Futball, ahogy Szergej látja

Szergej Pub

Szergej Pub

Akik a történelmet írják

Real Madrid - Liverpool BL-döntő elé

2018. május 26. - Szergej Pub

Eljött ez a nap is.  A fél világ a TV képernyőjére mered, mert a világ legfaszipántosabb sorozatában két legendás klub méri össze erejét, hogy eldöntsék, melyik ülhet fel Európa trónjára.  A mindenáron való újat mondani akarás Scyllája, és a közhelyek újrapuffogtatásának Charybdise között evezve próbálom valami használható szellemi elemózsáival ellátni mind a hat olvasómat, de nehéz dolgom van, mert az elmúlt héten nagyjából már mindent leírtak.  Az elmeroggyantabb konzumidiotizmusba hajló firkászok Ronaldo-Salah párharcról vizionálnak (mintha bármikor is találkoznának majd a pályán a kézfogásokat követően), a józanabb sportújságírók és szakírók pedig a Marcelo-Salah párharcról írták tele az internetet, valamint a madridi középpályát hasonlítgatták össze a Pudlijéval (ezeket volt értelme elolvasni).  Hajtás után én is hozzáteszem a magamét.

thumb2-uefa-champions-league-final-2018-real-madrid-liverpool-fc-jafar-art.jpg

A két csapat eddig ötször találkozott a BEK/BL-ben és háromszor a Pudli, míg kétszer a Madrid nyert.  Döntetlen még sosem volt a két csapat között, de nem mondhatni, hogy szétrúgdalták volna egymás hálóit: az öt meccsen mindössze nyolc gól szerénykedik a csapatok nevei mellett.  A mostani döntő előtt a többség sok gólos meccset vár, mert két hatalmas támadó potenciállal rendelkező csapat találkozik, de a matek sajnos nem ennyire egyszerű.  A madridi blogokon pl. a többség azt szeretné, ha a Real visszaállna, hogy a Pudli ne tudjon kontrázni, hanem azt kelljen játszania, amiben a leggyengébb: felállt védelem elleni pozíciós játékot.  Ez nyilván nonszensz, Zizou nem fogja a csapata játékstílusát pont a döntő előtt megváltoztatni, hogy ennyire alkalmazkodjon egy olyan csapathoz, amelyik lehet, hogy kóvályogni fog a döntő hangulatától, mint paraszt a belvárosban.  Ráadásul ez a szurkolói elképzelés azt is feltételezi, hogy Klopp Pudlija egy egyszerű kontracsapat, aminél nagyobbat nem is lehetne tévedni.

Félreértés ne essék, Zidane Realja azért lett korszakos csapat (mert egy csapatot, amelyik öt idényben négyszer jut döntőbe, amelyiken háromszor (vagy négyszer) nyer legalább annyira megérdemli a korszakos jelzőt, mint Pep Barcája), mert képes más és más stílusú ellenfelek ellen is hatékonyan játszani azáltal, hogy úgy alkalmazkodik hozzájuk, hogy közben a stílusuk - bár valamelyest idomul - alapvetően megmarad.  Szemben a végtelenségig stilizált Pep csapatokkal például, amelyek foggal-körömmel ragaszkodnak a saját stílusukhoz, és abból jottányit sem engednek. 

Zizou nem egy taktikai zseni, mint Allegri.  Zizou nem egy pedáns oktatóba oltott vizionárius, mint az Őrült Zseni (Sampaoli), az Őrült (Bielsa), Klopp vagy Pep.  És végül Zizou nem egy motivációs edző, mint pl. Fatih Terim.  Zizou ezek kombinációja: mindegyik elem megvan benne valamelyest, ám egyik skillje sem kimagasló.  Viszont amit biztosan nagyon tud: formát időzíteni.  Emelett meccselni is egész jól tud, mert a meccs közbeni kiigazításai általában ülnek, a cseréit meg nem szokta nagyon elfuserálni. 

A másik oldalon ott van a Turbo-Fussball atyja és anyja, a Pöhler, aki a Mersey-partján végre révbe érhet.  Egy látnok, aki 10 évvel ezelőtt meghaladta a korát, majd utolérték, de újra előre rohant.  Nem szégyell a saját hibáiból, de másoktól sem tanulni.  Öt évvel ezelőtt már elbukott egy döntőt azzal, hogy túlságosan ragaszkodott a saját víziójához, a korábban ezerszer működő meccstaktikához, és a kipróbált csapatszerkezethez.  Öt év alatt kísérletezett háromvédős felállásokkal is, de végül a 4-2-3-1-et leváltotta Liverpoolban a 4:3:3-ra, amelyik legalább olyan jól igazodik a gegenpressinghez, de mégis nagyobb stabilitást nyújt a középpályán (cserébe a szélen sebezhetőbb, de inkább a centrum legyen biztos, mint a szélek - ez a sakkban is így van).  A lerohanjuk az ellenfelet, amíg van tüdőnk, majd utána csak elég lesz a megszerzett előny meccstaktikát cizellálta, amint az a City és a Roma elleni visszavágók is megmutatták.  Sőt, az odavágókon is látszódott, hogy a Pöhler csak addig nyomta igazán a nitrót, amíg korán komoly előnybe nem kerültek.  Utána már tartalékoltak az energiával, hogy végig bírják a meccset.

Az energiára meg nagy szükségük lesz, ugyanis a Madrid padja jóval hosszabb és magasabb minőséget képviselne még akkor is, ha a Pudli nem lenne tele sérültekkel.  Matip, Can, Ox és Gomez mind a kezdőből vagy annak környékéről hiányoznak, de nagyon.  A kezdőcsapat a hiányzásuk miatt még nem lett gyengébb, de Klopp nem igazán tud kit behozni, ha ég a ház, vagy ha elólmosodnak a lábak.  Zizounak ilyen gondja nincsen, mindenki bevetésre kész.  Neki inkább a kezdő összeállítása lesz a gond, mert szemben Kloppal, neki vannak opciói bőven.

A Liverpool kapujában Karius fog állni, aki most már végleg kiszorította Minyont.  A védelemben nincs variációs lehetőség: a fiatal TAA kerül jobb szélre, és egyben kulcspozícióba, mert ott fog jönni Marcika ezerrel, és Zselé is arrafele szeret portyázni, középen a lassú Lovrentől tartanak leginkább a Pudli szurkolói, és azt remélik, hogy mellette van Dijk god-mode-ban fogja letolni a döntőt.  A balbunkó Robertson lesz, mint az összes tavaszi BL-meccsen.  Klopp akkor kerül komoly gondba, ha a védelemben cserélnie kell, mert Clyne és Moreno már könnyűnek találtattak erre a szintre, míg Klavan nem igazán van játékban, mert sérülésből tért vissza.  A Pudli középpályája szintén determinált: Wijnaldum-Hendo-Milner.  Lallana sérülésből épült fel, és rohadtul nincs sebessége a presszinghez, Can pedig vagy doktori csodaként pályára lép, vagy nem (inkább nem).  Elöl a Mané-Firmino-Salah sorhoz kétség sem fűződik.

A Realnál Navasszal kezdődik a névsor, a Karvaly-Varangy-Ramos-Marci sor is adott, mint ahogy biztosak lehetünk abban is, hogy Kázmér, Modric és Kroos is a kezdőben lesz.  Kovács ismét a padon fog kezdeni, aztán vagy be kell hogy álljon középpályát erősíteni/frissíteni, vagy nem.  Elöl viszont Zselét leszámítva nagy a bizonytalanság.  A két megmaradt helyre jelentkezik Benzin, Béla, Isco, Lucas és Asensio.  Zizou választása a meccstaktikáról is sokat el fog mondani.  Ha Isco kimarad, az mondjuk nettó ostobaság: a labda megtartásához feltétlenül szükséges a nagy fejű.  Benzin vagy Béla kezdése azt jelenti, hogy Zizou töke szőrösebb az eddig hittnél, és elengedi a szélen életveszélyes Pudlit azért, hogy elöl maximalizálja a gólveszélyt.  Ha Lucas vagy Asensio kezd, akkor Marcika megtámogatását onnan képzeli el a mester. 

