most Neymar játszotta Poldi és Alba Butateng szerepét. A dolog hasonlóképpen is működött, a keresztlabdákat követően a Barca szinte azonnal a 16-os sarkánál találta magát. A meccs első fél órájában Jordi Alba nyolc keresztlabdát kapott. A maradék 60 percben egyet. Valszeg a Juve is észlelte az anomáliát, és rendezték soraikat. Kár, hogy ebből addigra viszont már megkapták az első gólt.
Összességében ez egy jó meccs volt taktikai szempontból is. Mindkét csapat megcsillantotta sokoldalúságát valamint azt, hogy nemcsak támadni, de védekezni is tud, és ettől a meccs lüktető, a meccsképe pedig változatos volt. A csapatok menetközben váltogatták a játékaikat, a másik csapat pedig rendszerint jól igazodott a megváltozott körülményekhez. A Juve a kezdeti szerkezeti anomáliáját ugyan csak akkor orvosolta, amikor már a Barca megbüntetette a hibát, de utána teljesen egyenrangú ellenfele volt a Barcának. A Barca viszont akkor is életveszélyes tudott lenni, amikor a Juve dominált. Visszafele azonban ez nem volt elmondható. Megérdemelt a Barca sikere, ezt a csapatot nem volt szar nézni játszani.
