Futball, ahogy Szergej látja

Szergej Pub

Félve kérdem: lefutottak ezek a visszavágók?

BL-negyeddöntő visszavágók - szerda

2018. április 11. - Szergej Pub

bl_negyeddonto_2018.jpg

Mielőtt belekezdenék a beharangozóba, nem tudom szó nélkül hagyni a Barca tegnapi buktáját, ami kb. a tavaly PSG-égéshez mérhető.  Tökéletesen töketlen, kevés mozgással tarkított és emiatt lassú és pontatlan passzjátékot bemutató Barcát láthattunk.  Azt mondtam, hogy a Roma jó csapat, erős csapat, de nincs helye Európa legjobb négy gárdája között.  Ezt most is tartom.  A Barca simán magát verte meg; és ezt annak ellenére mondom, hogy a Roma kiválóan játszott rá a Barca gyengéjére azzal, hogy elérte, hogy a fizikalitás domináljon a meccsen.  Ez azonban nem lehet kifogás a katalányok részéről; egy durung, rúgd-és-fuss csapatot is ki kellene tudniuk passzolni.  Hajtás után már tényleg beharangozunk.

Real - Juve

A Juve kénytelen a legjobbnak tartott játékosa nélkül kiállni a Bernabeuban, mert Dybala okosan kiállíttatta magát.  Cserébe viszont a pótolhatatlannak látszó Pjanic visszatérhet, aminek köszönhetően valószínűleg stabilizálódik majd a középpálya.  Allegrinek azonban így is főhet a feje, hogy mit tud majd kitalálni az egyre jobban formába lendülő habfehérek ellen.  Reményt nyújthat neki, hogy Madridban védőhiány ütötte fel a fejét, mivel Ramos kisárgult, Nacho pedig megsérült a hétvégén.  Vallejo ugorhat be, de neki eddig nem sok perc jutott a pályán, míg Kázmér is hátra vonulhat, és akkor Kovács veszi át a helyét a középpályán.  Akárhogyan is oldaj meg Zizou, Allegrinek a póthátvédet kell támadnia, és remélnie, hogy nem élete legjobb performanszát fogja hozni.

Zizou ezzel szemben kényelmesen hátradőlhet a kispadon, mert ez a Juve nem egy gólgyáros csapat.  Oké, hogy a védelemben lesz egy kisebb lyuk, de a világ legjobb szélsővédő párosa (Marci-Karvaly) a rendelkezésére áll, a világ legjobban passzoló középpályásai (Kroos, és Modric) szintén harcra készek, és elől a gólgyártó droid is jól időzíti a formáját.  Magyarul nehezen tudom elképzelni, hogy hazai pályán a Madrid ne rúgna legalább egy gólt, ami kb. meg is pecsételi a Juve sorsát, mert akkor már annyi gólt kellene rúgniuk, ameddig elszámolni sem tudnak.

Bayern - Sevilla

Ez a párharc talán a legkevésbé lefutott, mert a Sevilla az előző körben is idegenben harcolta ki a továbbjutást.  Az Arroganz Aréna azonban mostanában más világ, mint az Old Trafford, ahol egy levitézlett edző elavult elképzelései próbálnak a pályán manifesztálódni.  A VénTróger százévesen is naprakészebb a modern futballból, mint kollégája, és ez már gondot okozhat a Sevillának, akik az első meccsen egyébként egyáltalán nem játszottak rosszul.  Persze a labdát a bajorok dédelgették inkább, de a mezőnyfölény gyakran meddőnek bizonyult a Sevilla lelkes és szervezett játékával szemben.

Montellának gondot jelenthet Kjaer hiánya.  A két argentín, Correa és Mercado játéka is erősen kérdéses, így pedig picit megfogyatkozott a szóba jöhető védők száma.  A VénTróger Neuer, Alaba, Coman és Vidal pótlását kell, hogy megoldja, de ismerve a Bayern végtelen hosszú padját, nem hiszem, hogy komolyabb gondot fog ez neki okozni.  Ulreich a kapuban idén elég magabiztos, Bernat pedig megoldotta a balszélt az első meccsen.  Vidal sérülése után James vette át a helyét a középpályán, és szerintem az öreg most is ki fog tartani a kolumbiai bombázó mellett.  Coman meg egyébként sem sok sót evett meg Heynckes alatt, szóval ő egyébként sem hiányzik nagyon.

A Bayernre kiváncsi vagyok, miképpen fog hozzáállni a meccshez.  Az előny birtokában lassú és unalmas labdatartásra is berendezkedhetnek, vagy megpróbálhatják átadni a területet a Sevillának, és kontrára játszani.  A Robbery és Lewa imádja, ha sok terület van előttük.  A Sevillának kevesebb opciója van: meg kell próbálniuk minél több labdát szerezni - ezért úgy gondolom, hogy Montella masszív letámadásra rendezkedik majd be - és azt lehetőleg még az ellenfél térfelén.  Ezekből vezetett gyors támadásokkal meg lehet zavarni a bajorokat, különösen Bernat oldalán.  Szerintem én inkább ezt a meccset fogom nézni, a Real-Juvét maximum az első Real gólig fogom követni.  De hasonlókat mondtam tegnap a Roma-Barca meccsre is, aztán az utolsó félórában már nem is nyúltam a távkapcsolóért.  Lehet, hogy egy Juve feltámadás miatt alig fogom látni a bajorokat...de azért ezt kétlem.

A bejegyzés trackback címe:

https://szergejpub.blog.hu/api/trackback/id/tr6313826610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.