Futball, ahogy Szergej látja

Szergej Pub

Komolyra fordult a helyzet

Negyeddöntők Európában

2017. április 11. - Szergej Pub

Eljutottunk végre a nemzetközi kupák azon szakaszába, amikor a BL-ben már nem lesz szar meccs, az EL-ben meg végre lesz nézhető is.  A bajnokok ligája, meg majdhogynem tényleg a bajnokokról fog szólni, mert a legjobb nyolcban ott lesz az angol, az olasz, a német és a spanyol bajnok is.  Rajtuk kívül még a flansziák képviseltetik magukat a mezőnyben.  Az Európa Liga is nevéhez hű, igazi diverzifiált, multikulti társaság.  Van ott török, német, holland, flanszia, belga, angol és spanyol.  A BL-ben viszont pont megvan az esély, hogy bokán hugyozzák a nemes európai értékeket, és a spanyolok kisajátítsák nemcsak az elődöntőket, de a döntőt is.  A franco-i diktatúrát pedig pont az angol, az olasz és a német bajnok hősiessége akadályohatja meg; egyik fronton sem ők az esélyesek.  Nem mellesleg pedig lesz egy Dortmund - Monaco meccs is, ami nagyon valószínű, hogy a hét legszórakoztatóbbja lesz.  Hajtás után picit elmélkedünk a nyolc meccsről.

Juventus - Barcelona

Rögtön nyissunk egy klasszikussal, a 2015-ös döntő visszavágójával.  Vagy nem tudom még milyen hangzatos neveket fognak még ráaggatni erre a meccsre.  Az mindenesetre tény, hogy rangadó ez a javából kérem.  A Juve ismét triplázásra hajthat, mert a Serie-A-ban az élen állnak toronymagasan (PSG legyen a talpán, aki ilyen előnyből bukni képes), bejutottak a múlt héten a kupadöntőbe, és még a BL-ben is állnak.  A Juvét az együgyü hungarokatalánok tán képesek lennének alábecsülni, de ilyet digó csapattal alapból nem tesz az ember.  Allegri mester vídia keménységű csapatot rakott össze az idény közepére, és sérülések sem fogják oly nagyon sújtani őket.  Pjaca kiválása még kismiska, de Mandzu játéka is kérdéses, és a benga kroát új kuytös szerepében eddig remekül tolja.  Aggodalomra egyébként csak Bonucci formája adhat okot, illetve az, hogy Chiellini mindig képes egy waddafakk megoldásra.  A középpályára a Marcsi, Khedira, Pjanic hármasból kettő szokott kezdeni, és hazai pályán a Misternek semmi oka sincs arra, hogy plusz izmot akarjon itt szerepeltetni Sturaro személyében.  Dybala, Higany és Cuadrado pedig kirobbanthatatlanok, akácsak Buffon, akinek Neto a Napoli elleni kupa-elődöntőben mutatta meg, hogy visszavonulása után jobb, ha a szobra kap szerepet a kapuban.

A Barcánál már nagyobbak a gondok.  Aleix Vidal az egész idényre kidőlt, és pótlása még mindig nem megoldott megnyugtatóan.  Buzi eltiltás, Rafinha és a Turan sérülés miatt fog hiányozni a középpályáról.  Biztosnak tűnik, hogy Don Andres így kezdeni fog, akárcsak Rakitic.  De nekem óriási kérdőjel, hogy ki fogja átvenni Buzi szerepkörét...André Gomes?  Joógabika biztos sikítófrászt kapna az ötlettől, pedig alapvetően nem lenne hülyeség a fejben viszonylag lassabb portugált egy fél sorral hátrébb vonni a darálóból.  Elől az MSN adott, Neymar ki is focizhatja magát, mert a bajnokságban most úgyis pihenni kényszerül. 

A Juve hazai pályán két dologra fog koncetrálni: egyfelől, hogy még véletlenül se kapjanak gólt, másfelől pedig, hogy azért egyet találjanak.  Az elsőre fognak jobban koncetrálni, mert akkor mindenképpen nyitott marad a továbbjutás.  A Barca majd tutujgatja a labdát, de Buzi nélkül kicsit impotensek lesznek.  Messi visszalépéseinek semlegesítése kulcskérdés lesz, mert mélyen helyezkedve pótolhatja azt, amit Buzi a labdajáratáshoz hozzá szokott tenni.  A Juve középpályájának írtó sokat kell majd dolgoznia, hogy meg tudják törni a Barca-metronóm ritmusát. 

 

Dortmund - Monaco

A sorsolásnál azt mondtam, hogy ezen a két meccsen együtt tuti, hogy tíznél több gól lesz.  Azóta viszont szerencsétlen BVB-t dögvész és járvány sújtja, amiből most kezdenek csak kikecmeregni.  A Bayern elleni bajnoki rá is ment a sérült és az épphogy felépült emberek pihentetésére.  Reus játéka kétséges, Götze és Schürrle pedig tutira nem játszanak.  Őket egy negyedik német válogatott: Eric Durm egészíti ki az ispotályban.  A nyáron szétkapott Dortmund (emlékeztetőül: Mkhitaryan, Hummels és Gündogan léptek le) sajnos nem tudja elviselni, ha a négy legjobb - nem mellesleg német válogatott - játékosa hiányzik.  A Bayern úgy szétkapta őket, mint hülye gyerek a nápolyit, és a Monaco ellen sem sokkal jobbak az előjelek.  A védelemből ugyan csak Durm hiányzik, és Piszczek valamint Schmelzer rutinosak, de a védelem közepe bántóan rutintalan.  Ginter és Bartra még nem állnak készen egy ekkora csatára.  Sokratis nem fiatal már, de Hummels és annó Subotic mellett inkább csak a cserepadról nézte a Dortmund meccseit.  De még a védelem is vén rókának számít a támadósorhoz képest: Aubameyang és Kagawa persze már láttak ezt-azt, de ez a szint nekik is új.  Viszont Pulisic és Dembelé, bár nagyon ügyesek, együtt sincsenek annyi évesek, mint Buffon. 

A Monaconál is járt a kaszás, de közel sem dolgozott olyan elánnal, mint Dortmundban.  Bakayoko, Sidibe és Boschilia nem pótolhatatlan a flansziák számára.  Viszont a Monaco játékosokra még inkább igaz, mint amit a BVB-nél is sugalltam: rutintalanok még ezen a szinten.  Falcao vagy Joao Moutinho persze nem az, és most úgy néz ki, hogy előbbi épp egészséges is valami csoda folytán (egyébként 23 meccsen 17 gólnál jár, ami a régi termésátlag, azaz a vén fakker igen jó formában tolja idén), de a Monaco is egy szemtelenül fiatal csapat, ahol Lemar, Mbappé vagy Bernardo Silva játékát érdemes nézni, mert 3-5 éven belül mind nagy sztárok lehetnek. 

A két csapat játékából következik, hogy meccs foci helyett inkább hokira fog hasonlítani.  Felváltva veszélyeztetett kapukkal, folyamatos transition play-jel, és várhatóan rengeteg góllal.  De félek, hogy ebből most többet fog kapni a Dortmund, mint adni.  Pedig egy teljes erejében lévő BVB még a Barca-Real-Bayern hármast is megszorongathaná. 

 

Bayern München - Real Madrid

Ez a két csapat már oda-vissza megszivatta egymást az elmúlt években.  2012-ben az elődöntőben a Bayern a Muringyó-féle Madridot azzal csinálta ki, hogy a Müller-Lahm kettős a németek jobb oldalán nagyobb egyensúlyt kínált támadásban és védekezésben, mint a Zselé-Koncentráló kettős a spanyolok balján.  Aztán a MedveDisznóEmber keresztül gázolt Pepen 2014-ben, és még vissza is tolatott, mert élvezte a hentelést.  Most ismét találkozik a két csapat, és a Bayern valószínűleg megint a Real gyenge pontját, a baloldalát fogja célba venni, mert Zselé még mindig nem szeret, Marcika meg még mindig nem tud védekezni rendesen.  Persze, amit elvesztenek a réven, azt visszanyerik a vámon: a Real balszárnyának támadópotenciálja félelmetes.  Nehéz meccs lesz ez mindkét csapatnak, és ez az egy, ahol tényleg csak egy hangyfasznyival esélyesebb az egyik csapat a másiknál; a többi párharcnál azért meg lehet mondani, hogy ki az egyértelmű esélyes. 

A Real alapvetően gálakezdővel tud felállni, mert csak két hiányzójuk van.  Mondjuk Pepe és Varangy elég nagy érvágás.  Viszont Nacho már többször bizonyította idén, hogy bőven felnőtt a feladathoz, más belső védő nincs, így tuti, hogy a Navas - Karvaly, Ramos, Nacho, Marci - Kroos, Kázmér, Modric - Zselé, Benzin, Béla kezdőt fogja Zizou feldobni a pályára.  Ebben semmi kétségem sincs, nincs itt semmi látnivaló, oszoljanak, és kérem kapcsolják ki!

Münchenben viszont picit neccesebb a helyzet.  Lewa a Dortmund ellen megsérült, nem biztos, hogy három napra rá már százas lesz.  Neuer játéka is kétséges, és Hummels tutira a lelátón kap helyet.  Ez így konkrétan a csapat gerince.  Hummels helyett eddig Javi Martinez játszott, nem rosszul.  Viszont Neuer helyett Ulrich nem megnyugtató megoldás.  Lewára sincs nagyon opció abban a szerkezetben, amit a MedveDisznóEmber erőltet.  Ha Lewa nem tudja vállalni a játékot, akkor alapos felforgatásnak néznek elébe, ami nem éppen kedvező egy ilyen meccs előtt.  Ezért érzem valamivel esélyesebbnek a Realt.

 

Atletico - Leicester

Ez lesz aztán az igazán zúzós meccs.  Az Atleti csengőhangja default beállításon is a csontzene, és az angolokat sem kell félteni.  Mindkét csapat alapvetően reaktív focit játszik, és a Leicester játékosok erős formajavulást produkáltak, miután a VénRókát kitetették a padról.  Az Atleti hazai pályán kénytelen lesz kimozdulni a komfortzónájából, és birtkolni a labdát, ami a Leicesternek kedvezne, ha nem lenne valótlan az a közkeletű nézet, hogy az Atleti csak bekkelni tud.  A Leicester tényleg csak azt tud, és aztán a fénynél is gyorsabban kontrázni, de úgy sejtem, hogy ezen az estén ez bőven elég lesz. 

Mindkét csapatot elborította a dögrovás.  A Leicester a csapatkapitányt, Morgant kénytelen nélkülözni, de mellette még sokan mások, például a járási Kanté hasonmásverseny közönségdíjasának, Ndidinek a játéka is kérdőjeles.  Shakespearenek főhet a feje, hogy milyen kezdőt rajzoljon a pályára.  De a Gengszternek sem könnyebb a dolga.  A hiányzók: Gameiro, Gaitán, Tiago, Fernandez és Vrsaljko.  Ebből ugyan "csak" Tiago és Fernandez az, aki biztosan nem lesz a pályán, de nem biztos, hogy a másik három összedrótozása üdvözítő lenne.  A gengsztereknek így is marad elég verőembere, baromi széles lett a keretük az idén.  Vrasaljkot Juanfran a hétvégén a városi derbin is jól helyettesítette, és valószínűleg Zselé után Slimani vagy Mahrez sem megoldhatatlan feladat.  A középpályán rendelkezésre áll Koke, Saul Niguez, Gabi és a szélre még Carrascot is ki lehet tenni.  Griezmann pedig jó formában van.  Torres hozza a rutint.  Komoly, de kevés gólos meccs lesz ez.

 

Európa Liga

Végül pedig essék távirati stílusban szó a csütörtöki meccsekről is!  A Lyon-Besiktas párharcból elképzelésem sincs, hogy melyik az esélyesebb.  Mindkét csapat erősnek tűnik, és mindkettő magabiztosan menetelt idáig.  A Lyon a nem éppen szar AS Romát takarította el az előző körben az útjából, míg Besiktas az Olympiacost darálta le a török-görög örökbarátság jegyében.  Annyi tuti, hogy a Besiktasból eltiltás miatt hiányozni fog Aboubakar, az egyik legjobb támadójuk. 

Az Ajax-Schalke szerintem jó meccs lesz.  Mindkét csapat jó, progresszív focit játszik.  A Schalke rosszabbul áll a bundásban, mint ahogyan azt a játékereje indokolná, úgyhogy nekik az EL a szezon mentőöve.  Az Ajax még harcol a bajnoki címért, de a Feyenoord idén nagyon gólerős, és a PSV is nyakukban van, szóval nem nekik áll a zászló.  Az Ajaxból Schöne fog hiányozni, a Schalkéból senki említésre méltó.  A Schalkét azért tenném esélyesebbnek, mert nekik már csak az EL van, míg az Ajax Hollandiában minden héten háborúzik.

Mindkét csapat kukafedél a saját bajnokságában, mégis állnak az EL-ben.  A Celta-Genk meccs egy igazi underdog párharc.  Ezt a két csapatot idén még nem láttam focizni, nem ismerem a játékukat, és még a játékosaikat sem (kivéve Iago Aspast).  Szóval fingom sincs mi lesz.  A Genk a Gentet ütötte agyon hat gólt lőve az előző körben, míg a Celta a Krasnodaron evickélt át.  Győzzön a jobbik!

Az Anderlecht-ManU meccsnek viszont egyértelműen az angol csapat az esélyese.  Muringyó megmondta, hogy most már csak az EL-re szabad koncentrálni, mert onnan több esély van a BL-re, és egyébként is csak Rooney éves fizetéséből elketyeg az Anderlecht akadémia évekéig.  Viszont a ManU idén a híg fosból csak szarrá tudott összeállni a portugál mester keze alatt.  Smalling és Jones a hétvégén sérültek voltak.  Ibra meg annak ellenére, hogy rúgdalja a gólokat, nagy terhet is jelent a csapat számára; ugyanis ezen kívül szinte alig csinál valamit.  Az Anderlecht viszont egy jó focit játszó, fiatal és sikerre éhes csapat.  A United az ilyenektől szokott kiszopni a nemzetközi kupákban az utóbbi években.  A csütörtöki nap meccs ez lesz talán, mégsem az Ajax-Schalke.

A bejegyzés trackback címe:

https://szergejpub.blog.hu/api/trackback/id/tr2012415819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.