Nehéz helyzetben van az ember, amikor a szeme előtt zajlik a futball-történelem, és erről kellene valami frappánsat írnia. Brazília még sosem kapott ki ennyire tétmeccsen, sőt 1975 óta nem kapott ki hazai pályán tétmeccsen. Elődöntőben még sosem kapott ki ennyire egy csapat. Brazília még sosem vesztett elődöntőben. Németország pedig a nyolcadik döntéjére készülhet. Rekord az is, hogy Kroos 69 másodperc alatt lőtt kettőt. Klose a világbajnokságok történetének legjobb góllövője lett, míg Müller személyében már láthatjuk is a trónkövetelőt. Müller egyébként is előkelő társaságba keveredett azzal, hogy két egymást követő VB-n lőtt öt gólt. Még hátra van, hogy történelmet írjon azzal, hogy egymást követő két VB-n lesz gólkirály. Minden esélye megvan rá, elég a döntőben egyet vágnia.
Az írás frappáns nem lesz, de lesz történelmi háttér feltárás, probléma felvetések, példálózások, megoldási javaslatok. De leginkább fejben onanizálunk a valaha volt legnagyszerűbb játékra, amit a Nationalelf a pályára tett világbajnokságon.
A katasztrófák hatásai
Minden futball-nemzet megkapta a maga irapuatóját. Az angolok 1953-ban általunk szembesültek azzal a már mindenki más számára evidenes ténnyel, hogy bár ők találták ki a játékot, a zátonyon kívül már magasabb szintre emelték. Az angolok reagáltak, és pont annak az Alf Ramseynek a vezetésével, aki az évszázad mérkőzésén a pályán volt, 1966-ban megnyerték a VB-t. Az már más kérdés, hogy az angolok sajátos hozzáállása a focihoz (mert ők mindig azt keresik, hogy miképpen "kell" ezt a játékot játszani - és ha egyszer úgy gondolják, hogy rátaláltak a tutira, akkor a részükről a fáklyásmenet) tulképpen métellyé változtatta ezt a győzelmet. Az argentínok az 1958-as VB-n élték át a saját katasztrófájukat (Csehszlovákiától kaptak szintén egy hatost), ami a la nuestra, az öncélúan gyönyörű, játékos stílus elvetését vonta maga után. Onnantól kezdve kezdték termelni a Simeone és Mascherano típusú középpályásokat, és csak néha-néha bújt elő a tömegből egy-egy Riquelme.
A brazilokkal pedig már kettő ilyen paradigmaváltó katasztrófa is bekövetkezett. Az első 1950-ben, amikor a szintén hazai rendezésű VB kvázi döntéjében vereséget szenvedtek Uruguaytól, pedig már a döntetlen is aranyérmet ért volna. Akkor azt a következtetést vonták le, hogy a védelmet kell stabilabbá tenni. Mindenki furán nézett, hogy egy olyan csapat, amelyik a négyes döntőben szénné alázza a spanyolokat és a svédeket, miért akar védekezni, de végülis igazuk lett, mert a négyvédős rendszerrel rövid idő alatt három címet húztak be. 1982-ben a második mélyütést az olaszok elleni kiesés jelentette. Többek szerint az volt a valaha volt legjobb brazil válogatott, amelyik nem nyert VB-t. Az a csapat tele volt labdazsonglőr zsenikkel, művészekkel, és kikaptak a szép focit még véletlenül sem játszó olaszoktól. Akkor azt a következtetést vonták le, hogy a középpályát kell fizikálisan megerősíteni.
Merre tovább?
Ez a paradigma a tegnapi napig bizonyosan tartotta magát. Ha megnézzük a '82 után VB-n szereplő brazil csapatokat, akkor mindig találunk legalább egy favágót a középpályán. Dunga, Kléberson, Felipe Melo, Gusztáv...csak hogy párat említsek. Ráadásul ez egyre erősödött az évek előre haladtával, míg ezen a VB-n már odáig jutott a brazil csapat, hogy Fernandinhoval és Gusztávval, azaz két hentessel állt fel. A '82 óta tartó folyamat során egyre nézhetetlenebb lett a csapat játéka, és egyre távolabb került attól a stílustól, amit mi "brazil"-nak hívunk. Ez persze sarkítás. Játszott szépen is a brazil csapat az elmúlt 30 évben - pl. a 98-as válogatott vagy a 2002-es - de az nem a stílusból, vagy a csapatjáték megszervezéséből fakadt, hanem az egyének visszafojthatatlanul felszínre törő zsenialitásából. A 2002-es csapat játékstílusa nagyon hasonlítana az ideire, ha kivennénk belőle Ronaldót, Riváldót és Ronaldinhót, és betennénk a helyükre Fredet, Hulkot és Neymart. Persze könnyen mondom ezt, hisz' ugyanaz az edző.
A nagy kérdés számomra az, hogy Brazília ezután a kétségkívül hatalmas pofon után - ami nemcsak az eredményben, de a játékban is hatalmas volt - mihez fog kezdeni. Kis kitérő: az igazán megrázó futballpofonok jellemzője az, hogy nem csak az eredmény megrázó, hanem a játék minőségében mutatkozó különbség is. Ez ugyanúgy igaz a 6:3-ra, mint az argentinok 6:1-ére, vagy a mostani pofonra. Vajon azt a következtetést vonja le Brazília, hogy a '82-es bukásból rossz következtetést vontak le? Kétlem, hogy ennyire radikálisan fel kellene forgatniuk magukat, hiszen két arany és egy ezüst csak összejött ez idő alatt. Ilyen radikális megoldáshoz még a németek és a belgák sem folyamodtak, amikor újra fogalmazták a játékukat! A brazil futball-kultúra olyan mély és stabil, hogy talán elég lehet néhány apró módosítás a nézetrendszerükön, hogy az elkövetkező 5-10 évben ne csak klasszis védők és verőemberek jöjjenek le a gyártósorokról, hanem klasszis támadók is, mert ezekből áll már évek óta nagyon rútul az ország.
Gondolatok a csapatokról
Scolari Dantéval próbálta helyettesíteni Thiago Silvát, de hamar kiderült az, amit már előre tudni lehetett: a németek jobban ismerik őt, mint David Luiz. Nem is az előbbi volt katasztrófális a brazilokra nézve, hanem az utóbbi. Dante és Luiz úgy szaladgáltak egymás mellett, mint a fejetlen csirkék. Persze David Luizt is csak Joó Gabika volt képes beválasztani a saját kis szupercsapatába; aki picit nyitott szemmel nézi a focit, az azért látta eddig is, hogy Luiz - nevezzük nem kevés eufemizmussal - "lelkes" játékából fakadó hibákat rendre Thiago Silva javította ki. Neymar pótlását pedig Bernard-ra bízta, de ő bizony még nem ez a szint. Gusztáv visszatért a csapatba, és Fernandinho is bent maradt, így tulképpen két verőember volt a középpálya közepén. Nem tudom Scolari hogyan képzelte ezt el, de szerintem nem kell Einsteinnek lenni ahhoz, hogy kiszámoljuk, hogy ha kiveszem az egyedüli kreatív elemet (Neymart) a csapatból, akkor nem azzal biztosítom az innovációt és kreativitást és az összes ilyen szexi piáros szlogent, ha egy helyett két hentessel állok fel. A Paulinho-Fernandinho párossal volt a leggördülékenyebb a brazilok játéka (FYI Kolumbia ellen álltak így fel), Neymar hiányában meg aztán pláne szükség lett volna egy képzelőerővel jobban megáldott fedezetsorra. A brazilok játékát persze az sem segítette, hogy így a pályán egyedül maradó alkotó elme, Oscar, teljesen elszigetelődött. Bár ez inkább a németek dícsérete. Ha hungarokatalán fejjel elemzed a statokat, akkor Oscar egyébként jobb mutatókat hozott, mint Müller. Többet passzolt, és pontosabban is...csak hát a passzok minőségét és irányát elfedi a statisztika.
A németek esetében Lahm hátvédként való alkalmazása már rögtön bizakodásra adott okot. Nemcsak annyit jelent ő ott, hogy a védekezés stabilabbá válik. A támadásokhoz való fellépése a csapatnak szélességet is ad, amivel az ellenfél védekezését és széthúzzák. Ghána, USA és Algéria ellen aztán pláne, volt a legszembeötlőbb, hogy mennyire nincs széle a német csapatnak. Azzal, hogy Müller és Lahm egyoldalon játszik, ez a probléma részben megoldódott. Erről jut eszembe, hogy a 2010-es VB-n is a Müller-Lahm együttműködés volt a legerősebb pontja a német gárdának. A 2012-es EB-n ez meg lett bontva, mert Lahm balhátvédet játszott. Az idei VB elején is Müller még hamis kilencesben, míg Lahm a középpályán tolta. A flansziák és most a brazilok ellen ismét összeállt a gyilkos duó, és szépen is muzsikált a németek jobboldala.
Müllerről továbbkötve a gondolatot, a német válogatottnak nem fekszik a hamis kilencessel való játék. Én ennek okát abban látom, hogy szemben a spanyolokkal vagy a Barcával, amelyeknek tökéletesen működött a koncepció, a német középpálya nem elég labdabiztos. Még akkor sem, ha Khedirát Lahmra cseréled (Löw nem teljesen hülye, nem volt véletlen, hogy Müller mögé a papíron leglabdabiztosabb Svejni-Toni-Lahm hároszöget tette fel). A hamis kilences visszalépései a középpályára ugyanis azt eredményezik, hogy az ellenfél védelme feljebb lép, közelebb a középpályához, így nemcsak eggyel több ember van ott (merthogy visszalép a hamis kilences, és magával hoz egy védőt), de még ráadásul szűkebb helyen is vannak többen. Ez a szűk terület elégnek bizonyult a Buzi-Iniesta-Xavi-Messi/Fabregas négyesnek, de nem elég a Müller-Svejni-Toni-Lahm kvartettnek. Az eredmény akadozó passzjáték. A németeknek egyszerűen több hely és idő kell a labdával. Ha ez megvan, akkor viszont sokkal ambiciózusabb labdákat adnak, mint a spanyol prototípusok. Ráadásul a kockázatosabb labdákkal járó gyakoribb labdavesztések is inkább beleférnek a németeknek, mert fizikálisan nagyjából bármely más középpálya fölé tudnak nőni (azaz az elvesztett labdát párharcokból is vissza tudják szerezni, nemcsak összehangolt letámadással). A szükséges több helyet és időt pedig Klose biztosítja. Ő nem lépeget vissza, hanem faltörő kosként szorítja hátrébb az ellenfél védelmét. A védelem és a középpálya közötti távolság nő (két-három méter is baromi sokat számít!), és a több helyre kevesebb ember jut. Eredmény: a flansziák ellen magabiztos labdatartás, a brazilok ellen pedig Toni Kroos a meccs embere. Klosénak kezdenie kell a döntőben is!
A meccs
A németek egyértelműen a Marcelo mögött nyíló területeket vették célba. Marcika ész nélkül futott fel, és még néha zavart is sikerült okoznia, de valójában pont kinyitotta az ajtót a Müller-Lahm kettősnek...akikhez még az egyébként fantasztikusat játszó Khedira is csatlakozott. A németek végig dominálták a meccset - mindkét félidő első perceit leszámítva - és ez leginkább a német jobboldal erejének, valamint Marcika eszement futásainak volt köszönhető. Az első félidő első 10 perce még kiegyenlített játékot hozott, de már ekkor is itt támadtak a németek, amikor labdát szereztek. Az a helyzet is a jobboldalról alakult ki, amelynek a végén Khedira lövése Kroost találta el még döntetlen állásnál, és az első gólt eredményező szöglet is abból jött, hogy az eszetlenül rohamozó Marcika labdát vesztett. És még volt legalább két másik olyan alkalom az első 11 percben (!), amikor Marcikát pozición kívül kapta a német ellentámadás. Maricka nyakába még ezen felül odavárrnám a második gólt is, ami csakis az ő fogalmatlan helyezkedése miatt nem lett les. Aztán Özil is átvándorolt a jobboldalra, és Lahmmal összejátszva előkészítették a harmadik gólt.
A meccs itt véget is ért. 24 perc alatt Németország kivégezte Braziliát pusztán azzal, hogy kihasználta Marcelo ostobaságát, és azt, hogy nem volt senki, aki rendesen visszazárjon a helyére (Gusztáv próbálkozott és Dante). De azt is meg kell említeni, hogy a brazilok akkor sem jártak volna jobban, ha Marcika a seggén marad, mert sem Hulk, sem Bernard nem zárt vissza, hogy megvédje a mögötte játszó bekket. Innentől kezdve jött az igazi góltermés, de most már nem csak a jobboldalon voltak bajban a brazilok. Teljesen összetörve, mint a fejbe lőtt kacsák vánszorogtak a pályán, és a negyedik meg az ötödik gól megalázó gurigázás végén esett. A brazil csapat ketté tört szerkezetét tekintve is, " a pálya szétszakadt", a védők védekeztek a támadók meg várták a labdákat. Ennek folyománya ugyanaz lett a németek szempontjából, mint négy éve az argentinok ellen: emberelőnyben védekeztek, és ha úgy akarták, akkor emberelőnyben is támadtak.
A németeket is illene dícsérni, nem csak a brazilokat fikázni. A német letámadás még nem működött ennyire jól a VB-n. Khedira gyakran Müller és Klose vonalába lépett fel, hogy előretolt rombolóként akadályozza meg a brazil támadásépítést. A német letámadás alapvetése a magasan húzott védelmi vonal, amelynek folyománya volt Mertesacker padra ültetése. Algéria ellen a magas védelmi vonal pont Mertesacker lassúsága miatt tűnt halálos veszedelemnek. Itt viszont Fred, Hulk és Bernard szinte meg sem próbált a védelem mögé futni - igaz labdát sem nagyon kaptak a védelem mögé - hanem összjátékra kínálták fel magukat. Ezzel csak könnyítették a németek dolgát, akik még szorosabbra vonhatták az ostromzárat. Érthetetlen, hogy Brazília miért nem próbálta meg a védelemből sokkal többször hosszú labdákkal indítani a támadókat. Hulk és Bernard is elég gyors és erőszakos. Ráadásul ez az egyszerű stratégia már bevált Kolumbia ellen. Mondjuk itt az a pár kósza próbálkozás is kudarcot vallott.
A második félidőre Scolari megpróbált váltani. Ramires és Paulinho jött be Hulk és Fernandinho helyett. A középpálya stabilizálódott valamelyest, mivel most már legalább létszámban megvoltak. A Ramires-Gusztáv-Paulinho háromszöget pedig Oscar egészítette ki rombusszá. Bernard és Fred pedig picit élénkebbnek tűnt elől. Neuernek akadt is dolga rendesen a második félidő elején. Aztán Löw is cserélt. Behozta Schürrlét a fáradni látszó Klose helyett, de a brazil védelmet már nem is kellett hátraszorítani. Schürrlemindenképpen gólt akart rúgni, és az ezúttal magasan helyezkedő védők mögött akadt is területe bőven, hogy kedvére nyargalásszon. Így a németek támadásban maradtak, és nem tűnt úgy, mintha ráültek volna az eredményre annak ellenére, hogy a második félidőt már csak félgőzzel csinálták meg.
Összességében ez nagyon meggyőző teljesítmény volt a németektől. Ha jól időzítettek formát, akkor a döntében még ennél is jobb játékot produkálnak és behúzzák ezt a VB-t. Akárhogyan is, a németek becsengettek a kupáért. Az elődöntékig kellett várni arra, hogy ezen az igazán nagy esélyest nélkülöző VB-n végre találjunk egy favoritot.
