Futball, ahogy Szergej látja

Szergej Pub

Brazília 2014 - B csoport, 2. rész

2014. május 17. - Szergej Pub

Még mindig a B-csoport. Ezúttal Hollandia és Ausztrália van terítéken.

 

3. Hollandia

 

A holland csapat bár nagyon megverte e-sunyi szerethetőit, igazából nem tűnik annyira félelmetesnek mint az elmúlt akár csak pár évben. A holland válogatott ereje pár éve hanyatlik már.

A keret

Még mindig rendkívül sok tehetséges fiatalt tudnak kinevelni a hollandok, de egyfelől ők most nem tűnnek annak a minőségnek, amivel Seedorf, Davids, Kluivert vagy kicsit később Robben, Sneijder és van der Vaart berobbant, másfelől a rutinosabb húzóembereik (pont akiket az előbb soroltam) gödörben vannak, vagy kiöregedő félben. Persze lehet, hogy most pont megpróbálnak majd valami nagyot gurítani utoljára…

A kapus poszton minden rendben a hollandoknál. Stekelenburg (Fulham) évek óta megbízható portás, míg Vorm (Swansea) és Krul (Newcastle) a cseréi.

A védelem viszont már magán mutatja a fentebb jelzett problémát: alapvetően fiatal, ezen a szinten rutintalannak mondható játékosokból áll. Elég csak annyit mondani ennek igazolására, hogy mindössze három játékos van, aki több, mint húsz válogatott meccset játszott. Heitinga (Fulham) messze a legrutinosabb a 87 meccsével, de volt már ő jobb helyen is mint a kieső Fulham. Így harminc felett már inkább levezetni látszik. A másik rutinos játékos Gregory van der Wiel (PSG), de ő már csak 37 meccset tudhat maga mögött. Viszont a PSG-ben elég sok nemzetközi rutint szerzett az elmúlt két évben, és az EB-n valamint a legutóbbi VB-n is igen jól játszott. A harmadik rutinosnak mondható védő Vlaar (Aston Villa). Neki 22 meccse volt (azaz szinte nem is rutinosabb, mint a többi), és szinte semmi nemzetközi rutinja sincs klubszinten (bár hat éven át vitézkedett a Feyenoordnál, és néha megjárta az UEFA-kupát).

Sejthetitek kik a védelem többi tagjai, ha az eddigiek voltak a rutinosak: Pieters (Stoke City), Janmaat (Feyenoord), Blind (Ajax), Indi (Feyenoord), Willems (PSV), van Rhijn (Ajax), Bruma (PSV), de Vrij (Feyenoord) és még sorolhatnám azokat a 23 év alatti védőket, akiket van Gaal kipróbált. A felsoroltaknak együtt 86 válogatottsága van.

A középpálya már jobban néz ki papíron.

Strootman (AS Roma) lehetne a csapat gerince, a hollandok Xabi Alonsoja - de sérült. Mellette jönnek a szokásos nevek: van der Vaart (Hamburg), Sneijder (Galatasaray), Robben (Bayern München), de Jong (AC Milan).

Ezekkel viszont a következő a gond:

- van der Vaart már harminc is elmúlt és ki fog esni a Bundesliga 2-be a Hamburggal, ahol minden csak nem húzóember;

- Sneijder is betölti a harmincat a VB-re és inkább már levezet a Galatában – halovány árnyéka csak a 2010-es Sneijdernek, önmaga paródiája;

- Robben is túl van a harmincon, de ő legalább tartja a szokásos két bites játékát;

- de Jong ugyan csak 29, de egy olasz középcsapat kezdőbe kerüléséért küzd (egyébként simán beférne, csak sérüléssel bajlódik állandóan).

Ez az ötös fogat lenne a hollandok kezdőjében, és amilyen rutintalan és fiatal a védelem, pont olyan rutinos ez a középpálya. Csak hát a kor, meg a formahanyatlás kérdésessé teszi, hogy mit fogunk tőlük látni.

A durva az, hogy e mögött a 30-as korosztály mögött nincs 25 felett szinte senki. A cseréik pont olyan napos csibék, mint a védelem.

Akik szóba jöhetnek még a keretben: Schaars (PSV) – na, ő mondjuk pont harminc éves és van 23 válogatott meccse is, de a többiek közül egy sincs, akinek legalább tíz lenne: Clasie (Feyenoord), de Jong (Ajax), Narsingh (PSV), Fer (Norwich), Maher (PSV) és még kb. két tucat 23 év körüli vagy alatti emberke a holland élvonalból.

A csatár poszt néz ki egyedül igen bivalynak: van Persie (ManU) és Huntelaar (Schalke) igen jól csengő nevek a szakmában, de még Kuyt (Fenerbahce) is feltűnhet a keretben. A probléma itt is inkább az, hogy mindhárman a harmadik X-et tapossák, és mögöttük csak az a Lens (Dinamo Kijev) látszik, aki Dzsudzsák pályafutását másolja, csak egy kicsit ügyesebben…

 

A játékuk

 

Attól nem kell tartani, hogy egy holland csapat bekkel. Ez a keret egyébként is alkalmatlannak tűnik rá. A saját magunk bőrén tapasztalhattuk, hogy főleg az előre játékban erősek, és a támadásépítéseik tűnnek kidolgozottnak. Persze a VB-n nem fognak olyan csapattal találkozni, amelyik egy gólos előnynél 30-40 méterre húzza fel a védelmi vonalát az utolsó öt percre…

 

A hollandok egyik erőssége maga van Gaal, aki remek abban, hogy egy szétesett gárdát összerakjon. Tűzoltást csinált legutóbb a Bayernnél is 2009-ben, 2012-ben a holland válogatott élén (hiszen az EB rohadt nagy égés volt a tulipánosoknak) és most sem véletlen, hogy a ManU őt akarja a padra.