A Pudli játékának kulcsa a labdaszerzés és a transition play.  A védelmi vonal magasan helyezkedik, ami lehetővé teszi a front hatosnak az intenzív presszingelést, hiszen így a védelem és a csapat többi része között nem lesz hektárnyi terület.  A front hatosból a három középpályás eszement mennyiséget melózik (erre Coutinho alkalmatlan volt - ezért írtam, hogy a téli eligazolása még erősítheti is a Pudlit), amire a három "labdazsönglőr" a legalkalmasabb.  A támadótrióból a legnagyobb meló Firminóé, aki lassan a brazil válogatott első számú centerévé növi ki magát (mekkora változás lesz ez a brazilok számára Fredhez képest!).  A fogpasztareklámba illő mosolyú brazil vagy a belső védőket, vagy a mélységi irányítókat szokta zaklatni, és a célja, hogy arra kényszerítse őket, hogy felemeljék a labdát a talajról.  Szerintem a Real ellen az elsődleges célpontja a belső védők lesznek, mivel Kázmér inkább egy tankba oltott Makelele mint mélységi irányító, Kroos és Modric pedig túl távol lesznek tőle. 

A Pudli azért nem kontracsapat, mert nem reaktívan behúzódik a kapuja elé, aztán hosszú indításokkal, három passzból ér fel az ellenfél kapujához, hanem magasan helyezkedik, és letámad.  A presszing mellett a gegenpressinget is bőszen alkalmazzák, és ez a transition play kulcsa: labdavesztést követően van 5-6 másodperc, amikor az ellenfél a labdabirtoklás miatt elkezd átállni labdajáratásra (a szélső védők megindulnak előre, a belső védők eltávolodnak egymástól, a mélységi irányító hátrébb húzódik, a támadók és a középpályások megfordulnak, hogy összjátékra kínálják magukat).  Ebben az 5-6 másodpercben, amíg nem sikerül a frissen megszerzett labdát biztos helyre juttatni, távol a párharcoktól, és amíg nem sikerül átállítani a szerkezetet labdatartásra (transition), addig a labdát frissen megszerző csapat sebezhetőbb, mint amíg védekezéshez tömörültek, vagy mint amikor már felállnak a labdajáratáshoz.  A gegenpressing ezt az átmeneti állapotot veszi célba.  A Klopp-féle foci lényege, hogy ekkor kell gyorsan visszaszerezni a labdát (valószínűleg még az ellenfél térfelén, jobb esetben a támadóharmadban), és a rendezetlen ellenfélre egy-két passzal rátörni (főleg a feltolódó szélsővédők mögött).  Direkt foci a javából, de semmi köze a kontrajátékhoz, ahol egy már stabilan labdatartásra beállt csapatot kell az egész pályán keresztül megfutni. 

A Pudli valóban szenvedett az idényben olyan csapatok ellen, amelyek beálltak ellene védekezni, mivel nem kínálták fel a transition okozta gyengeséget céltáblául.  A madridi drukkerek kívánsága, hogy a Madrid álljon vissza, és kontrából verje meg a Pudlit, ilyen szempontból érthető, de csúnya alábecsülése is egyben a Madrid erősségeinek.  A Real középpályája jelenleg a világon a legjobb.  Pont.  Olyan szinten labdabiztos a Kroos-Modric tengely, és olyan játszópajtásaik vannak Marci, Karvaly és Isco személyében, hogy bárki elől képesek eldugni a labdát.  A madridiak nyerő taktikája tehát nem a saját stílusuk feladása, hanem a Pudli kifárasztása lehet.  A stabil labdatartásból megszerzett labdával ugyanis a Pudli sem olyan veszélyes, mint a gegenpressinges lerohanásból.  De egyáltalán ki mondta, hogy Kroos és Modric elég gyakran fogják odaadni a labdát a vörösöknek ahhoz, hogy abból elegendő komoly helyzetre fussa? 

