Még mindig a D-csoport. Ezúttal Angliát vesézzük ki.

2. Anglia

Ezzel az angol csapattal szemben eléggé vegyes érzelmekkel viseltetek. Talán a legreaktívabb angol válogatottal állunk szemben, amit valaha is láthattunk eddig.

Egyfelől gyengének tűnik a csapat a továbbjutáshoz, másfelől viszont Roy Hodgson 80-as évekből visszamaradt játékszervezési elvei még akár kifizetődőnek is bizonyulhatnak ebben a csoportban. Roy papa ugyanis világéletében underdog csapatokat tudott sikerre vinni. Ebben a csoportban pedig az angol csapat az underdog.

Roy papa legényei nem lőnek sok gólt, cserébe viszont nem is nagyon kapnak. Egy gól fölé csak Skócia, Brazília és Chile jutott ellenük az elmúlt egy évben, de csak Chile verte meg őket – olyan játékkal, amire nem igazán lehetett felkészülve a csapat, és amire a csoportban nem is kell számítaniuk.

Rohadt unalmas, championship-kompatibilis, kick-and-rush stílusú meccseket fogunk az angoloktól látni, de nagyon remélem, hogy eredményes lesz, mert az azt jelentené, hogy a digók mennek haza (sírvaJ)!

A meccseiken a legvalószínűbb eredmények a következők: 0:0, 1:0, 0:1, 1:1.

A keret

Roy papa kihirdette már a keretét, ezért nem fárasztalak titeket a bő keret ismertetésével ahogyan eddig, inkább egyből csapjunk a lecsóba:

A kapuban Joe Hart megbízható megoldásnak tűnik, de az idény elején Pantilimon kiszorította őt a Shitty kezdőjéből, és bizony tényleg elég gyenge formában volt.

Azóta viszont rendbe tette magát, és a Shittynek valamint a válogatottnak is beton-biztos egyese.

A védelem meglehetősen összeszokott, azonban vannak minőségi problémák bizonyos szempontból, amit Roy papa játékstílusa küszöbölhet ki.

A védelem közepén Jagielka, Cahill, Smalling és Jones is szóba jöhet, de különösen az első kettő nem túl labdabiztos (és nem is túl mozgékony – inkább amolyan klasszikus brit toronydaruk). Jones egy fokkal jobb e tekintetben, de valójában ő sem bír David Luiz vagy Thiago Silva labdaügyességével. Egyedül Smalling jöhetne szóba középhátvédként egy labdabirtoklásra építő spanyol vagy német csapatban. Ugyanakkor viszont Roy papa a védőitől nem vár el különösebben bonyolult támadásépítési feladatokat, és a védelmi vonalát is szereti mélyen, a kaputól kb. 20-25 méterre meghúzni. Sőt, buszt parkolni sem restell. Cahill pedig ebben kiváló érdemeket szerzett már a Chelseanél.

Roy papából kiindulva arra lehet számítani, hogy vagy két rutinos vagy egy rutinos és egy fiatal fog kezdeni egymás mellett. Azaz Jones-Smalling kettőst az angol védelem közepén nem fogunk látni, hacsak nincs szükséghelyzet eltiltás vagy sérülés miatt.

A védelem balszélén Baines kezd. Ez tény. Egyébként még a fiatal Shaw jöhet szóba. Baines az egész jó Everton egyik legjobbja volt idén. A VB után kapkodni fognak érte (az angol élcsapatok). Sokat fut, megbízhatóan védekezik, és a távoli lövései életveszélyesek.

A jobbhátvéd Johnson lesz, ez is szinte tuti; főleg, mert nincs egyértelmű helyettese.

Smalling vagy Jones előfordult már ezen a poszton mind a ManU-ban, mind a válogatottban, de alapvetően belső védők.

Szóval összességében a védelem rendben lesz, ha sikerül a megfelelő körülményeket megteremteni számukra (azaz nem merészkednek mesze a kaputól, sikerül lezárni a centrumot, és ezzel szélre és egyúttal beadásokra kényszeríteni az ellenfelet – összességében, ha sikerül sematikus és statikus játékot kialakítani a pályán).

A középpálya a vén emberek és a fiatalok egyvelege. Gerrard és Lampard két legenda, akiknek már semmi keresnivalójuk nem lenne egy olyan csapat közelében, amit nem Hodgson vezet. Roy papa azonban behívta őket, és nem is teljesen érdemtelenül illetőleg ok nélkül. Gerrard idénre teljesen átalakította a játékát: box-to-box középpályásból védekező középpályássá alakult, és a Liverpool oszlopa lett – megint (kb. olyan átalakulás volt ez, mint amilyet Svejni produkált 2009-2010-ben, amikor baloldali középpályásból mélységi irányító lett). Lampard szintén valami hasonlót tett, csak nem most kezdte és nem egy idény alatt vitte végbe.