 

A holland csapat pedig össze lett rakva elég jól. A hollandok játékkoncepciója szerint vagy létszámfölényes helyzetet kell teremteni a labda körül, és gyors összjátékkal átjátszani a védelmet, vagy egy-egy elleni szituációra kell kijátszani, és aztán annak az egynek meg kell vernie az emberét (Robben az ikonja ezen koncepció alapján történő képzésnek). Ugyebár ez utóbbi szituáció az, amikor egy spanyol hátrafele passzol…Robben meg befelé tolja és lő.J

 

A szélső hátvédjeik lelkesen támogatják a szélen vezetett támadásokat (az overlappel hozzák létre a szélen a kettő-egy vagy kettő-kettő elleni szitukat – az utóbbiból könnyen jön már az egy-egy). A 16-oson belül pedig két clinical finisher is várhatja a labdákat: van Persie és/vagy Huntelaar. Az előbbi egyébként még kontrajátékra is alkalmas, az utóbbi már inkább csak pozíciós játékra, mert a passzjátéka nem olyan gördülékeny, nem olyan pontos, és nem olyan kreatív, mint az előbbié.

 

A holland csapattól tehát gyors és látványos focit fogunk látni, csak hát a védelme nem túl labdaügyes, és a csoportban két elszántan letámadó csapatot (Spanyolország és Chile) sodort elébe a szél, amivel rohadt sokat fog szenvedni az Oranje.

 

 
Kilátások

 

Kérdéses, hogy miként nőnek fel a fiatalok a feladathoz, és mikét kapják össze magukat a vén fakkerek. Ha minden klappol, akkor a csoportból továbbmennek, hogy megint lássunk egy klasszikus brazíl-hollandot.

 

De ennek kicsi az esélye. Valószínűbb, hogy szűken, de kizúgnak a csoportból.

 

 
4. Ausztrália

 

Velük pont úgy vagyok, mint Kamerunnal: teljesen látómezőn kívül vannak, ezért sokat nem fogok tudni róluk írni.

 

 
A keret

 

A legismertebb játékosaik: Schwarzer (Chelsea), Neill (Doncaster Rovers), Bresciano (Al-Gharafa), Archie Thompson (Melbourne Victory), Tim Cahill (New York Red Bulls).

 

Nem egy félelmetes névsor, ráadásul Bresciano a legfiatalabb a maga 34 esztendejével…

 

Ha a 41 éves Schwarzer lesérül, akkor jöhet majd Brad Jones (Liverpool), aki az elmúlt kb. 100 évet padon töltötte. Abban már nagyon nagy rutinja van, szóval ezúttal is ő lesz a cserekapus valószínűleg.

 

A harmadik név Langerak (BVB), de ő is csak a padozásban szerzett rutint, mert Weidenfeller mellett ő sem játszik sokat.

 

A védelem az angol másod- és sokad osztályból illetve a méltán hírneves ausztrál bajnokságból verbuválódik. A középpályára már odafért Jedinak (Crystal Palace), de az ő neve is csak azoknak lehet ismerős, akiknek van DIGI-jük; és még jó pár légiós a svájci és osztrák középcsapatoktól és a német másodosztályból.

 

Csatárposzton a már említett Cahillen és Archie Thompsonon (ketten együtt 69 évesek!) kívül Robbie Kruse (Bayer Leverkusen) érdemel említést, mert ő legalább egy német élcsapatban nem játszik.

 

 
A játékuk

 

Ausztrál edző, nagyon sok Ausztráliában játszó és jó néhány championship-kompatibilis angolszász csapatból érkező játékossal. Nem nagy kunszt kitalálni, hogy itt bizony alig lesz a földön a labda, és masszív kick-and-rush-t fogunk látni. Rögbi gömbölyű labdával.

 

Próbáltam megnézni az elmúlt egy év eredményeit, hogy abból képet kapjak a kenguruk játékerejéről, és hát nem lettem lenyűgözve: a románok ellen kikaptak egy éve, a brazilok és a franciák pedig egyaránt egy hatost gurítottak nekik most ősszel. Kanadát viszont simán, Costa Ricát pedig szűken verték. Júliusban Szöulban indultak egy tornán, és egy héten belül kikaptak Japántól és Kinától, míg Dél-Koreával gólnélküli meccset hoztak.

 

Tétmeccsen már jobbak a statjaik, de Irak és Jordánia leverése után Ománnal szemben már csak döntetlenre futotta. A Japán elleni idegenbeli iksz az egyedüli süvegelendő eredmény.

 

Szóval nem tűnik túl masszívnak ez az ausztrál alakulat. Sok gólt senkinek sem rúgnak, cserébe viszont a jobb csapatok kitömik őket.

 

 
Kilátások

 

Fentiekből és a csoport ellenfelek erejéből következően már a pontszerzés is bravúr lenne…és örülniük kell minden gólnak, amit nem kapnak, hanem rúgnak…

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szergejpub.blog.hu/api/trackback/id/tr806178357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.