A haza út a flansziáktól végülis zökkenőmentes volt, de annyira azért kifárasztott, hogy a többi nyolcaddöntős játéknapra már nem jutott beharangozó. Cserébe ezzel a rövid értékelővel lepem meg mind a hat olvasómat. Természetesen elsősorban aranylábúink meccsével fogok foglalkozni, de azért a másik hét meccset sem hanyagolom el; annál is inkább, mert a német-szlovákot sikerült élőben is megnéznem, és elég sok gondolat kavarog arról a fejemben, hogy miért nem fogja megnyerni ez a bitang erős német válogatott az EB-t. Aztán kifejtem, hogy mitől lettek a digók a legnagyobb esélyesei a tornának, mi a baja Angliának (azon túl, hogy hülyék), és végül Izland és Spanyolország is kap pár keresetlen szót. Vágjunk bele!
Storck egy olyan játékot épített fel védekezésben, ami hatalmas melót, koncentrációt és összedolgozást igényel. Nem hiába papolt sokat a mentális állapotról a nyilatkozataiban, mert nagyon sok múlik a mentális frissességen, hogy miképpen teljesít a csapat labda nélkül. Sajnos a négy meccs közül itt voltunk a leggyengébbek labda nélkül, de nem mondhatjuk, hogy nem voltak erre utaló jelek, mert már a portugál meccs sem lett olyan precíz, mint az osztrák.
Figyelem, itt most a labda nélküli játékunkról van szó. Mert míg labda nélkül a teljesítményünk fokozatosan lefelé mozdult a torna előrehaladtával, a labdás játékunk ellenkező utat járt be. Az osztrákok után Izlandot és Portugáliát is megleptük azzal, hogy egyre jobban játszottunk előrefele. A luzitánok ellen ez sok gólban mutatkozott meg. Izland ellen abban, hogy ki sem tudtak jönni a kapujuk elől a második félidőben. A belgák ellen meg 55%-os labdabirtoklási fölényben és 90%-os (!!) passzpontosságban. 16 kapura lövésünk is volt a waffel-zabálók ellen, ami szintén megsüvegelendő; kár, hogy egy becsületgól sem akadt be.
Az első félidőt rondán elbuktuk, mert egyfelől Pintér nem tudta eljátszani a nyolcas szerepet (leginkább azért mert reaktív tipusú játékos, nem proaktív), másfelől meg mind horizontálisan, mind vertikálisan rengeteg hely volt a játékosaink között. Kocsma nyelven: szellősen védekeztünk. Annyira szellősen, hogy így még az osztrákok és a portugálok ellen is simán kikaptunk volna. Gera fizikálisan is kikészült már az első félidőben, ami szintén nem segítette az egyébként is átjáróház méretű középpályát. A korábbi meccseinken sokkal kompaktabbak, sokkal rövidebbek és keskenyebbek voltunk. És itt jön be az, hogy fejben elfáradtunk. A kompakt csapatmozgás kurva sok koncentrációt igényel, és mindenkinek pontosan kell végrehajtania a feladatát. A negyedik meccsre ez sajnos elfogyott. Ha a belgákkal az első meccsen játszunk, megcsíphettük volna őket. Így viszont már az első félidőben eldőlhetett volna.
A második félidőre Gera lecserélésével, és némileg összeszedettebb játékkal visszajöttünk a meccsbe, de a végére annyira kinyíltunk minden mindegy alapon, hogy elkezdtük nyelni a gólokat, mint kacsa a nokedlit. A második félidő alapján szoros volt a meccs, és rendben volt a kitámadásunk is, mert az egy gólos vereség ugyanúgy kiesést ér, mint a négy gólos. Azaz senkitől sem akarom hallani, hogy a belgák agyonvertek minket, mert ez a második félidőben, amikor rúgdalták a gólokat rohadtul nem igaz! Az első félidőben vertek minket agyon, de akkor Király Gabi meccsben tartott minket. Kurva nagy mázli kellett volna ahhoz, hogy bejöjjön a zrínyizés, de nem ez történt.