A stílus megtartása mellett azonban tényleg fontos Marcika megzabolázása, mert Salah élvezettel fog nyargalászni azon az üres területen, amit maga után hagy, ha eszetlenül felrohangál.  Ne felejtsük el 2014-et és a 7:1-et, amit a brazilok elsősorban Marcika eszetlen felfutásainak köszönhet.  Akkor is egy német edző használta ki Lahmmal és Müllerrel azt, hogy Marcika nem kapott segítséget Bernardtól (Zselétől sem kapott mondjuk soha), és most is egy német edző feni arra a fogát, hogy Salaht ráengedje Marcikára.  Zizou elsődleges dolga Marcika korlátozása, ami nyilván a támadópotenciált fogja a balszélen valamelyest csökkenteni, de azt hülyeség lenne gondolni, hogy Marcikát oda lehetne szögelni a védelmi vonalhoz.  Felesleges is lenne, hiszen Marcika nem a klasszikus védekező skilljei miatt számít a világ egyik legjobb, ha nem a legjobb balhátvédjének.  Tehát a Marcika nevű fegyvert néha-néha engedni kell elsülni, és ehhez jön Zizou másodlagos feladata: megfelelő támogatást biztosítani a brazilnak.

marcelo-salah.jpg 

Másfelől Salahnak sem lesz könnyű dolga, mivel tulajdonképpen saját tükörképével még nem igazán küzdött meg idén.  És itt most nem csak az ábrázatukról beszélek.  Hasonló testfelépítés, hasonlóan ballábasság, hasonló sebesség jellemzi mindkét játékost.  Baromi nehéz lesz megtalálni azt a skillt, amivel megbízhatóan meg fogja tudni verni a védőjét.  A képlet azért nem egészen így nézett ki a Fáraónak eddig.  Mané is gondban lehet egy olyan védővel szemben, mint Karvaly, mert már csak a súlypontja és a sebessége miatt is nehezebb lesz leráznia magáról, mint a többi védőt.  Firmino sem találkozik gyakran olyan labdabiztos belső védőpárossal, mint Ramos és Varangy.

A Real idén még nem találkozott olyan kegyetlenül presszingelő csapattal, mint a Pudli, ezért a szurkolók joggal aggódnak, hogy a középpálya minősége elegendő lesz-e arra, hogy kipasszolják a Mersey-parti bulldogokat.  A Pudli sem találkozott ilyen labdabiztos védelemmel és középpályával, és egyáltalán nem kellene biztosnak lennie senkinek abban, hogy a Pudli nem kiskutyaként fogja csak kergetni a labdát, míg össze nem esnek a fáradtságtól.  Klopp talán lesz annyira józan, hogy szemben a 2013-as döntővel, nem a nulladik perctől tolja rá a nitrót, hogy aztán a második félidőben mozdulni sem tudjon a csapata.  De az is lehet, hogy ismét abban reménykedik, hogy az első félidő első harminc és a második félidő első 15-20 percében a Turbo-Fussballból fakadó fölény elegendő lesz annyi gól megszerzésére, amennyit a meccs maradék idejében a Real nem tud ledolgozni.  Ez 2013-ban nem jött be, mert a Bayern nagyon gyorsan megszerezte a vezetést.  Baromi fontos lesz a Pudli számára, hogy ők szerezzék az első gólt.  Nem azért, mert onnantól kezdve nyeregben vannak (ez a Real elég rutinos és magabiztos ahhoz, hogy ne essen kétségbe, és nyíljon ki egy korán bekapott gól miatt), hanem azért, mert ha ők kapják az első gólt, akkor Kloppnak sem taktikája, sem variációs lehetősége nem lesz arra, hogy komolyan megváltoztassa a meccs menetét.  Ez a döntő lehet, hogy nagyon óvatos csapatok csatáját hozza, de az is benne van, hogy mindenki várakozásának megfelelően kiszakad a gólzsák, és több, mint öt gól lesz.  Utolsóként Salahról egy gondolat: ha a döntőben a Pudli az ő góljával nyer, vagy legalább két gólt rúg, és a VB-n Egyiptom az ő góljaival továbbmegy abból a szir-szar hikomatos csoportból, továbbá, ha ősszel nem hanyatlik le látványosan a formája, akkor nálam ő az esélyes a következő aranylabdára.

A bejegyzés trackback címe:

https://szergejpub.blog.hu/api/trackback/id/tr1414004590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása