Futball, ahogy Szergej látja

Szergej Pub

2 in 1 = gyorselemzés a döntőről és gondolatok a VB-ről

VB 2018

2018. július 23. - Szergej Pub

Szokatlan poszttal zárom le a világbajnokságot.  Az alapvetően izgalmas, ámde alacsony színvonalú döntő kapcsán egy csomó, az egész VB-re vonatkozó kinyilatkoztatást kivánok megosztani mind a hat olvasómmal.  Ezek egy része ráadásul még magán a VB-n is túlmutat, és talán az egész válogatott fodballra (copyright by Kálmán "bdsrstnt" Bá) vonatkoztatható.  Nem is akarnék nagyon spoilerezni, akit érdekel, az úgyis hajt most egyet.

Azt már egy ideje mantrázzák páran, hogy a klubfoci messze maga mögött hagyta a válogatott fodballt.  Kb. a 80-as évekig a foci csúcsát a válogatottak jelentették, de a 90-es években az európai fociban megjelenő üzleti szemlélet (értsd: a 90-es évek végétől az összes top csapat gyakorlatilag "válogatott", mégha nem is nemzeti alapon történik a válogatás) együtt hatva a 80-90-es és kétezres évek taktikai fejlődésével olyat rúgtak a klubfociba, hogy lekörözte a nemzeti válogatottakat.  Az 1986-ban világbajnok argentín csapat simán verte volna az akkori BEK-győztes Steauát; azt hiszem ezzel az állítással kevesen vitatkoznának.  Mostanra viszont már ahhoz nem férhet kétség, hogy a frissen trónra kerülő flansziákat a regnáló BL-győztes Real nagyon meggyakná (vicces módon, és Deschamps válogatási elveinek köszönhetően, ehhez a meccshez csak Varangyot kellene klónozni). 

Annyival komplexebb, bonyolultabb lett a játék az elmúlt 30 évben, amit a válogatottak egyszerűen nem tudnak lekövetni.  Nincs ideje rá a szakmai stábnak.  A legkidolgozottabb játékkal rendelkező németek és spanyolok sem képesek olyan összehangolt és egyben átütő játékra mint a Barca vagy a Bayern, és a legösszerakottabb válogatott védelem is szedett-vedett bandának tűnik az Atleti precíziós gépezetéhez képest.  Persze nincs arról szó, hogy a válogatott foci ne fejlődne!  Csak sokkal lassabban teszi, mint a klubfoci.  A 80-as években a Sacchi-féle területszűkítéses, zónázós, presszinggel és lescsapdával vegyes védekezés ma már alaptan a válogatott fociban is.  Kellett rá várni kb. 20 évet, de megérkezett.  A Pep-féle labdatoszogatás viszont még csak pár válogatottnak (pl. spanyol, német, brazil, argentín) megy, és az is csak elég lájtos kivitelben; pedig a klubfoci már azt is meghaladta.  A mostanában divatos presszinget és gegenpresszinget meg tulajdonképpen csak Chile nyomta magas szinten az utóbbi években, illetve csak Mexikótól láttunk valami értékelhetőt ebben a műfajban a VB-n.  Persze ennek az is lehet az oka, hogy egy hónap alatt kell hét éles meccset lezúzni az idény végére kifacsart játékosokkal és rendkívül korlátozott rotálási lehetőségekkel.  De inkább arról van szó, hogy az összehangolt letámadás szintén olyan játékelem, ami iszonyú sok gyakorlást - és ennél fogva sok időt - igényel.

Továbbá a válogatottak élén már nincsenek top edzők.  A válogatott nyugdíjas állássá vált, évi átlag 10-12 meccsel, és kb. 50-60 munkanappal.  Míg egészen a közelmúltban is csúcson lévő, BL és egyéb trófeákkal elhalmozott Capellók és Lippik vittek válogatottakat, addig ezen a VB-n már Lopetegui-n, az Őrült Zsenin és talán hunyorítva Löwön kívül nem ült top edző a kispadon (az első kettő pedig már nem is ül), és ezek is olyan edzők, akik top klubnál még nem dolgoztak, és trófeával sincs tele a vitrinjük.  Carlos Queiroz, aki talán a legtöbb hozzáadott értéket nyújtotta csapata számára a kispadról az egész mezőnyben, volt már bukott portugál szövetségi kapitány, és Szőr Alkesz alatt a ManU segédedzője (tulajdonképpen a védelem koordinátora és a Red Wall megalkotója), de ennyiben ki is fújtak az edzői pályafutásának csúcspontjai.  Taktikai újítást, reformot, új látásmódot vagy bármi ilyesmit már régen nem a válogatott meccseken fogunk felfedezni, és már nem is emlékszem olyan VB-re, amikor valamelyik válogatott meglepte volna valami újjal a világot.  Az innováció kb. 20-30 éve a klubfoci felségterületévé vált, mert az ehhez szükséges koponyák is ott dolgoznak.

Ez az egész hosszú felvezetés annak a megállapításnak kívánt megágyazni, hogy a VB ismét vegyes színvonalú volt.  De a "vegyest" a meccsek szempontjából úgy kell érteni, hogy azok a szar, szarabb és legszarabb skálán mozogtak, ha pl. egy átlagos BL tavasz színvonalához képest nézem őket.  De még ha az EB-hez képest is nézem, akkor is voltak olyan meccsek, amikor azon gondolkodtam, hogy inkább kikaparom a szememet.  Az pedig, hogy a svédek ezzel a nulla futball tudással nyolcba mentek, a VB paródiája volt.  Értem én a FIFÁ-t, hogy miért akarják bővíteni a mezőnyt, de azért a színvonal szempontjából is át kellene ezt gondolni.  Mert most ugyan lekutyapicsáztam a válogatott focit, hogy alacsony színvonalú, hogy nem tudja már vonzani a top edzőket, hogy a klubfociban sokkal több a pénz, de egy valamiben még mindig lekörözi a válogatott foci a klubfocit: sokkal több embert érdekel!  Mert a VB-t még az is nézi, akinek egyébként fogalma sincs, hogy milyen napokon hány órakor kezdődnek a BL-meccsek.  Horribile dictu: a VB-t még a csajok is nézik (nem vicc, saját szememmel láttam)!  A VB még mindig a legnézettebb esemény a fociban (sőt alapvetően az egész világon), és a FIFA szeretné, ha minél többen néznék.  Ehhez viszont szerintem a színvonalra is figyelni kellene, nem csak arra, hogy addig bővítsük a mezőnyt, amíg Kína és India is biztosan kijut.

A VB döntőjének színvonala is meglehetősen alacsony volt, és ha őszinte akarok lenni, nagyon frappánsan képezte le ennek a VB-nek a legfontosabb tulajdonságait.  Ezen a VB-n sosem látott mennyiségű öngól volt.  Pipa, Mandzu bevette fejjel a saját kapuját.  Ezen a VB-n rettenetesen sok büntetőt adtak meg.  Szintén pipa, Perisic kézilabdázását jogosan fújta be a rigó; ráadásul a VB-n egész jól debütáló videóbíró segítségével.  Ezen a VB-n - főleg köszönhetően az angoloknak - feltűnően sok rögzített szituációból, vagy közvetlenül azt követően szereztek gólt a csapatok.  Ez is pipa, mert a horvátoknál Perisic egy szöglet utáni kavarodásból szerezte meg az első horvát gólt.  Ezen a VB-n sok emlékezetes kapus baki égett bele a retinánkba; példának Muslera lepkézést hoznám fel.  Ez olyannyira pipa, hogy a VB-döntők, de talán az egész VB legnagyobb potyáját nyelte be Lloris.  És annak ellenére, hogy hat gólt is született a döntőn, egyik csapat sem tudott sok tiszta gólhelyzetet kialakítani. 

Mindkét csapat a várható kezdőjével szaladt ki a pályára, ami előrevetítette, hogy a horvátok fognak inkább focizni.  A Rakitic-Modric tengely, kiegészülve a mélyen megülő, és onnan a gördülékeny labdakihozatalokat lehetővé tevő Brozoviccsal az egész VB legjobb középpályás sora lett nálam.  Az pedig, hogy Modric megkapta a VB legjobb játékosának járó aranylabdát a döntőbeli teljesítményével önmagában magyarázható lenne; a horvátok első félideji dominanciája leginkább az ő játékának volt köszönhető (no, meg a presszingnek, amiről mindjárt írok picit még), és Deschamps is messzemenően elismerte a kis kroát teljesítményét, mert a második félidő elején lehozta róla a világ jelenlegi legjobb védekező középpályását, Kantét, mivel a mélynövéső flanszia azt sem tudta addig, hogy melyik csatornát nézi.  Életemben nem láttam ennyire tanácstalannak szerencsétlent, pedig láttam már pár meccsét, de nyoma nem volt az "ez-a-retyó-az-enyém!" mottójú játékának. 

A horvátok megpróbálkoztak letámadással nyomás alatt tartani a flansziákat, és ez az első félidőben még be is jött a dolog annak ellenére, hogy sem az intenzítása nem volt túl magas, sem a mozgások nem voltak precízek, mert a nem éppen Xavi-Iniesta-Busquets szintű flanszia középpálya is meg-megtalálta rajta az átvezető utat.  De ahhoz így is elég volt, hogy lelassítsa a flanszia labdakihozatalokat, vagy akár hibázásra is kényszerítse őket.  A horvátok ezen húzása volt az egyedüli meglepő ezen a döntőn, mivel eddig labda nélkül ők is, mint az összes többi válogatott túlnyomó többsége (talán csak a németek, a spanyolok és a mexikóiak kivételével), egyből mélyen behúzódtak, ha elvesztették a labdát.  A presszing Mandzu mozgásaival indult, és Perisic, Rebic, valamint Modric és Rakitic vett benne leginkább részt.  A védelem inkább biztonsági játékot játszott, és Brozoviccsal együtt mélyebbre húzódtak, ami miatt a horvát csapat gyakran kettészakadt, ami viszont Griezmannak nyitott területet, hogy legyen ideje a labdával varázsolni, illetve Mbappénak, hogy legyen helye felgyorsulni (ami azért volt veszélyes, mert a horvát védelem így sem húzódott annyira mélyre, amennyire egyébként szokott, és a relatíve magasabb védelem mögött is keletkezett így terület, nemcsak előtte).

A horvátok meccstaktikája formálta a mérkőzés képét: a franciák vagy gyorsan elvesztették a labdát; leginkább a védők, akik vagy picsán rúgták a bogyót, ha szorult a hurok, vagy még egyszerűbb módon simán csak eladták egy rossz passzal.  Kanténak különösen rossz meccse volt, mivel nemcsak, hogy Modricékkal nem tudott mit kezdeni, amikor a horvátoknál volt a labda, de még ezzel a félszívű horvát letámadással sem; rendre pánikpasszokkal próbált időt és teret találni magának, inkább kevés, mint több sikerrel.  Azonban, ha sikerült a franciáknak átjátszani a horvát letámadást, akkor rendre sebességgel érkezhettek meg a horvát védelem nyakára.

A horvátok ráadásul bátor, ámde botor módon, nemcsak azt a Vrsaljkót nyomták előre a szélen, akinek a passzívabb Matuidi jutott, vagy a zónájából elvándorló, ezért már nem az ő gondját jelentő Griezmann, hanem Strinicet is, akivel viszont Mbappénak esze ágában sem volt visszazárni, és inkább egyenlőetlen oddsszal szerencsjátékot játszott, amiben a dilemma az volt, hogy mi okoz nagyobb galibát? A balszélen relatíve szabadon játszó Strinic, vagy a rendre örző nélkül maradó Mbappé?  A válasz már csak a két játékos teljesítménye és a meccs eredménye tekintetében is egyértelmű.  A veszélyesebb Vrsaljkót Matuidi rendre követte, így az impotens Strinic valójában több kárt okozott, mint amennyi hasznot hozott, és a flansziák szerintem maguk sem hitték el, hogy a horvátok ennyire a kezükre játszanak; konkrétan mintha ők találták volna ki, hogy Strinic segítse a támadásokat, és cserébe hagyja őrizetlenül Mbappét.  Win-Win szituáció: az én legveszélyesebb emberem szabadon garázdálkodhat, míg az ő legveszélytelenebb emberük támadásait kell csak elhárítani. 

Ha a horvátok taktikai hibáit nézzük (Strinic bolond helyezkedése, és a védelem előtt és mögött is tengernyi szabad területek hagyása), akkor értjük, hogy Mbappénak miért volt jó meccse, de nem értjük, hogy miért nem döntötték el a meccset már jóval korábban?  Mbappét lehetett indítani, Griezmannak nyugodtan lehetett labdát adni, Giroudra fel lehetett lőni a labdákat, és még Pogba megindulásaira is lehetett apellálni; csupa olyan fegyverek, amik a letámadás kijátszását segítik, de annyira szarul helyezkedtek az elől lévők, illetőleg annyira tróger módon passzoltak gyakran a hátul lévők, hogy ezek a lehetőségek sokáig csírájukban haltak el.  A franciák transition play-e nagyon gyenge volt, amit a horvát letámadás - akármilyen szar is volt - egész jól kinyírt.

De akár Giroud fejét vették célba, akár laposan Griezmannt, akár Pogba lódult neki, a vége mindig az volt, hogy Mbappét akarják kiugratni.  Valahol szánalmas, hogy egy világbajnok csapat egyedüli fegyvere egy 19 éves srác, és annak az induló sebessége.  De a második félidőben egyre jobban kijött a terv egyszerűségének ereje, és végül egy gólban csúcsosodott ki (most hagyjuk, hogy (igaz, a horvátok miatt is) egy pontosan játszó francia csapat három gólt rúgat Mbappéval).

A franciák a három gólos előny birtokában is halmozni tudták a hibákat hátul, és most nem csak a Lloris által ajándékba adott gólról beszélek.  Egy jobban összerakott védelem, és egy jobb edző egy cserével - és itt most nem Atleti szintről beszélek, mert még annyi sem kell hozzá - 4:1-nél lezárja a meccset.  Descamps szerintem viszont valójában szarik arra, hogy a csapata szarul játszik (68%-os passzpontosság egy VB-döntőben a győztes csapattól vajon minek minősül?), ha nyer.  És ezzel valószínűleg a franciák is így vannak.  De a világ többi része nem. 

A bejegyzés trackback címe:

https://szergejpub.blog.hu/api/trackback/id/tr9814123035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.