Ezzel együtt csak az egyikük lehet ott a kezdőben – ha egyáltalán pályára lépnek.

Roy papa 4-4-2-es szerkezetében a másik belső középpályás Lallana, Wilshere vagy Barkley lehet. Lallana az idény elején volt nagyon jó, az idény végére elfáradt. Barkley remekelt az Evertonban egész idényben, viszont hiányzik a rutin és az évek. Wilshere szinte tuti kezdő lenne, ha nem lett volna a fél idényben sérült. A formája kérdéses. Henderson is lehetne belső középpályás (ő is kiváló idényen van túl), de szerintem Roy papa inkább a szélre vezényli.

A széleken Milner és Oxlade-Chamberlain jöhet még szóba. De Sterling, Welbeck, Barkley vagy Lallana is ott végezheti.

A középpálya lesz az angol csapat gyengepontja. Kizárt, hogy legyen olyan csapat, amelyik ellen labdát tudnak huzamosabb ideig tartani (Costa Rica ellen sem!). Ha pedig olyan masszívan presszingelő csapattal futnak össze, mint Chile, ronda nagy bajban lesznek.

A támadósorbanRooney helye biztos. Remek formába lendült még ebben a szir-szar Unitedben is. Mellette én Sterlinget játszatnám vagy Welbecket. A végtelenül önző Sturridge-et ki sem vittem volna, de Roy papánál simán esélyes, hogy kezd.

Ez a része az angoloknak rendben van. A poszton szóba jöhető játékosok közül Welbeck, Rooney, Sterling, Sturridge és Oxlade-Chamberlain kiváló kontra játékosok. Egyedül Lambert lóg ki a sorból, de ő meg akkor jöhet igazán jól, ha a 80. percben kiesésre állnak, és elkezdik felívelgetni a labdát.

A stílus

Roy papa futballról alkotott elgondolásai valahol megrekedtek a 80-es években, amikor még a labda nem csak gurult, de pattogott is, amikor három passzból kellett eljutni az ellenfél kapujáig, amikor a labdát inkább lőtték, mint passzolták, és amikor fejjel legalább annyit értek labdához, mint lábbal.

Fentebb említettem, hogy Roy papa nagyon jó az underdog csapatok kiképzésében. A Fulhammel is meglepően messzire jutott az UEFA kupában, hiszen senki sem várta, hogy döntőig mennek, ahol csak hosszabbításban kaptak ki.

Az underdog csapatokra jellemző a reaktív futball: az alkalmazkodás, a labda helyett a terület uralására való törekvés, mély védelmi vonal, letámadás helyett statikus védekezés és kontrajáték.

Az angol válogatottat is ilyen underdog csapattá silányította Hodgson, de ez elég jól működött az EB-n: csak a büntetőpárbajon múlott, hogy nem jutottak elődöntőbe. Most is jól fog működni, amikor papíron szinte csak erősebb csapatokkal fognak találkozni. Van egy olyan érzésem, hogy a legrosszabb meccsüket Costa Rica ellen fogják hozni, az olaszokat és az urukat viszont jó teljesítménnyel fogják meglepni.

Tehát a védelem a 16-os előterében fog tanyázni, sőt ha kell, buszt fognak parkolni. Londoni emeletes buszt. A légteret mind elől, mind hátul uralni fogják.

A középpálya szintén egy falat fog alkotni. Akár a védelem, akár a középpálya szerez labdát, biztos, hogy az ellenfél esetleges letámadását (bár sem az uruk, sem az olaszok nem élnek szívesen ezzel a mostanában nagyon népszerű fegyverrel) át fogják ívelni, és közvetlenül a csatárok fejére vagy azok elé lövik a labdákat. Kick and rush.

Gólt kontrából, de még inkább rögzített szituációból fognak szerezni. Roy papa csapataira egyébként is jellemző a szögletből és szabadrúgás kombinációkból lőtt gólok. Az angol válogatott toronydarui erre pedig simán alkalmasak.

Kilátások

A csoport fekszik az angoloknak. Sem az olasz, sem az uruguayi csapat nem túl kreatív, így a játékintelligenciában és játékolvasásban egyáltalán nem jeleskedő védőiket (különösen Cahillt és Jagielkát) nem nagyon fogják összezavarni mindenféle trükkös passzokkal és olyan indításokkal, amiknek az ő fogalmaik szerint semmi értelme.

Magyarán mindkét riválisukat le tudják védekezni, miközben rögzített szitukban jobbak náluk. Szerintem két döntetlen és egy győzelem elég lehet az angoloknak ahhoz, hogy egy ponttal beelőzzék a digókat.

A legjobb 16 között Kolumbia érkezhet számukra valószínűleg, akiket kínkeservesen üthetnek csak ki.

Azonban a negyeddöntőnél tovább Anglia ezúttal sem juthat a jó ízlés szerint. Talán még addig sem.