Futball, ahogy Szergej látja

Szergej Pub

Szergej Pub

Elemzés: Németország-Olaszország

EURO 2016 negyeddöntő

2016. július 05. - Szergej Pub

Megmondom az őszintét, annak ellenére, hogy valahol azért fostam attól, hogy a Fikazabáló változtatni fog, eléggé meglepett ezzel a háromvédős szerkezettel.  Négy éve az elődöntőben pont az volt a gond, hogy az addig úgy-ahogy működő csapatot átalakította annak érdekében, hogy ott vegye fel a kesztyűt a digókkal, ahol a legerősebbek: a pálya közepén.  A terv nagyon nem vált be, főleg annak köszönhetően, hogy egyfelől így az erős széljátékot feladta, másfelől a pálya közepét így is az olaszok hihetetlenül labdabiztos négyese (Pirlo - de Rossi - Marchisio - Montolivo) uralta.  A mostani meccsre ebből a négy emberből senki sem maradt, és erős faktor volt az olaszok kiesésében az, hogy az olasz középpálya messze nem tudta felvenni a versenyt minőségben a németekével.  Hajtás után bele is vágok a meccs elemzésébe, ám előre figyelmeztetek mindenkit, hogy '86 óta a németeknek szurkolok minden világversenyen, míg '94 óta konzekvensen a macskazabálók ellen.  Ezért kiegyensúlyzott tájékoztatásra senki se számítson!

Conte semmi meglepőt nem húzott a kezdőcsapatának kiállításakor.  Sok variációs lehetősége persze nem volt.  De Rossi mélységi irányítói szerepét Parolo vette át; pontosabban kellett volna átvennie.  Sturaro került be az igavonó szerepébe, de Sciglio és Florenzi pedig a szárnyvédőket játszották el.  Minden más ugyanaz volt, mint amit eddig is láttunk az olaszoktól ezen az EB-n. 

Hanem aztán a Hónaljszimatoló erősen belenyúlt a gatyájába csapatába!  Megint elővette a háromvédős felállást, amit a VB előtt is próbálgatott, majd egy ukránok elleni sokgólos döntetlen a felkészülési meccsen picit elfeledtette vele az ötletet.  A mostani felkészülési meccseken is elővette néha-néha, de egyáltalán nem tűnt úgy, hogy ezen az EB-n hozzá fog nyúlni ehhez az eddig kétélűnek látszódó fegyverhez.  Höwedes végre a saját posztján játszhatott, bár ez a meccs is csak arra világított rá, hogy nem elég jó ehhez a német válogatotthoz, de erre majd visszatérek később.  Boateng és Hummels volt a másik két belső védő.  Kimmich és Hector a szárnyvédők.  Előbbinek sokkal jobban állt ez a szerep, Hector nem igazán érezte szerintem a szerephez szükséges helyezkedést.  A pálya közepén még Khedira kezdett, de aztán gyorsan bejött Svejni; Kroos a mélységi irányító volt.  A támadásszövéshez Müller és Özil tette hozzá a magáét és a 3-4-2-1 szerkezet csúcsán Gomez tündökölt (kicsit belehánytam a számba, míg ezt leírtam).

germany_italy_lineups_20160702.png

A szerkezetváltás lényege az volt, hogy a három német támadó egyedül maradhatott a három digó védővel, és ugyanígy egy az egy elleni szituk jöhettek volna ki a szárnyvédő posztokon.  A magasabb német minőség ellensúlyozná az olaszok létszámfölényét a középpályán, és így a három német belső védő három a kettő ellen játszhat az olasz csatárokkal.

Hogy mi jött ki végül a tervből, azt pár képen keresztül lehet elmagyarázni.  A képeket az indexről schmitteltem.

germany_italy_20160702_5-3-2.png

A digók labda nélkül szinte a 16-os vonaláig szorulnak vissza.  Szerkezetük egy nagyon szűkre szabott 5-3-2.  Hector a túloldalt (lelóg a képről) pont senkit nem érdekel.  Az olasz védők nem szívesen adják fel a centrumot és a félterületeket, azaz nem mennek a 16-os széleinél kintebbre, csak ha muszáj.  A labda Butatengnél, és nem sok lehetősége van: vagy Höwedesnek tolja tovább a labdát, vagy Kimmichnek, ha picit ambíciózusabb.  Ritkán volt az.  Kroost az egyenlítő gólig kivette Éder vagy néha Pelle, az olaszok szerkezetváltásáig nem is volt gyakorlatilag játékban, de ne ugorjunk előre.

germany_italy_20160702_halfspaces_howedes.png

A szitu csaknem ugyanaz, mint előbb csak másik szögből nézve: Éder kiveszi Kroost.  Hummels a labdával nem sok opciót lát maga előtt.  Hector lehetne egy, de a háta mögött van, megfordulni meg már nincs ideje a rárontó olasz miatt.  Maradt két lehetőség: hátra Neuernek, vagy keresztbe Höwedesnek.  A két képből is látható mi a gond a németek oldalán, illetve, hogy mi volt a cél az olaszoknál: a lehető legimpotensebbhez terelni a labdát.  Höwedes messze kilóg ebből a német csapatból labdaügyesség, elképzelés, kreativitás vagy bármi területén.  Tőle aztán igazán nem kellett tartani, hogy megváltja a világot.  Hiába van nyitva előtte az egész félterület (két fekete vonal közötti rész, amelyben majd a labdát kapja), és hiába lehetne egy rágyorsítással kettő-egy vagy kettő-kettő elleni játékot kialakítani Kimmichhel, erre Höwedes képtelen.  Miután megkapta a labdát, a jellemző sablonpassz ment Kimmichnek a szélre, esetleg Kroosnak, aki rögtön visszapasszolta neki vagy Butatengnek.  De ne csak Höwedest szidjuk, a túloldal sem volt sokkal potensebb, ha oda játszották ki a szabad embert.

germany_italy_20160702_halfspaces_hummels.png

Hummels hasonló körülmények között kaphat labdát, mint Höwedes, és ő sem tud vele mit kezdeni, pedig sokkal potensebb labdával.  Ennek egyik oka, hogy nincsenek sem neki, sem Höwedesnek jól megjátszható társai.  Ki lehet tolni a szélre, vagy visszaforgatni megint a labdát oda, ahonnan érkezett.  Hummels ennél picit többet is próbált, néha beemelte a labdát az olasz kapu elé (Svejni egy ilyenből fejelt gólt szabálytalanul), de ebben sem volt sok veszély. 

A németek igazodtak az olaszokhoz a szerkezetváltással, de ennek kettős eredménye lett: egyfelől minimalizálták az olaszok veszélyességét, másfelől sterilizálták a saját játékukat, hiszen a szélről beadott labdákon kívül sok egyéb lehetőségük nem maradt.  A Fikapusztító inkább a tutira ment, így is lehetne fogalmazni.  Aztán Conte is inkább a tutira ment.

germany_italy_20160702_5-4-1.png

A németek vezetőgólja után Conte 3-4-3-ra állt át anélkül, hogy cserélt volna (Giaccherini lépett fel harmadik csatárnak), és ennek az lett az eredménye, hogy magasabban szereztek labdát, ami által veszélyesebbekké váltak.  Az egyenlítő gólhoz persze nem ez vezetett, hanem Butateng ordenáré ostobasága.  Az egyenlítés után Conte pedig ráment a már említett tutira: 5-4-1-re rendelte vissza a csapatot labda nélkül.  Ennek eredménye az lett, hogy Kroos felszabadult, de ennek már nem volt nagy jelentősége, mivel a meglepő módon kulcsjátékossá váló Gomez eddigre kisérült a mérkőzésről (erről picit bővebben írok lentebb).

Ez persze csak egy aspektusa volt a meccsnek, nevezetesen, amikor a németek járatták a labdát.  Ebből a szituból volt a legtöbb a meccsen, ezért gondoltam erre kitérni részletesen, de voltak más aspektusok is, ezekről dióhéjban szólok.

  1. Feltűnő volt, hogy az olaszok mindenáron ki akarták szedni a meccsből az EB passzkirályát.  Kroos kikapcsolása a játékból nem volt mégsem halálos a németek számára, mert egyfelől a Khedira helyett beálló Svejni valamelyest átvette a szerepet, ha tudta.  Másfelől viszont nem annyira tudta, mert a németek szerkezetéből az következett, hogy középhátvédeknek legyen a legtöbb ideje a labdával, és mit ad isten, a németeknek van két olyan középhátvédje is, akik a világon a legjobbak között vannak ebben a műfajban (valójában három, de Stubi tanárúr megint az ispotályban ragadt a torna előtt).  A német focikultúra valahogy termeli magából a Beckenbauereket.  Az említetten kívül Sammer szintén aranylabdáig vitte ugyanebben a szerepben, de vénségére Matthäus is ebben a szerepben találta magát, és bár azóta a poszt megváltozott, a szerep ugyanaz: Butateng és Hummels is ezen hátvéd-tradíció méltó folytatói. 
  2. Az olaszoknál is van egyébként egy kiválóan passzoló hátvéd.  Bonucci ugyanakkor egyedül van ezzel a kiváló képességével, és Gomeznek nem kellett összetörnie magát nagyon ahhoz, hogy kivegye a Juve játékosát a játékból.  Müller és Özil csak arra figyeltek, hogy ha már Barzapapánál van a labda, akkor az öreg ne tudjon egyszerű felpasszal a középpályásokhoz férkőzni.  Az olaszok akkor sem tűntek egyébként életveszélyesnek, ha ez mégis sikerült.  És itt el is jutottunk ahhoz, hogy miért hiányzott nekik, de rohadtul de Rossi.  Amikor megsérült a spanyolok ellen, és Motta vette át a helyét, az olaszok veszélyessége a töredékére zuhant.  Motta sem tudta eljátszani Pirlo szerepét, csakúgy mint Parolo ezen a meccsen.  A középpályáról hiányzott egy ember, aki kulcspasszt tudott volna adni.  Négy éve Pirlo, Montolivo, Marchisio és de Rossi alkotta a középpályát (azért érezzük, hogy mekkora minőségi fölény van egy Sturaro-Parolo-Giaccherini hármashoz képest).  Ebből Pirlo visszavonult, de a másik három még él és mozog, és most egyébként is három középpályás fért volna csak be.  Montolivoval Conte nem számolt, mert a formája idén messze volt az ideálistól; Marcsi a torna előtt, de Rossi a torna alatt sérült meg.  Ha Conte csak még egy passert kivitt volna erre a tornára az egyébként habitusához jobban illő combating midfielderek egyike helyett, akkor lehet, hogy másként alakul a meccs.  Pláne, ha kettőt.  De nem vitt, így pedig az olasz középpálya nevetségesen súlytalan volt a labdával.
  3. Gomezre pont ugyanakkora szükség van a német csapatban, mint a VB-n Kloséra volt.  Egyszerűen nem működik a német támadójáték, ha nincs egy rendes kilences a csapatban.  Most az mindegy, hogy miért pont Gomez(!?) az, akinek a Seggszimatoló bizalmat szavaz.  A lényeg, hogy kell egy ember, aki birkózik a védőkkel, aki néhány méter helyet tud teremteni a védelem és a középpálya között (hogy az egyébként formán kívül játszó Müllernek legyen területe) azáltal, hogy a középső védők nem mernek olyan nagy rőssel kilépni a keletkező senkiföldjére, mert nem hagyhatják ott az őrizendő emberüket. 
  4. Mindkét csapat durván letámadta a másikat, amikor a kapusnál volt a labda.  A németektől ebben nem volt semmi meglepő, mert ők szoktak ilyet csinálni, de a digóknál ez egy ritka fegyver tradicionálisan.  Conte azonban az egész EB-n előszeretettel alkalmazta ezt, főleg a spanyolok ellen.  Itt sem fogták vissza magukat, Neuer és az egész védelem néha elég kockázatos passzokba mentek bele, hogy megpróbáljanak kitérni az olaszok cápázása elől.  Az olaszok ilyenekkel jellemzően nem szórakoztak, ők fogták és kirugdosták a bogyót Pellé irányába, aki ilyenkor meg Höwedes oldalán igyekezett csámborogni.
  5. A megmerevedő lövészárok háborút egy dolog még mindig megbolygathatta volna: ha a játékosok a legelemibb eszközzel, a cselezéssel próbálkoznak.  Csak hát nem igazán ilyen típusú játékosok kerültek be a pályára.  Draxler, aki nagyjából minden driblijét hozta a tótok ellen, tök mindegy ki került elé, kikerült a csapatból Höwedes javára.  A németeknél Özil az, aki még képes értelmes sebességre gyorsítva cselezni, de ő meg mindig inkább passzol.  A digók sem álltak ilyen szempontból jobban: Pellét nyugodtan oda lehet állítani Szalai mellé, ami a ball controlt illeti.  Éder még csak-csak jelent valami fenyegetést, de a többieket inkább hagyjuk.  Ennek egyenes folyománya, hogy a 120 perc alatt a két csapat együtt csak 24 driblit hozott össze, és ebből csak nevetséges 9 sikerült.  Azaz több, mint 13 percenként egy.

germany_italy_20160702_dribbles.png

Végül pedig még annyit jegyeznék meg, hogy a büntetőpárharc majdnem nevetségességbe fulladt .  A Hónaljszimatolónak a seggét szét tudtam volna rúgni, amikor megláttam, hogy az a művészlelkű Özil megy a labda felé, aki a tótok ellen is kihagyta, és egyébként sem vagyok meggyőződve róla, hogy a legstabilabb mentálisan.  Amikor Müller jött utána, már tomboltam, mert nem véletlenül váltották le őt Münchenben a büntetőkről.  Egy idő után Pep is érezte, hogy jobban járnak, ha berugdalják a tiziket.  Aztán, amikor már Svejni is a labda felé tartott, csak katatón állapotban habzott a szám, mert én még emlékeztem, amikor 2012-ben nem bírta nézni a társai büntetőjét, és aztán a mentális nyomoráról tanúbizonyságot téve ki is hagyta a sajátját.  Nem értettem, hogy miért nem Hummels és Butateng rúgják, de még Neuert is inkább odaengedtem volna.  Régen, ha  a német válogatott büntetőpárbajra kényszerült, nem aggódtam, mert tudtam, hogy Matthäus, Brehme, Möller, Basler, Effenberg meg a hasonló arrogáns geciputtonyok behunyt szemmel is berúgják.  Ezektől a srácoktól viszont mindig is tartottam, mert már valahol máshol jár a német foci mentálisan.  Már nem érinthetetlenek.  Oké, hogy akkoriban fele ennyire sem tudtak focizni, de kétszer jobban meg voltak győződve saját kiválóságukról.  És ez az, amire nagyon nagy szükség van egy ilyen helyzetben. 

A bejegyzés trackback címe:

https://szergejpub.blog.hu/api/trackback/id/tr198866278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása