Izland, Csehország, Wales, Izrael, Szlovákia, Spanyolország, Lengyelország, Írország, Anglia, Szlovénia, Észak-Írország, Románia, Ausztria, Oroszország, Horvátország, Olaszország, Dánia, Albánia, és Norvégia.
Menjünk csak végig szépen a fenti soron még egyszer! Ha ma befejeződnének az EB-selejtezők, a fenti 19 ország kvalifikálná magát a házigazda Franciaország mellett. Ráadásul a pótselejtezőket sem akármilyen csapatok játszanák:
Hollandia, Belgium, Ukrajna, Skócia, Litvánia, Finnország, Svédország, Portugália.
Ez már inkább néz ki úgy, mint az eddig megszokott mezőny, de azért még itt is van egy waddafakk csapat (GYK: Litvánia). A világbajnok viszont a kanyarban sincs! Hajtás után elmélkedünk erről egy kicsit...
Vegyük le a fenti 19-ből a usual suspect-eket, Spanyolországot, Angliát, Horvátországot és Olaszországot. A maradék 15 csapatból csak a lengyelek és Wales rendelkezik világsztár játékossal (Lewa és Béla, riszpektívli), egyébként a többi csapat játékosállománya nem éppen galaktikus, bár egy-két klasszis itt-ott fellelhető (pl. a szlovák Hamsik, az osztrák Alaba, a dán Eriksen stb.). Viszont most éppenséggel egy izraeli, észak-ír vagy albán játékost nem tudnék mondani kapcsiból.
Háde akkor mitől állnak ilyen remekül? Nem tudom biztosan megmondani. Egyfelől úgy tűnik, hogy a standardizált futbalista-gyárak (AKA akadámiák) áldásos tevékenységének hála sosem volt olyan kevés a különbség az átlagos, a klasszis és a világsztár játékos között, mint manapság. Másfelől már egy olyan kis ország, mint a Ferőer-szigetek is képes egy kultúráltan futbalozó csapatot kiállítani. Néztem az Izland - Hollandia meccset egy kicsit, és ledöbbentő volt, hogy mennyire jó focit nyomnak a halászok. Szlovákia meg először megcsinálta Ukrajnát idegenben, majd otthon a spanyolokat is megoblákoltatta egy kicsit - és ezzel gyakorlatilag le is rendezték az egyenesági kijutásukat.
Az utóbbi kérdés az érdekes a mi szempontunkból. Miért van az, hogy már a bálnavadászok is tudnak focizni (értve ez alatt, hogy van képe a játékuknak, és látszik, hogy mit akarnak, és hogyan akarják), míg mi még mindig a tolódást gyakoroljuk??? Miért van az, hogy lassan már egy európai csapatnak sem gond egy azonos, vagy picit erősebb ellenfél ellen háromnál többet passzolnia az ellenfél térfelén, csak nekünk???
Észak-Írország ellen valóban fájdalom volt nézni aranylábúinkat, de Feröer-szigetek ellen sem nagyon sikerült gördülékenyen támadást építeni. Márpedig, ha ellenük sem, akkor ki ellen!? A fentebb felsorolt országok példái mutatják meg nekünk, hogy mennyit számít, ha olyan edző van a kispadon, akinek van fogalma a szakmájáról. Akinek van elképzelése a játékról, van víziója, tudja mit akar a pályán látni, és képes is a játékosoknak ezt úgy leoktatni, hogy azok aztán ezt a víziót megvalósítsák a pályán.
Hogy Dárdai Pali ilyen edző-e? Nem tudom megmondani. Két meccsből, és három-négy hét munkából semmiképp. Nagyon remélem, hogy igen, és azt is nagyon remélem, hogy a finnek elleni meccs után visszamegy Németországba fejlődni. Már ezt a három meccses megbízást sem lett volna szabad elfogadnia, mert ha szarul sül el, akkor csak blamálja magát, és municíót ad az itteni semmirekellőknek, hogy "lám, lám! Ő se tud többet, mint mi!", ha meg jól, akkor meg nehéz lesz felállni a padról a közvélemény nyomása miatt. Messiásnak lenni nehéz felelősség ugyanis.
Egyébként, ha papírforma szerint megdöngetjük Észak-Írországot, és a bálnavadászoknak is beverünk egyet, akkor elsőhelyről várnánk a tavaszt, úgy, hogy a görögökkel szemben hat pont előnyünk lenne, ami azt jelentette volna, hogy elég lett volna egy döntetlent megcsípni ellenük, hogy jó eséllyel magunk mögött tartsuk őket. Durva, hogy számunkra ennyire jól alakuló eredmények mellett sem leszünk kint az EB-n...de a játékunk minősége alapján semmi keresnivalónk sincs ott.
