Futball, ahogy Szergej látja

Szergej Pub

Nyolcaddöntős előrejelzés

2014. június 28. - Szergej Pub

Ma kezdődik a VB izgalmasabb szakasza. Ennek folyománya várhatóan az lesz, hogy az eddigi relatíve magas gólátlag esni fog, mert a csapatok alkalmazkodni fognak játékukban a magasabb téthez. Magyarán jóval defenzívebb előadásokat fogunk látni. Rövid beharangozó/kedvcsináló következik, amelyben igyekszem objektív kritériumok alapján (pl. üveggömb), indokolva előrejelezni, hogy melyik csapatokkal fogunk találkozni a legjobb nyolc között, és mely nemzetek szurkolói fogják sietve elhagyni a ma reggeli helyi hírek szerint dengue-lázzal sújtott Brazíliát.

Brazília - Chile 

Chile nyomja az egyik legprogresszívebb stílusban a hollandok mellett. Úgy néz ki, hogy Marcelo Bielsa tanításai (dogmái) kezdenek beérni, és várhatóan az elkövetkezendő pár évben main streammé válni a világfutballban. Chile alapvetően labdatartásos focit játszik, mint a spanyolok. De velük szemben a védekezést nem labdával képzelik el, ugyanis sokkal kevesebb oldal- és hátrapassz jellemzi a játékukat. A megszerzett labdákat általában igyekeznek vertikálisan megjátszani (előrepasszok, mélységi indítások), az oldalpasszok is inkább tért ölelő átadások, mint a legközelebbi szabad társ megjátszása. Ebben persze a játékban sokkal jobban benne van az, hogy a labdát elveszítik. Itt jön be a chilei csapat másik fícsőrje: intenzív letámadással zavarják az ellenfél labdakihozatalait, így hiába veszítik el gyakran a labdát (legalábbis a spanyolokhoz képest), gyorsan vissza is szerzik. Ettől a meccseik elég impulzívak, és nem olyan sterilen unalmasak. 

A brazilok labdabiztos védői és középpályásaira nagy szükség lesz, hogy ezt a letámadást ki tudják játszani. A beadásoknál és a rögzített játékszituációknál pedig a magassági fölényüket fogják tudni jól kamatoztatni. A brazil középpálya három jól elkülöníthető szerepre bomlik, és azt nem is nagyon cserélgetik a játékosok (ebből a szempontból nagyon hasonlóan működik az argentin középpálya is): Gusztáv labdát szerez és ütközik, Paulinho (vagy talán mostanra már kijátszotta magát végre a csapatból, tehát lehet, hogy Fernandinho) szabja meg a támadások irányát és diktálja a ritmust, Oscar pedig a támadóharmadba lépeget fel, és osztja a kulcspasszokat, vagy segít létszámfölényes szitukat kialakítani.

Chile 3-4-1-2-es szerkezetben játszik, amit a brazil szélsők és szélsőhátvédek pont a szélen fognak tudni megbontani. Nagy kérdés lesz, hogy Fred hány belső védőt lesz képes lekötni, mert azok kihúzódása tudná ellensúlyozni a brazilok fölényét a széleken, amit a 4-3-3 biztosít. Illetve az is elképzelhető, hogy Sampaoli most más szerkezetben dobja fel a csapatát, hogy ezt kivédje. Ezen felül kérdéses még, hogy miként próbálja Neymart kikapcsolni, amivel akár meg is ölheti ennek az egy emberes brazil csapatnak a támadójátékát. Másfelől Scolarinak azt kell végig gondolnia, hogy ezt a gyakorlatilag csatárok nélkül játszó chilei csapatot, miként kívánja levédekezni. Vargas és Sanchez is inkább szélső, mint csatár, és ennek megfelelően a szélekről szeretnek indulni. Pont onnan, ahonnan a brazil szélsővédők szeretnek hiányozni. A kihúzódásnak lehet az a folyománya a brazilok pórázra kötik Marcikát és Danit. De az is a folyománya, hogy a brazil védelem közepe előtti - chilei szempontból - senki földjére mélységből tudnak érkezni a középpályáról Vidalék. Velük is valamit kezdenie kell Scolarinak.

Összességében ez a chilei csapat - részrehajlásmentes bíráskodás esetén - akár hazai pályán is megfingathatja a brazilokat, mert Sampaoliék is szereti a hagymás babot. Meglepetést szimatolok, ami országos lázongásokhoz fog Brazíliában vezetni.

Kolumbia - Uruguay

Ezen a meccsen ma este kint leszek, hacsak nem ostromolják meg a Maracanát a feldühödött brazilok a favelákból. Az uruk nélkülözni kénytelenek csapatuk Hannibal Lecterét, és ezzel gyakorlatilag tökön is szúrták a támadójátékukat. Costa Rica ellen láthattuk, hogy Suarez nélkül ez a csapat impotens. Forlan nem képes már hasznára válni a csapatnak, azaz Cavaninak kell előlépnie, csakhogy akkor meg ki fogja elvégezni Cavani melóját? Stuani? Lodeiro? Valószínűleg utóbbival próbálkozik majd Tabarez, de sem Cavani, sem pedig Lodeiro nem képes ugyanazt a szintet nyújtani, mint akiket helyettesítenek. Uruguay a betonvédelmében bízhat egyedül, és abban a rutinban, amit ez a vén fakker társaság az évek alatt összeszedett ilyen kiélezett küzdelmekben.

Kolumbia viszont eddig nagyon bikának néz ki. Cuadrado a VB felfedezettje még akkor is, ha a Serie A-ban már bizonyított. A VB után tuti, hogy rendes bajnokságban is lesz alkalma kipróbálni magát. James Rodriguez is csak most tudatosítja az emberekben, hogy baromi nagy játékos. Számomra meglepetés, hogy Guarin és Jackson Martinez csak a padot koptatja, de az eredmények eddig Pekermant igazolják. A kolumbiai védelem is jól szól névre, az Armero-Zapata-Yepes-Zuniga sort valószínűleg sok más nyolcaddöntős csapat elfogadná, különösen mivel Yepes - szerintem - magához képest óriásit játszik eddig.

Kolumbia kontrázni akar majd, eddig abban voltak gyilkosan hatékonyak. Uruguay viszont majd szépen ráül a tizenhatosára és kivár. Egyébként is ezt játszanák, hát még Suarez nélkül! Esélyes, hogy egy unalmas meccs kerekedik belőle, de az is lehet, hogy kiderül, Kolumbia a felállt védelmek feltöréséhez is nagyon ért. Kolumbiát várom a nyolcba.

Hollandia - Mexikó

A hollandok a másik progresszív csapat. Tüdőfej nagyon kitalálta a játékukat és a formaidőzítés is úgy néz ki, hogy jól sikerült. A fiatal védelem - bár bizonytalankodik néha - sokkal jobban összeállt, mint azt a VB előtt gondoltam. De Jongról lassan kiderül, hogy focizni is tud, Blindről pedig hogy még apjánál is nagyobb tehetség. Robben persze még mindig nem tud passzolni, de egyelőre nem is kell. Sneijder viszont csak halvány árnyéka önmagának. Ha ő is összeszedi magát, akkor van Persie-vel elől durva dolgokra lesznek még a hollandok képesek. 

Mexikó szintén háromvédős rendszert játszik, mint Chile, és a játékuk is hasonlít külalakra. Hollandia is visszatérhet a háromvédős rendszerhez, ami nagyon bejött a spanyolok ellen, de elhagyták az ausztrál meccs félidejében. A hollandok a mexikói védelem szélén kell, hogy próbálkozzanak. Janmaat ugyan nem nagyon tud beadni, de a védelem széthúzására még alkalmas lehet. Túl oldalt Blind viszont életveszélyes labdákat csavargat a büntetőterületen belülre.

Ha Sneijder is összekapja magát annyira, hogy ha a foci nem is megy annyira, de legalább a melóoldaláról hajlandó megfogni a dolgokat, akkor Hollandia még a középpálya közepét is megszerezhetik. Akkor Mexikónak biztosan reszeltek. Ezzel együtt arra számítok, hogy a Hollandia-Chile meccshez hasonló kép és eredmény születik majd.

Costa Rica - Görögország

Costa Rica eddig mindenkit megviccelt a védelem mögé lőtt indításokkal és beívelésekkel valamint a magas labdákkal. Ezen kívül a 5-4-1-es szerkezet is okozott némi gondot az ellenfeleknek. Görögország viszont picit más tészta, mert nem nagyon lesz hely a védelme mögött, hogy belődözzék a labdákat. A beívelések meg önmagában picit vékonynak tűnnek. Arról nem is beszélve, hogy a görög védők ezeket viszonylag magabiztosan takarítják. 

Mindkét csapat alapvetően védekezni szeret, és onnan kontrázni. Ezen a meccsen ezt az egyiknek el kell majd hagynia. Valószínűleg a görögök fogják. Amelyik csapat az első gólt szerzi, a helyzeti előnyt is megszerzi. Ezzel együtt görög továbbjutásban bízok, de simán lehet, hogy Costa Rica még a görögöket is megvicceli.

Franciaország - Nigéria

Nigéria remek kontracsapat, de már itt is felütötte fejét a cigánykodás. Három kopejkáért sztrájkkal fenyegetőznek ők is. Mindkét csapatot sújtja ráadásul a ramadan is. A franciák simán esélyesei ennek a meccsnek. Nem nagyon látszik, hogy Nigéria hol és miként foghatná meg őket. A védelem bika, a középpálya arra termett, hogy labdát szerezzen, míg elől Benzin egyelőre szőrös tököket lóbál az ellenfelek arcába. Egy lehetősége van Nigériának, ha leparkolja a buszt, és kikényszeríti, hogy a franciák egyáltalán nem kreatív középpályásai próbáljanak kulcspasszokat kiosztani. A megnyíló területeken lehet majd kontrázgatni. Ha viszont Nigéria nyeli az első gólt, akkor el is dőlt a továbbjutás. 

A flansziák simán galoppoznak majd a nyolcba.

Németország - Algéria

Ez tűnik a legsimábbnak. Több gólós német győzelmet szimatolok. A német középpálya eddig jól működött - kivéve talán Ghána ellen - és most is szét fogja cincálni az algériai védelmet a követhetetlen helycseréikkel. A brazil és argentin középpályához hasonló a német, már ami a szereposztást illeti - labdaszerző/passzoló/támadó - de a németeknél nem kötődik szigorúan egy-egy játékoshoz a szerep. Azaz hiába alapvetően Svejni a passzoló, ha a játék közben helyet cserélnek Kroosszal, akkor ő lesz a támadó és Kroos átveszi a passzoló szerepet. Lahm-Svejni viszonylatban is ugyanígy működik ez. Ettől sokkal folyékonyabb a németek középpályás játéka, mint a brazil vagy az argentin, ahol a szerepek nem cserélődnek a játékosok között, és ezért a labdanélküli mozgásaik is kötöttebbek.

Argentína - Svájc

A svájci retesz kicsit elromlott a csoportkörben. A VB előtt azt gondoltam, hogy oké, hogy nem nagyon tudnak gól lőni, de nem is nagyon kapnak. Valószínűleg hat vagy hét ponttal, 3-1-es gólkülönbséggel mennek tovább. Ehhez képest hetet rúgtak és hatot kaptak. Különösen az utóbbi szám a riasztó a svájciak szempontjából, mert Argentína védelme pöppet erősebb, mint a Hondurasé. Viszont az argentin támadó alakulat is van annyira potens, mint a flanszia.

Ha Hitzfeld papa rendbe teszi a védekezést, lehet esélyük, egyébként csak Sabella gusztustalanul takarékra állított játéka akadályozhatja meg azt, hogy Svájcot nagyon elverjék. 

Belgium - USA

Eddig Belgium negatív, míg USA pozitív csalódás, már ami a mutatott játékot illeti. A belgák takaréklángon lépték le a kuka csoportjukat, és még nem derült ki, mit tudnak valójában. USA pedig meglepetésre lépett tovább, de a mutatott játékot elnézve, nem érdemtelenül. 

USA keskenyen játszik, védekezésben nem nagyon fedezik a széleket. A belgák cserében viszont - proper szélsővédők hiányában - nem is nagyon tudnak szélen támadni. Szóval remek kis középpályás adok-kapok fog ebből a meccsből kerekedni!

Arra számítok, hogy végre a belgák villantanak valamit, és hogy Argentínával lejátsszák a nyolc között a VB legjobb meccsét.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szergejpub.blog.hu/api/trackback/id/tr176438343

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.