A belgák semmi különöset nem húztak taktikailag. A támadásaikat az egyéniségekre bízták - a mi csapatjátékunk legalább annyira fel van építve mint az övék, és ez kurva nagy szó - és csak addig nyomták a gázt, amíg meg nem lőtték azt az egy gólt, ami után átengedhették a területet, hogy kontrázhassanak. A labdabirtoklási fölényünk is ennek köszönhető, de a remek passzminőség nem. Az a miénk, azt mi csináltuk meg. Nincs két éve, amikor azt számolgattam, hogy Pinyő csapata mikor lesz képes háromszor passzolni az ellenfél térfelén Észak-Írország ellen. Erre emlékeim szerint kétszer volt képes a csapatunk a második félidőben, és mindkétszer helyzetig mentünk. Észak-Írország egyszer, és abból lőtték az első gólt. Két év telt el azóta, és óriási a fejlődés. A meccseinken az ellenfél térfelén is tudtuk tartani a labdát (különösen Izland ellen), és ha az ellenfél tudott passzjátékot felépíteni ellenünk a térfelünkön, az nem eredményezett feltétlenül gólhelyzetet. És ezek ugyanazok a játékosok, akik Pinyő rendelkezésére is álltak (kivéve Nagy és Kleini)! Tudom, ez is csak őt igazolja...
Svájc - Lengyelország 1:1 (4:5)
Tudom, hogy mindenki lesajnálóan szól erről a meccsről, hogy mennyire szar volt, de nem értek velük egyet! Egyfelől Shaqiri megrúgta az EB eddigi legszebb gólját, másfelől igazi büntető-párbaj thriller volt a végén, és nem utolsó sorban, magas színvonalú volt a találkozó. A svájciak 90, a polákok 85 százalékkal passzoltak, emellett volt összesen 50(!) kapura kövés, amiből csak a lengyel védelem blokkolt 12-t(!), és a két csapat együtt bőven több, mint ezer passzt kísérelt meg a meccsen.
A polákok a végén már a seggükön is gyakorolták a belégzést, de mégis továbbmásztak. Lewa meg még el sem durrant! Pedig megint jól játszott, mégha a nem is csak a gólok, de a kapura lövések is hiányoznak a játékából. Lengyelország meg igencsak masszív hátul. Négy meccsen egy kapott gól egy EB-n süvegelésért kiált. A portugálok is behúzott farpofával készülhetnek a negyeddöntőre, az tuti.
Horvátország - Portugália 0:1 h.u.
Ezen a meccsen egyértelműen a rosszabbik csapat ment tovább, és ezt az állításomat még úgy is tartom, hogy a horvátok nem találták el a kaput. Százszor elmondtam és leírtam már, hogy én nem tudok rajongani az egy emberes csapatokért, az olyanokért meg pláne nem, amelyikben egy önző, egoista barom az az egy ember. Mondjuk ez a portugál csapat kevésbé tűnik egy emberesnek, mint a két évvel ezelőtti, amelyik szénné égett a VB-n, de egy Nani vagy Pepe nekem még nem elég bizonyíték arra, hogy most már csapattá érett a luzitán banda. Persze Predator játéka nekem nagyon tetszik, a horvátok ellen is jól tolta (meg is választották a meccs emberének, ami mondjuk pont nem jelent semmit, mert a gyökér Zselét is megválasztották ellenünk, holott Dzsudzsinak a seggében sem volt).
A kroátok kurvára elbaszarintották ezt a meccset, simán nyerniük kellett volna, és a játékerejüket figyelembevéve, ezen az ágon egy elődöntő simán, egy döntő hunyorítva kinézett nekik. Eszméletlen nagy balfasz-faktorral mentek ki a pályára, és csapágyasra hajtották a szopórollert. Én még olyat nem láttam, hogy egy csapat ennyire uralja a labdát (59%-os labdabirtoklás), ilyen jó minőséggel játszon (87%-os passzpontosság, 17 kísérlet), de ennyire balfasz legyen a kapu előtt. Ennyi lehetőségből még a nagyanyám is eltrafálja a kaput legalább egyszer a mamuszában! A foci kegyetlen, de ha egy csapat ekkora balfék, akkor nem érdemelhet továbbjutást.
Wales - Észak-Írország 1:0
Múlt szombaton ezt a meccset vártam a legjobban, de megbántam. Ekkora minősíthetetlen híg fost, mint amit a pályára tolt ez a két csapat régen nem láttam. Az még hagyján, hogy picit championship-kompatibilis volt a meccs, mert néha jól esik az embernek az olyan kaja is, amit egyébként nem nagyon szokott szeretni. Én is ettem már jóízűen pacalt, pedig alapvetően ki nem állhatom. De hát baszd meg, itt még izgalom vagy különösebb hajtás sem volt! Egyik csapat sem futotta szét magát, egyik sem volt veszélyes a kapura stb. Wales abból az egyetlen kacska lövésből szerzett gólt, amivel eltalálta a kaput. Pontosabban még csak nem is ők találták el, mert a whiskyvedelő védő részeg mámorában a saját kapujába bénázta a labdát. Nem néztem utána, de érdekes lenne megtudni, hogy volt-e valaha olyan a nagy tornák történetében, hogy egy csapat úgy jut tovább az egyenes kieséses szakaszban, hogy nem találja el az ellenfél kapuját.
Wales egyébként a tornán eddig baromi meggyőző. Béla jó formában van, és nem tudnám őket egy emberes csapatnak nevezni, mert a Wales-i Pirló is jól nyomja a védelem előtt, és Ramsey baromi nagyokat melózik a középpályán. Ráadásul Wales ezzel a 3-4-1-2-es szerkezettel abszolút unikum az EB-n, és nem is nagyon találták meg eddig az ellenfelek azt, hogy miképpen lehetne őket úgy isten igazából zavarba hozni.
Franciaország - Írország 2:1
Az írek megérdemelték volna, hogy kiüssék a flansziákat, és ezzel visszavágjanak nekik Henry hét évvel ezelőtti kezezése miatt. Erre egyébként minden esélyük meg is volt, de ahhoz egy picit focizni is kellett volna tudni. Hogy úgy mondjam, amit mutattak az egy nagy büdös lószar volt, a nyolcaddöntők talán leggyengébb teljesítménye az övék, és már a csoportban sem remekeltek. Egyedül a svédek ellen mutattak be valami focihoz hasonlót, meg az olaszok ellen, de azok meg ugyebár magasról belefingtak a meccsbe.
A flansziák az eddigi legjobb teljesítményüket tették le a pályára szerintem. Esélyeshez méltóan egyre jobban belemelegednek a tornába, de az izlandi bálna még megviccelheti őket. Az elődöntőjük is elég nehéz meccsnek ígérkezik, de ha azon túl vannak, akkor a döntőt már könyékig feldugott karral is behúzzák. Csak hát az elődöntő az über-brutál-mega-cumi lesz nekik, mert vagy a németek jönnek, vagy az olaszok, és mindkét csapat becsengetett már a kupáért, csak az olaszoknak ezúttal nagyobb a csengője.
Németország - Szlovákia 3:0
Hogy miért nagyobb? Azért, mert ez a német válogatott még nem játszott olyan minőségű ellenféllel, mint az olasz vagy a francia, és bár a szlovákokat félkézzel is megoblákoltatták, de nem látszik, hogy jobb csapatok ellen mit fognak csinálni. A meccset egyébként agyondominálták. Különösen a Draxler-Özil-Müller hármas folyamatos helycseréi voltak lenyűgözőek. Rengeteg helyet csináltak így a szlovák védelem és középpályás sor között. De szélső védők és rendes ék nélkül ezt nem lehet igazából jól kihasználni. A Fikazabáló érdekes döntést hozott, amikor Volland, Kiessling vagy Kruse helyett Gomezt vitte ki a tornára egyedüli kilencesként. Aztán ez annyira jó ötletnek tűnt elsőre még neki is, hogy inkább egy másik Mariot, Götzét játszatta kilencesként. Ez meg aztán annyira kurva jó ötletnek bizonyult, hogy utána mégis inkább Mario 1.0-hoz tért vissza.
A gond az, hogy a Seggturkáló megint túlgondolkodja ezt a tornát. A négy évvel ezelőtti EB-t egyértelműen ő baszta el, a tavalyi VB-t meg majdnem. Ez a német csapat közepes kilencessel (pl. Kruse) és közepes szélsőhátvédekkel (Schmelzer, Durm, Ginter - hogy csak a BVB-ből mondjak neveket, éreztetve a merítési lehetőségeket) is kibaszott erős volna, és akkor lenne egy olyan játéka, amivel mindenkit szétver, igaz picit sablonos volna. De nem, a Hónaljszimatoló csillogó játékot, fölényes stílust stb. akar, és ez könnyen visszaüthet. Kimmich ügyes gyerek, az összjátékban óriási, de se nem középhátvéd (a Katalán Filozófus egy újabb remek ötlete), se nem jobbhátvéd. Hector már egy fokkal hatékonyabb jobb bunkó, és ő is kiváló a labdajáratásban, de ha nem lett volna Draxler, aki mindig levette az emberét egy az egyben, akkor bizony az a jobbszél igen csak döglött lett volna. És hát Gomez csak egy Gomez. Gólt fog rúgni, mert a tökéről is a kapuba pattan a bogyó, ez kb. olyan mintha a labdarúgás Obelixeként beleesett volna a mágikus üstbe csecsemőkorában, azaz adottság, nem tehet róla, de ez csak a futball-analfabétákat fogja meggyőzni arról, hogy neki helye van a pályán (nem csak a német válogatottban, hanem úgy általában).
A Heremorzsoló még mindig keresi a tuti kezdőt, pont mint a VB-n, és ott is csak a negyeddöntőre találta meg. Remélem az olaszok elleni négy évvel ezelőtti zakóból megtanulta, hogy nem szabad megpróbálni uralni a digók ellen a pálya közepét, hanem a szerkezetük leggyengébb pontja ellen, a széleken kell támadást vezetni, és beadásokkal felőrölni őket. Gomez ebben jó. Kimmich és Hector kevésbé. Más viszont nincs a keretben.
Olaszország - Spanyolország 2:0
Nem értem, hogy miért lepődtem meg a spanyolokon, amikor már két éve megírtam, hogy mi az ellenszerük. Háromvédős szerkezetben kell ellenük felállni, mert a spanyolok ignorálják a széljátékot, és a három védős szerkezet gyengesége így nem jön elő annyira. Emellett pedig keményen le kell a Furia Roját támadni, hogy ne alakulhasson ki a passzjátékuk. De Gea az átadásai felében fel kellett, hogy emelje a földről a labdát az olasz presszing következtében. Ez pedig párharcokat eredményez a magas labdákért, amiben a hobbitok nagyon gyengék. Az egész kulcsa Buzi kivétele a játékból, és ez olyannyira jól sikerült a digóknak, hogy mindössze 44 passzig jutott a spanyol mélységi irányító, ami az eddigi összes válogatott meccse közül a legkevesebb.
A belgák ellen egyébként ugyanezt játszották a digók, és ott is működött. Nekünk is ezt kellett volna, de nekünk erre nem volt reális esélyünk, mert míg a Buffon-Barzapapa-Bonu-Chiello védősor 5 éve ezzel fekszik és kel, és úgy egyáltalán a digóknál default beállítás a háromvédős rendszer, addig nálunk egy játékos sem mondhatja azt el magáról, hogy ismerné a rendszer csínját-bínját. Ne legyenek kétségeink, hogy a németek ellen is ezt fogják játszani, és ott is működni fog, ha a Csimbókpödrő nem megy vissza a gyökerekhez, és nem bombázza szét a háromvédős szisztémát a széleken úgy, mint ahogy nem is olyan régen a Bayern a Juvét.
