Futball, ahogy Szergej látja

Szergej Pub

A Jó, a Rossz és a Csúf

VB 2018

2018. június 29. - Szergej Pub

A két és négy évvel ezelőtti bejegyzések mintájára erre a világbajnokságra is készítettem egy olyan összeállítást, amelyben abszolút szubjektív, részrehajló, önkényesen szelektív, elfogult és szergejesen szókimondó stílusban, a lehető legkeresetlenebb szavakkal igyekszem legalább egy kicsit írni azokról a csapatokról, amelyeket sajnos nem láthatunk többé a VB-n (a Jók), amelyeket sajnos még néznünk kell egy ideig (a Rosszak), és amelyeknek kiesése kapcsán fültől fülig kaján vigyor üli meg a cseh sörfeszten benyakalt Primator 24-től kipirult orcámat (a Csúfak).

Tudom, hogy egy alapvetően defenzív csapattal Ázsiából egy picit talán erős indítani, de Iránnak az utolsó pillanatban is volt esélye a továbbjutásra egy olyan csoportból, amelyikben két végső győzelemre törő csapat leledzett.  A portugálok óriási mázlisták, hogy a 93. percben az addig magát széthajtó Iránnak nem volt egy olyan játékosa, amelyikben annyi erő maradt volna, hogy épkézláb lövést adjon le 10 méterről.  Persze egyetlen játékosuk sem maradt meg igazán a nomád életmódról váltó kapuson kívül, de Carlos Queiroz egy remekül összerakott kis csapatot hozott ki most erre a VB-re, és talán a legszervezettebb csapat voltak a mezőnyben, amelyiknél nem csak az látszott, hogy miként akarnak védekezni, és labdát szerezni, de az is, hogy miként akarnak gólt rúgni.  Bravó!

Az egyedüli dél-amerikai csapatként kieső Peru nagyon faszipántos kis focit nyomott, amit pl. a dánok ellen élvezet volt nézni, és a csigazabálók ellen is simán meccsben voltak.  Kiesésüket csak maguknak köszönhetik, hiszen a meccs képe alapján a dánokat simán verniük kellett volna, ehelyett inkább mélytorokra vették a bozontost.  Így az ausztrálok legyalulása hiábavaló volt.  Pedig kis VB rutinnal ez a továbbjutás simán meg lehetett volna nekik.

Ezen a VB-n alapvetően semmit nem mutatott Izland.  Mégis azt mondom, hogy ez a csapat most jobb, mint két éve, csak baromi nehéz volt nekik ez a csoport.  Három olyan ellenfél ellen kellett volna elintézni itt valami játékszerűt, amelyek elég jól játszák ezt a futball nevű játékot.  A cigányok ellen még sikerült pontot fogniuk, és a VB egyik legnagyobb pillanata volt, amikor Finnbogason, aki szerintem ezen a VB-n a legjobbjuk volt Sigurdsson és a kapusuk, Halldorsson mellett, berámolta az egyenlítő gólt.  Szóval bár semmit nem sikerült elérniük tulajdonképpen, mégis népszerűek voltak ezen a tornán is az őszinte, szögegyszerűségű játékukkal.

Ez a szerb csapat végre nem azzal vívta ki magának a figyelmet, hogy durváskodik, hanem hogy jól focizik.  Nem volt semmi különös taktikai húzásuk, stílust sem újítottak, de mégis a megalkuvást nem tűrő hajtás mindenki tiszteletét ki kellett, hogy vívja.  Mitrovic persze nagyjából minden hatodik helyzetét fogja csak berúgni ezután is (ezért játszik csak a Newcastle-ben), és nem lehet tudni, hogy Milikovic-Savic-ból lesz-e klasszis játékos vagy sem, de az egész csapat egyben volt, Matic közel God-mode-ban szűrte a középpályát, és Kolarov is felvillantott valamit abból, hogy miért játszott évekig alapemberként a Shittyben.