Ezzel a játékkal az olaszok nálam előléptek eséllyessé. Az egész csapatban nincs kiemelkedő játékos, de nagyon erősek mentálisan, és nagyon együtt vannak. Mindenki lesajnálta őket, de a történelem során már kétszer is bizonyították, hogy ez náluk dacot szül, és a dacból erőt merítenek. 82-ben és 2006-ban is úgy nyertek, hogy előtte mindenki leírta őket. Ráadásul ez a digó csapat Conte alatt nem is játszik zsigerileg gusztustalan focit, és talán Conte személyiségének áldásos hatása is, hogy az antifoci (időhúzás, színészkedés, alattomosság, reklamálás stb) is kezd kiveszni a játékukból.
Anglia - Izland 1:2
Mi sem jelzi jobban, hogy az angol futball majdnem akkora szakmai válságot él át, mint a magyar már vagy 40 éve, mint hogy egyfelől Hodgsont bízták meg a VB után azzal a feladattal, hogy egy a játékot játszó csapatot építsen (most bezzeg már felmerült Wenger vagy Brendan Roges neve - figyeljétek meg, hogy még Szőr Alkeszt is szóba fogják hozni!), másfelől meg a kiesés másnapján az összes angol szakértő, szakkommentátor, szakíró az angol csapat küzdenitudását hiányolta. Nem küzdöttek eléggé a fiúk. Lineker szinte azt mondta, hogy ezek már nyálas buzik, elkényeztetett ficsúrok, akik képtelen kitenni szívüket és lelküket a pályára...bezzeg ők! Bezzeg ők, ugyanúgy elbuktak az egyenes kieséses szakaszban, mint emezek.
Az angolok még mindig le vannak maradva száz évvel, és még mindig csak a küzdelmet, a hajtást és a férfias párviadalokat látják a játékból. Pedig mi magyarok megmutattuk, hogy ezt a bálnát csakis játékkal lehet kifárasztani, ha küzdeni kezdesz vele, akkor úgy jársz mint a disznóval és a dagonyával: mindketten sárosak lesztek, de a disznó élvezni fogja. Az izlandi bálnát gyors, rövid passzokkal és a párharcok kerülésével lehet csak legyőzni, mert egyébként olyan játékuk van, amit nem tudsz befolyásolni. Izlandra nem tudod ráerőltetni az akaratodat. Nem tudod megváltoztatni a játékukat, nem tudod elérni, hogy változtassanak rajta. Azt nem tudod megakadályozni, hogy bárhonnan - akár állítottból, akár játék közben - felíveljék Sigthorssonra, és onnantól kezdve a párharcot sem tudod elkerülni, és azt sem, hogy a labda a térfeleden pattogjon (semmiképpen sem fog gurulni). És azt sem tudod elkerülni, hogy ráüljenek a 16-osukra, és szépen bevárják, hogy tökön szúrd magad.
Az angol foci már nincs olyan súlyos önértékelési válságban, mint korábban, de azért még mindig túl sokat gondol magáról. Például azt, hogy küzdelemben bárkit megverhetnek. Pedig Izlandot nem. Küzdeni próbáltak, de egy Sterlinget neki küldeni egy bálnavadásznak kb. olyan, mintha a rómaiak gumikacsával felfegyvezett csecsemőket küldtek volna be az arénába az oroszlánok ellen. Az angoloknak focizni kellett volna jobban, de ehhez Loy papa tudása bőven kevés. Röhejnek tűnhet, hogy Izland ellen eddig még mindig mi néztünk ki a legjobban. Pedig nem röhej. Mi voltunk az egyedüliek, akik türelmes játékkal és pontos passzokkal addig fárasztottuk a bálnát, míg végül magától térdre hullott (tudom, hogy képzavar, de értitek, nem?).