Nigéria és Szenegál egy bekezdést kap, mert sok különbséget nem tudnék felfedezni a VB-n mutatott teljesítményük között.  Egyetlen afrikai csapat sem élte túl a csoportját, és ez minimum intő jel kellene, hogy legyen a FIFA illetékeseinek, amikor a bővítésről diskurálnak.  Mindkét csapat az utolsó meccsig életben volt, és mindkét csapat szűken esett ki végül egy dél-amerikai csapattal szemben.  Szemben a négy évvel ezelőtt mutatottakkal, végre nem kellett Kamerun és Ghána szintű fillérbaszással és egyéb botrányokkal foglalkozni velük kapcsolatban.  Egységes csapat benyomását keltették, és éppenséggel nem játszottak rossz focit sem.  Csak nem elég jót.

Most jön a legelfogultabb rész, de már a bevezetőben jeleztem, hogy elfogult lesz az írás, ezért leszarom: Németország kiesésénél csak az impotens játékuk ütött jobban szíven.  Ha nem nekik szurkolnék, akkor simán a Csúfak között lenne a helyük, mert akkorát égtek mint a Reichstag.  Pedig alapvetően szerintem nem csak a szurkolóiknak hiányzik majd az a foci, amire ez a csapat képes lenne, csak éppen a három meccsen összesen talán, ha egy svédek elleni második félidőt sikerült úgy lefocizni, ahogy az elvárható lenne tőlük - ha hunyorítva nézem.  A válogatottnál nyilvánvalóan váltani kell (nem feltétlenül személyi váltásra van szükség, de stílusváltásra biztos), mert a klubfocijuk nem ebbe a spanyolos tili-toli irányba tart.

Rossz

A ruszkik a paraszt szurkolóikat ezúttal bajosan tudták volna csak otthon hagyni, de hihetetlen, hogy hazai pályán valahogy nem csinálnak botrányokat.  Úgy látszik Putyin atyuska elengedett pár telefont a megfelelő helyre, hogy ezúttal a csőcseléket ne engedjék ki az utcára felhergelni az ultrákat.  Sőt, az ultrák is maradjanak otthon.  A ruszkik két látványos győzelem után, egy erősen közepes játékot hozó Uruguay ellen árazódtak be, de ebből a hikomatos csoportból így is továbbjutottak.  Meglátjuk meddig tart ki az aszpirin...

A flansziák kapcsán mindig leírom, hogy bérelt helyük van itt.  Egy jó tornához elengedhetetlen, hogy a macskazabálók és a csigazabálók ne jussanak ki (előbbi pipa), vagy ha már itt rontják a levegőt, akkor minél gyorsabban zavarják őket haza.  Nem tudom ki képes szurkolni nekik őszintén, de ismét előadták a VB legszarabb meccsét, és ismét a harmadik körben, pont mint négy éve, és ezt már akkor sem tudtam nekik megbocsátani.  Ráadásul az egyedüli gólnélküli meccs is hozzájuk kötődik ezen a VB-n.  Deschamps egy kókler, akit nyáron szerintem Zizou vált, mert még egy ilyen játékosállományból sem képes összerakni egy épkézláb középpályát.  Persze Pogbának is kurva az anyja, hogy csak Allegri képes kihozni belőle a százmilliós teljesítményt, egyébként csak ég, mint a rongy.

A cigányok lassan elérik, hogy a macska- és csigazabálok mellett bérelt helyük legyen ezen a listán.  Botrányosan szar teljesítmény a vikingek ellen, még szarabb teljesítmény és széteső csapat a horvátok ellen, botrány az öltözőben, az Őrült Zseni parkolópályára tétele, az egyedül focizni képtelen Főhobbittal szembeni vádaskodás, egy dagadt drogos ámokfutása a lelátón, aki minden jó érzésű futballkultúra szégyene lenne, és Mascherano sunyi, aljas taposásai a pályán szegélyezték eddig az útjukat.  A nyolcaddöntőben a flansziák ellen annak fogok szurkolni, hogy mindkét csapat essen ki!  De legalább a cigányok mindenképp...

Hogy a dán mennyire egy kukafos csapat!  Peru lefocizza őket, de bemákolnak egy gólt, és kibekkelik úgy, hogy a háló véresre töri a hátukat.  A kenguruk ellen is nyögve-nyelve hoznak egy ikszet, hogy aztán a csigazabálókkal alibizzenek egy békés döntetlent.  Hát ez meg mégis mi a retkes, visszeres, véreres, kóchengeres lófasz akar lenni???  Valami bűzlik Dániában!

Csúf

Szaud-Arábia rögtön az első meccsen égett egy akkorát, hogy a fél világ rajtuk röhögött, és erre a hozzáértő szövetségi vezetőnek, aki nem mellesleg a kirányi ház feltehetően legfutballokosabb tagja, az volt a reakciója, hogy megbünteti a csapatot, de a kapust különösképpen, hiszen mégis mit képzel a mocskos felségsértője, hogy beengedett öt gólt!?  Szerencsétlen sejk meg kényszeredett mosolyt erőltetve az olajos képére pacsizhat Putyin atyuskával.  Örüljön a nyomorult, hogy a Sária alapján nem vágják le a kezét!  Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ez a középkori társulat nagyon nem idevaló volt.  Pedig Pizzi becsülettel leoktatta nekik a labdatartásos foci alapjait, és aztán Egyiptom ellen már be is mutatták, hogy tudnak belőle valamit, de valójában ez a játékosállomány egy bekkelő kontracsapat létrehozására lenne alkalmas.  Szerintem az arabok senkinek sem fognak hiányozni.

Egyiptom a skála másik oldaláról érkezett erre a listára, mert tőlük azért vártunk valamit.  Salah miatt agyon voltak szopkodva, erre ennek a fos csoportnak a végén végeznek nulla ponttal.  Pedig előzetesen azt mondták, hogy kiütik a ruszikikat (mondjuk igény lett volna rá), vagy legalábbis most Salah beszáll a VB-gólkirályi címért és az aranylabdáért is!  Persze, ezt mind egyszerre! Én meg metrószabatőr faguriga vagyok, nem?  Ezek az arabok (tudom, koptok, de szarok rá) sem fognak senkinek sem hiányozni! 

Panama volt messze a leggyengébb csapat ebben a mezőnyben, és a 11 benyelt gólra sem lehetnek túl büszkék (a második legtöbbet Tunézia kapta, egy újabb arab csapat, akit a franc sem fog hiányolni).  Olyan stílus nélküli, pillanatnyi ötletektől vezérelt, ad hoc focit nyomtak, amit mi Pinyő és Esunyi alatt megszokhattunk, de a világ boldogabbik fele, amelyik kimaradt ebből a pusztulatból, nem.  Az is csoda, hogy a kacska lábaikkal tudtak lőni két gólt!  Nagyon hajtottak persze, hazájuk hősei ők, de ez a nagy hajtás csak arra volt elég, hogy a 60. és a 70. perc között lehetetlenül elfáradjanak.  Picit vékony ez egy VB-re.

A polákokat előzetesen mindenki továbbjutónak várta, amit én mondjuk nem tudtam mire vélni - legalábbis ezt a bizonyosságot - mert szerintem a H-csoport volt a kis csapatok halálcsoportja, mivel kb. négy ugyanolyan kuka csapat verődött itt össze.  Oké, Kolumbia kiemelkedett valamelyest.  A lengyelek viszont az EB óta csak visszafelé fejlődtek.  Lehetetlenül lomha védelem, elképzelés nélküli középpálya és Milik, aki lassan egy Zselé-szintű fasszá növi ki magát, csak az életben nem fog tudni összefocizni öt aranylabdát.  Nem szoktam európai csapatok kiesésének örülni, ha azt nem a csiga- vagy a macskazabálók szenvedik el, de most lengyel barátaink teljesen megérdemelten zúgtak ki ezzel a híg fos teljesítménnyel.

Végül Korea egy picit kakukktojás, mert semmi patkányságot nem követtek el azon kívül, hogy egy számukra tétnélküli meccsen kicsapták a dajcsokat, mint a taknyot, és igazán nagyon fosok sem voltak.  De mint már többször jeleztem, elfogult ez az írás, ezért a sliccelt szemű kurva anyjukat, hogy kicsapták a dajcsokat egy számukra tét nélküli meccsen!  Ráadásul a csapat két sztárjából sem tudtak megmutatni nagyjából semmit, és úgy általában semmi emlékezeteset nem csináltak azon kívül, hogy kicsapták a dajcsokat egy számukra tét nélküli meccsen!  A terápiás örjöngést befejeztem.  Örülök, hogy ezt a semmilyen csapatot sem kell tovább szenvedni.

A bejegyzés trackback címe:

https://szergejpub.blog.hu/api/trackback/id/tr5114081349

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.